HamPLÓ

A tegnapi posztot folytatnám, kis kedvenc 2624-esemre koncentrálva. Számomra irtó érdekes volt, hogy végre hegyipályán is megtapasztalhattam az öreg gépet, mert ez az, ami a legközelebb van ahhoz, amilyen az 59-es vonal volt a régi időkben. Van ugyan egy teljesen autentikus villamos a szentendrei múzeumban, az 1000-es, ami konkrétan is jár(hatot)t itt, de az egyrész nincs forgalomképes állapotban, másrészt a nagy tengelytáv miatt nem engedik közlekedni a jelenkori (a három évtizeddel ezelőttihez képest itt-ott átépült) vágányhálózaton. A 2624-nek viszont kisebb a tengelytávja (mert kisebb az egész tuja), van sínfékje, biztonsági fékje, ergo elmehet bárhova. És szerencsére el is megy :)

Szépen felkúszott Farkasrétre is, miért ne tette volna! Persze volt motorhangja rendesen, de ilyen ez a régi technika - az 59-es pedig tényleg hosszan meredek, ahogy az 1:28-tól elég jól látszik is.

Lefelé még érdekesebb volt: a nagy lejtőn gyakorlatilag végig villamosfékkel gurult a kocsi, ami fogalmazzunk úgy, hogy az autós motorfék helyi megfelelője. Jellegzetes hangja volt, nem kimondottan halk. Közben elkapható volt az, ahogy ívbe állt a kocsi: nyikorog, oldalra mozdul, megy, nyikorog, oldalra mozdul - négyszögletesíti a kört. A végefelé pedig némi légfékezés is hallható, egy kis elfékezéssel :)

Van valaki, aki emlékszik még, hogy milyen volt az 1000-esekkel lejönni az 59-esen (lásd a fentebbi képet), esetleg akiben nosztalgikus érzéseket keltettek a videók? Ez nekem teljesen kimaradt, - emlékeim szerint legalábbis - csak az 56-oson utaztam a típussal.

Nosztalgia kavalkád volt Széll Kálmán téri középponttal huszadikán. Mivel olyan ügyes voltam, hogy a fényképezőgépet otthon hagytam, csak videót tudok mutatni arról, ahogy a 611-es, a 2624-es és a debreceni - de ex-budapesti - Bengáli a vonalakat járja:

Klassz volt látni, hogy a 2624-est hogy' szereti mindenki: személyzet és utasok egyaránt. Gyerekkorom "régivillamos" hangulatát akartuk újra Budapesten látni, amikor NZA-val elhatároztuk, hogy hazahozatjuk - a BKV-val vagy máshogy -, és pont így is vált valóra! Szépen néz ki, de azért nem gyári új állapotú, sikít az ívekben, búg villamosfékezéskor, berreg indításkor, a rövid tengelytáv és a magas építés kombinációjának köszönhetően látványosan bukdácsol a pályahibákon - ilyen egy igazi budapesti tuja :) Az 59-esen lefele jövetel is élmény volt: végig villamosféken, búgva-üvöltve, mint egy zuhanó repülőgép, néha hozzáciccentve kicsit a légféket... klassz!

Ami viszont fontos: aki most lemaradt, augusztus 25-én még cifrábban pótolhatja - bővebb infók a BKK oldalán!

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút ("gyesev") az utóbbi évtizedekben híres volt arról, hogy rajta keresztül csorogtak be a jó "nyugati" dolgok (távirányított tolatómozdony, a régi vackok újra és újra lakkozása helyett használt nyugati kocsik forgalomba állítása átmeneti megoldásként, stb) a magyar vasúti kultúrába, illetve hogy kicsit másként értelmezik a vasút üzemeltetését, mint a MÁV (pl. ha átvesznek egy vonalat, akkor hamar felújítják, villamosítják, sebességet emelnek, központi irányítást raknak rá, magasperonos állomásokkal). Ehhez képest a közelmúltban pont ők hoztak el Magyarországra egy olyan mozdonytípust, ami bár a KGST-idők terméke volt, mégis elkerült bennünket:

