HamPLÓ

Kiakasztó híreket olvastam mostanában a neten öreg vasakat üzemeltetni próbáló csapatokról. Az első jobban érint bennünket: egy magyar csapat még évekkel ezelőtt határozta el, hogy repülőképessé tesz egy MiG-15-ös sugárhajtású vadászgépet. Pontosabban a kétüléses változatból egyet, hiszen azzal pénzt is lehetne termelni a nem olcsó kezdeményezéshez. Vettek hát egy jó állapotban levő lengyel gépet, beszerezték a papírokat, hazahozták, és a régi dokumentáció alapján elkezdték működőképessé tenni, a hivatalos munkamenet szerint, "A Hatósággal" folyamatosan egyeztetve. Már a hajtóműpróbán is túl voltak - ami lássuk be, nem kis fegyvertény egy ilyen összetett szerkezetnél. Azt tervezték, hogy az idei kecskeméti repülőnapon már repülhetnek is vele. Aztán jött "A Hatóság", és most berepülés helyett hirtelen arra kell plusz energiát fordítaniuk a felújításon dolgozóknak, hogy ne bukjanak nagyon sokat az egészen, hiszen a beépített alkatrészek egy részének az üzemideje akkor is ketyeg, ha a gép semmit nem csinál - márpedig perpillanat nem csinálhat semmit:

"Háromévnyi munka után a HA-UTI felújítása a célegyenesbe érkezett. Az összeszerelés megtörtént, a hajtómű a helyén, a rendszerek beszabályozva várják az első repülést. De itthon semmi nem olyan egyszerű…
A múlt héten a Hatósággal történt egyeztetést követően a döntéshozók egyértelművé tették a felújítást végző szakemberek számára, hogy a HA-UTI jelen formájában soha nem fog magyar lajstromjellel levegőbe emelkedni. Részletes, konkrét indoklás nincs az ügyben." / htka.hu /

Sebaj, majd lesz még egy (mert hát egy már van nekik) lengyel lajstromú repképes MiG-15, hogy ne vihesse jó hírét a magyar repülésnek! :(

De nem csak itthon jár rá a rúd a nagydarab "közlekedési eszközök" rajongóira, hanem Amszterdamban is. Még 2003-ban jártam ott egy régi remizben, ami tele volt működőképes régi tujákkal, alkatrészekkel, szerszámokkal. Csak tátottam a számat, wow! Másfél évvel később hallottam, hogy a remizt el kellett hagyniuk a járműveknek, mert a város, ami eddig a rendelkezésükre bocsátotta, visszavette azt. Most pedig olvasom, hogy az egyesület (mely egyébként nem azonos az amszterdami múzeumi villamosvonalat üzemeltetővel!) csődbe ment, a csődgondnok pedig elárverezi a járműgyűjteményt...

Úgyhogy ha valakinek sok a zsebpénze és kell egy stílusos lugas a kertbe, esetleg egyikőtök turisztikai vállalkozó, aki étteremvillamost akar indítani Budapesten, vagy nosztalgiajárművekkel megindítani a rég esedékes Hévíz-Keszthely villamosvonalat, akkor ezen a webcímen lehet elérni az aukciós céget. Itt van még egy link: ezek a döcögények kerülnek kalapács alá. Nem semmi mennyiség, ráaádsul érdekes jószágok is vannak köztük! Úgy gondolom, sok holland villamosbarátnak vannak manapság rémálmai :( Nekem különösen a 144-es pályaszámú kék kéttengelyes tetszik, azt ugyanis Győrben gyártották 1904-ben - az MWG ugyanis akkoriban elég sok külföldi megrendelést kapott, köztük Amszterdamból is.

Múlt hétvégén negatívok scannelésével játszadoztam, akkor találtam rá újból egyik kedvenc saját fotómra, amit valamikor kilenc éve csináltam (sajnos nem sikerült pontos EXIF infókat kinyernem a celluloidból):

A környék nem nagyon változott azóta, de a 7661-est már nem lehet látni, hisz 2003-ban selejtezték, és valamikor később szét is vágták. Kár érte - ragyogó turistajármű lehetett volna: tanulókocsiként biztos nem volt széthajtva, mindkét végén volt vezetőállás, mindenhol elfér, és még fűtés is volt benne.

Május elején megint meglátogattuk a kis nagyvasutat, ezúttal azért, hogy benézhessünk a vontatási telepre. Ezen felül utaztunk egyet egy magát gőzösnek képzelő C50-es által vontatott nosztalgiakocsival is:

 
 
Gépészeti nyílt nap a Gyermekvasúton, 2010

Úgy gondoltam, ma kaptok valami mélyenszántót, elgondolkoztatót:

Remélem, ti is annyira élveztétek, mint én.

