HamPLÓ

Felületesnek gondolnám, ha Nürnberg óvárosáról csak a sáncárok oldalában megbúvó metrómegálló kapcsán írnék, ennél sokkal többet érdemel ez a gyönyörű hely!

Azt mondják, a város középkori falai olyan jól sikerültek, hogy csak egyszer sikerült valakinek harcban átjutnia rajtuk: az amerikai hadseregnek a második világháború végén. Persze azt is mondják, hogy ez azért volt így, mert korábban mások az erődítés láttán inkább meg se próbálkoztak az ostrommal :)

Mindenesetre tényleg döbbenetes, hogy egy ekkora városban (pár száz méteres szakaszokat leszámítva) még mindig ilyen épen meglegyen a harcászati szempontból rég elavult erődítés! Ráadásul nem csak maga a fal áll: a wikipedia szerint 71 torony/bástya is látható (nem számoltam utána, inkább elhiszem:).

Ahhoz képest, hogy a belvárost milyen alaposan lerombolták a második világháborúban, elég sok régi épületet láthatunk - viszont olyan egységes régi utcaképet, mint a Weissgerbergasséé (lásd fent), másutt nem találunk. És ez se mindig így nézett ki: állítólag elég nehéz volt meggyőzni a helybelieket a hetvenes években, hogy hozzájáruljanak a vakolat eltávolításához a favázas házakról, mert nem nagyon akarták, hogy turistalátványosság legyen a lakóhelyükből...

A rombolás érdekes változásokat hozott az utcaképben: például ki gondolná, hogy ez a látványosan két külön épületből összerakott patríciusház (Schürstabhaus) régen gyakorlatilag alig volt észrevehető...

Több bejegyzésben is lelkendeztem arról, hogy milyen gyönyörű Erfurt: itt, itt, és itt. Ehhez képest a belváros polgári részének főterén ezekbe a szobrokba botlottam:

Még jó, hogy felismertem őket, mert különben azóta is arról mesélnék mindenkinek, hogy a helyiek teljesen beleőrültek a modern ún. művészetek pártolásába: ez a két jószág ugyanis az NSZK kvázi tévémaci-pótléka. Persze, ha engem kérdeztek, a mi televíziómedvénk sokkal aranyosabb, de vicces volt a nagy városgyönyörködési áhitat közepette a bamba óriásegérrel és a kis kék elefánttal találkozni :) Azóta utánaolvastam, és több hasonló figurának is lennie kellett a városban, de csak ezeket ismertem fel. Mondjuk most se idegesít kevésbé a két figura, mint gyerekkoromban, bár az elefánt legalább aranyosan néz ki. De összességében... brrr:

A múltkor láttuk a müncheni Hauptbahnhof előtere fölött húzódó Hackerbrückét, úgyhogy itt az ideje, hogy magát a pályaudvart is megnézzük!

Persze igazából nem tudom, hogyan lehetne egy képen megmutatni ezt az üzemet, egyszerűen nem fogja be az objektív: a főcsarnokban 16 vágány van, ettől jobbra és balra pedig egy-egy szabadtéri szárnyban még 6, illetve 10. Plusz a föld alatt további 2 az S-Bahnnak - a pályaudvart három oldalról körbevevő villamossíneket, illetve a két metrómegállót bele se próbálom számolni... Szóval elég sok hengerelt acél van beépítve a környékbe, és jellemzően nem azért, hogy ott rozsdásodjon!

Nem észbontóan modern létesítményről van szó, mint Berlinben (a mai állomás az ötvenes-hatvanas években épült, a világháborúban elpusztult régi helyett), nem is olyan klasszikusról, mint a lipcsei, de minden puritán funkcionalizmusa ellenére elvan a gyerek, ha hagyják van mit nézni. Mégiscsak ez Németország legforgalmasabb pályaudvara, napi 450 ezer utassal és nyolcszázvalahány vonatmozgással (az S-Bahnt nem számolva)!

Ha jól tévedek, még tavaly újították fel a kettes számú margitszigeti zenélő kutat (mert az első azért az északi, régi marad), de csak most jutott eszembe megnézni.

Szerintem klassz! Kicsit ugyan furcsa a víz erősen klóros szaga, de annak ellenére el bírtam nézegetni a műsort, hogy többnyire nem az én ízlésemre szabták a zenét:

Elvileg a kút a nap nagy részében zenél, de a program csúcspontja csak este, sötétben élvezhető. Azt mondjuk nem értettem, hogy valakik miért engedték meg a kisgyereküknek, hogy újra meg újra körbebiciklizze a kutat a sötétben, a nézelődő tömeg közepén, de ez nem a kút hibája. Persze elgondolkoztató, hogy vajon hova vezet ez a "nem szólunk rá a gyerekre, mert az árthat neki" dolog - pár generáció múlva az akkori gyerekek oda fognak csinálni, ahol rájuk jön?

