HamPLÓ

Átadtak egy majd' két évtizeddel korábban építeni kezdett, majd félbehagyott, majd az újrakezdéskor kicsit áttervezett metróvonalat.

Na nem a négyesmetrót; a 2-es (piros) metróvonalról van szó, amit 1970. április 3-án adtak át az utazóközönségnek.

De azért vannak párhuzamok: a 2-est is régebben, a harmincas években kezdték tervezgetni (a 4-est a hetvenesekben), és ebbe is mindenféle lokális érdekeket belevettek, például egy kanyart a Parlament felé; de eredetileg még nagyvasúti űrszelvényű alagúton is gondolkodtak, hogy a katonai szállítmányok adott esetben a föld alatt keresztülroboghassanak a Duna két partja közt (manapság ebből a népszokásból annyi maradt, hogy az M4 majd megáll a Bocskai úti piacnál - és leendő plazánál -, alig háromszáz méterre a körtéri megállótól, viszont messze elkerüli a Kosztolányi Dezső teret, aminek közelében a XI. kerület közigazgatásának nagy része (önkormányzóság, rendőrség), és a véleményem szerint a kerület egyik legkellemesebb helye, a Feneketlen tó is fekszik). De persze vannak különbségek is: a hatvanas években az újrakezdett verzióba plusz állomásokat tettek (Astoria, Pillangó utca, Fehér út), míg most azt mondják, hogy ha gáz van az építkezéssel, legfeljebb nem építik meg a Fővám téri állomást.

Az persze szintén lényeges különbség, hogy 1954-ben még le merték állítani az építkezést, amikor rájöttek, hogy nem bírják pénzzel. Akkor is biztosan pórul járt emiatt jópár vidékről feljött kubikos és bányász, és a helyiek is tujázhattak tovább a villamosok nyitott peronján, de akkor ezek nem voltak PR-szempontok. Ha most kiderül, hogy fogyóban van a pénz, legfeljebb szerződtetnek jópénzér' valami tanácsadót, aki majd megmondja, hogy milyen létfontosságú szolgáltatást építsenek le spórolás céljából...

Tudom, mintha csak abbamaradt volna ez a blog, annyira nem foglalkoztam vele. Pedig nem maradt abba, csak annyi más dolgom volt... No meg nem vagyok benne biztos, hogy jól jártatok volna, ha minden leírok, ami eszembe jutott. Mert jobb hellyé vált volna a világ azáltal, ha leírom, mennyire idegesít az a reklám, aminek a végén egy dagadt pasi autómosó kefével dörzsölgeti magát a zuhany alatt, az ismert magyar népdalt énekelve, miszerint "Ááááj du it mááááj véééj"? Vagy hogy mennyire idegesít, hogy milyen idegesek az emberek körülöttem? Vagy hogy milyen jó ez a tavaszodás, mivelhogy egyre több csaj jár miniszoknyában? :)

Szóval nem maradtatok le semmiről. Aki pedig mégis nagyon akar valami user generated content-et, az nézegesse ezt a videót, ma csináltam a Duna-parton:

Semmi értelme, de legalább nyugtató hatású. Legalábbis rám nyugtató hatással van most is - csak kicsit le kell halkítani :)

Mit mondjak, nem az elmúlt két hét volt életem legtermékenyebbje! Nem csak blogilag: az egyéb tennivalók teljesen kiszikkasztották az agyamat, talán jobb is, hogy esetleges szabadidőmet nem ide írogatással töltöttem :)

Most mindenesetre kaptok egy jó adag képet az elmúlt hónapokból. Van itt villamos, busz, villamos, HÉV, villamos, MÁV... és még egy kis villamos is:

 
 
Budapesti közösségi közlekedési életképek 34. I-II.
Mukik, Csufi-szállítás, siklott TW6000 a Bosnyák téren, LEDes-monitoros TW6000, egy rakás Tátra, HÉV, MÁV, Ganz csuklósok a napsütésben, ráncajtós Ikarusok az éjszakában, meg még ez+az

A jobb átláthatóság érdekében csináltam tartalomjegyzéket, de azért ti csak szépen nézegessétek végig az egészet az elejétől a végéig, jó? :)

Nem, nincs semmi baj, egyszerűen csak nem volt időm a bloggal foglalkozni. Talán hétvégén lehetett volna valamennyi, de szombaton konkrétan a császárvárosig menekültem haverokkal a mindennapok elől (=kikapcsolódásként villamosozni-vonatozni-metrózni), ettől meg annyira elfáradtam, hogy a vasárnapot átaludtam. Így jártunk :)

Amúgy szép napsütéses hétvége volt, és remélem más is kihasználta ezt, mert a jelek szerint most egy ideig megint szürkeség meg loccs-poccs lesz.