Ahogy ma este tíz körül jöttem haza a melóból, megcsapott a levegőben bújkáló nyáresti hangulat, és ráébresztett, hogy öregszem. Sok évvel ezelőtt még természetes volt, hogy ilyen időben vagy megyek valahova (a munkából hazafele menés nem számít valahova menésnek, az csak szánalmas menekülés, ami közben semmit sem veszünk észre a külvilágból, annyira arra koncentrálunk, hogy ne bukjunk fel a saját kilógó belünkben), vagy l'art pour l'art csavarogok odakint valakivel! Most meg csak akkor érzem ezt a vibrálást a levegőben, ha túlórázom... Ha meg véletlenül nem ez a helyzet, akkor se megyek sehová, mert minek? Társaság sincs, akikkel valamit csinálni lehetne ilyenkor - hisz már azon is túl vagyunk, hogy minden haver a gyereket fürdetni rohan haza, lassan már inkább a leckét kérdezik ki. Aki meg nem, az pontosan olyan zombiként örül annak, hogy luk van a fenekén, mint én: hogy van honnan hazamenni és van hova hazamenni.

Persze a kluboknak nevezett cigifüstgyűjtő és igénysüppesztő helyeket sose szerettem, de sajnálom, hogy ma nem lenne erőm végigbeszélgetni a várost egy haverral vagy havernővel. Régen egy-egy ilyen hosszú séta után még arra is volt erőm, hogy Lágymányosról hazasétáljak Óbudára! Na jó, az már akkor is zavart, hogy Óbudára hazaérve rossz volt a lift, és gyalogolhattam fel a kilencedikre :)

Volt ugye a gyerekkor, amikor nem tudtunk mit kezdeni a nyári szünettel nagy jómódunkban, csak simán örültünk, hogy nincs suli (meg sajnáltuk a németeket, hogy náluk jóval rövidebb a vakáció). Aztán volt az ifjúkor, amikor kicsit kevesebb szabadidőnk volt, de még mindig rohadt sok - igyekeztünk is jó alaposan beosztani. Később dolgozni kezdtünk, de hetente 1-2 alkalom még belefért, és ráadásul ekkor már volt mit elkölteni, belefért koncert, étterem, taxi.

Pedig a nyár ugyanaz, mint akkor, a nyáresti forró szél is ugyanolyan, csak már nem tudok mit kezdeni vele. Minden maradt, csak most más örül a nyári estéknek, más élvezi ki őket. Ezt persze általában nem veszem észre, mert nincs rá időm és lehetőségem.  Én hülye, maradtam volna még egy kicsit bent, vagy jöttem volna haza hamarabb, akkor nem vettem volna észre, és nem zavarna ez az egész..!

Ma van 25 éve, hogy életem egyetlen úttörőtábora elkezdődött, Balatongyörökön. Azért tudom ilyen biztosan, mert emlékszem, hogy az utazáshoz dukáló korai kelés ellenére anyuék előző este megengedték, hogy sokáig fennmaradjak - tévézni. A tévében ugyanis a Live Aid ment - ha nem is élőben, de mégis szinte az "élőség" érzetét keltve. Az eredeti műsor Londonban még délben kezdődött, a kiskirályi tévé emlékeim szerint a hiradó után kezdte adni, és nem folyamatosan, hanem összefoglaló jelleggel, vágva.

Amennyiben kiderülne, hogy csak napokkal később adták le a műsor felvételeit itthon, akkor vegyük úgy, hogy a bevezető az írói szabadság jegyében fogant ;)

Emlékszem, hogy bár akkoriban még nem érdekelt annyira a zene, mint pár évvel később (tízévesen viszonylag kevesen rendelkeznek ugyanazzal az ízléssel, mint felnőtten, és ez szerintem jól is van így), nagyon érdekesnek találtam, ahogy sorra jönnek a híres arcok, akiknek egy részéről még én is tudtam, hogy kicsodák. Leginkább egy atlétatrikós-bajszos figura és bandája fogott meg, vélhetően itt kezdődött a Queen iránti rajongásom. Nem sokat tudtam arról, hogy mi az a stadionrock, de ahogy az a figura irányította a Wembley-ben hullámzó hatalmas tömeget, az hatalmas volt! Ugrált, pózolt, énekeltette a tömeget, játszott a mikrofonnal... és hát a zene is jó volt :) Csak sok évvel később tudtam meg, hogy nem csak szerintem, de az általános vélekedés szerint is a világ legerősebb élő rockzenei fellépése volt (amihez előtte pedig a tagok szkeptikusan álltak, hiszen nem tudtak rendesen beállást csinálni, nem voltak fények, nem a saját színpadjuk volt). Hát, lehet, hogy technikailag nem volt tökéletes, de feelingre tuti! (ejj, épp szórakozik a Youtube... remélem, azért látszanak a videók!)

Aztán emlékszem még Mick Jaggerre, ahogy majomkodik, meg letépi a ruhát Tina Turnerről (bár az is lehet, hogy ezt csak utólag mutatták, de mindegy is).

"A XX. század végétől, XXI. század elejétől a bölcs emberek immár nem külső elnyomás miatt hallgattak, hanem saját döntésükből kifolyólag."

