Még nyáron mutattam egy nyugat-berlini utcát, ahol hosszú tömött sorban parkoltak a youngtimerek, most pedig bekukkantunk magába az egykori villamosremizbe, ami a szokatlan forgalmat generálta:

A Classic Remise Berlinbe már régebben is el akartam menni, de nem fért bele a programba - 2015 nyarán viszont beleerőltettem, és azt kell mondjam, nem csalódtam. Bár alapvetően négy napon át majdnem folyamatosan vacak idő volt, aznap még a nap is kisütött - a csarnok előtti területen álló, ragyogóra polírozott kocsik úgy csillogtak, hogy majdnem megvakultam :)

Az 1926-ban épült, 12000 négyzetméteres csarnok 1964-ig szolgálta a nyugat-berlini villamosközlekedést. Különböző átmeneti bérlők után 2003-ban nyitott meg benne az oldtimer gépjárművekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó Classic Remise/Meilenwerk, melynek düsseldorfi tesója egy körfűtőházban működik. Rokonszenves helyszín - valószínűleg kevésbé lennék szomorú, ha az "elvesző" sínek helyét nálunk is ilyen masinák laknák be.

A Classic Remise Berlin nem múzeum, mert nagyon is az életről, a műszaki emlékek aktív használatáról szól: akinek anyagi lehetőségei lehetővé teszik, itt adhat-vehet, tárolhat, karbantarthat, hasonló érdeklődésűekkel találkozhat; mindenki más pedig közelről nézheti, amint éppen a felsoroltakat teszi - azzal a kitétellel, hogy nem szabad a kocsikhoz hozzáérni. Az utca felőli oldalon a fentihez hasonló műhelyek sorakoznak, márkákra, korosztályokra, zsánerekre specializálódva. Itt például Mercik szépültek, ...

... kicsit arrébb pedig amerikai járgányok. Ha valaki kedvet érez a képen látható gépek megnevezéséhez, ne fogja vissza magát!

Gyerekkoromban a nagymacskákat "polcos cicának" hívtam, mert a budapesti állatkertben mindig a ketrec felső részéhez rögzített deszkákon punnyadtak. Nos, ezek a Jaguárok is szeretnek így viselkedni :)
Ez megy most