Ma nagyon nyeszlettül éreztem magam, mindenem fájt, levert voltam. Már azon gondolkoztam, hogy beállok valami tévéreklámba szereplőnek, de szerencsére felbukkant a közelben Rianna, és együtt elmentünk ebédelni - a szokásos menza helyett így egy kínai kajáldában kötöttem ki. A hun-tun leves, egy csípős-fokhagymás szószos tavaszi tekercs, egy jókora adag palacsintatésztába csomagolt pekingi hagymás csirke és némi sült banán után aztán máris sokkal jobban voltam! Úgyhogy függetlenül attól, mit népszavaznak az emberek majd hétvégén, de követelem a TB-támogatást a kínai kajákra!!! ;)

Gondolkoztam egy sort azon, hogy ezt a bejegyzést ide tegyem, vagy inkább a VárosKözbe. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy biztosan lesz, aki lefikáz a téma miatt, és azt a blogot nem kellene kitenni ennek. Viszont valamiféleképpen szeretném eljuttatni ezt a - szerintem - örömteli hírt azokhoz a közlekedésbarátokhoz, akik még nem hallottak erről. És még egy rövid disclaimer: ez nem fizetett hirdetés; sem tál lencsével, sem mással nem kenyereztek le azért, hogy azt írjam, amit írni fogok :)

A világ boldogabbik felén a közlekedési vállalatok arculatukat és jóhírüket nem csak a médiában igyekeznek ápolni, hanem megbecsülik azokat is, akiknek a lelkesedését nem kell hirdetésekkel "megvenni", mert az eleve adott: a közlekedésbarátokat. Ők azok, akik képesek akkor is elmenni egy típusváltás után álló vonalra, ha nincs ott semmi dolguk, ők fotózgatják a járműveket minden elképzelhető irányból, csak úgy, mert jól esik nekik. És ők azok, akik néha egy-egy darabot szívesen hazavinnének mániájuk tárgyából. Mostantól kezdve végre Budapesten is megtehetik ezt, ugyanis nemrég megnyílt a BKV ajándékboltja az Akácfa utcai ügyfélszolgálati irodában.

Persze olvastam blogkommenteket, melyek beküldői háborogtak ("miért foglalkozik ezzel a békávé?"), illetve nem értették, kinek kellhet ilyesmi, de ez vélhetően azért volt így, mert ők a/ nem közlekedésmániások b/ nem bolyongtak még fél órát a London for Transport Covent Garden-i múzeumának boltjában, félpercenként hangos "ez de jó! hogy ilyen miért nincs otthon? eh, miért nincs elég pénzem ilyesmire!" felkiáltásokban kitörve :) Szóval ez külföldön teljesen bevett dolog: a bécsi Tramwaytagok alkalmával, Amszterdamban, Innsbruckban, vagy éppen a stuttgarti régi villamosmúzeum búcsúztatásakor én is erős kísértésbe szoktam kerülni, hogy hozzak onnan ilyesmit. Persze a városi közlekedési múzeumoknak legtöbbször automatikusan része egy-egy ilyen boltocska: a közlekedési vállalatnak ezek a tárgyak már nem kellenek, más viszont örül nekik - ráadásul némi (jelképes mértékű) bevétel is "realizálódik". Mindenki jól jár - ilyesmire se sok példa van manapság!