(a "Globalizáció, média és internet" című fejezet első bekezdése)

Szoktam morogni épp eleget a közúti állapotok... pontosabban a közutakon géperejű járművek irányítását utánzó humanoidok miatt, de asszem lassan elérjük azt a pontot, amikor magyar közút közelébe menni már eleve kizáró feltétel lesz életbiztosítás kötésekor:

"Budapest XIII. kerületében a Róbert Károly körút és Lehel út kereszteződésében a 14-es villamos megállójában várakozók közé csapódott egy, a Róbert Károly körút felől érkező személygépkocsi. A balesetben egy személy súlyosan, két fő könnyebben sérült." / Index /

Hát igen, az ezerhatos Lada az már csak ilyen: annyi erő van benne, hogy néha kitör vezetőjének sziklaszilárd szorításából egy egyszerű balkanyar közben is :(

"Videót készített saját száguldásáról egy motoros páros Baranya megyében, amit aztán egy videomegosztóra is feltettek. A felvételeken jól látható, hogy egyikük 180-as sebességgel, társa pedig még nála is gyorsabban haladt." / Index /

Nem elég, hogy meg...szegi a szabályokat, még el is büszkélkedik a világ előtt vele! Nem is beszélve arról, hogy hasonló agyi adottságú haverjai nyilván azért nézik meg, a feltöltött videót, hogy "fú, megnézem tanulságként, milyen felelőtlen emberek vannak", és nem azért, hogy "hááá ezt nekem is ki kell próbálnom, vazz, ha a Jócónak ment, nekem is fog" :-/

Amúgy nem csak az utakon vannak gondok:

"A III. kerületi Aranyhegyi lejtőnél egy mező fölött körözött a Cessna-172es, amikor elveszítette a sebességét, és a földbe csapódott. ... Az MTV Híradójának szemtanúk arról számoltak be, hogy a gép utasai ismerőseiket, a mezőn trükköző biciklistákat videózták, többször is megfordultak felettük, az egyik kanyarban azonban elveszett a Cessna sebessége és a hátára esett.... A Bors Online információi szerint a 22 éves tulajdonos vezette a gépet, és a 24 éves Sz. András fotózta a hegyoldalban mountain bike-pályán gyakoroló barátait. ... a gép a harmadik kör után az egyik fordulóban sebességet és magasságot vesztett, a pilóta gázadással próbálta kiemelni a gépet, ami először az oldalára fordult, majd átesett, így fejjel lefelé, orral csapódtak a földbe öt méterre Attilától." / Index /

Tudom, csúnya vagyok, hisz hol az ártatlanság vélelme, meg nyilván irigy is vagyok, hogy nekem 22 évesnél idősebben nemhogy Cessnára, de még PPL-re se telik, de ha ezt mind félretesszük, akkor igazából hálásak lehetünk, hogy nem más emberek fejére estek a nagy vagányságban.  Biciklistákat filmezni repülőgépből, jézus mária... A repülés alapvetéseként nekem azt mesélték, hogy vagy magasság vagy sebesség legyen, de lehetőleg mindkettő. Namármost a biciklisekhez nagy sebesség nem jó, a filmezéshez nagy magasság nem jó. A Cessna pedig nem helikopter :( Nyugodjon békében a pilóta, részvétem a hozzátartozóinak, de szerencsétlen két másik embert is magával vitt a halálba, és csak kicsin múlt, hogy nem többet :(

Ismét összeállítottam egy rakat tömegközlekedési életképet és életvideócskát. Nem mondom, hogy csak ez történt az elmúlt hónapokban, de szerintem van köztük érdekesség bőven:

 
 
Budapesti tömköz életképek, 41. menet I-II. rész
Különmenetek, fennakadások, áradás és pótlás, önjáró trolibuszok, és persze kúszóváltózás ezerrel. Nem unatkoztunk, az tuti! :)

Most lájtos "pénteki kikapcsolódás" következik, mondhatni tényleg kikapcsolódós, nem régikép-nézegetős :) A minap hazafele battyogás közben ilyen felhőket vettünk észre a fejünk felett:

Na, mondom, ennek fele se tréfa, ez valami nagyobb űrcirkáló, siessünk, mert átlátszóra fogunk ázni!

A villamosmegálló felé tartva láttuk, hogy a "cirkáló" mellé egy pisiszínű romboló is felsorakozott. Ráadásul csúnya pamacsok lógtak az aljáról...

Még mindig csak látótávolban volt a villamos, amikor már így nézett ki az ég. A vihar előszele szó szerint megcsapott bennünket, esőszag szállt a levegőben. És mi még mindig szabad ég alatt voltunk, ami rendkívül sokat levesz ám a viharfelhő-figyelés élvezeti értékéből! Aztán...

... nem történt semmi. Hazaértünk, nem áztunk meg, és utána se láttam nyomát bazi nagy viharnak. Csak szórakoztak velünk a felhők.