HamPLÓ

Tudom, hogy a legutóbbi bejegyzés is Berlinről szólt, de most már tényleg csak egy rövid szösszenet maradt a múltkori látogatásomból, és túl szeretnék lenni rajta :)

A Potsdamer Platzról annyiszor írtam már, hogy nem akarom nagyon túlmagyarázni, mit is látunk itt; elég annyi, hogy ez a kép ihletett a múltkori "a Fal egykori nyomvonala mentén" sorozat elkészítésére.

By Michael M. Dean (Canada. Dept. of National Defence/Ministère de la défense nationale) - This image is available from Library and Archives Canada under the reproduction reference number PA-140126 and under the MIKAN ID number 3191705 This tag does not indicate the copyright status of the attached work. A normal copyright tag is still required. See Commons:Licensing for more information. Library and Archives Canada does not allow free use of its copyrighted works. See Category:Images from Library and Archives Canada. , Public Domain, $3

Eredetileg ugyanis a Fal felhúzása előttről indultam volna, de végül kivettem a fentebbi két képet, pedig érdekes kordokumentumok: a régi kép bal szélén, a Jeep mellett ugyanis ugyanazt az S-Bahn állomáshoz vezető lejáratot látjuk, mint amit a jelenkori képen. Ugyan alig több, mint egy lyuk a földben, de ott van!

Az ostrom után készült képen látható épületek közül sajnos már egy se áll. Érdekes, hogy miközben a fentebbi fotón látható házak a huszas-harmincas évek építészetét idézik, ...

Jól fejlett tériszonyom ellenére imádom a kilátókat: gyakorlatilag mindegy, hogy tévé- vagy templomtoronyról van szó, ha valahova fel lehet menni, már állok is be a pénztárhoz :)

Tavaly viszont nem nagyon nagyon nem volt szerencsém Berlinben. Először is nem tudtam, mikor fogok ráérni, ezért nem foglaltam előre időpontot az interneten, így viszont a sorban álláson túl háromnegyed órát kellett volna várnom az alexanderplatzi tévétoronyba feljutásra. Könnyeket persze nem ejtettem, hisz jártam már fenn, ráadásul...

... a Stadtbahn állomás és a modern építészet remekeivel szegélyezett tér túloldalán egy másik kilátó kellette magát: az egykori Interhotel Stadt Berlin. Itt a bejárattól a recepcióhoz irányítottak, hogy ott lehet jegyet venni (?), de oda épp akkor érkezett egy nagyobb csoport, én meg úgy felhúztam magam az újabb sorbaállás gondolatától, hogy inkább elmentem villamosozni :) Egyébként a szálloda tetején nem csak kilátóterasz működik, hanem le is lehet ereszkedni a képen jobbra látható pallószerűségről közel szabadesés jelleggel majdnem a földszintig... de ez végképp nem nekem lett volna való.

Igazából amúgy se a keleti oldal kilátóinak meglátogatása szerepelt a terveimben, inkább a nyugat-berlini vásárváros jelképére, a Funkturmra (amit nem angolul kell értelmezni, mert nem funky-, hanem rádióantenna-torony) szerettem volna feljutni. Az 1924 és 26 közt épült, 150 méter magas szerkezeten 52 méter magasban étterem, ...

Régen hallottunk már dízelmozdonyröfögést, nem? Ezekben a hideg napokban jól esik visszaemlékezni arra a nyári hétvégére, amikor Interszitivel megpróbáltuk minél többször elcsípni a Szergejjel közlekedő tapolcai vonatot. Nagyon laza volt, hogy a videó első jelenetét majdnem lekéstük: a Velencei-tó környékén múlattuk az időt, amikor rádöbbentünk, hogy pár perc múlva indul Szabadbattyányról a vonat. Meg voltunk győződve arról, hogy soha nem érjük utol, de az egyvágányos vonalak standard nyári viselkedésének megfelelően kicsit még várnunk is kellett rá Almádiban:

Február elején sétáltunk egyet családilag a Palotanegyedben, ahol szerintem már évek óta nem jártam. Az az érzésem, hogy bár még bőven van mit renoválni a jobb sorsra érdemes környéken, a hangulat határozottan javult.