A manapság "Ludmilla" néven emlegetett dízel-villamos mozdonyt a hetvenes években fejlesztette ki a Vorosilovgrádi Mozdonygyár a kelet-német államvasút, a Deutsche Reichsbahn számára. Erős dízelmozdonyra volt szükségük, de az alapvetően a MÁV számára kifejlesztett M62-es - ők 120-as sorozatnak hívták a sajátjaikat - lassú és gyenge volt nekik, ráadásul hiányzott belőle a villamos vonatfűtés (a "Szergejek" ma is csak fűtőkocsi segítségével tudnának fűtött/klimatizált személyvonatot vinni). Persze nem jött össze elsőre az elvárt mozdony, és időközben az igények is változtak, így a típus harmadik alsorozata - a 132-es - 140 km/h helyett már "csak" 120 km/h-ra lett optimalizálva - viszont a jelek szerint a modell olyan jól sikerült, hogy a német egyesítés után a Deutsche Bahn is számos példányt megtartott belőlük, mi több, néhányat modernizált is, új - de még mindig orosz! - motorral.

Mint írtam, ezeket a mozdonyokat manapság Ludmillaként emlegetik, de gyerekkoromból inkább a "Nagyszergej" név rémlik velük kapcsolatban. Élőben ugyan nem láttam ilyet (még az NDK-ban sem, Magyarország pedig eleve nem rendelt belőle, inkább a francia motorra alapozott M63-mal kísérletezett), viszont H0-s makettként nem volt ismeretlen előttem. Valószínűleg emiatt volt, hogy miközben fotóztam, állandóan az az érzésem volt, hogy egy óriási terepasztalt látok :)

De visszatérve a GySEV-hez: nem kimondottan személyvonati mozdonyokról van szó, mert eleve tehervonatokat emlegetve bérelték őket; csak addig kellenek a kék kocsik elé, míg villamosítják a közelmúltban hozzájuk került Hegyeshalom-Csorna-Szombathely vonalat. Jelenleg ugyanis a soproni/szombathelyi IC-k Budapesttől Csornáig együtt mennek, ott szétválasztják őket, és míg Sopron felé villanymozdonnyal mennek tovább, Szombathely felé dízelvontatásra van szükség. A cégnek nincs megfelelő dízelmozdonya erre, a MÁV-tól bérelt Csörgőket pedig talán drágának és megbízhatatlannak találták, úgyhogy lecsaptak négy Ludmillára. Hogy utána visszaadják őket a bérbeadónak, vagy tovább tehervonatoznak velük, azt nem tudom, ezért mindenképpen el akartam őket kapni - amikor KZsoci barátom megjegyezte, hogy fotótúrára készül, azonnal jeleztem csatlakozási szándékomat.

A mozdony egyébként jó benyomás tett rám: gyakorlatilag csak elindulásnál füstölt (és akkor se annyira, mint amikor elindul egy Csörgő a "hegyvidéki" Zugló állomástól), csak gyorsításkor van hangja (és akkor se annyira, mint amikor elindul egy Csörgő Zuglóból;), és egyébként is inkább csak a turbó fütyülését lehet hallani.  Persze az is igaz, hogy 3-5 kocsi síkvidéken nem komoly terhelés egy 3000 lóerős gépnek :)

Természetesen videóztam is a megelevendett H0-s mozdonyt a kék kocsikkal, és annyira tetszett, hogy legszívesebben máris visszamennék folytatni. Jópofa mozdony ez a Ludmilla, az biztos!

Idén nem jártam repülőterekre fotózni - na nem azért, mert már nem érdekel a téma, de valahogy sose jött össze egyszerre a jó és a szabad idő, ráadásul az utóbbi években ritkán láttam igazán pörgő életet, ha mégis kijutottam valahova. Szerencsére a repülés azért utolért engem:

Köztudottan imádom az Ancsákat, azaz az An-2-eseket. Sajnos egyre kevesebb repül belőlük, idén mégis többször találkoztam velük, és ehhez semmi mást nem kellett tennem, csak kinyitnom az ablakot, és lekapni őket, amint éppen szúnyogirtó szert permeteznek.

