A blogpasszív hétvége utáni hetet kezdjük egy táblával, melynek léte komolyan meglepett. Ez a bádogdarab vélhetően '86 - a Sikló újranyitása - óta ugyanott van, minden logó - és rendszerváltás ellenére. Lehet találgatni, hogy hol ;)

Most képek által utazni fogok (a valódi utazást pótlandó), olyan képekkel, melyek villamosos oldalak anyagának létrejötte közben készültek, mintegy melléktermékként.

Ezer éve volt, hogy Heathrow-n jártam, és mivel épp egy nyaralás elején voltam, spóroltam a memóriakártyával - de ezt a méretkülönbséges együttállást azért megpróbáltam megörökíteni:

Aranyosak, nem? Ha külön-külön repülnek el a fejünk fölött, észre se vesszük, hogy két különböző méretű madárról van szó, de egymás mellett azért feltűnő a dolog :)

Évekkel később, az akkor már beindult fapados lehetőségekkel odajutva Brüsszel fölött kaptam el ezt a nagyobbacska vasat, ami viszont nem fapados volt:

Tegnapelőtt meghalt Steve Jobs, az Apple egyik alapítója, és bár az Apple sose érintett meg igazán, pár mondatot azért bőven megérdemel ez az ember ebben a kockafejű blogban. Mert ilyen kaliberű IT-figura nem sok volt: kockának üzletember,  de üzletembernek kocka, úgyhogy bár az Apple termékek meglehetősen túl voltak hype-olva (igen, ez újabban magyar szó), azért a standard marketing bullshiten (ez meg már kicsit régebb óta magyar szó) túl valóban voltak jó dolgok azokban a termékekben, amiket beleálmodott a mindennapjainkba. Mert hát ezt csinálta: kitalálta, mi kellhet a piacnak, aztán el is adta, akkor is, ha a piac nem tudta, hogy az kell neki. Hogy röhögtünk, amikor bemutatták az első iMac-et. És bakker, bejött neki. Ez is!

Amúgy érdekes, hogy csillivilli ikonos, dizájnmunkaállomásos fickóként gondolunk rá, holott  évtizedeken át UNIX alapú termékeket árult. Például amikor összerúgta a port az almás céggel, megalapította a NeXT-et, ahol UNIX-os gépeket terveztek. Egy ilyenen fejlesztették ki a mai WWW alapjait, egy  ilyen gép volt az első webszerver. És ezen futott a NeXTSTEP oprendszer grafikus felülete, melynek dokkolós megoldásait másolta az az AfterStep X-felület, ami éveken át a kedvenc grafikus felületem volt a Linuxaimon. És később persze ez lett az Apple oprendszerének, az OS X-nek is az alapja. Mert, ahogy írtam, nem csak marketinges volt, de elég kocka is: tudta, hogy a UNIX jó alap bármihez, de azt is tudta, hogy az emberek nem akarják látni a UNIX felületét, pontosabban minél kevesebbet akarnak látni a technikai részekből... Úgyhogy ráhúzta az egészre azt a bizonyos csillivilli dizájnfelületet, amit nem ő talált ki, de ő ismerte fel, hogy az a jövő.

Emellett még felfuttatta a Pixar-ral/-rel (vérmérséklet szerint toldalékolandó) a számítógéppel készített rajzfilmeket (Toy Story, Monsters Inc) is, üzleti alapon. Aztán meg (sőt, igazából eközben) visszament az Apple-hez, és újra felvirágoztatta. Valószínűleg az Apple több volt neki sima üzletnél.

A legszebb persze az, hogy bár egyrészt antisznobsági, másrészt UNIX-shell függőségi, harmadrészt pénzügyi okokból kifolyólag mindig távol maradtam az Apple termékektől, mégis, az egyik legkedvencebb használati tárgyam egy 2006-os ipod nano. Elvileg csak egy mp3-lejátszó, de annyira praktikus, és annyira mindent kibírt eddig, hogy az már ijesztő. Szóval bárhogy nézem, Steve Jobs még az én mindennapjaimat is megérintette.

R.I.P.

A Budafoki út és az Irinyi József utca sarkán álló toronyépület, melyet évtizedekig csak "a Diákszálló" néven ismertem, több okból kifolyólag is közel áll a szívemhez. Egyrészt nyolc éven át a tövében található általános iskolába jártam, másrészt a kilencvenes évek második felében baráti és haveri köröm nagy részét schönherzesek alkották. Tiszteletbeli tagként még kupagyőztes is voltam, az ország legkomolyabb - és bizonyos szempontokból legrücskösebb - felsőoktatási hallgatói vetélkedőjén, a Schönherz QPA-n. És itt jegyzem meg, a "hallgató" a lehető legrosszabb körülírása a QPA résztvevőinek ;)

2003 óta a verseny része, hogy a kollégium hátsó falának ablakai egy óriási pontmátrix kijelzővé változnak. Eleinte egy pixel volt egy ablak, ma már huszonkétezer LED használatával egy kicsit túl nagy rasztertávolságú óriási színes mobiltelefon-kijelző lesz az épület. Évek óta el akartam kapni ezt az attrakciót, de most is csak a szerencsének köszönhető, hogy sikerült, mert csak tíz perccel a kezdete előtt tudtam meg, hogy aznap lesz - de semmi gond, egy órával később kezdték, mint meghirdették, úgyhogy még a céltalanul tébláboló tömegben is várakozhattam :) Ha már ott voltam, megpróbáltam kicsit videózni:

Bevallom, végül maga az ötlet, a technikai megvalósítás jobban tetszett, mint a pályaművek, melyek a kilencvenes évek közepi scene party-k 4 kilobyte-os és "lamer" demo versenyeit idézték. Kicsit több kreativitás kellett volna, és kevesebb nyan cat, ha engem kérdez valaki. Persze nem kérdez, úgyhogy az én nagynénikém térdekalácsát, tudom... ;) Egyébként hatalmas látvány a "kijelző", például a Lágymá... Rákóczi híd lehajtójáról, amit le is zártak a közönség kedvéért. Bónuszként a buliba néhány mozdonyvezető is beszállt: a Déli összekötő vasúti hídról lejövő nagyvasak némelyike dallamkürtölést rendezett, sőt, volt, amelyik kétszólamút, gondolom a közeli és távolsági kürtöt váltogatva. Szerintem ezt is be kéne venni valahogy a QPA versenyei közé, nem? Ki talál muzikálisabb mozdony+mozdonyvezető kombót. Gyeseves Taurusok nem játszhatnak :)

Bár az itteni érdeklődést nem tippelem óriásinak, ez nem akadályoz meg abban, hogy nyomassam kedvenc sorozatomat, hátha más is rákattan :) AXN Sci-Fi, neten megnézhetően, akár HD-ben is. Nem megijedni, ha nem indul el azonnal - kicsit várni kell az elején, amíg betöltődik. Szóval "Tizenegyedik óra", pár perccel azután, hogy a Tizedik Doktorból Tizenegyedik lett... a DW-történelem legaranyosabb regenerációs traumájával:

Ki vagy, Doki?
NSe5x01 - A tizenegyedik óra

(Hm, lehet, hogy túl kicsi betűmérettel írtam?:)

Nehéz lett volna kihagyni a szombati fantasztikusan jó időt: bár eredetileg otthon akartam maradni, végül csak elindultunk Jazzel fotó-csavarogni egyet a napfényben. Mivel olvastam, hogy a Margit-szigeten elektromos buszt tesztelnek, a Margit hidat céloztuk meg, de a Márnemmoszkva téren eltérültünk, amikor véletlenül megláttuk a kabrió Ikarus 630-ast:

Nem értem, a gép üzemeltetői miért nem reklámozták az egykori 158-as busz - azaz a "még egykorabbi" 58-as villamos - útvonalán közlekedő oldtimert - ebben az időben tutira ez volt a legtökéletesebb klímájú és hangulatú jármű az egész városban! De tényleg: fordultunk egyet vele, és utána még vagy egy óráig vigyorogtam az élménytől, annyira jó volt a fasorok árnyékában utazni a laprugók miatt az általam megszokotthoz képest kicsit ugrálósabb vén jószággal!

És most jön az, amikor nincs kedvem megírni a pósztot, ami a fejemben jár, de azért akarok valami életjelzést adni ;)

Mai témaválasztásommal biztos sokakat meg fogok lepni... na jó, inkább senkit :) Bár a nagy fehér távolsági buszok fotózgatása nem áll túl közel hozzám, az Airbus 380-ast azért megnéztem. Ez azt jelenti, hogy egy voltam a sok ezer lemming hangya közt, aki a Ferihegy környéki mezőket vette célba. Nem azért, mert az jó, hanem mert a reptér nem erőlködött  túl sokat az érdeklődőkkel, a felújítás alatt álló teraszra pedig csak négyszáz (előre regisztrált) szerencsés jutott be. Így viszont elmondhatom, hogy már jártam a "spotterdombon"! Onnan így nézett ki a nagyonnagyvas besiklás közben:

Meglepően halk volt, bár persze a mai gépek már nem pörgő hajtóművel szállnak le, csak takaréklángon, pláne, ha nincsenek is megpakolva (az viszont tényleg érdekes volt, hogy felszállás közben se volt sokkal hangosabb).

Így elég nehéz megítélni, mekkora is igazából a jószág, ezért aki nem volt kint, nyugodtan elhiheti becsszóra, hogy elég nagy. Sajnos a földön csak a teraszos mázlisták és a csókosok fotózhatták - meg gondolom a reptéri dolgozók háromnegyede, akiknek véletlenül valamiért be kellett jönniük vasárnap ;)

Egy (újabb) elpackázott fotólehetőségről mesélek most nektek, gyerekek: tavasszal osztálykiránduláson csapatépítő tréningen  voltunk a Bükkben (nem a szokásos céges majomkodás volt, inkább mint egy igazi jó osztálykirándulás - nagyon élveztem!), és míg a többiek nindzsaképzésen vettek részt egy kilátótorony oldalán, én a környező tájat fotóztam. Gyönyörű volt, a Felnémet feletti kőbánya látványa ellenére is:

Míg a fentebbi panorámát csináltam, végig azon törtem a fejem, hogy honnan hallok szirénaszót. A többiek nem hallották, de persze az is lehet, hogy csak lekötötte a figyelmüket a nindzsulás. Biztos valahol siet egy mentő - tértem napirendre a dolog felett, és elraktam a fényképezőgépet. A következő pillanatban a kőbánya balkéz felőli vége felrobbant. Mire előkaptam és bekapcsoltam a fotóapparátot, már a hangja is odaért hozzánk, és kőporfelhő emelkedett a magasba:

Baaaaakker, hogy nem ugrott be, hogy robbantás előtt szoktak szirénázni! - anyáztam magamban. Pár kép készítése után bosszankodva kapcsoltam ki a gépet. Ezután két és fél másodperccel újabb robbanást nézhettem végig - de a fogcsikorgatásom ezúttal a hangját is elnyomta :-/

A múltkor már írtam arról, hogy Berlint kiskoromban a vasúti viaduktok városának képzeltem, és hogy ebben van is valami. Ennek legszebb példája azonban nem a Stadtbahn, hanem az U1-es metró Möckernbrücke állomás körüli szakasza:

A képet a Landwehrkanal csatornán úszó városnéző hajóról készítettem erről a szokatlan többszintes csomópontról: a víz felett gyaloghíd, felette a metró, alattunk pár méterrel pedig az észak-déli S-Bahn alagút - amit persze nem láthatunk ;) Egy ideig még cifrább volt az összkép, mert a gyalogoshíd helyén az Anhalter Bahnhof pályaudvar nagyvasúti forgalma haladt:

Persze amikor ez a kép készült (valamikor kicsivel 1902 - a metró elindulása - után), akkor ez az S-Bahn még nem létezett, hiszen az alagutat csak 1939 őszén nyitották meg. Az Anhalter Bahnhofot viszont - mivel a terület a nyugati szektorokhoz tartozott, ahonnan csak minimális távolsági forgalom indult ebbe az irányba - 1952-ben bezárták. Sajnos a második világháború a háttérben látható házat is elsöpörte, pedig érdekes megoldás volt, ahogy a metró áthaladt a homlokzatán!