A szobi kisvasút nyílt napján az érdeklődők rögtön három nem annyira tipikus mozdonyt is láthattak. Az elsőt, a dízel-villamos Bömbit már mutattam, következzék hát a "béketábor" egy újabb produktuma a sorból:

Kicsit érthetetlen, hogy miért is jelent meg Magyarországon az NDK eredetű L-60-as az ötvenes évek elején: vagy nem tudtak éppen eleget gyártani a sokkal elterjedtebb C-50-esből, vagy KGST-s bajtársiasságból :) Persze lehet, hogy a kicsit nagyobb tömegtől (?), vagy a másfajta hajtástól jobb használhatóságot vártak, de végül összesen csak öt vagy hat (mindkét számot hallottam már) lett belőlük; ebből kettő meg is maradt: egy Szilvásváradon, egy itt. A gép nem sokban emlékeztet az eredetire: a fülkéje C-50 jellegűre lett átalakítva, a motorja pedig MAN gyártmány.

A szerkezet legfőbb bája valószínűleg a vakforgattyús-rudazatos hajtás, ami (kicsit) gőzösökhöz teszi hasonlatossá.

Teljesen véletlenül szúrtam ki a 6-os villamosból a héten, hogy az Országház nem csak elölről van kivilágítva, ahogyan már évek óta, hanem minden oldalról. Lehet, hogy ez másnak nem újdonság, de én még nem láttam így az épületet, és nem is hallottam, hogy átadták volna a teljes világítást. Lehet, hogy megint valami főpróbát csíptem el? Mindenesetre le kellett sétálnom a Kossuth térre:

Végre nem csak a dunai (fő)homlokzatot lehet úgy megnézni, ahogy nappal nem láthatjuk - olyan, mint egy mesebeli palota!

Ahogy a dunai oldalnál, itt is különféle árnyalatokkal emelték ki a részleteket, nem szimplán nátriumlámpa-sárgában úszik minden.

Díszkivilágításban egyre jobbak vagyunk; kíváncsi vagyok, melyik lesz a következő épület, ami ilyet kap. Úgy értem, a Várbazár után, mert gondolom, ott lesz ilyesmi.

Mivel ilyenkor a jelek szerint senki se olvas blogokat (de még a múltbeli facebook lájkok is elmentek nyaralni), biztos senki nem fog kiakadni, ha megint SNL-ezek :) Mai szombat esti filmkoktélunk a szorult helyzetben is rezzenéstelen arcú Jeremy Rennerrel kezdődik:

Utána a viselkedéstudomány területére kirándulunk: egyrészt arról lesz szó, hogy mennyire másképp beszélünk a telefonon a barátnőnkkel, másrészt arról, hogy ha nincs idő betanulni egy jelenetet, akkor elég hülyén fog kinézni, ahogy minden szereplő állandóan a súgókártyákat nézi :)

Ezután Steve Carell a kardiopulmonális reszuszcitáció (azt hittem, viccesen hangzik, ha átfordítom "magyarra", de nem, tényleg így hívják hivatalosan) helytelen alkalmazásáról tart nekünk előadást:

A most következő, '94-es jelenetben a vendégszereplő Helen Hunton kívül egy egész sor akkoriban feltörekvő komédiás is feltűnik: David Spade, Mike Myers, Chris Farley, a fingós-pisis filmek előtti Adam Sandler, Sarah Silverman (ez a csaj ilyen idős?), Rob Schneider (ő szintén nem az élet nagy kérdéseire reflektáló humorával lett híres)... Ez a Totál K*cs*g Légitársaság:

Jómúltkorjában szó esett a német egységbuszok első generációjáról, a VÖV I-ről. Ezek ugyan jól beváltak, de a világ nem állt meg, így már a hetvenes évek második felében elkezdték továbbfejleszteni a koncepciót. Voltak ötletek, melyek nem váltak be (például a kisebb kerekek), de végül elkészült a Standard-Linienbus, zweite Generation, azaz az SL II specifikációja.

A gyártók a nyolcvanas évek első felében jöttek ki SL II-es buszaikkal; a MAN, a Mercedes, és a többiek mellett a jónevű Gottlob Auwärter GmbH & Co. KG is versenybe szállt. Persze így viszonylag kevesen ismerik őket, annál ismertebb az '53-tól használt márkanév, a Neuzeitliche Omnibus-Planung, alias Neoplan. Magyarra ne próbáljuk lefordítani, mert nagyon bután hangzik :)

És nem csak simán színre léptek a városi egységbusz kategóriában: a cég N416-os típusa olyan ígéretesnek tűnt, hogy se a Mercedes, se a MAN nem akart motorokat szállítani hozzá, hiszen azzal a saját konkurenciájukat erősítették volna - a Neoplan ezért DAF és Deutz (KHD) erőforrásokat épített be.