Ez az Agusta 109N akkor repült át fölöttünk, amikor Porto Venere felé hajóztunk. Gyönyörű jószág - az olaszok nem csak sportautóból tudnak szépet és jót csinálni :)

Az olasz csendőr magyar kollégái a Lánchíd fölött egy MD 500-assal, az árvíz idején. Ez a típus nem annyira szép, de klasszikus: elődeivel együtt már ötven éve repül.

És még egy kukacbombázó, pár órával ezelőttről. A jobb alsó sarokban látható fehér pöttyre azt hittem a keresőben, hogy becsillogott a lencse, aztán amikor letöltöttem, jöttem rá, hogy a Hold az...

És végre ilyen is volt: az Orosz Légierő Русские Витязи bemutatócsapata magyar repülőnapon! "Civil civilként" aligha lehetett volna ennél közelebb kerülni hozzájuk:

Még sose láttam sugárhajtású vadászgépet ilyen közelről működés közben, nem hogy Szu-27-est, nem hogy rögtön ötöt! Egészen durva élmény volt az a rezgés, amit a hajtómű "túráztatása" csinált, a mikrofon a töredékét vette csak fel az élménynek. Olyan földöntúli hangok voltak benne néha, mintha az ember koponyájában hangolgatna valaki egy rádiót... Felvettem persze azt is, de ebből a videóból kihagytam, mert ez a repülésről szólt: hajtómű járatás, kigurulás, felszállás, kötelék és szóló bemutató részletek, leszállás, begurulás. Hallottam, hogy sokan fanyalogtak, de persze nem mindenki azért jár repnapra, mert tudja, mit kell nézni ;) De komolyan, kötelékben szűkebben fordultak, mint egynémely szóló bemutatózó, pedig nem voltak nagyon távol egymástól! Szólóban persze valóban jobban meg lehet tépni egy Szu-27-est, de ez most nem erről szólt (azért egyszer olyan is lehetne Kecskeméten - vagy akár egy újabb változat). A lentebbi videó persze csak egy részét mutatja a bemutatónak, mert alapvetően szabad szemmel akartam látni őket, nem a keresőn át :)

Néhány tizenegy éves kép, minden apropó nélkül. Mondjuk most, hogy leírtam a tizenegy évet, kicsit belémszakadt, hogy milyen gyorsan száll az idő :)

Ezt a fajta óvárosiasságot nagyon csípem: a piactér (Grote Markt), bal szélen a városháza sarkával. A várost a második világháborúban a kikötő miatt a németek alaposan megszórták V-1-esekkel és V-2-esekkel, de szerencsére ezek nem ide zuhantak.

Érdekes, hogy errefelé akárhány kávézó/söröző/étterem meg tud élni közvetlenül egymás mellett, egyik se akarja tönkretenni, elnyomni a másikat. Persze ez nyilván a vendégek számának és pénztárcavastagságának is köszönhető.

A rakparton álló házak között a Mészárosok Csarnoka, azaz a húspiac várszerű épülete látszik.

Érdekes látvány a Miasszonyunk-székesegyház teljes magasságban elkészült (tőle jobbra ugye ott van a másik helye) tornyán az óra, nem?

A Szent Jakab-templom kevésbé hivalkodó méretű, de kívülről ez is szép, visszafogott gótikus stílusban...

... bár belülről - már elnézést kérek a fogalmazásért, de így gondolom - elrontották barokk stílussal. A templomban van egyébként eltemetve Rubens.

A fentebbi kép egy tipikus magyarországi utcát ábrázolhatna - ha nem állna a közepén egy minaret. De az érd-ófalui Mecset utca nem tipikus, úgyhogy a minaret bizony ott van:

Nem olyan magas, mint az egri, nincs mellette dzsámi, mint Pécsett, de mégis: Magyarország török megszállásának egyik érdekes és látványos - bár viszonylag kevéssé ismert - emléke ez a XVII. századból.

