... a Mikulás szánkóját pedig villamosok húzták, legalábbis Budafok és Kamaraerdő közt:
Samu és Pitkin a Pulzusban
2010.12.04. 23:40 :: Hamster
Tök furcsa: most jöttem rá, hogy még sose hallottam Bencsik Sándor beszédhangját. Egészen ma estig. Kár, hogy most is csak úgy tudom meghallgatni, ha egyúttal gyerekkorom "kultikus" (asszem egy ideig az egyetlen) tévés könnyűzenei műsorának vezetőjét, Modoros... izé: Módos Pétert is meghallgatom. Ő egyébként kapásból össze is keveri Bencsiket Vikidállal, szerencsére Vágó István kisegíti (azért ez is milyen már, ha nem lenne a Youtube, akkor teljesen elfeledkeztem volna arról, hogy ő ott is volt... bár nem lehetett sokáig, mert a nyolcvanas évek közepén már beindultak a vetélkedői).
Egyébként érdekes ez a verziója a "Zöld, a bíbor és a feketének", tetszik az erőteljesebb dob (a fő gitárszóló sajnos ki van hagyva belőle). És ismét hangot kell adnom megdöbbenésemnek, hogy mennyi minden fenn van a Youtube-on. Döbbenet. Levezetésként (hogy ne legyek túl szomorú Samu miatt), itt egy instrumentális a P. Box nagy felállásának utolsó lemezéről:
7 komment
Címkék: zene tv youtube rock nosztalgia popkultúra überzenészek bencsik sandor
Gent, a templomtornyos-váras ékszerdoboz
2010.12.03. 15:00 :: Hamster
Bár már több mint két hónap eltelt azóta, és pár bejegyzés érintette is a témát, most megint a szeptemberi belga villámtúránkról fogok írni. Kicsit konkrétabban Gentről. Kelet-Flandria központjának villamosait ugyan már bemutattam, de ez a város sokkal többet érdemel közlekedési eszközeinek mutogatásánál!
Hogy többet érdemel, azt szerintem nem nehéz alátámasztani; elég pár képet mutatni a belvárosról. Például olyat, amin csak úgy hemzsegnek a gótikus csúcsívek:
Baloldalt a Szent Miklós-templom lóg be kicsit - ez egy öreg, XII. századi építmény, de persze azóta nem maradt érintetlen: hozzátettek, csinosítgatták. Középen a 91 méter magas harangtorony - ez se mai darab, 1313-ban kezdték építeni, és még az eredeti tervrajzai is megvannak. Ez az a fajta előny, ami nekünk soha nem adatott meg, nálunk általában még az épületeket is elsodorta a történelem, nem hogy a dokumentációt! Jobboldalt a harmadik torony a Szent Bavo katedrálishoz tartozik, mely az előbbi építményekhez képest szinte még bejáratós, annyiszor átépítették a XIV. és XVI. században. A berendezése szót se érdemel: az oltárképet a van Eyck fivérek festették, de egy Rubens is van az egyik sarokban. (A kép alján pedig villamosvágány-építést láthatunk, hogy ne keveredjünk túl messze kedvenc hobbijaim egyikétől:)
És az élvezetek fokozhatók: a katedrálisokon túl van egy vár is a belvárosban! Egy olyan igazi, romantikus kinézetű XII. századi váracska, tornyokkal, meg minden - ez a Gravensteen.
Hogy mennyire a belvárosban van, azt ez a kép jól illusztrálja: két oldalról olyan utcák veszik körbe, ahol még villamos is jár. Egyébként ez a beépítettség nem új jelenség a várral kapcsolatban: egyedülálló védművi szerepe talán sose volt, mert a tizenkevesedik században már bíróságként és börtönként használták. Később köveit elkezdték elhordani, hogy házakat építsenek belőle, majd a XIX. században majdnem lebontották. Végül a város vette meg, és lebontás helyett inkább eltüntette az oldalához épült házakat, és visszaállította a várszerű állapotot. A jelek szerint ott már akkor gondoltak az idegenforgalomra...
