HamPLÓ

A sötét és furcsa (valójában túlságosan is színes, viszont tényleg furcsa) nyolcvanas években volt egy norvég banda, amelyik azzal lett híres, hogy a BKV tévéreklámjainak háttérzenéjét csinálta:

4:08-nál le lehet állítani a videót - eredetileg azt szerettem volna, ha magától megáll, de a blog.hu szerkesztőfelületének parserén változtattak valamit, és most mindig átkonvertálja az ehhez szükséges "&" karaktert, emiatt nem tudom megadni neki, hol álljon meg :-/

Na jó, azt a "tiririririri-tiriririri" effektet az elején és a végén lehet, hogy nem a norvég banda csinálta, de a többit igen - az ezután kapott jogdíjakból vették meg első magánrepülőgépüket :) Amit eddig leírtam, az persze mind hülyeség, hisz az a-ha természetesen nem a magyar reklámok miatt lett híres, hanem mert tényleg fülbemászó popzenét csinált. A fentebbi reklámban szereplő "Take on Me" a nyolcvanas évek egyik legikonikusabb dala lett, és bár akkoriban nagyon utáltam, ahogy az osztálytársnők elolvadtak az együttes énekesétől, a zene még nekem is tetszett. Azt viszont csak most, hogy felütöttem a wikipediát, tudtam meg, hogy nem elsőre lett ilyen a nóta. Eredetileg más volt, nagyon más:

A későbbi a-ha kétharmada 1981-ben még egy Bridges nevű együttes tagjaként kezdett összerakni egy "Juicy Fruit Song" nevű dalocskát, ennek egy részletét hallhatjuk fent. Bár az első hangok alapján nem gondolná az ember, de aztán tényleg beindul az a bizonyos riff! Ha kicsit feszesebben játszották volna, akár progresszívnak is elment volna ez a muzsika, így inkább csak szinti-punk :)

1982-ben már a-haként, Morten Harket énekessel vették fel a "Lesson One" című demót. Nem csak a cím nem stimmelt a későbbi slágerhez képest, hanem nagyjából semmi se: a szinti hangzása borzasztó, Harket néha beleüvöltözik a dalba, a bridge pedig teljesen semmilyen, csak lassítja az amúgy sodró lendülető dalt.

Wachaunak a felső (nyugati) végébe tavaly kóstoltam bele, most pedig végre egy híresebb kanyart is megnéztem a Dunán - a Szent Iván-éjt ugyanis Spitz an der Donauban töltöttem.

A napfordulót errefelé tűzijátékkal és a hegyeken gyújtott tüzekkel ünneplik. Pechünkre utóbbiakat idén a szárazság miatt betiltották, úgyhogy a látványosság a szokásosnál kisebb volt. Ennek ellenére sokan jöttek: előbb a part lett tele, majd azt vettük észre, hogy egyre több hajó csorog be elénk.

Egy kabinos monstrum ki is kötött közvetlenül előttünk, hangos umca-umcával örvendeztetve meg bennünket, más hajók gázfröccsökkel tartották magukat többé-kevésbé egy helyben.

De nem csak ilyen nagy jószágok érkeztek, hanem motorcsónakok, vízitaxik is, a végén pedig még kajakosokat is láttunk! Ez itt (brought to you by Marine Traffic) még csak nem is a tolongás vége volt, de már ekkor is tizennyolc úszóalkalmatosság készülődött a tűzijáték megfelelő pozícióból figyelésére:

Ezen a videón alaposan meglepődtem: vélhetően egy turné nürnbergi állomásán mentek oda Gary Moore-hoz még 2010-ben, hogy egy Top Gear-jelleggel szakszerű ;) műsor keretében válassza ki, szerinte melyik autó szól szebben a Zeppelinfeld kulisszái közt: egy M3, egy Jag XK vagy egy Corvette Z06. A hülye alapötlet (naná, hogy a legnagyobb motorú, legarcbamászósabb kocsi lesz a legdögösebb hangú) ellenére jó érzés a szokásostól eltérő környezetben, ráadásul vidámnak látni Gary-t. Nem vette túl komolyan a dolgot :)

(Aki nem tud németül, annak van angol alámondásos verzió is!)

