És most jön az, amikor nincs kedvem megírni a pósztot, ami a fejemben jár, de azért akarok valami életjelzést adni ;)
Meg nem alapozott okból elkövetett cukiság
2011.10.03. 23:59 :: Hamster
5 komment
Címkék: cukiság szünetjelzés helyett
Repül a Bálna, repül a Bálna
2011.10.02. 20:33 :: Hamster
Mai témaválasztásommal biztos sokakat meg fogok lepni... na jó, inkább senkit :) Bár a nagy fehér távolsági buszok fotózgatása nem áll túl közel hozzám, az Airbus 380-ast azért megnéztem. Ez azt jelenti, hogy egy voltam a sok ezer lemming hangya közt, aki a Ferihegy környéki mezőket vette célba. Nem azért, mert az jó, hanem mert a reptér nem erőlködött túl sokat az érdeklődőkkel, a felújítás alatt álló teraszra pedig csak négyszáz (előre regisztrált) szerencsés jutott be. Így viszont elmondhatom, hogy már jártam a "spotterdombon"! Onnan így nézett ki a nagyonnagyvas besiklás közben:
Meglepően halk volt, bár persze a mai gépek már nem pörgő hajtóművel szállnak le, csak takaréklángon, pláne, ha nincsenek is megpakolva (az viszont tényleg érdekes volt, hogy felszállás közben se volt sokkal hangosabb).
Így elég nehéz megítélni, mekkora is igazából a jószág, ezért aki nem volt kint, nyugodtan elhiheti becsszóra, hogy elég nagy. Sajnos a földön csak a teraszos mázlisták és a csókosok fotózhatták - meg gondolom a reptéri dolgozók háromnegyede, akiknek véletlenül valamiért be kellett jönniük vasárnap ;)
50 komment · 1 trackback
Címkék: énblog képek ferihegy morgás repülőgép
Szirénahang a Bükk fölött
2011.10.01. 21:30 :: Hamster
Egy (újabb) elpackázott fotólehetőségről mesélek most nektek, gyerekek: tavasszal osztálykiránduláson csapatépítő tréningen voltunk a Bükkben (nem a szokásos céges majomkodás volt, inkább mint egy igazi jó osztálykirándulás - nagyon élveztem!), és míg a többiek nindzsaképzésen vettek részt egy kilátótorony oldalán, én a környező tájat fotóztam. Gyönyörű volt, a Felnémet feletti kőbánya látványa ellenére is:
Míg a fentebbi panorámát csináltam, végig azon törtem a fejem, hogy honnan hallok szirénaszót. A többiek nem hallották, de persze az is lehet, hogy csak lekötötte a figyelmüket a nindzsulás. Biztos valahol siet egy mentő - tértem napirendre a dolog felett, és elraktam a fényképezőgépet. A következő pillanatban a kőbánya balkéz felőli vége felrobbant. Mire előkaptam és bekapcsoltam a fotóapparátot, már a hangja is odaért hozzánk, és kőporfelhő emelkedett a magasba:
Baaaaakker, hogy nem ugrott be, hogy robbantás előtt szoktak szirénázni! - anyáztam magamban. Pár kép készítése után bosszankodva kapcsoltam ki a gépet. Ezután két és fél másodperccel újabb robbanást nézhettem végig - de a fogcsikorgatásom ezúttal a hangját is elnyomta :-/
8 komment
Címkék: képek kirándulás bükk panoráma
Acélhidakon a víz felett
2011.09.29. 19:45 :: Hamster
A múltkor már írtam arról, hogy Berlint kiskoromban a vasúti viaduktok városának képzeltem, és hogy ebben van is valami. Ennek legszebb példája azonban nem a Stadtbahn, hanem az U1-es metró Möckernbrücke állomás körüli szakasza:
A képet a Landwehrkanal csatornán úszó városnéző hajóról készítettem erről a szokatlan többszintes csomópontról: a víz felett gyaloghíd, felette a metró, alattunk pár méterrel pedig az észak-déli S-Bahn alagút - amit persze nem láthatunk ;) Egy ideig még cifrább volt az összkép, mert a gyalogoshíd helyén az Anhalter Bahnhof pályaudvar nagyvasúti forgalma haladt:
Persze amikor ez a kép készült (valamikor kicsivel 1902 - a metró elindulása - után), akkor ez az S-Bahn még nem létezett, hiszen az alagutat csak 1939 őszén nyitották meg. Az Anhalter Bahnhofot viszont - mivel a terület a nyugati szektorokhoz tartozott, ahonnan csak minimális távolsági forgalom indult ebbe az irányba - 1952-ben bezárták. Sajnos a második világháború a háttérben látható házat is elsöpörte, pedig érdekes megoldás volt, ahogy a metró áthaladt a homlokzatán!
