HamPLÓ

Bár e blog olvasóinak egy része valószínűleg a budapesti troli 75. szülinapja alkalmából rendezett nyílt napról vár képeket, be kell valljam, számomra a hétvégén látott legszebb közlekedési eszközök nem trolibuszok, hanem repülőgépek voltak. Csehszlovák repülőgépek.

Hogy kinek melyik a kedvenc repülőgépe, arról jó hosszan lehet - meglehetősen értelmetlen - vitát folytatni. Lehet kategóriákat felállítani, például hogy a legkorszerűbb technológiát amerikai gépekben találni, a legérdekesebb masinákat az oroszok csinálják, a legkülönlegesebbeket az angolok, a legmegdöbbentőket a németek, stb. A számomra legkedvesebb repülőgépek a fenti kategóriákkal ellentétben nem valamely nagyhatalomtól érkeztek: ők az egykori csehszlovák ipar remekművei. Ezek a masinák nem csak szépek voltak, hanem jók is - nem csak azért használták őket, mert a KGST ezt adta cserébe az Ikarus buszokért (ellentétben mondjuk a tojáslámpás Skoda 105-össel, ami sose számított jónak:).

Sorakozó a gödöllői füvön

Szombaton a gödöllői reptéren a cseh gépek, pontosabban az Otrokovice-i Moravan Repülőgépgyár "Zlin"-jeinek igaz rajongói találkoztak. Nem volt hatalmas gép-tömeg, de azért a fő típusok képviseltetve voltak: a négyüléses Z-43-as, a kétüléses Z-142, és persze _a_ repülőgép, a Z-526F Tréner Master. Bónuszként eljött egy L-200D Morava is, "aki" ugyan nem Zlin (egy másik repülőgépgyár - merthogy több is volt/van a cseheknek: a Kunovice-i Let gyártmánya), de szintén csodálatos.

Morava és Z-142 gurul az állóhelyek felé

Nagyon klassz dugattyúsmotor-hangorgia volt, melyet igyekeztem audiovizuálisan megörökíteni. Egy pár perces videót össze is vágtam belőle:

A felvételek készítésekor ismét szembesültem a dilemmával, miszerint vagy fotózok, vagy videózom - vagy pedig szabad szemmel gyönyörködöm a madarakban. Szerencsére Rianna besegített fotózás fronton:

Tréner és Z-142 áthúzás közben

Jövőre remélem sikerül behiénáznom magam valamelyik gépbe, bár nem akarok panaszkodni: így a földről is klassz volt a találkozó!

Amíg érkezik valami megfejtés az előző postra, addig következzék két régebbi felhős kép:

(Szerencsére mostanában nem ilyen az idő, és ez egyátalán nem baj:)

Az iménti, UV kontrolleres kérés kommentjei kapcsán kiderült számomra, hogy milyen sok barkácsoláshoz, szereléshez értő ember jár erre. Tőlük szeretnék kérdezni két dolgot, ami már évek óta foglalkoztat. Nem röhögni, tényleg érdekel; még akkor is, ha a végén kiderül, hogy semmi képzelőerőm nincs, mert ha lenne, akkor rájöttem volna :)

1. A kalapácslakk miért kalapácslakk? És mitől olyan mintázatú, amilyen?

2. A kályhaezüst miért kályhaezüst?

Szerintem még lesz hasonlóan értelmes kérdésem, de ezek jutottak most eszembe...

Most kivételesen naplóként fogom használni a blogot - nem lehet minden bejegyzés egy-egy alaposan resersált, tökéletesen szavakba öntött, észveszejtően szép képekkel illusztrált sztori ;)

Naszóval anno hencegtem az UV kontrollerrel, amit vettem a BKV-tól. Eddig kint állt az erkélyen, de most egy apróbb építkezés miatt bekerült a nagyszoba sarkába. És rájöttem, hogy ott is szeretném tartani. Csak egy baj van: ahogy kinéz. Konkrétan így:

Nincs valakinek ötlete, hogyan lehetne normális állapotba hozni? Hogy ne legyen rozsdafoltos a teteje, hogy csillogjon a rézlap, hogy ne legyenek feketék a vasfelületek. A "fújd le kályhaezüsttel" című javaslatot lehetőleg hanyagolnám :)