Először egyébként nekem is csak az UV villamosos bögre tűnt fel a hírben, mint "kell-kell-kell" kategóriába eső dolog, aztán kiderült, hogy villamos- és busztáblákat is árulnak. Ezt hallva elrohantam az ajándékboltba, és még sorba is kellett állnom: előttem ketten vettek táblát, és az utánam jövők is "gyanúsak" voltak, mert nagyon nézegették, mit cipelek :) Ez tényleg nem a reklám helye, de 720 forint elég baráti ár a táblák darabjáért! Ráadásul a hozzám hasonló mániások teljesen boldogok tudnak lenni egy-egy ilyen műanyagdarabtól, ami mégiscsak jobb a Föld bolygó karmájának szempontjáből, mintha simán szeméttelepre vinnék őket (már hogy a táblákat). Annak idején a Városi Tömegközlekedés-Történeti Egyesület Nosztalgia Bizottságának tagjaival (is) hányszor kértük a BKV-t, hogy árusítsa ki az ilyen közlekedésmániásnak való szuvenírokat - ha nem is miattunk, de végre elkezdték! Igaz, mi az UV villamosok, és a selejtezésre kerülő egyéb járművek egyes alkatrészeit is bevontuk volna a kínálatba, de hát mi már csak ilyen telhetetlen mániások vagyunk, akiknek mindenképpen hiányzik egy csíkos fa lécülés, vagy UV műszerfal a lakásból :)

Amikor ott jártam az Akácfában, busztáblából már nem mindenfajta volt a listából, a villamososokból viszont még bőven lehetett válogatni. Főleg budai vonalak oldaltáblái voltak (18, 19, 118, 47, 49, 56, 59, ilyesmik), plusz a 42-esé; jó részük különféle ideiglenes terelések és rövidítések idejéből. A 86-os busztábla a fentebbi képen kakukktojás: annyi rossz élményem fűződik ehhez a ritkán járó, emiatt zsúfolt, de legalább lassú viszonylathoz, melynek sajnos nem sok alternatívája van, ehhez képest mégis el akarják vágni a Batyinál, hogy mindenképpen akartam otthonra valami tárgyi emléket róla. Remélem később lesznek majd további táblák is (ahogy feleslegessé válnak), és nem lesz vége az akciónak akkor, amikor a mostani garnitúra elfogy!

Szóval én most örülök, számomra ez is fontos fejlődés a BKV részéről :)

Arra a rendkívül valószínűtlen  esetre, ha valaki nem figyelné rendszeresen a villamosos oldalaim frissítéseit ;) ide is berakom:

 
 
Hó nélküli januári látogatás Szegeden
Tátra, Bengáli, Tátra, Bengáli, Bengáli, Tátra. Motorosított pótkocsi a remizben, pár esti fotó-kísérlet, plusz pár keresetlen gondolat a Volánok utastájékoztatási szokásairól :)

Amatőr numizmániás lévén fura lenne, ha nem emlékeznék meg az egy- és kétforintos érmék forgalomból való kivonásáról. Mivel a legtöbb újság már leírta, hogy mikor, ki által tervezve, milyen ötvözetből készültek a forint-fillér rendszer aktuálisan legkisebb címletei, én most inkább praktikus oldalról közelíteném meg a témát.

A pénz elsősorban használati eszköz - pláne az aprópénz. Ritkán szoktuk nézegetni őket, hisz nincs időnk rá: a pénztáros türelmetlenül néz ránk, a sorban mögöttünk állók pedig a csudába kívánnak bennünket, miközben próbáljuk a fizetendő összeget lehetőleg pontosan leszámolni. És eközben néha valami mást adunk valamelyik érme helyett.

Ez velem legtöbbször az 1 forint - 1 eurocent viszonylatban fordult elő, lévén utazások után általában el szoktam felejteni a külföldi érmék kiválogatását a pénztárcámból. Nem tudom, milyen elgondolás állt a dolog mögött, de a két érme gyakorlatilag ugyanolyan méretű és hasonló színű volt (nem hiszem, hogy véletlen volt). Nem tökéletes fényben, sietősen turkálva a pénztárcában sokszor adtam ilyet a menzán a pénztárosoknak. Egy részük csak vigyorgott ezen, de volt aki azt mondta, hogy "ez kevés". Ha tudta volna, hogy az az 1 eurocent akkor éppen két és fél forintot ért... :)

Jóval ritkábban, de azért megtörtént, hogy a svájci tíz centime-os (nevezhetjük akár rappen-nek is, mivel németül úgy hívják, bár én még emberrel nem találkoztam, aki így hivatkozott volna rá) érmét néztem sebtiben kétforintosnak. Pedig a két érme dizájnja viszonylag kevéssé hasonlít egymásra...

Itt jegyzem meg, nekem ez az új kétforintos sosem volt"bélás" - az számomra a régi, sárgaréz kétforintos beceneve volt.

