Amikor először hallottam, hogy a Szabadság híd vadonatúj díszkivilágítása középen foghíjas, mert valami hivatal nem engedi a teljes fénybeborulást, azt hittem, hogy itt egy újabb tipikus budapesti sztori arról, hogyan lehet valami egészen kézenfekvőt rosszul csinálni. Aztán kimentem élőben megnézni, és rájöttem, hogy ez még így is agyeldobálósan-hátborzongatóan gyönyörű. Tudom, a budapesti embernek csak két baja van mindennel, hogy valami van, vagy valami nincs, de én bizony teljesen a látvány hatása alá kerültem:

A hidak mindig is gyengéim voltak, a budapesti hidak pedig szívszerelmeim, és azt kell mondjam, a díszvilágítás komoly pluszt adott hozzá az amúgy kiemelkedően érdekes-szép, de az éjszakában eddig sötét foltként gubbasztó Szabadság hídhoz!

Hevenyészett ajánló következik: bár a blog címét már láttam máskor is, valahogy sosem kattintottam rá. Most megtettem, és órákig elvoltam a csillagászattal és űrhajózással kapcsolatos írások és képek közt.

Gyerekkoromban a csillagok, a bolygók, de főleg az űrhajók érdeklődésemnek eléggé a középpontja környékén voltak, és most kivételesen nem a Csillagok háborúja iránti rajongásomról beszélek, mert az csak egy mese :) Így utólag úgy tűnik, a téma irodalma elég komoly volt akkoriban: egyszerűen nem lehetett úgy könyvtárba menni, hogy az ember ne talált volna újabb és újabb kölcsönöznivalókat. És ezek nem csak a szovjet űrhajózás dícséretéről szóltak (ami egyébként szerény nyomott véleményem szerint nem volt teljesen alaptalan, lévén nevezett ország igencsak ott volt a szeren a műfajban), hanem úgy általában a technikáról és az emberiséggel kapcsolatos aspektusokról (pl.: tudunk mesterséges gravitációt csinálni? eljuthatunk nagyobb távolságokra a jelenkor technológiáival? egyátalán hol van a technika, és hol van az ember képességeinek a határa?). A tudományos-fantasztikus (akkoriban még így mondtuk a sci-fit) könyvek, filmek, képregények étvágyat csináltak a tudományosabb irodalom olvasgatásához, márpedig tudományos-fantasztikus/fantasy irodalomból akkoriban nem volt hiány (Kozmosz könyvek, Robur, Galaktika, stb). Ráadásul a lakótelepi kábeltévében marha jó filmeket is leadtak, például az amerikai űrrepülőgépek egy-egy útjáról, űrállomásokról (azt hiszem, talán Schuminszky Nándor kommentárjaival és kiegészítéseivel). Aztán elkezdett jobban érdekelni a számítástechnika, a rendszerváltás után meg az űrhajózás "dicsfénye" is mintha megkopott volna, szóval az érdeklődésem alábbhagyott. Vagy csak én nem tudtam, hol lehetett volna utánajárni a témának, ha akartam volna? Mindenesetre a tévében manapság a fellövéseken és sikeres leszállásokon túl maximum akkor lehet űrhajókról és műholdakról hallani, ha lezuhannak. Na, ezt a hiányt töltötte be most az az oldal, amire rákattintottam. Nem tudom megítélni, szakmailag hol áll - privát érzésem szerint jól egyensúlyozik az érdekes közérthetőség és a nehezen emészthető tudományosság határán :) 

Ehh, majdnem elfelejtettem, erről a blogról van szó: knights of cydonia region. (Majd valaki magyarázza el a blog nevét nekem, mert semmit sem mond, és a hasonló című Muse számhoz se tudom kötni...)

Annyira tudtam!!! Egy országban, ahol (állítólag) hivatali szóval el lehet érni, hogy a Szabadság híd sok pénzből épülő díszkivilágítása a lehető leglátványosabban foghíjas legyen, a Királyi Televízió utóbbi két évtizedének legígéretesebb produkciójának is halnia kell. Az Állami Más Néven Folytatott Szomszédok és Önök Kérték Művek ugyanis úgy ítélte, hogy nem nézik elegen a Tűzvonalban-t, és nem rendelte be a következő évadot.

Persze valahol érthető, hogy egy sorozat, amit csak a kezdése előtt öt perccel reklámoznak (én legalábbis nem láttam máskor a beharangozóját), akkor is úgy, hogy az összes rejtélyt és fordulatot leleplezik, és ami ráadásul péntek közép-este megy, hogy normális időkben helyt adhasson nosztalgiás baromságoknak... szóval hogy egy ilyen műsor nem döntöget éppenséggel csúcsokat nézettségileg, de minden hibája ellenére évek óta ez volt az egyetlen olyan magyar sorozat, aminek vártam a következő részét, ahol találgattam, mi fog legközelebb történni. Jól van, értem én, hogy kell a pénz a méregdrága új tévészékházra, de azért néha műsort is kell csinálni. Kellene!

