A Mahart dunai kirándulóhajóinak "szentháromsága", a Táncsics, a Rákóczi és a Hunyadi szerintem nem csak az én gyerek- és ifjúkoromnak voltak visszatérő szereplői. Utaztam rajtuk a nagyival, a gimnáziummal, haveri társaságokkal is. Igaz, akkoriban nem figyeltem, hogy konkrétan melyikre szállok fel, úgyhogy nem biztos, hogy mindhárom megvolt, emiatt rámjött, hogy menni kellene velük egy-egy kört, amíg megvannak. Sajnos nem tudom, ez lehetséges lesz-e még, mert a Táncsics egy ideje (talán már évek óta?) nem mozdult el az Újpesti-öbölből, úgyhogy marad a másik kettő. Amikor aztán valakitől tippet kaptam, hogy március utolsó hétvégéjén a Rákóczi fogja a szentendrei járatot teljesíteni, már tudtam, hogy azon a hétvégén enni fogok egy lángost Szentendrén :)
Vigadó tér: beszállás, ahogy régen is. Igaz, manapság már nem itt alszanak a Mahart-Passnave hajói, hanem a Bem tér fölött, ahonnan le kell jönniük ide, de sebaj, legalább le tudtam kapni, ahogy kiköt!
Valamikor a nem rettentő távoli múltban gyakorlatilag zárt bálteremmé építették át a felső fedélzetet, ami esztétikailag szerintem nem tett jót a hajónak. Igaz, én úgyis elöl, a kormányállás előtti nyitott napozófedélzeten akartam utazni. Szerintem eredeti formájában nézett ki legjobban a hajó, de úgy én már nem láthattam.
Útközben elmentünk az egyik tesó, a Hunyadi mellett, ő sokkal jobban hasonlít eredeti kinézetére. Ez a hajó a sebességet sugalló ferde vonalakkal és a nyitott részekkel szerintem sokkal harmonikusabb látvány, mint a Rákóczi, ahol az eredeti vonalvezetés és a kocka felső fedélzet ütik egymást. De persze ízélések és pofonok, én a Rákóczinak is örültem!
Útközben elmentünk vízibuszok és egy vízi busz mellett is. Ez még mindig látványosságnak számít, úgyhogy más is velem együtt drukkolt a fedélzeten, hogy pont akkor csobbanjon bele a Dunába, amikor mellette vagyunk. Sajnos megvárta, amíg továbbmegyünk...
Láttuk a Sánta Róza névre hallgató ál-kalózhajót is, mely viszonylag újnak számít a Dunán; néhány éve még a Balatonon dolgozott.
A hajóban ma is a VEB Schwermaschinenbau "Karl Liebknecht" (SKL) által gyártott motorok dolgoznak, úgyhogy rendesen vibrált az egész, de őszintén szólva én imádom az ilyesmit: kimondottan ellazít, elálmosít. Nagyon kellemes volt a lassú tempó is: lehetett beszélgetni, és másfél óra alatt így is felértünk Szentendrére.
Talán nagyon régen valami vízibusszal is jártam itt, de utána csak Moszkvákkal, úgyhogy jó volt végre egy ilyen nagy, "hajószerűen" kinéző hajóval megérkezni ide! Hazafelé HÉV-vel mentünk, úgyhogy itt sajnos búcsút kellett vennünk az öreg fejedelemtől.
Remélem, hogy a három hajóból legalább egyet meg fognak őrizni, mert szerintem ezek ikonikus járművei nem csak a Dunának úgy általában, hanem konkrétan Budapestnek is. A hatvanas évek eleje óta számtalan képeslapon és fényképen meg lettek örökítve; megkockáztatnám, hogy legalább annyira a városkép részei, mint a Ganz villamosok. Most lenne itt az ideje valamelyiket megőrzésre kijelölni!
Ez megy most