Paloták, paloták mindenütt: balról a Gschwindt-palota lóg be a képbe, középen a valószínűleg a közelmúltban felújított (de legalábbis kifestett) Degenfeld-Odescalchi palota, jobbra pedig a Festetics-palota. Utóbbiban még akkor jártam, amikor az ELTE Szociológia Tanszéke működött benne - akkor nagyon nem így nézett ki.

Valószínűleg szervizbe kellene vinnem a fényképezőgépemet, mert a díszes kapu mögötti épület tükrös üvegéről visszaverődő téli napfény teljesen behülyítette... de azért így is látszik a Festetics-család címere, még ha nem is teljesen színhelyesen. A karmaiban követ tartó daru, és a kardot tartó oroszlán Keszthely címerében is visszaköszön -  egyszer el kellene olvasnom egy heraldikáról szóló könyvet, hogy tulajdonképpen mit is jelentenek ezek az ábrázolások!

A környék sokadik Károlyi-palotája (ugye van még ez, ez és ez - de lehet, hogy kihagytam valamit) borzasztó állapotban van, egyszerűen nincs szívem teljes képet berakni róla. Néhány állatábrázolást ezen a részleten is láthatunk, többnyire oroszlánokat.

A Mária utca 6. homlokzatán van némi fejetlenség - de azért nem semmi, hogy bár a homlokzat nagy része lehámlott, a szobrok még tartják magukat!

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának épülete eredetileg a Szent István Társulat számára épült 1898-ban.

Az 1848 és 54 közt épített Semmering-vasút a környék talán leglátványosabb vasútvonala - ráadásul autóval kényelmesen el lehet érni Pestről. Párszor már átutaztam rajta vonattal, egyszer pedig a vele párhuzamos útról is megnéztem, de amikor kiálltunk a sínek mellé Interszitivel, soha nem volt szerencsénk: míg egy 2012-es élményvonatozás alkalmával folyamatosan jöttek el mellettünk a tehervonatok, gépmenetek, toló- és előfogatoló gépek, amikor lett volna idő fotózni, egyszerűen alig volt téma. Lassan azt gondolom, hogy ezen a tájon inkább kirándulni kellene, a hegyek ormáról a többi hegy ormát nézegetni, és maximum egyet rákattintani, ha épp jön valami vonat... 2014 júliusában és 2015 augusztusában azonban még reménykedtem, hogy ez nem így van :)

Két kör a Semmeringen
... de legalább a levegő szép tiszta volt ;)

Vigyázat: pózolás! lenge ruhás csajok! plusz a komolyság teljes hiánya, hiszen végre hétvége van! :)

A Facebookon állandóan szembejövő "milyen klassz volt a kilencvenes évek" típusú bejegyzések elől a minap a nyolcvanas évekbe menekültem a youtube-on, mert igenis a kilencvenes évek minden volt, csak jó nem ;) Érdekes, hogy nagyon sokáig én is úgy voltam vele, hogy a nyolcvanas évek borzasztóak voltak, az igazán jó zenék pedig mind az előző évtizedben születtek, 2000 környékére viszont annyira tele lettem a kilencvenes évekkel, hogy elöntött a "nyolcvanas években még a sz*r is jobb volt" érzés.

De komolyan: lehet haragudni egy olyan évtizedre, amikor képesek voltak ilyen videóklipet készíteni? Az Alcatrazz a Rainbow (egyik) volt énekesének, Graham Bonnetnek a zenekara volt, és leginkább arról híres, hogy itt lett szélesebb körben ismert Yngwie J. Malmsteen - akit aztán Steve Vai pótolt, amikor az ifjú viking lelépett. Lehet, hogy a slágerek írása nem ment nekik, de gitárhősök számában rekorderek voltak - és ahogy láttuk, bugyuta klipben se voltak rosszak :)

A Y&T-t is csak egy hasonló klip miatt ismerem. Ez a darab irónikusabb az előzőhöz képest, ami körülbelül csak arról szólt, hogy ha egy rockbanda énekese vagy, akkor még akkor is rádcuppan minden csaj, ha hülyén nézel ki, és börtönben ülsz - na meg itt legalább a többieknek is jut nő a klip végére. Lehet, hogy felületes az életérzés, ami sugárzik a klipből, és a zene se túl eredeti, de a kilencvenes évek folyamatos depizéséhez és/vagy extázisban szeleteléséhez képest nagyon rokonszenves.