Szeptember 22-én lecserélték a Széchenyi-hegyi adótorony tetejét, a digitális műsorszórásra való áttérés részeként. A százkilencvenegynéhány méteres antenna utolsó, tizenvalahány méteres szakaszát ipari alpinisták leválasztották a szerkezetről, a leemelés, illetve az új antennacsúcs beemelése pedig daruval történt. Repülő daruval, hogy butaújságírósan fogalmazzak: egy orosz gyártmányú, Kamov Ka-32 típusú helikopterrel, melyet egy svájci cég üzemeltet. Egy német cég megbízásából. Egy magyar cég számára. Éljen a globalizáció! ;)

A Ka-32-est a nyolcvanas években fejlesztették ki a Ka-27-es tengeralattjáró-vadászból. Jellegzetes Kamov-masina az egymással ellentétes irányba mozgó koaxiális rotorokkal. Az A alváltozat a nemzetközi szabványoknak megfelelő felszereltséget jelenti, ezen belül az A12 a Svájc által elismert verzió.

És most jöjjön egy négy és negyed perces videó a daruzásról. Amikor ugyanis rájöttem, hogy nem igazán alkalmas fotózásra az idő, gyorsan áttértem a filmezésre. Mára virradó éjszaka pedig felfedeztem magamnak a Microsoft MovieMakert, úgyhogy ez egy erősen vágott verzió, mivelhogy a daruzás sok egyhelyben függeszkedéssel és lassú mozgással jár, így nem kimondottan akciódús látvány. Viszont marha érdekes ilyesmit élőben látni!

Ha akadozik a videó, állítsd le (||), és várd meg, amíg a letötést jelző csík elkúszik a jobbszélre. Ha már letöltődött, nem fog megszakadni.

A gép rendelkezik robotpilótával (állítólag olyannal, hogy ha csak egy ember repüli a masinát, akkor bekapcsolja a függeszkedés üzemmódot, és otthagyhatja a kormányokat, amíg a darut kezeli - bár érdekelne, hogy ezt megengedik-e az európai szabályok, vagy csak egy lehetőségről van szó), de azért úgy gondolom, így sem feltétlenül könnyű feladat ennyi ideig egyhelyben lebegni, és aztán - immár megterhelve - megint elindulni.

A helikopteresek mellett nem szabad megfeledkezni a tornyon dolgozó ipari alpinistákról sem: ők azok, akikkel semmi pénzért sem cseréltem volna :)

... inkább gyorsan letapossa az összeset. Nincs száz méternyi összefüggő érintetlen védőkorlát a városban, és a nyilván mindig az útviszonyoknak megfelelően vezető próbaschumacherek miatt az aluljárók korlátjai is lassan mind lecserélődnek - a régi, üvegezett helyett általában tömör betonra. Mert a város sötét lovagjai nem csúsznak ki: ők így szoktak megállni.

A korlátok romjai helyén eredetileg egy-egy utca nyílt, ahová az autós bekanyarodott, és csak aztán vette észre, hogy azokaszemetek megszüntették az utcát, és erről még csak nem is szóltak neki!

A baloldali képen a korlát leküzdése után a driftelés lokális bajnokai rögtön a villamosmegállóban várakozókon találhatják magukat. Persze egy-egy szóbeli vállonveregetés a megállót és az előtte levő kanyart megtervező és engedélyező szakembereknek is jár. Jobboldalt: itt valaki vagy nagyon bénán bírt visszatolatni a sarkon, vagy ez valami újfajta street-art.

Ezt a korlátot nem a járdára való feltolatáskor túlbuzgó jómunkásemberek görbítették el, hanem Uri Geller.

Na most mi van, ő igenis kocsival akart felszállni a villamosra. Csak az a rohadt lánc nem engedte!

Nem illett a kereszteződés fengsui-jához az érintetlen korlát, hát gyorsan átalakították. Nem volt egyszerű, hiszen ide csak forgalmi iránnyal szemben lehetett eljutni, de a kozmikus harmóniáért semmi sem túl drága!

