HamPLÓ

A múltkor mutattam egy vicces Ozzy-átiratot, amikor is a gitárhősködős rockból ska lett, illetve a bejegyzésben szerepelt egy KISS ön-átdolgozás is. Most valami hasonló következik. Ozzy (egyik) gitárosa, Zakk Wylde többek közt süvítő gitárhangzásával híresült el; a kilencvenes évek elején egyértelműen az ő gitárját, effektjeit és persze tudását szerettem volna a sajátomnak tudni, például eme szóló miatt:

Többek közt azért szerettem ezt a szólót, mert a sok effekt és póz ellenére tulajdonképpen egy klasszikus blúzimpró volt - és ezt Zakk nem is próbálta tagadni, pedig akkoriban egy ideje már a szuperszónikus kromatika volt a menő (lehetőleg tizenhét harmincötödös ütemben). Mindenesetre ha lassan, kicsit más hangzással, önmagában játssza a szólót, simán elfér egy átlagos blúz-sztenderdben (ezt vajon hogy kellene írni) is:

A szóló kibontása közben hivatkozik is Gary Moore-ra, hogy tulajdonképpen őt utánozza azoknál a nyújtásoknál, és tényleg... A végén meg egy kis Randy Rhoads-os hülyéskedés, és kész is a metálba hajló hard rock!

Ez a torzítatlan szóló is ugyanaz pepitában: milyen kellemesen csilingel a felturbózott Les Paul, nem? Már-már jazzesnek hangzik az én avatatlan fülem számára! Ha viszont feltekerik a potmétereket, igencsak megdörren:

Idén nem fotóztam körbe minden egyes autót, ami az immár szokásosnak mondható Goldtimer Nyílt Nap keretében a budaörsi reptér füvén állt, inkább megpróbáltam a hangulatot, a hangokat, na meg a benzinszagot élvezni. Legalábbis ez volt a terv, mert a valóságban állandóan előkaptam a kamerát... Az idei év debütánsáról, a Bánhidi Antal-féle "Gerle 12" replikájáról (mely egy régebbi replika átépítése) később még fogok írni, úgyhogy ebbe a videóba inkább minden mást igyekeztem bezsúfolni: idősebb Rubik Ernő hangtalanul suhanó Cimboráját, és hangosan csattogó-pöfögő Kányáját, a Po-2-est és Li-2-est, DKW F8 furgont és "Bogárbuszt", tolatgató Rolls Royce-ot, elsuhanó ponton Mercit és Jaguárt, Opel Mantával találkozó Plymouth Fury-t (majd Szempontdzsó megírja, ha nem az volt:), Pannonia motort, és néhány épp arra járó Cessnát, illetve egy csörlést végző Góbét:

A múltkori budafoki kocsiszínes bejegyzéshez egy zárás utáni kép - gondolom, azóta még jobban belebonthattak. Kicsit ijesztő is volt ez a látvány, hisz láttam én már budapesti remizt kiürülni, és annak nem lett jó vége. Megnyugtató tudni, hogy ide nem szupermarket fog épülni :)

Sürgés-forgás van a héten, többek közt a blogírás rovására, úgyhogy itt egy tavalyi videó tanuló hannoverivel, rángatós-nyikorgós, közben ívben sikoltós Tatrával, csatolt Ganzzal a 4-esen, meg vezető nélküli M4-essel. Tényleg, utóbbiból mikor szerelik ki a fülkéket? Jó lenne már előre bámulni az alagútba; szórakoztatóbb látvány, mint amilyennek hangzik :)

Lassan befejezéséhez közelít a Széll Kálmán tér átépítése; tegnap este egy darabig felkapcsolták a kövezetbe bújtatott díszkivilágítást, végre láttam működni a Csaba utca felé vezető mozgólépcsőt (még ha tesztüzemben is), és az új óra körül is nagyon sürgölődtek. Ami viszont teljes meglepetés volt számomra, az a szökőkút világítása:

Az blogszerte közismert, hogy szeretem az ilyen jellegű kutakat, úgyhogy örültem. Érdekes volt a videón 0:37 körül látható stroboszkópozás, illetve az, hogy a kútnak a jelek szerint van párásító üzemmódja is, lásd 1:04-től. A hetvenes évekbeli rockkoncert hangulat érdekes kiegészítése lesz a térnek, bár ez persze csak pára, nem szárazjég, vagy tudomisén, mit használtak akkoriban :)

A hóseprők után még egy régiség: a Gold Timer Alapítvány által felújított és üzemeltetett Li-2-es - az utóbbi húsz év magyar repüléstörténetének kevés sikere közül szerintem az egyik legkiemelkedőbb. Hatalmas dolog, hogy ez a gép egyátalán feltámadhatott, repülhetett, és hogy immár új motorokkal még mindig repülhet!