Naná, hogy a KISS-nek is volt "csajozós" klipje, hisz ki tudna a legjobban menőzni az apokalipszis utáni pasihiányos időkben, ha nem ők? A fentebbi opusz érdekessége, hogy az elején csak a tagok lábait látjuk, majd hirtelen felsvenkel a kamera, és a maszkos korszak után végre láthatjuk az arcukat is: ez volt a festett arcok nélküli KISS hivatalos premierje. Egy ideje egyébként megint sminket viselnek, de túl magas labda lenne, ha erre bármit is írnék... :)

Mivel szerény nyomott véleményem szerint már vagy tíz éve esedékes volt a feladatra szörnyűségesen alkalmatlan (bónuszként a Vár spontán elsivatagosodását is elindító) Ikarus 405-ösök leváltása, egy hideg hétvégén ki kellett próbálnom a török utódtípust:

Kinézetre az S91-es jobban tetszett, de ha ez tényleg ennyivel olcsóbb, könnyebb, kevesebbet fogyaszt, plusz nem csak ígéretként lebeg a lelki szemek előtt, hanem tényleg ott vár a végállomáson a Széll Kálmán tér szélén, akkor jöjjenek a Karsan ATAK-jai, és szorítsák ki teljesen a 405-ösöket a városból! Tudom, valami másik midi típus is lesz, talán elektromos/hibrid, de bevallom, én már évek óta nem látom át a főváros buszbeszerzéseit, csak azt tudom, hogy nem jó kipufogó helyett bepufogóval felszerelt busszal a Várba meg a Gellért-hegyre menni. A busz neve persze kicsit vicces a helyszín vonatkozásban - pláne, hogy a Kalef átépítése miatt nem a szokásos Várfokon mentünk felfelé, hanem az Ostrom utcában - de az csak egy név :)

Voltaképp nem sokat tudok mondani azon kívül, hogy a hátsó ülésről menet közben kijutni nem volt egyszerű. Kíváncsi vagyok, hogy fogják a remek kockaköves utat, illetve a sok emelkedőn mászást bírni!

A meglehetősen méretesre sikeredett "Fal-bejáró trilógia" utolsó része után most egy könnyedebb, apropó és tanulság nélküli képmutogatással térnék vissza Berlinre, mert még mindig nem adtam ki magamból mindent :)

Még évekkel ezelőtt írtam a Vörös Városházáról, a berlini szenátus, és a főpolgármester székhelyéről. A fentebbi képen ennek testvérét, a Régi Városházát* láthatjuk, melyet a XX. század elején az előbbi tehermentesítésére építettek. A trapéz alakú alaprajza miatt a képről sejthetőnél nagyobb tömb az NDK időkben a miniszterelnök hivatalaként, illetve a minisztertanács székhelyeként funkcionált; ma újra a városigazgatás használja.

*A névvel kapcsolatban meg kell jegyezzem, hogy míg a vörös épületnél igazából a "tanácsháza" lenne a jó fordítás, mert a Rathaus ezt jelenti, csak a rendszerváltás óta kerülni szoktuk ennek a szónak a használatát, itt eleve "Stadthaus", tehát "városház(a)" a megnevezés. 

Az épület tetejét díszítő kupolaszerű torony - vagy toronyszerű kupola? - a Francia és a Német székesegyház Carl von Gontard által tervezett tornyait idézi, és egyfajta berlini specialitásnak tekinthető: még a sztálinbarokkban fogant Karl-Marx-Allee is megidézte ezt a formát. A tetején látható Fortuna-szobrot az ötvenes-hatvanas években antennára, később pedig zászlórúdra cserélték - vajon mi baja lehetett az NDK-nak a sors és a szerencse római istennőjével?

