HamPLÓ

Ezt el is felejtettem, pedig ha eszembe jut, néha most is röhögök rajta egy sort: múlt szombaton fotósvonatozni voltunk, és az egyik utastárs megkérdezte, hogy "ugye te vagy az, aki gyakran megy a Hamsterrel fotózni?". Ezúton is köszönöm neki a szöveget - ezentúl ha megkérdezik tőlem, hogy én vagyok-e a Hamster, és éppen nincs kedvem beszélgetni, csak annyit mondok majd, hogy nem, én csak gyakran megyek vele fotózni ;)

Mivel azt már most látom, hogy ma se biztos, hogy lesz új blogbejegyzés, kezdjük a napot egy újabb videóval! Combino a Szilágyi Erzsébet fasorban, napsütés és virágok Tatrával, véletlenül levideóztam életem első bicikliszállítós T5C5K-ját (aztán a másodikat is), meg még két snitt, de nem mondom el, mi, nézd meg ;)

Két napja nagyon örült valaki annak, hogy végre megint villamosos videó van - most lehet megint örülni, mert nem volt erőm újat blogbejegyezni :) Idén nem nagyon foglalkoztam a villamosokkal* (inkább vonatoztam), szóval ez tulajdonképpen a szokásos életképes oldalak mozgóképes megfelelője, szűk három percben, újkék buszokkal, árvízzel, miegymással:

*azért lesz életképes oldal is, mert már régen volt, és a tematikusan erre a célra kiválogatott képek lassan kinyomják a vincseszter oldalát :)

Lapnyugta, izé, lapzárta után érkezett: Hétvégén kocsiszíni nyílt nap és nosztalgiák (611, 1074, 2624)

UV, lopakodó Bengáli, fütyülős 611-es és zuhanó repülőgép hangú 2624 az idei villamosnap reggelén:

A dunaújvárosi betérő után a Fekete Nemszépséggel folytattuk utunkat Paksra. Sajnos az atomerőműben nem volt üzemlátogatás, pedig megnéztem volna, hogy igaz-e a városi legenda, miszerint még mindig készen áll egy sor vasúti kocsi arra az esetre, ha komolyabb üzemzavar esetén evakuálni kell a személyzetet.

A (Pusztaszabolcs - Dunaújváros -) Mezőfalva - Dunaföldvár - Paks vonal végső szakasza romantikusan néz ki a parti töltésen futó vasúttal, itt mindenképpen kellett fotómegállást tartani - bónuszként hátul még a komp is látszik! Ez a rész a hetvenes években, az atomerőmű kapcsán épült; régen a vonal a település északi határán túl ért véget (ott, ahol egy ideig múzeum is működött), mert sokba került volna a Duna partján építkezni. A nem túl szerencsés helyen fekvő múzeum attrakciói pedig nagyrészt a Füstibe kerültek.

Az utat a fülkés személykocsik helyett az '52-es gyártású étkezőkocsiban töltöttem. Először az tűnt fel, hogy milyen keményen megy a fűtés, aztán az is, hogy milyen kellemes fatüzelés-illat van. A kocsinak ugyanis önálló kazánfűtése volt, a személyzet egyik tagja időnként hátrament, hogy ellenőrizze/megrakja.

Visszafele némi mellékvonalazás után a balatoni vonalon jöttünk, így idén már sokadszorra érkeztem meg Kelenföldre, ahol az angol utasokhoz illően a peron szokatlanabbik oldalán álltunk meg. Ezt a fáradtságot egyébként még mindig nem pihentem ki, úgyhogy a bővebb képes beszámolóra még kicsit várnotok kell...

... addig itt a szokásos videó. Sok szép motordübörgés, meg minden :)

Bedzin - pontosabban Będzin - a felső-sziléziai villamosok kapcsán szerepelt sínmán oldalaimon, de azért a lehetőségekhez képest próbáltam a sínek környékét is nézni, nem csak a tujákat.

A város ma kicsinek számít a környéken a maga hatvanezer lakosával, de régen a régió központja volt. A XI. században már erődítmény állt itt, mai nevét 1301-ben említik először. Kicsivel később épülhetett a balra fent látható vár, amit néha leromboltak, néha újjáépítettek - legutóbb az ötvenes években.