45 komment
Címkék: közlekedés utazás berlin város városkép
Sájsze... avagy állvány kellett volna ehhez a melóhoz :)
2011.09.28. 00:28 :: Hamster
Mocskosul esett az eső, ezért Berlin látványosságainak éjszakai fotózása helyett inkább a főpályaudvaron időztem, konkrétan az S-Bahn vágányoknál, a követést és a forgalmat figyelve. Egyszercsak látom, hogy egy szokatlanul rövid vonat (konkrétan egy kétkocsis 480-as) közeledik, a kijelzők meg nem írnak ki semmit célállomásnak. Hopp, próbajárat, le kell kapnom! Közeledik, lassít, köze... TÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜT... Nem tudom, ilyenkor kötelező neki dudálnia, vagy nekem szólt a hangjelzés, de majdnem eldobtam a kamerát :) A biztonsági vonalon kívül voltam, filmezni-fotózni meg szabad, szóval ha nekem dudált, akkor csak köszönés lehetett... de nem sok örömöm volt benne. Nnna, órákkal (azaz némi utazgatással és egy vacsorával) később ismét ugyanazon a peronon álltam, és nem hittem a szememnek: megint jön a próbajárat! Oké, most akkor lefilmezem, hiszen fel vagyok készülve a tülkölé... Fel ám, a fenéket!
Szerintem a járművezető - ha ugyanaz volt a két esetben - azóta is mesél egy hülye baromról, aki dudaszóra rángatózott a peronon :)
30 komment
Címkék: utazás videó berlin mittudoménmi csak egy videó
Kisfilmek a nagyvilágból: a berlini Stadtbahn
2011.09.26. 18:50 :: Hamster
Nem tudom, milyen filmélmény tehet róla, de Berlint gyerekkoromban mindig úgy képzeltem, hogy vashidakon futó vasutak szövik át. És ez tulajdonképpen így is van, hiszen mind a metrójuk, az U-Bahn, mind az S-Bahn bőven rendelkezik magasvezetésű szakaszokkal - bár statisztikailag valószínűleg nem a vashidak dominálnak. A legérdekesebb közülük a Stadtbahn, a belvárost kelet-nyugati irányban átszelő szakasz, melyen két vágányt a kvázi metróként funkcionáló S-Bahn, kettőt pedig a "nagyvasút" használ. Előbbi értelemszerűen több helyen megáll, jellegzetes, íves tetejű csarnokokban, és nem ritka látvány az, hogy elindulás után az ICE "szuperexpressz" és a városi vasút vonatai egymást előzgetik a párhuzamos vágányokon. Mindezt szó szerint a belvárosban:
S-Bahn szerelvény bújik be az Alte Nationalgalerie mögé
Ami viszont igazán megdöbbentett, amikor először utaztam ezen a szakaszon, az az, hogy nem finomkodtak a vonalvezetéssel: oda építették a pályát, ahol éppen meg tudtak venni egy-egy húsz méter széles telket. Van, ahol a várost átjáró folyók és csatornák szélébe építették a töltést, máskor pedig híres múzeumok települtek utólag az 1870-es években építeni kezdett sínek mellé, úgyhogy a környezet igencsak változatosnak mondható. Az érdekességet pedig csak fokozza, hogy sokszor kell hosszabb hidakon keresztezni a már említett folyókat és csatornákat:
Bár Berlin belvárosának komoly részét a második világháború, majd a Berlini Falban testet öltő jéghideg háború leradírozta, azért ma is érdekes az utazás az Ostbahnhoftól Charlottenburgig, elindulva a szocmodern panelházak erdejéből a polgári házak és múzeumok mellett, a főpályaudvar teljes újjáépítés alatt álló környezetén át, végig a Tiergarten mellett, majd el az egykori Nyugat-Berlin hátsó ablaka alatt!
