HamPLÓ

Mai értelmetlen blogbejegyzésünk ismét zenével foglalkozik. Ugyan a Megadeth később csinált az MTV-s unplugged definíciónak is megfelelő (=akusztikus) előadásokat, most azt láthatjuk-hallhatjuk, hogy milyen az, ha a világ legprogresszívabb thrash metal együttese az egyik legvirgázósabb számát bedugatlan hangszereken adja elő:

Őszintén szólva a Deep Purple 1990-es, Slaves and Masters című lemezét akkor hallottam először, amikor Mariannom egy időben állandóan azt bömböltette a kocsiban 2004 körül, de - bár nem az a tipikus klasszikus Purple - nekem meglehetősen bejött. Valószínűleg már csak azért is, mert bírom Joe Lynn Turner hangját (Malmsteen, Odyssey lemez, hejj!). Ez a szám pedig akkor is király, ha érződik rajta, hogy eleve rádiós slágernek írták, az éppen aktuális, kicsit hideg, elektronikus hangzással (ez a gitáron nem érződik, a basszuson és a billentyűn szerintem igen, pedig Turnert kivéve ez egy elég klasszikus felállás). A kliséknek megfelelően lassan ér el odáig, de érdemes megvárni az első refrént 1:15-nél, aztán ezerrel headbangelni vagy légdobolni rá, majd a végén újrahallgatni ;)

Aztán ha megvan, érdemes belefülelni a '91-es budapesti koncertbe is, amiről már többen meséltek - a jelek szerint rajtam kívül mindenki kint volt :) A hangzás itt mintha kicsit jobban hasonlítana arra, amire az együttes neve alapján számítanék:

A Keleti pályaudvar kisgyerekkorom egyik rejtélyes helye volt. Tudtam, hol van, ismertem jelentőségét, de látni csak akkor láttam, amikor a Közlekedési Múzeum felé menet pár pillanatig bekukucskáltam a főbejáraton át. Egyszer óvodás koromban le is rajzoltam a forgatagot, amit láttam: a MÁV-ot duplavével "írtam", mert a betűket még nem teljesen ismertem, és a sima V-hez képest a W alakja jobban tetszett, úgyhogy azt rajzoltam a járművekre :) Ezen felül még egy ide köthető élményem volt: hogy anyu munkahelyéről, ami az akkor még Népstadion névre hallgató metrómegálló közelében volt, be lehetett látni a fűtőház mellé, ahol gőzmozdonyok ontották a füstöt. Addig csak filmen láttam gőzöst - meg itt.

Aztán a nyolcvanas évek második felében elvesztettem a "Keleti-szűzességem", amikor rokonokat kísérgettünk ki nyaranta nagyival és/vagy unokatesómmal. Akkor már csak a szoborként kiállított Kandó mozdony tetszett, az érkezési oldal mellett (azt hiszem a Kerepesi út felőli az), mert magát a helyet elég gusztustalannak éreztem. Ja nem: azt hiszem, az érkezési oldali csarnokban is volt pár makett, azokat szívesen elvittem volna haza magammal :)  Aztán pár évvel később, már gimnáziumban német cserediákokat vártunk; a vonatuk három órát késett október közepén, úgyhogy mire megjöttek, mi darabosra fagytunk - ez se volt valami pozitív élmény. Egyszerűen nehéz volt itt pozitív élményt szerezni... Később a Kandó-mozdony eltűnt (a Füstibe került), és már csak külföldi utakkor jártam ide, jellemzően öt óra túl koránkor. Vonat megkeres, üres helyre levágódik, hátizsákot térd közé szorít, szunya bevág. Az esti hazajövetelek rosszabbak voltak, a mínusz hatezredik vágánytól a metróig eljutni a taxi- és zimmer frei-tukmálók közt... Persze jegyet venni is feeling volt, amikor a "valuta váltása csak a hivatalos árusítóhelyen engedélyezett!" (vagy valami hasonló) tábla tövéből kiabált rá az emberre a jóarcú illegális cséndzsmanus, miszerint "én jobban váltok, ne menjen be oda!". Te jószagú ég, a vonattal a fővárosba érkezőknek évtizedek óta ezek az első élményei, és csodálkozunk, ha inkább "görögbe" mennek a turisták? Pedig ha a Keletin (vagy repülővel érkezve a KöKin) túl vannak, akkor már csak jobb lesz a tartózkodásuk...

Nem nagyon jó kép, de ez van :)

Ez se ma volt... a blogon meg remélem még soha :) Ez az, amire nem lehet felkészülni... pontosabban ma már meg se kell próbálni, mivel tanuló UV úgyse fog szembejönni az emberrel. Mukik azért szerencsére még előfordulnak.