8 komment
Címkék: utazás képek belgium gent
Gotham palota, Budapest
2010.12.01. 15:00 :: Hamster
Szerintem sötétben még mindig ez ez Budapest leg-Gotham-City-sebb épülete. Mondjuk a Fiumei úti TB, az eredeti toronnyal, hasonló díszkivilágításban biztosan nyerőbb lenne, csak hát az torony híján csak egy álom, míg ez konkrét látvány:
Még a neve is hasonlít, nem? :)
9 komment
Címkék: budapest képek city lights
A Magyar Vasúttörténeti Park tizedik szülinapja
2010.11.30. 00:31 :: Hamster
Amikor 2000-ben megnyílt a Magyar Vasúttörténeti Park, ott voltam a pénteki ünnepélyes megnyitón, majd szombaton majdnem végig, plusz vasárnap is kinéztem pár órára. Soha nem voltam megszállott vasútbarát, egyszerűen csak ennyire sokat jelentett az, hogy ott volt az a sok régi vas, melynek nagy része végre működött, mozgott. Igaz, a parkba állomásított régiségeken kívül jópár egyéb jószág is jelen volt akkor; a mostaninál szerintem több működőképes gőzös csühögte tele a levegőt, ráadásul bármire mászott fel az ember, barátságos vasutasok fogadták, akik mindent megmutattak... és meséltek, meséltek, meséltek! Vagy 2-3 tekercset elfotóztam akkor, de olyannyira nem éreztem magam vasútmániásnak, hogy ezek nagy részét fel se tettem a weboldalamra.
Most a tizedik szülinapon kevesebb gép volt, kevesebbet is fotóztam, ellenben felkerültek a képek:
10 komment
Címkék: közlekedés vasút nosztalgia hampage
Budapest, az élő képeslap
2010.11.29. 13:00 :: Hamster
Sok dolog miatt szoktam morogni a városra, de ha el akarok varázsolódni, akkor csak fel kell menjek a Gellért-hegyre, és máris elfelejtem az említett morognivalókat - amint meglátom ezt:
Barátnőm családjában volt szöveg, hogy Kanada olyan szép, hogy az édesanyja ahány fotót készített, annyi képeslapot hozott haza. Szerintem a Gellért-hegy és a Vár is ezt produkálja.
Persze este nem baj, ha az embernél van állvány, vagy legalábbis elég türelmes ahhoz, hogy mindig keressen valamit, amihez viszonylag stabilan oda tudja fogni a fényképezőgépet :)
Érdekes játék, ha az ember elkezdi találgatni, melyik távoli fény micsoda. A lentebbi képen például a Józsefvárosi plébániatemplom játszik "fény a sötétségben"-t, de vajon mi a jobb felső sarokban az a fénysor? És mi a hideg fényű két toronycsúcs a Kálvin tér környékén? Én tudom (mert nekem megvan eredeti felbontásban;) - hát ti?
Hát az a három fénypontos, szögletes toronyszerűség a józsefvárosi templom mellett? És azok az éles, pászmát vető fénypontok felettük? Sajnos ezeket már nem egyszerű éjszaka fotózni, legalábbis ha fúj a szél, és belengeti az állványt... (Akinek épp olyan a kedve, a bejegyzés elején levő panorámán is megkeresheti a Váci utat vagy a Szabadság teret - érdekesen torzul a tér az ilyen panorámaképeken ahhoz képest, ahogy a térkép alapján gondolunk a városra!)
Nem, ezen a képen nem kell semmit felismerni, ezt csak úgy idetettem, hogy ne mindig csak a kép szélén lógjon be a fizikai és szellemi táplálékok két nagy beszerzési helye, a Nagyvásárcsarnok és a Közgáz. Itt viszonylag új motívum az előtérben a földalatti villamosmegálló üvegteteje, mely napközben a lenti térség természetes fényét engedi le, este meg a lenti mesterségeset fel :)
31 komment
Címkék: énblog budapest képek panoráma városkép otthoni turista city lights
Még egy kis Mercury...