Két napja mutattam egy videót, melynek első jelenetén egy Pozsonyból Bécsbe tartó motorvonat látható. A Pándorfaluból (Parndorf) Pozsonyligetújfaluba (Bratislava-Petržalka) vezető vonal szinte az utolsó pillanatig burgenlandi területen fut: a felvétel még csak nem is az utolsó osztrák falu mellett készült a vonal mentén, de a háttérben már jól kivehető a pozsonyi vár és az Új Híd. Lajtakörtvélyes (Pama) mellett áll egy jól kiépített madárles, onnan figyeltük a vonatokat - természetesen nem csak a már említett Desirót:

Egyébként kitalálható, miért léptünk tovább viszonylag hamar: az egy dolog, hogy beremegtette a kamerát, de ezen túl a hangot is élvezhetetlenné tette a kilátó alkatrészei körül süvítő szél :)

A múltkor még csak kívülről néztem meg a GYSEV elsősorban osztrák oldali büszkeségét, a Ventus fantázianevet kapott sárga-zöld Desiro MainLine motorvonatokat, de azóta utaztam is eggyel. Elég kellemes jószágok: míg az itthon ismert "sima" Desirók könnyű mellékvonali járművek, az ML a Flirt kategóriájában játszik. Mondjuk az úton magán nem sok néznivaló volt - még az új bécsi központi állomásra vezető szakasz melletti óriási rendezőpályaudvar volt a legfotogénebb, annak ellenére, hogy épp nem tűnt nagyon kiterheltnek.

Elkezdődött a szabadságos időszak, egyre kevesebben néznek be ide, úgyhogy én is pihentetem magam kicsit, és vasúti járműbemutató helyett inkább panaszkodok egy kicsit :) A fotófelhőkről már meséltem, de azt még talán nem mondtam, hogy a kísértésüknek is van neve: felhőlottó. Amikor látod, hogy felhős az ég, de nem mész haza, nem ülsz be egy étterembe, vagy mártózol meg a Balatonban, hanem reménykedsz, hogy minden esély ellenére a megfelelő pillanatban épp sütni fog a nap. Na, legutóbb ez nem nagyon jött be Uzsán: ha csak egy perccel hamarabb vagy később indul el a nohabos különvonat, lett volna egy jó képem az alakjelzővel... de nem lett:

Igaz, a videón legalább szépen lehet hallani a dízelmotor röfögését.

A Búvárral ellentétben eme mozdony esetében nem emlékszem, mikor találkoztam vele először. Ennek valószínűleg a Csehszlovákiában használt vasútvillamosítási rendszer volt az oka: északi szomszédainknál ugyanis a vonalak egy része 3 kV egyenfeszültséggel, más része viszont 25 kV váltakozó feszültséggel üzemel. A szóban forgó mozdony utóbbihoz készült, mi viszont mindig a Magas-Tátra környékén járkáltunk, ahol előbbit használták. Vannak villanymozdonyok, melyekből ilyen és olyan üzemű - sőt: két áramrendszerű - is készült, de a bejegyzés témájául szolgáló gép nem ilyen, emiatt ilyen csodát nem láttam tizenkevés évesen:

Persze meg kell jegyezzem, hogy Magyarországra már a hetvenes években bejárt ez a fura szerzet (Szob felől a Nyugatiig), mégse rémlik, hogy valaha is láttam volna. Aztán amikor később mégis szembejött, egyből a Karosa Š sorozatú buszai jutottak eszembe. Nem csak a kinézete egyedi, hanem maga a kasztni kialakítása is, tudniillik üvegszállal erősített műanyagból van - ez az anyagválasztás tette lehetővé a szögletes formáktól való elrugaszkodást. A formatervező nevét érdemes megemlíteni: Otakar Diblík nevéhez fűződik egyik kedvenc repülőgéptípusom, az L-200 "Morava" kinézete (és pilótafülkéje) is.

By Rainerhaufe at de.wikipedia, CC BY-SA 3.0, Link

A négytengelyes gépek egy 1963-ban elkészült hattengelyes mozdony nyomán, annak számos elemét átvéve épültek a hatvanas évek második felében: míg az S 699 jelzésű nagy verzióból csak egy példány készült, a kisebb műanyagmozdonyok sikeresek voltak: az S 489 típusból - ezek mai 230-asok, melyek csak a cseheknél lelhetők fel - 110 készült, a megváltoztatott áttételezésű S 499-ből - ma 240-es, illetve 340-es - pedig 145. Ezen felül épült 90 a bolgár államvasútnak is.