Pár évig a '97-ig érvényes fizetőeszköznek minősülő tízfilléres is megtévesztő lehetett, bár annak anyaga igénytelenebb volt, az érmék pedig már elég kopottak voltak. Persze a képet látva a magyar érmék kedvelői joggal mondhatják, hogy a kopottság érthető, hiszen az utolsó recés peremű tízfillérest '66-ban nyomták - utána már sima szélüek jöttek. Pontosabban jöttek-mentek-koptak.

Utolsónak egy kakukktojás, amit nem téveszhettem el, de annyira szeretem a szóban forgó érmét, hogy ide akartam csempészni egy képet róla ;) A baloldali, tombakból nyomott kétfillérest csak 46-47-ben gyártották, utána jött az a bizonyos lyukas kétfilléres, mely szerintem csúnyább volt. És ha nem lett volna lyukas, teljesen érdektelen lett volna :)

És a végére egy kis visszatekintés: legutóbb a régebbi sorozatú ezerforintosokat (a fémszál nélkülieket) vonták ki. Jó kérdés, hogy mi lesz a következő eltűnő fizetőeszköz - valami azt súgja, hogy lesznek még ilyen változások, mire eljő az euro...

Nagyon ki vagy, doki? - Doctor Who Magyarországon

Dr. Who – barátainak (és ellenségeinek) egyszerűen csak „a Doktor” - egy földönkívüli, ám meglehetősen emberszerű időutazó, aki életének kilencszáz évéből körülbelül negyvenet a BBC-n töltött, mint a legrégebb óta futó sci-fi-sorozat főszereplője. Mifelénk sajnos nem nagyon ismerik őt, de ez nem feltétlenül kölcsönös. Történetünk akkor kezdődik, amikor a Doktor egy fura véletlen folytán Magyarországon landol tér-időgépével, a TARDIS-szal, mely elromlott álcázóáramkörei miatt pont úgy néz ki, mint egy rendőrségi telefonfülke az ötvenes évek Londonjából.

Az elmúlt 15-20 évben (yikes - de öreg vagyok!) jópár olyan számítógépes játék készült, mely később legendává vált. Doom, Quake, Duke Nukem, Lemmings, Sim City, WoW - de nekünk a legelső, igazán porba alázóan fellegekbe emelő játékélmény akkor is a "Last Ninja 2" maradt. Engem akkoriban konkrétan annyira magával ragadott a játék izgalma, hogy állandóan ninjákat rajzoltam a füzeteim szélére - a gimnáziumban egyik osztálytársam el is nevezett "Ninjának". Konkrétan "Rejtőzködő Ninjának", mert általában nem lehetett észrevenni, hogy egyátalán a környéken vagyok :)

A játék

A játék - ahogy az talán sejthető is :) - a roppant sikeres Last Ninja folytatása volt, ráadásul azon ritka esetek egyike, amikor a folytatás jobb volt az eredetinél. Izgalmasabb volt, bonyolultabb volt, és a zene is telitalálat volt - pedig hát ezekkel a tulajdonságokkal az első résznél sem volt gond! Pontosan nem tudom megmondani, mitől ragadott ennyire magával. Talán részben azért, mert kézzelfoghatóbb közegbe kerültünk: a középkori japán helyett New York utcáin kellett a fekete harcost irányítani, az ellenfelek közt pedig nem csak japán harcosok, hanem például utcai zsonglőrök és motoros huligánok is voltak. Egészen biztos vagyok benne, hogy akkoriban nem én voltam az egyetlen gyerek, aki elalvás előtt pixelekben látott maga körül mindent, és akinek az álmaiban a világ felemelkedő függönyök mögül tűnt elő. Ezekben az álmokban feketeruhás rendőrök elől kellett menekülni, csatornákba bújni, irodákban egy íróasztal mellől csirkecombokat felvenni (kicsit homályos már, de mintha valami vadállatot kellett volna elkábítani vele), dobozok tetején végigugrálni, stb. És biztosan más is elképzelte, hogy milyen lenne egy olyan filmet csinálni, melyben színhelyváltáskor a környezet részletekből felépítve jelenne meg: előbb a föld, az ég, aztán a főbb tereptárgyak, aztán a fák, majd a szereplők - mint a játékban.