Ahogy az errefelé szokásos, pár száz méterrel arrébb már elkezdik egymást váltani a romok és friss felújítások.

A síneket nyugat felé követve egy egész hangulatos lakótelepre jutottunk. Emberi léptékű épületek, sok fa, zöld fű, kiépített parkolóhelyek...

... bár a két kilométerrel távolabbi szomszédok szerintem nem annyira illenek a képbe (a kép távolabbról készült, az előtérben látjuk a szóban forgó lakótelepet). Ráadásul nem is ez az egyetlen szénerőmű a város területén, szóval Bedzin nem egy kimondott tüdőszanatórium.

A Wilga jellegzetes, kicsit moszkítószerű lengyel sportgép. A kis helyen le- és felszállni tudó légijárművek csoportjába tartozik, és bár egykor huszonvalahány darab repült belőle Magyarországon, egyre ritkábban látni őket. Konkrétan azt olvastam valahol az interneten, hogy már csak két repképes darab van, de azokat se nagyon használják (nem tudom, ez mennyire igaz), úgyhogy rendkívül megörültem, amikor a szeptember végi budaörsi "Legendák a levegőben" rendezvényen megláttam egyiküket:

Furcsa dolgokat mondanak erről a típusról. Egyrészt hasznos kis gép, másrészt azt mesélik, hogy azért jó a hosszú futószár, mert ha leáll a motor, kinézel, és ahová mutat a földön, oda fogsz becsapódni :) Kicsit szakszerűbben aztán mondták, a tervezők mindenáron el akarták hagyni a szárnyak és a törzs közti merevítő dúcokat, emiatt a szárnyat úgy meg kellett erősíteni, hogy az amúgy is teljesen fémépítésű gép nehezebb lett a kelleténél - ráadásul a méretesebb főtartó a szárnytartályok elől is foglalta a helyet. Mindezek eredményeként hiába jók a gép lassanrepülő tulajdonságai, hiába száll fel kis nekifutással és tud rossz terepen is leszállni, nem lett olyan legendásan jó gép, mint mondjuk a Fieseler Fi-156 Gólya, vagy a Pilatus PC-6 Porter. És bár nem tudom megítélni, hogy ebből mi valós információ, és mi az, amivel csak húztak a reptéri ismerősök :) a magyar wilgák listájában mintha tényleg kicsit sok lenne a kényszerleszállás közben összetört gépek száma.

A videó Murphy törvényeinek megfelelően rossz fényviszonyok közt, erős szélben készült, de az talán azért látszik rajta, hogy vagány, mozgékony gépről van szó, jellegzetes csillagmotor-hanggal. A HA-SEF ráadásul a legöregebb még meglevő itthoni Wilga, eredetileg a Rendőrség színeiben repült, R-07 jelzéssel - 1970-es üzembe vételével igazi youngtimer!

A gépet eredetileg vitorlázógépek vontatására és ejtőernyősök ugratására fejlesztették ki, és bár az első változatokkal még voltak gondok, a manapság "a" Wilgaként ismert 35-ös altípus az elvárásoknak megfelelően hatalmas ablakfelületekkel és jókorára kinyitható ajtókkal rendelkezik. Utasként remek a kilátás minden irányba, bár hátrafele nézve kicsit ijesztőnek tűnik, hogy milyen vékony a gép farka :) Mindenesetre jelentősen más érzés, mint a VW Bogár érzetű Cessnákban. Érdekes egyébként, hogy az egykori magyar Wilgák közül több is "nyugaton" repül manapság: Franciaországban (HA-SEB), Németországban (HA-SEK, HA-SEM, HA-SES, HA-SEW) - de még Angliába és az USA-ba is jutott belőlük!

Mivel aligha tudnék hitelesen orrsegédszárnyakról és Fowler-lapokról írni, itt van inkább egy videó, ami bemutatja ezek repülőképességre gyakorolt hatását. Kanadai gépet látunk, de eredetileg jól láthatóan német volt. Kicsit furának tűnik a motorhangja, de elvileg az is eredeti benne. Elég kis helyen elvan, nem?