Ajánlott olvasmány: A berlini Stadtbahn / attus.hu /
21 komment
Címkék: közlekedés utazás videó berlin város vasút
Trolis nyílt nap
2011.09.25. 17:30 :: Hamster
Szombaton kimentem nosztalgia- és mostani trolikat (bár ez a két kategória némileg összefolyik a budapesti troliüzemben) nézegetni Kőbányára. Meglehetősen jól meg volt szervezve a nyílt nap, tízpercenkénti ráhordó járattal a Stadion metróállomástól, többek közt két nosztalgiakocsival is. Csak utólag tűnt fel, hogy ezek közül az egyiket (a 600-as kis Ikarust) egyátalán nem is videóztam... a jelek szerint még él bennem a régi reflex, hogy ami nem villamos vagy repülőgép, arra nem figyelek túlságosan oda :)
Amit viszont eléggé körbevideóztam, az a garázsban kiállított - talán H0-ás - terepasztal volt, amin vonatok helyett villamosok kergették egymást:
Nnna, ez nagyon bejött! Persze ennyi DÜWAG, némi UV- és Bengáli-körítéssel... naná, hogy bejön. Ilyennek kéne kiépíteni az ötletként a közelmúltban többször felmerült Keszthely-Hévíz villamost (értelemszerűen normál méretben), skanzenvillamos jelleggel, és idejárna minden vasútmániás :)
4 komment
Címkék: énblog budapest közlekedés bkv videó tömegközlekedés trolibusz
Hurrá, hogy száraz a városligeti betonteknő!
2011.09.24. 23:39 :: Hamster
Ugye a múltkor morogtam, hogy csupaszon csúfoskodik a Városligeti tó nagy része, mivelhogy leeresztették a vizet belőle. Akkor az volt egyesek tippje, hogy a felújított műjeget akarják a szokásosnál tovább próbázni a megnyitás előtt. Nos, ezesetben ez a világ legfurcsább műjeges próbaüzeme - az ugyanis a rövidgatyás emberek talpa alatt nem jég, hanem beton:
Persze fontos az, hogy az ifjúság sportolhasson, meg tucctucckoncertet lehessen rendezni, úgyhogy megint biztos én vagyok a hülye, hogy zavar a jelenség. Igaz, azt nem állítanám, hogy meg vagyok lepve.
26 komment
Címkék: budapest város városliget morgás városkép
Sínporszívó
2011.09.24. 00:20 :: Hamster
Többször volt már téma kommentben, hogy milyen jó lenne, ha nem kőkemény sárpáncéllá összeálló fékezőhomok és városi por borítaná a budapesti villamospályák környékét. Mert bár én speciel néha szoktam látni, hogy sima locsolós-söprögetős-zajongós Főkefés gépek dolgoznak a burkolt pályán, valahogy még soha nem láttam eredményét a tevékenységüknek. Talán inkább valami ilyesmit kéne használni:
Persze - ahogy azt már szintén írtam korábban - egyszer találkoztam valami olyan BKV-s (?) géppel (talán Mercedes-Benz alapú volt az is), ami kimondottan a sínvályút és a sínt tisztította, de azt sose láttam úgy a hétköznap délutáni forgalomban járkálni, mint ezt a gépet Cottbusban. Sőt, tulajdonképpen soha máskor nem láttam...
5 komment
Címkék: videó utcakép csak egy videó
Nemjelző NEM JELZŐ
2011.09.23. 16:50 :: Hamster
Ez a fotó semmi újat nem mutat, hisz már évek óta lehet ilyesmit látni, és annak idején több helyen is foglalkoztak vele. A gond csak annyi, hogy még mindig találkozni a jelenséggel. Aki nem tudná, a 400-as Ikarusoknál - a régebbi típusokkal ellentétben - az ajtó fölött már nincs leszállásjelző gomb, csak a kapaszkodókon - fent csupán egy visszajelző lámpa van. Elvileg:
Namármost ezzel nekem két gondolom is van. Egyrészt, hogy ez igenis jelző, hiszen jelzi, hogy megnyomták-e a leszállásjelzőt :) A másik, hogy úgy gondolom, egy visszajelző lámpával ellátott billenőkapcsoló drágább, mint egy sima lámpácska, azaz az olcsó alkatrészt drágábbal pótolják. PLUSZ még igényesen össze is firkálják a környékét, bár úgy sejtem, a firkálót jó szándék vezette. Ez így együtt azért már zavar, mert konkrétan pazarló spórolást látunk, amit egy jómódú üzem biztos nem engedne meg magának :(
Ez megy most