Gyerekkorom óta tudom, hogy itt van valahol a közelben, de csak a minap láttam élőben, amikor édesapám elvitt hozzá. Nem igazán könnyen megközelíthető helyen van, de persze talán pont ezért is maradt meg viszonylagos épségben.

A Velencei Charta névre keresztelt turisztikai és szépészeti átok betűjének megfelelő, látványosan más anyagból készített toronycsúcs egy kicsit furcsa ugyan, de valahogy egy kicsit talán még érdekesebbé is teszi az összképet. Azért teljesen korhűen persze szebb lenne.

Nem gúnyolódásból írom, de ennél aranyosabb feliratot még nem láttam turistalátványosságon: "a minaret kulcsa elkérhető..." :) Sajnos kicsit későn jártunk erre, és mennük kellett tovább, de egyszer visszajövök ide, mert fel akarok menni a tetejére is!

Kis késéssel jöttem rá, hogy a Józsefvárosi pályaudvaros bejegyzést ezzel a panorámával kellett volna zárni, amit pár éve csináltam a nem kicsit puttyos Salgótarjáni utcai kerítés fölött, és ami már egy ideje ott várakozott az előre feltöltött képek közt:

Szóval így múlik el a nem-is-dicsőség :(

Kiskoromban izgalmasnak találtam, hogy a Keletitől 2-3 megállónyira, a már akkor se túlságosan bizalomgerjesztő Józsefváros közepén van egy pályaudvar. Azt se tudtam, használják-e, csak a tudat, hogy ott van!  Saját emlékem  nincs akkoriból a hellyel kapcsolatban, később is csak egyszer jártam itt, de ha már nemrég - más miatt - beleakadtam ezekbe a régi képeimbe, hát felrakom őket. Nosztalgiázni arról, hogy régen bezzeg minden mennyivel jobb vol... illetve hát arról biztos nem.

Mielőtt bárki keseregni kezdene, hogy micsoda értékek mennek itt veszendőbe (a vasút iránt rajongók különösen ragaszkodnak minden egyes centi sínhez, minden egyes téglához), rögzítsük a tényt, hogy ez a pályaudvar mindig is bicebóca volt. Az 1860-as években a nagy terveket dédelgető Magyar Északi Vasút kezdte építeni a Pest - Hatvan - Salgótarján vonalhoz (bár eredetileg komolyabb városrendezést is ígértek mellé), de a cég a törzsvonalának kiépítése közben befuccsolt (eredetileg Besztercebányáig el akartak menni), így 1868-ban az egész az államkincstárhoz került.

Az állam a Kiegyezés utáni hatalmas lendülettel megalapította a Magyar (Királyi) Államvasutakat, a pályaudvar pedig a cég pesti hídfőállása lett - emiatt néha úgy emlegetik, hogy "a MÁV első pályaudvara", ami tulajdonképpen igaz is, de ez először egyetlen vonalat jelentett, amihez lassan jöttek továbbiak, közben pedig már működött a Nyugati és a Déli is, tehát az elsőség nem tette a Józsefvárosit a város fő kapujává. Már 1872-ben is teherpályaudvarként terveztek vele távlatilag; személyforgalmilag csak addig, amíg fel nem épül az új, reprezentatív Középponti vagy Központi Pályaudvar - illetve ahogy mi ismerjük, a Keleti.

Utóbbi 1884-ben megnyílt, és szépen átvette a Józsefvárosi pályaudvar szerepét, ahová emiatt 1936-ig nem is jártak személyvonatok. Akkor ismét üzembe helyezték, majd sok viszontagság után 2005. december 11-én ismét bezárták. Ekkor már teherforgalom se volt, az évekig itt működő konténerpályaudvar szerepét az újonnan épített Budapesti Intermodális Logisztikai Központ vette át.

