HamPLÓ

Egy (újabb) elpackázott fotólehetőségről mesélek most nektek, gyerekek: tavasszal osztálykiránduláson csapatépítő tréningen  voltunk a Bükkben (nem a szokásos céges majomkodás volt, inkább mint egy igazi jó osztálykirándulás - nagyon élveztem!), és míg a többiek nindzsaképzésen vettek részt egy kilátótorony oldalán, én a környező tájat fotóztam. Gyönyörű volt, a Felnémet feletti kőbánya látványa ellenére is:

Míg a fentebbi panorámát csináltam, végig azon törtem a fejem, hogy honnan hallok szirénaszót. A többiek nem hallották, de persze az is lehet, hogy csak lekötötte a figyelmüket a nindzsulás. Biztos valahol siet egy mentő - tértem napirendre a dolog felett, és elraktam a fényképezőgépet. A következő pillanatban a kőbánya balkéz felőli vége felrobbant. Mire előkaptam és bekapcsoltam a fotóapparátot, már a hangja is odaért hozzánk, és kőporfelhő emelkedett a magasba:

Baaaaakker, hogy nem ugrott be, hogy robbantás előtt szoktak szirénázni! - anyáztam magamban. Pár kép készítése után bosszankodva kapcsoltam ki a gépet. Ezután két és fél másodperccel újabb robbanást nézhettem végig - de a fogcsikorgatásom ezúttal a hangját is elnyomta :-/

A múltkor már írtam arról, hogy Berlint kiskoromban a vasúti viaduktok városának képzeltem, és hogy ebben van is valami. Ennek legszebb példája azonban nem a Stadtbahn, hanem az U1-es metró Möckernbrücke állomás körüli szakasza:

A képet a Landwehrkanal csatornán úszó városnéző hajóról készítettem erről a szokatlan többszintes csomópontról: a víz felett gyaloghíd, felette a metró, alattunk pár méterrel pedig az észak-déli S-Bahn alagút - amit persze nem láthatunk ;) Egy ideig még cifrább volt az összkép, mert a gyalogoshíd helyén az Anhalter Bahnhof pályaudvar nagyvasúti forgalma haladt:

Persze amikor ez a kép készült (valamikor kicsivel 1902 - a metró elindulása - után), akkor ez az S-Bahn még nem létezett, hiszen az alagutat csak 1939 őszén nyitották meg. Az Anhalter Bahnhofot viszont - mivel a terület a nyugati szektorokhoz tartozott, ahonnan csak minimális távolsági forgalom indult ebbe az irányba - 1952-ben bezárták. Sajnos a második világháború a háttérben látható házat is elsöpörte, pedig érdekes megoldás volt, ahogy a metró áthaladt a homlokzatán!

Mocskosul esett az eső, ezért Berlin látványosságainak éjszakai fotózása helyett inkább a főpályaudvaron időztem, konkrétan az S-Bahn vágányoknál, a követést és a forgalmat figyelve. Egyszercsak látom, hogy egy szokatlanul rövid vonat (konkrétan egy kétkocsis 480-as) közeledik, a kijelzők meg nem írnak ki semmit célállomásnak. Hopp, próbajárat, le kell kapnom! Közeledik, lassít, köze... TÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜT... Nem tudom, ilyenkor kötelező neki dudálnia, vagy nekem szólt a hangjelzés, de majdnem eldobtam a kamerát :) A biztonsági vonalon kívül voltam, filmezni-fotózni meg szabad, szóval ha nekem dudált, akkor csak köszönés lehetett... de nem sok örömöm volt benne. Nnna, órákkal (azaz némi utazgatással és egy vacsorával) később ismét ugyanazon a peronon álltam, és nem hittem a szememnek: megint jön a próbajárat! Oké, most akkor lefilmezem, hiszen fel vagyok készülve a tülkölé... Fel ám, a fenéket!

Szerintem a járművezető - ha ugyanaz volt a két esetben - azóta is mesél egy hülye baromról, aki dudaszóra rángatózott a peronon :)

Nem tudom, milyen filmélmény tehet róla, de Berlint gyerekkoromban mindig úgy képzeltem, hogy vashidakon futó vasutak szövik át. És ez tulajdonképpen így is van, hiszen mind a metrójuk, az U-Bahn, mind az S-Bahn bőven rendelkezik magasvezetésű szakaszokkal - bár statisztikailag valószínűleg nem a vashidak dominálnak. A legérdekesebb közülük a Stadtbahn, a belvárost kelet-nyugati irányban átszelő szakasz, melyen két vágányt a kvázi metróként funkcionáló S-Bahn, kettőt pedig a "nagyvasút" használ. Előbbi értelemszerűen több helyen megáll, jellegzetes, íves tetejű csarnokokban, és nem ritka látvány az, hogy elindulás után az ICE "szuperexpressz" és a városi vasút vonatai egymást előzgetik a párhuzamos vágányokon. Mindezt szó szerint a belvárosban:

S-Bahn szerelvény bújik be az Alte Nationalgalerie mögé

Ami viszont igazán megdöbbentett, amikor először utaztam ezen a szakaszon, az az, hogy nem finomkodtak a vonalvezetéssel: oda építették a pályát, ahol éppen meg tudtak venni egy-egy húsz méter széles telket. Van, ahol a várost átjáró folyók és csatornák szélébe építették a töltést, máskor pedig híres múzeumok települtek utólag az 1870-es években építeni kezdett sínek mellé, úgyhogy a környezet igencsak változatosnak mondható. Az érdekességet pedig csak fokozza, hogy sokszor kell hosszabb hidakon keresztezni a már említett folyókat és csatornákat:

Bár Berlin belvárosának komoly részét a második világháború, majd a Berlini Falban testet öltő jéghideg háború leradírozta, azért ma is érdekes az utazás az Ostbahnhoftól Charlottenburgig, elindulva a szocmodern panelházak erdejéből a polgári házak és múzeumok mellett, a főpályaudvar teljes újjáépítés alatt álló környezetén át, végig a Tiergarten mellett, majd el az egykori Nyugat-Berlin hátsó ablaka alatt!

Ajánlott olvasmány: A berlini Stadtbahn / attus.hu /

Szombaton kimentem nosztalgia- és mostani trolikat (bár ez a két kategória némileg összefolyik a budapesti troliüzemben) nézegetni Kőbányára. Meglehetősen jól meg volt szervezve a nyílt nap, tízpercenkénti ráhordó járattal a Stadion metróállomástól, többek közt két nosztalgiakocsival is. Csak utólag tűnt fel, hogy ezek közül az egyiket (a 600-as kis Ikarust) egyátalán nem is videóztam... a jelek szerint még él bennem a régi reflex, hogy ami nem villamos vagy repülőgép, arra nem figyelek túlságosan oda :)

Amit viszont eléggé körbevideóztam, az a garázsban kiállított - talán H0-ás - terepasztal volt, amin vonatok helyett villamosok kergették egymást:

Nnna, ez nagyon bejött! Persze ennyi DÜWAG, némi UV- és Bengáli-körítéssel... naná, hogy bejön. Ilyennek kéne kiépíteni az ötletként a közelmúltban többször felmerült Keszthely-Hévíz villamost (értelemszerűen normál méretben), skanzenvillamos jelleggel, és idejárna minden vasútmániás :)

Ugye a múltkor morogtam, hogy csupaszon csúfoskodik a Városligeti tó nagy része, mivelhogy leeresztették a vizet belőle. Akkor az volt egyesek tippje, hogy a felújított műjeget akarják a szokásosnál tovább próbázni a megnyitás előtt. Nos, ezesetben ez a világ legfurcsább műjeges próbaüzeme - az ugyanis a rövidgatyás emberek talpa alatt nem jég, hanem beton:

Persze fontos az, hogy az ifjúság sportolhasson, meg tucctucckoncertet lehessen rendezni, úgyhogy megint biztos én vagyok a hülye, hogy zavar a jelenség. Igaz, azt nem állítanám, hogy meg vagyok lepve.

Többször volt már téma kommentben, hogy milyen jó lenne, ha nem kőkemény sárpáncéllá összeálló fékezőhomok és városi por borítaná a budapesti villamospályák környékét. Mert bár én speciel néha szoktam látni, hogy sima locsolós-söprögetős-zajongós Főkefés gépek dolgoznak a burkolt pályán, valahogy még soha nem láttam eredményét a tevékenységüknek. Talán inkább valami ilyesmit kéne használni:

Persze - ahogy azt már szintén írtam korábban - egyszer találkoztam valami olyan BKV-s (?) géppel (talán Mercedes-Benz alapú volt az is), ami kimondottan a sínvályút és a sínt tisztította, de azt sose láttam úgy a hétköznap délutáni forgalomban járkálni, mint ezt a gépet Cottbusban. Sőt, tulajdonképpen soha máskor nem láttam...

Ez a fotó semmi újat nem mutat, hisz már évek óta lehet ilyesmit látni, és annak idején több helyen is foglalkoztak vele. A gond csak annyi, hogy még mindig találkozni a jelenséggel. Aki nem tudná, a 400-as Ikarusoknál - a régebbi típusokkal ellentétben - az ajtó fölött már nincs leszállásjelző gomb, csak a kapaszkodókon - fent csupán egy visszajelző lámpa van. Elvileg:

Namármost ezzel nekem két gondolom is van. Egyrészt, hogy ez igenis jelző, hiszen jelzi, hogy megnyomták-e a leszállásjelzőt :) A másik, hogy úgy gondolom, egy visszajelző lámpával ellátott billenőkapcsoló drágább, mint egy sima lámpácska, azaz az olcsó alkatrészt drágábbal pótolják. PLUSZ még igényesen össze is firkálják a környékét, bár úgy sejtem, a firkálót jó szándék vezette. Ez így együtt azért már zavar, mert konkrétan pazarló spórolást látunk, amit egy jómódú üzem biztos nem engedne meg magának :(

Audiovizuális rendszerekről már hallottam, de úgy tűnik, hogy a gépem audiorendszere önmagában is vizuális. Tudniillik látja, hogy mit csatlakoztatok az audio bemenetre - lásd a "Leírás" felirat mellett:

Azért jó tudni, hogy még a dugasz színét is látja... "Fekete dugasz"... az ész megáll :)

Ugye van az az alapvetés, miszerint "hirdessen nővel, az mindig beválik". Ez Potsdamban valahogy összekeveredett Hrabal Unatkozik? Vásároljon mosómedvét! című szösszenetével:

A plakáton arról van szó, hogy egy "nyitvatartásos vasárnapon" (Németországban nem lehet csak úgy nyitva lennie a boltoknak: minden szabályozva van, a vasárnapok különösen) a pályaudvari plázában meg lehet nézni egy, a Havel folyó környékének élővilágáról szóló kiállítást. És mivel lehet az emberek figyelmét felkelteni, hogy minél többen elmenjenek? Hát cukisággal! A mosómacinál cukibb meg kevés van.

Érdekes ötlet, nem? Igazán elterjedhetne! Részemről még azt is meg tudnám szokni, ha Szulák Andi helyett mosómacival hirdetnék az egészséges joghurtot  :)