Tudom, olcsó poén, de valaminek olcsónak is kell lennie, ha már a svájci frank nem bír az lenni: az Index.hu címlapi blogketrecében a "A Széchenyi Fürdő a Google offline naptárában" cím után az következett, hogy "Izgalmas lesz a Fertőzés" :) Szegény Szecskára rájár a rúd... Igaz, egy kis malíciával abba is bele lehet látni dolgokat, hogy "Liptai visszatér a képernyőre", majd rögtön "Pacalszűzek beavatása" :D

A V43-asok valószínűleg a valaha volt legtéglaszerűbb mozdonyok közé tartoznak, és úgy néz ki, túl messzire a lecserélésük után se akarnak menni ettől a formavilágtól, leszámítva némi lecsapott-lekerekített áramvonalasságot elől-hátul. A MÁV 480-as sorozatú mozdonyairól van szó, melyekből hónapról-hónapra egyre több lesz - legalábbis amíg el nem érik a huszonötödik példányt, mert hát a magyar vasút a nyolcvanas évek eleje óta rosszul érzi magát kicsi sorozatok nélkül. Bár elvileg lehívhatják a további huszonöt gépről szóló opciót is, ha kapnak rá hitelt valahonnan...

Persze úgy is fogalmazhatnánk, hogy végre elért hozzánk a német nyelvterületi konfekcióáru, hiszen a Bombardier TRAXX-sorozatán és előzményein kívül még több másik mozdony is ugyanígy néz ki. Szerencsétlen V43-akat meg már végképp ideje (legalább) elkezdeni lecserélni, úgyhogy inkább nem kesergek csak azért, mert nekem pont nem jön be ez a típus... de azért valami érdekesebb festést igazán kitalálhattak volna hozzájuk.

A címben szereplő gúnynevet egyébként nem én találtam ki, vasutastól hallottam - szerintem annyira azért nem tégla, csak egyszerűen nem valami fantáziadús a kinézete :)

Múltkor említettem, mennyire szeretem Innsbruck fekvését, és most találtam is pár képet arról, milyen ott kezdeni a napot.

Tirol közepén nem különösebben meglepő kétezer méternél magasabb csúcsokat találni, viszont a város viszonylag barátságos magasságban - illetve tulajdonképpen mélységben :) -, ötszázhetvenvalahány méteren fekszik. Ez azt jelenti, hogy a környező 2200-2300 méteres hegyek miatt télen reggel nyolckor még csak pirkad. Aztán hirtelen megjelenik a nap fénye - de nem közvetlenül láthatóan, csak a Nordkette gerincének tetején:

Kicsivel később még mindig nem érik el a talajt a nap sugarai, de a hegyoldalakat borító hó miatt mégis egyre világosabb lesz (mi meg egyre beljebb vagyunk a városban, mert ezek amúgy séta közben lőtt képek):

A képen a tiroli tartományi közigazgatás központi épületét (Landhaus) látjuk, előtte az 1947/48-as Felszabadulási Emlékművel. Ezen a reggelen felhők is takarták az eget, de a fény lassan így is elérte a belváros történelmi utcáit - előbb a tornyokat, tetőket, majd lassan a házak falait is:

Ez most egy ilyen villamosos-vonatos hét, úgyhogy belefér még egy ilyen... A képről talán nem jön le, de rohadt hideg tél volt a készítésekor, húsz centi hó, meg minden, ami kell. Szóval csak kicsit volt rosszabb idő, mint most :-/

Tudom, a cím nem túl érdekfeszítő, mivel a budapesti villamosok alapvetően sárgák; tegyük hát hozzá, hogy a szóban forgó villamos bécsi, és máris érdekesebb a dolog,  hiszen a bécsi villamosok leginkább pirosak szoktak lenni. Kivéve a munkavillamosok (illetve újabban a Ring-en közlekedő városnéző is), melyek feltűnő sárgában rikítanak. 2004 szeptemberében egy ilyen vendégeskedett Budapesten.

Ekkoriban ugyanis a bécsi közlekedési vállalat kemény terepen is tesztelni szerette volna nemrég elkészült sínvizsgáló villamosát - Bécsben unalmas lehetett a sok "minden rendben van" jelzés, valami másra vágytak :) Mi meg örömmel loholtunk a sárga különlegesség nyomában...

Ez a látvány ma már szinte nosztalgikus emlékeket ébreszt: Móricz Zsigmond körtér, még a 6-os villamos régi hurokvágányával, még nem 906-osra számozott éjszakai busszal (pláne nem éjszakai hatos villamossal), a metrós munkaterületet ölelő Nagy Fal felhúzása előtt. Sajnálom, hogy nem volt időm rendesen fotózni; csak rátettem valami stabil tereptárgyra a gépet, és automatán kattintottam, magas ISO értékkel.

Az Eva névre keresztelt jármű három éjszakán át járta a budapesti hálózatot, az esetek közel felében tolatva, hiszen csak az egyik végén volt teljes értékű vezetőfülkéje (hátul csak szükségvezetőállás van).