Persze lehet, hogy nem véletlenül lett ennyire az utolsó rész előtt beharangozva, hogy nincs folytatás... Remélem, ez a taktika eredményt fog hozni, és lesz negyedik évad. Akár valami kereskedelmi csatornán is - csak Liptay Claudia meg Megasztárok ne legyenek benne!

Mivel a héten dögrováson voltam, és sok erőm továbbra sincsen szöveggel és rajzokkal megváltani a világot, képmutogatás következik, panorámaképmutogatás.

Budapesten születtem, ott is nőttem fel, és ez nem egy elferdített Deák Bill (Hobó) dalszöveg, hanem a valószínűsíthető oka annak, hogy nem tudom városszámba venni azon településeket, melyeken nem folyik keresztül egy nagyobb folyó, vagy nincs legalább egy nagy tó mellette. Most két kellően "vizes" város egy-egy képe következik.

Délután a Zürichsee partján. Aki az Alpoknak csak a német vagy osztrák részét ismeri, talán meglepődhet ezen a kijelentésen, de Svájc szerintem az egyik legmediterránabb kinézetű és hangulatú ország Európában. Ahhoz képest, hogy az ott élők igen kevéssé mondhatók mediterránnak, Svájc tóparti városai (Genf, Lausanne, Montreux, Luzern, Lugano, és némileg bizony még Zürich is) kimondottan olyanok, mint amilyennek én az ideális mediterrán nyaralást elképzelem: bűbáj kis utcák, zajló élet, színes házak sok díszítéssel - de büdös és hőség nélkül :)

Basel nem annyira mediterrán, és ez ezen a képen eléggé látható is. Ha pesti párhuzamot akarok mondani, akkor az ottani Árpád hídról (Dreirosenbrücke) nézünk dél felé, szóval ez nem a belváros, az inkább csak a háttérben sejthető, a kéttornyos Münsterrel. Itt nincs tó, csak a Rajna, de az legalább folyó, sőt, folyam jelleget mutat. Igazából arányaiban a sok száz kilométerrel lejjebb (feljebb) levő Kölnben sem tűnik erősebbnek ez a víz, pedig addig még jó sok további vizet magába gyűjt...

Mondjuk azt, hogy ezért nem volt kocka a múlt héten ;)

 -> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Azonnal. Oda fel.  

... amikor a zürichi Central villamosmegállóban Sziget-pólót látsz egy fiatal srácon, és nem Donington Download-osat, Lollapalooza-sat vagy Rock am Ring-eset :)

Az világos, hogy vannak "álom-klisék", mint például a felfelé menet megállni nem akaró felvonófülke, mely azzal fenyeget, hogy szétnyomódik velünk együtt a liftakna tetején. Vagy az, hogy valami borzasztó dolgot látunk, sikítani akarunk, de nem jön ki egy hang se a torkunkon. Most arra lennék kíváncsi, vajon másnak is vannak-e állandó helyszínei álmában.

Nekem az egyik ilyen állandó helyszín egy speciális Budapest, ahol az M3 kivezető szakaszának és az Amerikai útnak a kereszteződésétől indul kifele egy sugárút, ahol két, még mindig UV-val közlekedő villamosvonal jár (szinte hallom, ahogy édesanyám most felsóhajt: "tudtam, hogy agyára fog menni a sok villamosozás":). Az egyik villamos egyenesen kimegy Újpest magasságáig, ahol egy olyan körút keresztezi, ami tisztára olyan, mint a bécsi Gürtel a Südbahnhofnál. A másik félúton elkanyarodik Pesterzsébet felé, hogy aztán az Andor utca elején végződjön. Van egy közbenső végállomása, ahonnan egy busz megy délkelet felé, egy sziklás hegyvonulatig, ami Pestszentimre és Ferihegy között van. Van rajta egy szurdok, amin ha az ember végigautózik, akkor eljut egy Bruck an der Leitha jellegű helyre, ahol Nohabok vontatta S-Bahnok járnak. Ha viszont elmegyünk Pesterzsébetig, ott földutak szegélyezte lakótelepen kavargunk. A villamos egy kanyargós hídon megy át Budára (Csepel-sziget, mint olyan, nincsen), ha viszont északra megyünk HÉV-vel, akkor a Soroksári út mentén hajógyárakat találunk, illetve üdülőket. Ha még tovább megyünk északra, akkor a Szabadság híd hol megvan, hol éppen csak építik, ezért nehéz átmenni a Gellért térre, ahol a bútoráruházas ház helyén egy tizenöt emeletes barokk bérház található, ahol néha lakom. Néha viszont nem oda térek aludni álmomban, hanem néhai nagymamám lakásába, ahol mindig attól félek, hogy valaki hazajön, és elküld onnan (?!). Ha a Kálvin tér felé indulunk, a Kiskörúton jár a 7-es busz, a Nemzeti Múzeum mögött pedig egy nagy hurokban fordul a 31-es és a 9-es villamos. A Rákóczi úton is jár a 7-es busz azért; ott az a nagy varázslat, ha a Blahán a Népszínház utca felé elindulunk, mert ott egy hatalmas tér nyílik, ahol egy katedrális áll. Ha továbbmegyünk, akkor viszont elérünk a Baross téri Nyugati pályaudvarhoz, ami igazából három fejpályaudvar egybeépítve, de én főleg csak a kelenföldi vonatokra szoktam felszállni. Vannak még más visszatérő helyszínek is, például a tíz kilométer hosszú Vörösvári út, ahol néha repülőgépek szállnak le, a még meglevő téglagyárak a Hármashatárhegy tövében, a még mindig keskeny Árpád híd, vagy a Margit híd, melynek pesti hídfőjében megáll a Kisföldalatti, de ezek ritkábban szerepelnek.