Ezek a képek a bezárás előtt, 2005-ben készültek. Nézzük meg őket: valóban így nézne ki egy európai főváros személyforgalmi pályaudvara? Lehetne ebből az épületből használható közlekedési csomópontot csinálni? Annyira kisstílű, annyira kispályás az egész, hogy gyakorlatilag el se tudom képzelni. Ez egy álmos vidéki vasútállomás volt a város akkori hátsó udvarában letéve, egy temető és pár gyár közt - elég méltatlan a szerephez. Még az akkori MÁV is így gondolta...

Pesten gyakorlatilag csak egy pályaudvar van jó helyen: a legelső, a (mai) Nyugati. A Keleti már kicsit kiesik a fősodorból, bár legalább egy sugárút végén (elején) található, és nemsokára már két metróvonal is eléri - a Józsefvárosi viszont mindig is hülye helyen volt. Pontosabban az iparnak megfelelő helyen, lehetett vágányokat vezetni a közeli gyárakig, de az utasok többsége az első átszállási lehetőségig is csak átszállással juthatott el innen...

A magyar vasútra mindenki azt mondja, hogy évtizedekkel el van maradva mindentől, de ez a hely még a magyar vasúttól is el volt maradva. Mintha 1885-ben megállt volna az idő, azóta pedig csak egy vasbeton perontető felhúzása és a villamosítás volt az összes fejlesztés, de csak nagyon minimál kivitelben.

Nehéz úgy blogot írni, hogy nem csak az ember fáradt, de a szerver is lefekszik néha pihenni ("502 bad gateway" - egész jó együttesnév lenne ez a hibaüzenet). Aki szintén fáradt, de fel akar rázódni, nézze meg az alábbi videókat, bőven van bennük rázkódás - de a gyengébb gyomrúak vigyázzanak, mert a kamera is berezonál :) Nagy sztori nincs mögöttük: 2008 októberében hazaindulás előtt a hosszabb úton mentünk vissza Zabrzéból Chebzie Petlához, ahol a kocsit hagytuk. A gyorsabb haladás miatt nem szálltunk le az 5-ös villamosvonal mentén fotózni, úgyhogy úgy döntöttem, elvideózom a kamerában maradt szalagot. Hamar kifutott, - ami addig készült, látható egy korábbi videóban -, de még mindig nem értünk oda Szombierkibe, ahonnét a 9-es vonalon akartunk lecsorogni úticélunkhoz, így hát a fényképezőgéppel folytattam a filmezést. Abban viszont az aksi merült ki, úgyhogy elég hirtelen fejeztem be az 5-ös útvonalának megörökítését... de az aksicsere után még mindig maradt hely a memóriakártyán a 9-esre is. De jó nektek, mi? :)

A zabrzei Bytomi utcában (ulica Bytomska) indul a videó, és a bytomi Zabrzei utcában (ulica Zabrzanska) végződik. A kettő közt látunk régi iparvidéki lakótelepet, mezőn elterülő fordítóhurkot, és majd' három percen keresztül a két város közti erdős területen rohanunk át. Ritka errefelé az ekkora zöld rész két település közt, emiatt egészen más hangulata van ennek az útvonalnak mondjuk ahhoz képest, hogy a "lenti" vonalon Zabrzétól egészen Katowicéig alig hagyják el a sínek a lakott területet. Néhány helyszín nevét feliratoztam, hogy aki guglitérképen meg akarja nézni, tudja, épp hol járunk. A vonal amúgy olyan, mintha a budapesti 51-es és 41-es vonalakat kombinálnánk, csak kicsit görbébbek a sínek - és jóval gyorsabban mennek rajtuk :)

A 9-esen elég sokan voltak, de egy kis utastéri életkép azért belefért. Ez a vonal egyvágányú szakaszokat tartalmaz, illetve az 5-ösénél is görbébb síneket, úgyhogy aki itt utazik, az nem alszik el. Még egy kis cukiság is befigyelt: szegény kiskutya 0:23-nál nálunk is kevésbé élvezte a pályaminőséget. A végén azért megérkeztünk Chebziebe, aztán még aznap Pestre (sőt: Budára!) is, ahol egy ideig nem éreztem olyan zötykölődősnek az ipari csuklósokat, mint egyébként :)