Az Ostbahnhof melletti postapályaudvar máig meglévő épületeiről már írtam, de érdemes megemlíteni, hogy a nyugati oldalon is volt ilyen létesítmény: a részben Gleisdreieck metróállomás alatt elterülő komplexum 1997-ig működött. A kettévágottság éveiben ez volt Nyugat-Berlin egyik kapuja, ahol akkora volt a forgalom, hogy a Német Posta saját dízelmozdonyokkal rendezte a postakocsikat. Ma rendezvényközpont működik benne.

A Nyolcszög Kávéház ugyanaz volt a berlini utcaképnek, mint a budapestinek a "zöld villamos" - bár ezek az öntöttvas létesítmények a német fővárosban eredetileg csak az urak megkönnyebbülését szolgálták a XIX/XX. század fordulóján, piszoárok lévén. Hogy a képen látható példányt átépítették-e mindkét nem számára, illetve hogy egyátalán üzemel-e még, elfelejtettem megnézni, ...

No, dedózzunk megint egy kicsit! Két hete a Sky Channelen látott rajzfilmek kapcsán nosztalgiáztam egy sort, most megpróbálom felidézni, mi ment a lakótelepi kábeltévén kicsit később megjelenő Super Channelen.

Biztosnak csak az tűnik, hogy az ottani reggeli gyerekműsort Supertime-nak - nyáron pedig Summertime-nak - hívták; hogy pontosan melyik rajzfilm ment itt, és melyik a Sky-on, az elég zavaros. Ha valaki másképp emlékszik, mint amit írtam, szóljon!

Macron 1 - ez a sorozat egyértelműen csak a főcím miatt maradt meg, melynek ráadásul Optimus Prime volt a narrátora. Robotos marhaság, egy pillanatra se tudott lekötni; nem kellett a Sky-nak attól tartania, hogy a konkurenciánál ragadunk :) Az új, "nyugati" csatornák rajzfilmkínálata eleve elég alacsony színvonalúnak tűnt: a Hanna&Barberánál is kevesebb másodpercenkénti kocka, szögletes mozdulatok, sok ismétlés - de a Super sorozatai még a Sky-énál is - mondjuk ki - primitívebbnek tűntek.

Az egyik ilyen "másodpercenként másfél kockával animált képregény" a G.I. Joe volt: egy lövöldözős-kommandózós-nindzsázós történet, jól felismerhetően ugyanott rajzolva, ahol a Sky-on menő Transformers-t is készítették... de valahogy mégis megfogott. Nem is kicsit: életem harmadik regényszerűsége egy G.I. Joe paródia lett, melyben a szereplőket a korabeli magyar viszonyok közé helyeztem, tanácselnökökkel és hivatalokkal hadakozva, fényképezni tilos táblákkal és sok kincstári szerencsétlenkedéssel fűszerezve.

Ahogy a Transformersnek volt régi és új korszaka, úgy itt is volt a korábbi (az előbb bemutatott főcímű) sorozat, ami tetszett, és volt egy átdolgozott, új szereplőkkel - amit utáltunk. A rajzolt kommandósok csatakiáltása alapján az előbbi sorozat volt a "yo joe", az újabb pedig a "nem yo joe" :) Már tizenkevés évesen is vágtuk, hogy azért kellenek új szereplők, hogy új bábukat lehessen eladni velük, és ugyanezért kell Tomcat-szerűségek helyett X-29-szerűségeket rajzolni a légicsatákba, de nem tetszettek a változások. Persze az is lehet, hogy csak elkezdtünk felnőni.

Szóval a Super rajzfilmjei összességében elég butáknak tűntek, nem nagyon találtunk köztük szeretnivalót. Talán csak a Heathcliff volt kivétel, bár az is lehet, hogy ez nem a Supertime-ban ment, hanem máskor. Mindenesetre érdekesnek találtam, hogy nem volt jogi probléma abból, hogy Garfieldhez hasonlóan "ő" is egy narancsszínű macska, aki néha megveri a kutyát...