Havonta egyszer-kétszer járok ezen a speciális Budapesten, bár persze minden alkalommal vannak kisebb-nagyobb változások az utcákban és villamosvonalakban. Jellemzően története is van ezen álmoknak, amit el szoktam felejteni, csak a helyszínek maradnak meg. Másnak is van ilyenje?

Amúgy mára virradóan valami oltári hülyeséget álmodtam: romantikus titkosügynök voltam, akit Ewan McGregor játszott (hhe?!), és akit munkaadójának szerelme elleni cselszövései betyárrá tettek, aki egy nagy hegyről irányítja betyárcsapatait. Villamos nem volt az álomban, volt viszont kisvasút, ami egy korábbi álmomból volt ismerős, akkor Illés barátommal utaztunk rajta...

Újabban igyekszünk itthon turistáskodni, hiszen annyi helyen nem jártunk még. Én például korábban nem jártam a magyar turizmus talán legismertebb látványosságnál, a hortobágyi kilenclyukú hídnál. Most megvolt, és elkeseredtem. Hogy nézhet így ki egy ország egyik jelképe? A pußta közepe, a tscikósch-guláschkapitalizmus köldökcsakrája?!

Igen, erről a hídról biza omladozik le a vakolat. Közelről gáz, de így távolról is látványos. Nyilván nincs rá pénz, de nem baj, hiszen úgyse látja senki...

Ez a másik kép a Nyíregyházi Állatparkban készült. Asszem nem kell kommentár ahhoz, hogy milyen barom egy fajta az ember :(

Úgy tűnik, nem véletlenül énekelte a fenti sort a P. Mobil: ha Miskolcon szürkeség van, akkor nagyon szürkeség van. Pedig hol van már az a bizonyos acélváros..?

 
 
Miskolc késő-téli szürkeségben
Egy rövidre sikerült látogatás képei

Ma szürkületben, jócskán naplemente után, de kicsivel még a sötétség beállta előtt jöttem haza, és ismét rájöttem, mennyire hiányoznak a színes neonreklámok az utcaképből. A jojózós szemű bagoly az antikvárium bejárata fölött, a guruló kerekű CASCO a Kosztolányin, az egész teret betöltő takarékbetét a Móriczról, a koncentrikus lottó-gombolyag a "Novhétről", a balról jobbra úszó Patyolat-hattyú a Kelenföldi városközpont Etele (akkor épp nem úgy hívták) úti oldaláról, a labdát dobáló kisgyerek az Úttörő Áruház homlokzatáról, a valamelyik Centrum-áruház (?) nevére felmászó figura a Rákóczin úton, a körbefutó fényű Videoton a Március 15. téren... De még a statikus feliratok is vidám színeket vittek az éjszakába; ma viszont minden a nátriumlámpák sárgájában úszik.

A régi villamosképek gyűjtésében a járművek nézegetésén túl mindig is szerettem, hogy régi utcarészleteket látok, régi autókkal, régi ruhákban járó, fura frizurájú emberekkel, és... és persze ott vannak a régi portálok, homlokzatok is, legtöbbször neonokkal együtt. IZé barátom nem kis munkával szedte össze ezeket, ezen túl pedig technikailag is bevezet bennünket a világító üvegspagettik birodalmába remek oldalán:

Neonfényes Budapest

Sajnos azt még ő sem tudta megmondani, hol láthattam kiskoromban egy gyűrűben levő, élére állítva megpörgetett pénzérmeként forogni látszó "AB" (mint Állami Biztosító) feliratot. A régi képek alapján volt ilyen embléma az Astoriával srévizavi szemben, illetve a Blahán az "éjjel-nappali" épületén is, de ezek a fotókon statikus neonnak tűnnek. Valaki nem emlékszik esetleg?