Ahogy a videón látható, volt némi oldalszél. Arany Jánostól pedig ezúton elnézést kérek a Toldi első énekének első verszakának első felének átköltéséért :)

Idén se volt tél, úgyhogy meg kell becsülni, ha az ember hóseprő villamost lát: az alábbi videón látható két gép a 4/6-os Széll Kálmán téri végállomási jelzőberendezéseinek próbájához rándult ki a városba az éj leple alatt (több alkalommal is, a felvételek se egyszerre készültek). Elementáris, ahogy üvölt a marokcsapágyas motor (igazából persze csak a hajtás), ahogy felkúszik a Margit hídra, nem? :)

Ha minden igaz, Budafok kocsiszín (mely arról híres, hogy Albertfalván van - a név az építtető Budapest-Budafoki helyi érdekű Villamos Vasútból jött) ma adott utoljára villamosokat forgalomba újraépítése előtt. A modernizálás nagyon ráfér már az egykori HÉV telepre, hisz a "fapados" szó nem írja elég jól körbe a létesítmény minőségét... nagyon elavult volt már szegényke! A hátsó kiscsarnok, illetve egy régi épület megmarad belőle, minden más átalakul. Egyik kedvenc itteni képemmel búcsúzom a helytől:

Egy alapvetően napsütéses reggelen készült ez a fotó, illetve párja, mely kapcsán azóta is idegesít, hogy nem kapcsoltam nagyobb felbontásra a fényképezőgépet:

Még nagyon a digi korszak eleje volt ez, amikor a 340 megás microdrive nagyon nagynak számított, viszont én még sok minden mást is akartam aznap fotózni - konkrétan az UV-k második nagy selejtezési hullámát -, szóval spóroltam a hellyel. Pedig négyből három tanulókocsit ritkán lehetett így együtt látni, pláne napsütésben :-/

Mielőtt maga is híres lett, Joe Satriani gitároktatásból élt: olyan későbbi nagy neveket tanított, mint Steve Vai, Kirk Hammett vagy Alex Skolnick. Amikor az alábbi jelenetet láttam, derült ki számomra, hogy nem azért lett sok tanítványa híres, mert nagyon sok embert tanított, akik közül a nagy számok törvénye alapján néhány sokra vitte, hanem mert tényleg van érzéke hozzá. Az MTV's Most Wanted egy hétköznap esténként jelentkező, talán kétórás marháskodás volt; bár a játszott zenék nagy része nem épp az volt, amit szívesen hallgattam, a műsorvezető Ray Cokes miatt mégis néztem, amikor csak tudtam. Egy nap aztán Satriani volt a vendég, és Cokes nem tudta kihagyni, hogy ne játsszanak gitároktatósdit; bár mindent megtett, hogy szarul szóljon, Joe elég ügyesen irányította ahhoz, hogy úgy tűnjön, mintha nem lenne reménytelen. Már hogy Cokes, mert Satriani ugye nyilván nem reménytelen :)

A vendéghangok és pontatlan nyújtások után álljon itt az a klip is, amit Cokes a jelenet végén felkonferál. Fú, de nagyon imádtam az első négy lemezt!

Jómúltkorjában mutattam néhány képet az Újpesti-öbölben telelő szárnyashajókról. Azokat a Sopron vontató fedélzetéről készítettem, de a jelek szerint néhány évvel korábban egy elveszett sínezés közben se bírtam megállni a látvány megörökítését:

Van itt Vöcsök, Bíbic, na meg az a gyönyörűséges kalapácsdaru, amiről már szintén lelkendeztem egy jót egy korábbi bejegyzésben.

És nocsak, a lokális sebességi rekorder Quicksilver is itt figyelt, bár ő nem szárazon! Kár, hogy az akkori fényképezőgépem se felbontásban, se zoomban nem volt nagy bajnok...