Teherautóval szűk helyen tolatni márpedig mindenki tud - a korlátokat nyilván eleve ilyen görbén rakták ki!

Megjegyzés: tudom, valaki a kommentekben majd úgyis megírja, hogy kisebbségi komplexusom van, mert irigylem az autót a gazdag, szép és sikeres emberektől (valamint különbenis az én anyámat), de azért engem hadd idegesítsen ez a jelenség :)

... az előző felhős bejegyzés kritikán aluli minőségét jóváteendő :)

Sajnos képen nem néz ki olyan jól, mint élőben, de azért:

Még ha az alja lett volna megvilágítva, az alatta elterülő város által... De így, hogy az alja sötét volt, és a közepéből jött a fény, eléggé túlvilági kinézete volt :)

Ma, az észveszejtően szép őszi napsütésben azon gondolkoztam vala, mekkora adag balszerencse kellett ahhoz, hogy tegnapra tervezzük be szegedi látogatásunkat. Tegnap ugyanis konkrétan kiakasztó idő volt odalent. Persze nem véletlenül szombatra tűztük ki a látogatást: a helyi villamosközlekedés századik születésnapja alkalmából villamos-felvonulás volt beígérve, így nálam kevésbé mobilis barátaim akkora vettek ki szabadnapot/kérték el magukat párjuktól. A "villamoskorzót" aztán lemondták, mivel a közlekedési vállalatnak volt egy sajáthibás (troli gázolt motorost) balesete előző nap. Persze ez a változtatás akkor történt, amikor a többiek már nem tudták megváltoztatni beosztásukat.

Hogy aztán még ehhez képest is rossz idő volt, az viszont mélyütés a javából. Persze ezt ígérték a meteorológusok, de azért legalább tíz percre abbamaradhatott volna a szakadó eső! Bár, tulajdonképpen abbamaradt - amikor már annyira sötét volt alapból, hogy nem lehetett értelmesen fotózni. De tényleg, ilyen még nem volt: amikor hazajőve letöltöttem a képeket, legszívesebben mindegyiket letöröltem volna, és inkább elfelejtettem volna, hogy aznap bárhova is kimozdultam. A legtöbb kép teljesen rossz fényben készült: vagy sötétek, vagy valószerűtlen színűek a vizes aszfalton való tükröződés miatt (is). A kevés jó beállítás nagy részén meg hatalmas homályos pacák láthatók: esőcseppek a lencsén.

Ami ennél is kellemetlenebb, az az, hogy nem csak fotólehetőség nem volt sok, de a nap sztárját, a 100 éves villamos utánépítését is csak a nap végén hozták ki, amikorra teljesen átáztam-átfáztam, és már nem bírtam annyira örülni egy fapados és fűtetlen villamosnak. Azért persze jó volt egyik kedvenc városomban lenni, meg a társaság is jó volt, de ha legközelebb reggel ilyen időt észlelek - bármennyire is beterveztem az aznapi utazást, és bármennyire is reménykedem, hogy "majd délutánra megjavul" -, egyszerűen itthonmaradok, és bevágom a szunyát :)

Tegnap volt az utolsó munkanapom eddigi munkahelyemen, és ennek befejeztével egyenesen próbaterembe mentem, Interszitivel és Almár Ákossal zenélni zajongani egy kicsit, úgyhogy velem volt a gitár. Mondtam is a kollégáknak, hogy az új állásomat megnézhetik az Astoria aluljáróban, aholis indiánnak öltözve fogok gitározni...

Na mindegy, a próba érdekes volt. Amikor blues-hülyültünk, az SZVSZ tök jó volt, de amikor megpróbáltuk eljátszani a Twisted Sister-től a We're not gonna take it-et, na az nem ment. Pedig igazán nem az a bonyolult szám - inkább primitívnek (de azért jónak mondanám). Vicces volt, hogy már azt se bírja egyikünk se tévedés nélkül eljátszani. Lehet, hogy néha meg is kéne hallgatni a számot, hogy mikor jön a refrén, és hanyadiknál jön a bridge? :)

Na mindegy, önsegítségként itt a klip, a "családi mozis" körítéssel: