HamPLÓ

Érintőlegesen a múltkori, Goldtimer Napos írásban is szerepelt, de épp elég érdekes masina ahhoz, hogy kapjon egy saját bejegyzést - a Rubik R-18c "Kánya":

Rubik Ernő - a bűvös kockáról híres Rubik Ernő édesapja, leghíresebb repülőgéptervezőnk - még a második világháború alatt kezdett egy könnyű futár- és sportgépen dolgozni. Mint akkoriban mások is, ő is a német Fieseler "Storch" elrendezését vette alapul.

Bár már '44-ben munkához látott, az első Kánya végül csak '48-ban repült. Ekkor még cseh gyártmányú Walter (soros) motorokat építettek beléjük, az orruk emiatt úgy nézett ki, mint ezen a képen (ami egyébként a PeCsa-beli repülőmúzeumban készült).

Tavaly se volt rossz a Goldtimer Alapítvány által szervezett oldtimer találkozó Budaörsön, de idén még több régiség gyűlt össze a jobb időket is látott füves reptéren:

Régi Jaguar, Tatra 603, Li-2 és Po-2 - tulajdonképpen ennyi már önmagában is elég lett volna a jókedvhez, de ez csak egy része volt a látnivalóknak!

Igazság szerint közel se láttam mindent; mások képei alapján úgy tűnik, miután hazamentem, még mindig jöttek újabb régiségek - pedig így is szétfotóztam az agyam hűlt helyét. Ez itt például egy Corvette Stingray, belőle volt egy piros is.

Később talán csinálok egy bővebb képes oldalt, addig is itt van pár kedvenc, mint ez a Citroen DS, egy közepesen régi fényszóró-elrendezéssel...

... vagy ez a Moszkvics 403-as rendőrautó. Tessék nézni, milyen demokratikus, nem diszkriminatív találkozó ez, jól megfértek egymás mellett az ilyen keleti csodák, mögötte két angol roadsterrel, mellette egy tunning-Opellel, még hátrébb egy klasszikus Jag, annál is hátrébb egy MÁVAUT-os Ikarus :)

A jelek szerint a Gary Moore-féle feldolgozások senkit se érdekelnek - vagy mindenki kinn van a napon, sétál, levegőzik, nem a gép előtt punnyad :) Bárhogy is, a mai kvázi-hőségben alig hihető, hogy a most következő felvételek kevesebb mint négy hete készültek:

Változó, hogy ki hogy van a feldolgozásokkal, de legtöbben valószínűleg úgy, hogy igazán csak azt a verziót fogják szeretni, amihez valami élményük kötődik: amikor gyerekek voltak, és mindenütt az adott szám szólt, amit egy fontos randevún hallottak, amit megpróbáltak eljátszani a középiskolai bandával. A rendszeresen zenét hallgató ember is, bár tudja, hogy a feldolgozás természetes dolog (már csak azért is, mert a kezdő együttesek kénytelenek másokat is játszani, nem csak a saját számaikat), azért ha rátalál az "ő" verziójára, a többit már sose fogja úgy szeretni. Én is így vagyok ezzel, de nem mindig. Ami innentől jön, az talán a szokásosnál is szubjektívebb lesz, úgyhogy kéretik észben tartani, hogy ez csak egy vélemény...

Gary Moore általánosságban szeretett zenét játszani, nem csak a saját számait, és ez a (jó) szokása megmaradt élete végéig, de persze bármit játszott, az valahogy gerimóros lett. Én pedig bevallom, ezeket a feldolgozásokat általában jobban szoktam szeretni, mint az adott számok eredetijeit. Itt van például ez a vicces Yardbirds szám 1966-ból:

Szüleimnek ez valószínűleg klasszikus, nekem viszont tingli-tangli mjúzik. Érdekes módon a felvételen eredetileg játszó gitáros, Jeff Beck (aki nagyon nem akárki!) is így érezhette, mert két évvel később újra eljátszotta a számot, immár saját bandájával, amiben olyan névtelen alakok játszottak még, mint Ron Wood, aki később a Rolling Stones-ba került, vagy Rod Stewart. Ez már számomra is értelmezhető rockzene:

... de azért nem az igazi. (Aki röhögni akar, nézze meg ezt a tévéfelvételt is az itt valamiért "Timmy"-ként bemutatott, pre-Led Zeppelin Jimmy Page-dzsel;) Én már csak azt fogom szeretni, amit Gary 1984-ben a Victims of the Future című lemezén játszott, és amit most egy élő felvételen mutatok meg (mert a klipje elég nevetséges, plusz a szóló végét is kivágták belőle, a basszus meg érdekesen fel van nyomva benne):

Kemény, mint a vídia, szüleimnek talán nem tetszene, én meg imádom :) Hasonló változtatás történt a Don't let me be misunderstood című Animals számmal, aminek amúgy az eredetije is jó:

Már írtam arról korábban, hogy mekkora dolog volt '87 decemberében, amikor megjelent a Sky Channel a gazdagréti kábeltévés hálózaton. Egy új világ nyílt meg számunkra a családdal (tizenkét éves voltam, és még Ausztriában se jártam, szóval az ún. "nyugati kultúra" dolgaival itt találkoztam először). De ami még fontosabb: óriási nyelvtanulási lehetőség volt, ráadásul önmotiváló, hiszen minél többet nézted a tévét, annál többet értettél belőle, és emiatt aztán még többet nézted. A legmélyebb emlékek a reklámokhoz kapcsolódnak, ezeket az ember sokszor látta, sokszor újra meghallgathatta, mit nem értett meg elsőre-másodjára-tizedszerre. Ennek köszönhetően még ma is itt van a fülemben, hogy "Cleaner it can't be", bár arra már nem emlékszem, milyen mosóport vagy hasonlót reklámoztak így.

Az előbb rátaláltam pár videóra a youtube-on (mert rájuk kerestem;), és ahogy néztem őket, mindig előre tudtam a spot végét, a reklámszöveget, emlékeztem a színes rádiókat reklámozó nagyi kacagására, és arra, hogy "It's a SONY" (mekkora óriások azok az akkor kicsinek számító HandyCamek, amik után csak vágyakozhattunk!) ... illetve megállapítottam, hogy a Benetton reklám most is idegesít:

Persze a reklámozott műsorok is ismerősek: az I dream of Jeannie, meg a Three's Company - egészen komoly esélye van, hogy ezt a konkrét reklámblokkot én is láttam, tippem szerint '88 eleje felé. Az is beugrott, hogy ebben a videóklipekből összevágott reklámban valaki át fogja dobni egyik kezéből a másikba a kagylót, illetve hogy "zírósziksznájn-dáblvan-dabltú-frífórfájv", illetve "dzsaszdilít dözíró". Döbbenet, hogy egy emberi agyban mennyi hülyeség elfér! Például, hogy a fentebbi videó még annak a Sky arculatnak a jegyében készült, amivel megismertük a csatornát, de ezt később megváltoztatták: az "esti ég" háttér tele lett SKY feliratokkal (vélhetően új modult vettek a videótrükköket végző hadverbe:), itt egy példa rá. Vagy itt egy másik:

A címben vasúti járművek nevei, a bejegyzésben pedig némi sín mellett tartózkodás mellékterméke, Rákospalota-Kertvárosnál és Káposztásmegyeren:

Amúgy 00:20-nál a Gorilla milyen gyors leengedett áramszedővel is, mi? Úgy kisebb a légellenállása, biztos azért lódult így neki ;)

Általában témakörök (korszak, típus, alkalom, stb.) szerinti mappákba szoktam rendezni Ab van Donselaar régi villamosos felvételeit, de a most következő képeket tartalmazó könyvtár neve egyszerűen csak ennyi volt:"szép".

Az egyvágányú 8-as villamos az újpesti piac mellől járt az Egyesült Izzó háta mögé, a Megyeri útra. Itt éppen előbbihez érkezett meg 1976. augusztus másodikán, valamikor dél körül; többségében idős utasokat látunk lekászálódni az 1908-as gyártású favázas tujáról.

A 11-es mindkét végállomása azonos volt a mai 17-esével, de az útvonaluk eltért: emez az Amfiteátrumtól a ma ismét Pacsirtamezőnek hívott Korvin Ottó utcán ment a Flórián térig, majd kanyarodott a Bécsi út felé. A viszonylaton mindenféle típus felbukkant az utolsó években, itt éppen egy acélvázas "ezrest" látunk a Margit híd budai hídfőjénél levő végállomáson. A tujáról lekászálódó utasok ruházata alapján úgy sejtem, 1979. április kilencedikén nem volt túl meleg.

Ab 1976. október 18-án készítette ezt a képet a Váci úton, az Árpád úti megállónál. A kerek sorszámú "ezres" ekkor már 64 éves volt, de még hét év hátra volt pályafutásából. Aki egyébként ma látni szeretné ezt a kocsit, a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban megteheti! Egyébként egész komoly dugónak tűnik ez a sok feltorlódott autó balra, mennyire volt ez jellemző akkoriban?