2010.11.28. 19:15 :: Hamster
Ettől a számtól mindig elszomorodom, pláne a bevágott képektől, jelenetektől. Pedig a dalt nem is ő írta, "csak" elénekelte...
Szólj hozzá!
Címkék: zene youtube freddie mercury
Az emberevő vécé, avagy szívás
2010.11.27. 23:59 :: Hamster
Az ember kivillamosozik a világból Berlinben, és örömmel látja, hogy egy csilli-villi automata vécé áll a villamosvégállomás mellett. Kivárja szépen a sorát, aztán... aztán ezerrel spurizik vissza arrafelé, amerre egy másik ilyen bódét látta, merthogy ez halacskát játszik:
5 komment
Címkék: utazás berlin németország morgás szünetjelzés helyett
A Kiskörút árnyékos oldala: csapongás a csapongó Károly körúton
2010.11.25. 17:45 :: Hamster
Na jó, lehet, hogy nem mindig árnyékos, mert valamikor csak süt rá a nap, de amikor le akartam volna fotózni (azaz amikor ráértem volna ilyesmire), mindig rosszak voltak a fények. Ami persze még rosszabbá teszi az összképet, amit be szeretnék mutatni.
Budapest elég jó adottságokkal indul(hatna) a "klasszikus európai nagyvárosok" versenyén. Régi, de azért a látványos - és modern - sugár- és körutas városszerkezet dominál. Főleg Pesten, viszont ezt elég jó kompenzálja a domborzat és a Duna összjátéka a másik parton. Tehát például hiába van Bécsnek méretre nagyobb "múlt századfordulós európai nagyváros" része, ott nincs olyan panorámás összkép, mint itthon (és nincs igazi, várhegyen álló váruk, se városközponti erdős szikladarabjuk;). Ennek ellenére az említett budapesti sugár- és körutak borzasztó képet nyújtanak, városi térből pedig csak a fősodorból kiesők néznek úgy ki, ahogy ki kell nézniük (kicsiben a Károlyi-kertre, nagyban a Szabaság térre gondolok - a Hősök tere már más kategória).
Illetve a Nagykörút tulajdonképpen rendben van: gyakorlatilag csak a gagyi portálokat és butiktáblákat kellene kiiktatni. Ellenben a Kiskörút mintha nem is létezne, pontosabban mintha még mindig régi formája létezne: az Astoria környékén a Zrínyi kávéház szelleme kísért (ami persze még mindig jobb, mintha a Kálvin téri Két Pisztolyé tenné:), azaz fogyasztani lehet, de mást nem nagyon (esetleg még régi könyveket vásárolni, amit viszont magam is szeretek), maga a körút körút meg a régi "Országút": forgalmas közlekedési útvonal, semmi más. Alapvetően értem én, hogy egy város elsősorban az élet helye, tehát élni, járni, enni-inni kell benne, de azért én szívesebben látnám valami bécsi jellegű bulvárnak a Kiskörutat. Csak azért tenni kellene - mert azért ne gondoljuk, hogy odaát a Graben eleve sétálóutcának épült...
A Múzeum körút viszonylag szerencsés, pláne a felújított egyetemi épületekkel, de a Károly körút nagyon tanácskörutasan néz ki:
Kicsit többről van itt szó szerintem, mint arról, hogy a háború és az utána következő évek megviselték a környéket. Egyszerűen meg se próbálták megbecsülni ezeket a térfalakat! A" két fal közt menjen a forgalom, a falakhoz meg nem nyúlunk, amíg rá nem omlik rá a forgalomra". Változtatni? Hány év kellett a városházi "bazársor" elbontásához, és hány éve áll ott azóta is, félig kiürítve, ideiglenesen? A Károly körút nyugati oldalán klasszikus-klasszicista lakóházak...
... és egész csicsásak díszesek váltják egymást:
... de egy közös bennük: hogy szar állapotban vannak. Úgyse látja senki?
Ez megy most