A gépek műszaki színvonala nagyjából a V43 környékén volt, bár ezt a csehszlovák ipar legalább saját magától érte el, nyugati licensz nélkül. Ezt csak azért írom le, mert szokás alapból lesajnálni a cseszlovák ipart, holott valószínűleg nem véletlen, hogy Plzeňben ma is gyártanak mozdonyt, a Kőbányai úton pedig már nem :(

Kivételesen nem vonatokról lesz szó, bár tulajdonképpen egy Tapolcáról Pestre tartó Nohabos vonatot engedtünk el az északi parton, hogy átjöjjünk a délire egy másik Nohabot lefotózni: Balatonfenyvesen ugyanis oldtimer találkozót tartottak, mely kapcsán a Kárpát Vasút Huszonegyeskéje állt modellt az érdeklődők számára az amúgy forgalom nélküli vasútállomáson. Sajnos elbambultuk az időt - többek közt Balatongyörökön -, és késve érkeztünk meg; azt hittük, már vége a rendezvénynek, mert csak távozó régiségeket láttunk (többek közt a Kapos Volán egykori Farosát és egy Wartburgot), de rámjött, hogy nézzük meg, merről jönnek, hátha maradt ott még valami. És maradt:

A fényviszonyok ugyan nem voltak ideálisak, a laposan érkező napfény nem bírt megtapadni a csillogóra polírozott fényezéseken, de azért kattogtattam egy sort.

Volvo Amazon, a Nohab hazájából. Ponton kasztni, de valahogy nem olyan régimódi, mint azt kora indokolná (1956-tól gyártották). Magánvélemény, de ez volt az az időszak, amikor a Volvo már és még szép autókat tervezett, nem csak jókat :)

Ez a DKW Junior valahogy olyan kis esetlenke, mintha valami rajzfilmből jött volt: tágra nyílt szemek, ijedten széthúzott száj... Elvileg kétütemű motorja van, sajnálom, hogy nem hallottam.

Örülök, hogy nem csak drága, luxus jellegű régi autókat vagy annak idején lépten-nyomon előforduló gépeket látni manapság az ilyen találkozókon, hanem olyanokat is, amiket szerintem soha nem láttam azelőtt!

Kinézete ellenére a Pilgrim Bulldog egy nyolcvanas-kilencvenes években gyártott kit-autó. Legalábbis ha a német Wikipedia nem téved, mert ezt a márkát nem ismertem eddig.

A Fiat 500C Belvedere elég jellegzetes jószág, de bevallom, csak azért ismerem, mert már láttam ilyet egy másik oldtimer találkozón.

És mi is jöhetne a kombi Topolino után, mint ...

Hogy meg ne unjátok a Felvidék és osztrák-morva határvidék vasútjait, menjünk gyorsan vissza 2015/16-ba, amikor inkább itthon, illetve kicsit Németországban vonatozgattam. Szergej és Nohab a hagyományokat kedvelőknek, Traxx és ICE a nyugat felé nyítóknak :)

2015/16-os vasúti vegyesfelvágott I-II-III
Lillafüredtől a Balatonig, Debrecentől Frankfurt am Mainig, a sínek mentén

A múltkori alkalomhoz hasonlóan most se tudtam megállni, hogy valami magasabb pontról le ne nézzek a Balcsira. A helyszín a Szépkilátó volt, melynek eddig csak a nevét ismertem, illetve pár onnan készült klassz vonatos fotót. Most hogy lekanyarodtunk ide, két dolog derült ki:

Az egyik, hogy mégis jártam már itt korábban: életem egyetlen úttörőtáborozása eme domb aljában esett meg, egy ma is létező, meglehetősen jól kiépített létesítményben. Bár a dolog '85-ben történt, az ideológiai maszlag elmaradt, a mi életünket pedig az töltötte ki, hogy megbeszéljük, milyen volt a tévében egy nappal korábban adott Live Aid, tetszik-e az Alphaville, tényleg azt énekli-e az Opus, hogy "levelet kaptam lájf", illetve hogy megvegyem-e azt a Darth Vaderes csuklópántot (a válaszok: a Queen nagyon jó volt, nem, nem, és nanáhogy!).

Na jó, tízévesen egy kis rálátást azért kaptunk a sajtó működésére: meglátogatott bennünket egy megyei napilap, és fényképek is megjelentek rólunk. Az egyiken egy német nyelvű Asterix képregényt nézegetünk, a másikon a fűben ülünk. A képaláírások: budapesti diákok német nyelvtudásukat csiszolják, illetve "mint a mókus fenn a fán". Az igazság pedig: nem tudtunk németül, úgyhogy nem csiszoltunk túrót se, illetve a "hegyek között, völgyek közöttet" énekeltük. Igazság - sajtó 2:0. De ezt már (legalább) egyszer leírtam :)

Igazság szerint nem emlékszem, hogy a kilátó itt volt-e akkor; lehet, hogy csak benőtte a gaz - az sokkal inkább megmaradt, hogy az út túloldalán levő büfében utolsó filléreimből Leó jégkrémet vettem, utána meg majd szomjan haltam, pedig eredetileg a szomjamat akartam vele csillapítani. A másik dolog pedig, ami kiderült, hogy vasutat innen már nem nagyon érdemes fotózni, mert a pályát benőtték a bokrok és fák. Kár, pedig csodálatos fotóhely lehetne...