Egy nappal korábban se volt jobb idő, mégis rettentő hangulatosnak tartom ezt a képet, a Jászai Mari térről épp elinduló 15-ös - sőt: 15A - villamosról. A "Stuka" indításjelző lámpája már világít, kicsit hátrébb egy Zsiguli közeledik? áll? embert viszont sehol nem látni, csak a fotós állt ki az esőbe, meg a madarak gubbasztanak a dróton.

Ostravában láttunk egy csomó vaskerekű Tatrát, plusz egy gumikerekűt. Gyönyörű volt, egyszerűen nem lehetett fotózás nélkül elmenni mellette.

Ja nem, nem erről van szó, ez csak egy Tatra 148-asra épített húsztonnás daru... Szóval ezek szerint két gumikerekű Tatrát is láttuk; a bevezetőben említett példányt egy hipermarket parkolójában, véletlenül:

Ez egy Tatra 603-2 - valószínűleg 603-2 "Modell 1969" (a.k.a. 603-3) -, a keleti blokk legérdekesebb személygépjárműve, amiről azt suttogják, hogy nem csak szép volt, nem csak teljesen egyedi, hanem még jó is.

Tessék elképzelni három villamosmániást, amint egy repülőnapról frissen visszaérkezve villamosok helyett egy autó körül szaladgálnak, ezek voltunk mi. De azért lássuk be, ez nem akármilyen autó!

Tavaly már mutattam fotót egy darabka kettős felsővezetékről a bécsi Schwarzenbergplatz szélén, februárban aztán végre sikerült elkapni a járművet is, ami használja:

Természetesen nem troliról van szó, az valahogy sose tudott gyökeret verni Bécsben: bár időnként volt egy-egy vonalnyi "sín nélküli villamos" az osztrák fővárosban (1908 és 1938 közt: Pötzleinsdorf - Salmannsdorf, 1909 és 1920 közt: Liesing - Kalksburg, 1946 és 1958 közt pedig a (relatív) belvárosban is, a Währinger Gürtel és Salmannsdorf közt), sose volt tartós. És bár a két szál felsővezeték a Ring szélén most is trolira hasonlít, a jármű igazából akkumulátoros busz, ami a végállomáson csak "tankol":

Vicces, hogy a jármű áramszedője a villamoséhoz hasonlít, annak ellenére, hogy mindkét pólust fentről szedi (a villamosnál ugye a sín a visszavezetés). Ahogy elnéztem, az akkumulátor feltöltése nem fér bele egy sima végállomási tartózkodásba: a sofőr mindig kiszállt, és az előzőleg beérkezett busszal ment tovább, az övét meg elvitte az utána jövő. Persze ez csak rövid megfigyelés eredménye, lehet, hogy valami fennakadás után rendezték soraikat - aki tudja, hogy megy ez, ne tartsa magában a pontos információkat :)

Elvileg a 2A és 3A járatokon fognak a Rampini ALÉ EL típusú, Siemens villamosberendezéssel felszerelt kisbuszai közlekedni, de ottjártunkkor csak az előbbin találkoztunk velük. Ami nem baj, mert szerintem buszvonal ennél érdekesebb aligha lehet: áthalad a Hofburgon, a Habsburgok egykori belvárosi székhelyén, lásd fentebb. Vagy éppen lentebb, videón:

A kasztni vibrációján talán még lehetne javítani, persze nem budapesti értelemben: sima menetben csak az elektronikus jegykezelő csörgött, de amikor ráhaladtunk egy macskaköves szakaszra, akkor már minden, ott kicsit el is dobta magát a kamera hangrögzítője :) De azért még így is mennyivel jobbak, mint a mi 16-os buszaink!

Az ember, miközben régi képeket nézeget, néha rábukkan olyan típusokra, amiknek nem kellene ott lennie, vagy nem olyan összeállításban. Például alkalmi tehermozdonyként két pótkocsit fuvarozó UV-ra, Tim Boric egyik képén. Most éppen a sajátjaim közt fedeztem fel, hogy fotóztam Tatrát a 43-ason, csak már elfelejtettem:

Ezen a képen talán jobban látszik, hogy nem fotosopról van szó:

Persze ugyanaznap UV-t is láttam, szóval ez egy ilyen nap volt:

Bocs ;)