A négyes metró kapcsán meglehetősen átalakult a Baross tér, és az utóbbi tizenpár év után azt mondom, ideje is volt a változásnak. Az más kérdés, hogy sajnálom, hogy a 24-es villamos nem lett behozva a tér közepére, de állítólag a kettes metró új kijáratához tartozó aluljáró építésekor valami csatorna befedését nem úgy méretezték, hogy elbírja azt a terhelést :-/
Az alapfelállás egyébként nem sokban változik, csak kortárs stílusban átdolgozták a pályaudvar főépülete és a kettes metró régi kijárata közti "mélyteraszt". Első látásra ugyan furcsa, hogy nem fedik be teljesen, másrészt viszont isten óvjon bennünket a hosszú, zárt földalatti folyosóktól! Vélhetően hasonlóan gondolkodva maradtak most is a félig nyitott megoldásnál - remélhetőleg vigyázni is fognak rá, mert az utólagosan hozzátoldott bódék nélkül és folyamatos őrzéssel tulajdonképpen a '68-as állapot se lett volna rossz. Talán csak kicsit több zöld - és több pad, esetleg asztal - kellett volna a sivár betonfelületek helyett - nekem legalábbis valahogy sose jutott eszembe azokon a köveken ücsörögni. Az irányítótorony se fog hiányozni, magasabb építménynek jobb lesz arrafelé a Baross-szobor!
Beton mindenütt. Érdekes lenne tudni, kiknek szánta az építész ezt a kanyont!
Gyerekkoromban teljesen magától értetődőnek tűnt, hogy a frissen felhúzott Skála Metró előtt hasonló nyitott aluljáró épült, hisz ilyen volt itt is, meg a Déli előtt is - gondoltam van valami előírás rá :)
Ez megy most