A müncheni közlekedési vállalat csak egy kisebb sorozatot szerzett be a típusból, az egyik példány azonban ma is megvan, és június első vasárnapján ez szállította az érdeklődőket a cég saját közlekedési múzeumába. Titotkban persze reméltem, hogy valami régebbi járgányt állítanak be ráhordónak, de így is érdekes volt.

Kör alakú terek sokfelé léteznek, és még "villamos körforgalmakat" is találni a világban, például Brüsszelben vagy Berlinben - a legszabályosabbat viszont szerintem Münchenben találjuk:

„München - Karolinenplatz (Panorama)“. Lizenziert unter CC BY-SA 2.5 über Wikimedia Commons

A Karolinenplatz a belváros egy kicsit talán félreeső sarkában van, és alaprajzát tekintve ennél körterebb aligha lehetne (ennél még a régi Móricz is szögletesebb volt). A közepén egy obeliszk áll, ezt a téren áthaladó villamosok szabályosan körbejárják. A fő irányuk persze az (észak-déli) átmenetel, de akár szó szerint is körbemehetnek! Ez persze feleslegesnek tűnik - kivéve, ha városnéző villamosról van szó, aminél kifejezetten jól jön, hogy amíg az idegenvezető magyaráz, szó szerint körbejárható a tér - és ha esetleg nem fejezte be egy kör alatt, lehet még egyet menni :)

Ahogy a minap írtam, Würzburg éveken át csak egy útközbeni név volt számomra a Budapest-Köln útvonalon. Sejtettem, hogy nem lehet csúnya hely, mert a vár látszódott a közeli, igencsak méretes autópályahídról, de ennél közelebb nem kerültem hozzá, mert mindig sietni kellett. Érdekes volt néhány hete végre alulról is látni ezt a hidat:

Persze nyilván nem eme költői látvány miatt jöttem ide - hanem mert a híd alatt villamos is áthalad, közben igencsak tekintélyes magasságkülönbséget letudva. A fenti kép az emelkedő alján készült...

... a következő megállóból viszont már felülről lehet rálátni ugyanerre a hídra: egy pici látszik belőle a fa lombja mellett, a kép közepétől jobbra (a vízszintes valami a felüljáróval egy másik út). A takarás ellenére ugye azért sejthető a magasságkülönbség? Másfél kilométer alatt száz méternél többet kapaszkodik a villamos, fogasléc és egyéb trükkök nélkül! A legmeredekebb szakasz 91 ezrelékes, ez perpillanat a legmeredekebb villamosvonal Németországban...

Forrás: Drehscheibe Online

... bár csak azért, mert a neunkircheni 111 ezrelékeset - lásd a fentebbi képet - 1978-ban bezárták. A helyi szakemberek sokat gondolkoztak azon, hogyan építsék meg - szó volt fogaskerekű vasútról is, de végül elvetették, és '89 őszén sima (adhéziós) villamosvasútként helyezték üzembe. Rendesen vágtat rajta felfelé az alacsonypadlós: hegymenetben eredetileg 70 km/h volt az engedélyezett sebesség, de később 50-re mérsékelték*, a pályát kimélendő (persze érdekelne, hogy addig tényleg mentek-e 70-nel, vagy csak elméleti érték volt, a "menj, amennyivel bírsz" szinonímája). Lefelé 40, a legmeredekebb szakaszon pedig 30 a legmagasabb sebesség. Persze a korlátozások kőbe vésése előtt kipróbálták a fizikai határokat is: 62 km/h-nál való vészfékezésnél, direkt csúszóssá tett pályán, lejtmenetben 228 méter után állt meg a jármű, és ebből csak 26-ot csúszott blokkolt kerekekkel, mert - ahogy előzetesen sejtették - az első kerekek szépen lekaparták a síkosító réteget a sínről, utána pedig ismét lehetséges volt az üzemszerű fékezés. (Forrás: Das Liniennetz der Würzburger Strassenbahn) A 91 ezrelék egyébként körülbelül másfélszerese az egykori budapesti 58-as villamos legmeredekebb részének (59 ezrelék), és kicsit több mint másfélszerese az 59-esének (53 ezrelék).

*halk megjegyzés: a budapesti villamos perpillanat vízszintesen se mehet ötvennél többel