"Temetni jöttem.. nem dícsérni" - ugyan nem Caesart, mint Antonius Shakespeare-nél, de valamiért mégis ez az idézet jutott eszembe. Nem szeretném, ha fikázásnak vagy a döglött oroszlán rugdosásának tűnne, amit írok, de a budapesti Vidám Park sajnos már nem nagyon felelt meg az elvárásoknak, és mintha ezt meg se próbálták volna álcázni :(

Múltkor beszámoltam a budapesti Vidám Park utolsó napjáról, levezetésként hullámvasutaztunk egy sort, most pedig kimorognám magamból, hogy (többek közt) mi miatt találtam lehangolónak a látogatást.

Az óriáskerékről nézelődve ugyanaz az érzésem lett, mint gyerekkoromban: hogy ez igazából a legkevésbé sem park, inkább gyártelep, ahol az üres területeken nem IFA-k és Zsukok parkolnak, hanem körhinták, a csarnokokban pedig nem Salgo-Dexion polcok és targoncák porosodnak, hanem dodzsemek és barlangvasút. Parkszerű képe a néhány össze-vissza álló fa ellenére nem volt az egésznek - nyugodtan ki lehetett volna írni rá, hogy a "Központi Vurstliipari Vállalat 1. sz. telephelye".

Gyerekkoromban ezt úgy fogalmaztam meg, hogy a Vidám Parkban van űrrakéta, hullámvasút és viharvasút - meg mindenféle "házak", amik mellett el kell menni, hogy az ember az egyiktől a másikig eljusson. Most még többnek tűnt a halott falfelület: a képen az 1912-ben épült Barlangvasút és a Gyerekdodzsem közti utcácska, ahol a modernebb "hánytatógépek", illetve a Hullámvasút és az Óriáskerék felé lehetett átmenni.

A Kanyargó mellett állunk: a látvány alapján (ha leszámítjuk a balról belógó forgókaput), ki mondaná meg, hogy egy vidámpark közepén járunk?

Vajon van valami története ennek az épülettoldaléknak, és a fűre nyíló kopott ajtónak, vagy csak az, aminek kinéz: egy szerszámoskamra?

Nemrég megint Magyarországra látogató angol vasútbarátokkal tartottam: ezúttal Dunaújváros, Paks és Börgönd környéke volt az attrakció, a vonóerőt pedig ismét az angol feketeség szolgáltatta. Legalábbis részben, mert a dunaújvárosi vasműben ez az öreg jószág húzott bennünket körbe:

Egy Ganz-MÁVAG gyártmányú dízel-hidraulikus tolatómozdonyról van szó, melynek tesói a MÁV-nál M31-es sorozatként szolgáltak, "Zetor" becenévvel. Első ránézésre viszonylag könnyen össze lehet keverni a dízel-villamos hajtású M44-essel, de ez egy egyszerűbb jószág, a három kerékpár hajtása pedig elég jellegzetesen, csatlórúddal történik - vizuálisan körülbelül mint a gőzösöknél.

Le csak egy helyen szállhattunk a vasműben, inkább csak a vonatból nézelődtünk. Nehéz lett volna fotózni, úgyhogy inkább szabad szemmel figyeltem az üzemet, nem a fényképezőgép keresőjén át :) de egy ilyen üstkocsit azért lekaptam. Durva darab - kicsit arrébb aktív használatban levőket is láttunk, éppen izzó salakot öntöttek ki az egyikből. Vagy ha esetleg nem az lett volna, akkor legalábbis valami vörösen izzó, erősen viszkózusnak tűnő anyagot.

Valamiért kisebbnek képzeltem ezt az üzemet, de nézzétek, még a büféépület is mekkora ;) A tréfát félretéve, állítólag kilencven kilométernyi vágány és négyszáz váltó tartozik a belső vasútüzemhez, és ezt simán el is hiszem, mert csak a mienkéhez hasonló mozdonyból láttam vagy egy tucatot.

A szó szerint is értelmezhető körutazás után a Zetor visszavitt bennünket Dunaújváros szocreál stílusú (ez tényleg az) állomására. Eddig fel se tűnt, hogy milyen szép hangja van a típus motorjának, a fentebbi videóban megpróbáltam sokszor megörökíteni.

Most nem Budapestről lesz szó, mert Budapest panorámáján már hosszú ideje csak rontani tudnak (bár hálistennek felhőkarcolók mostanában épp nem szerepelnek a menün) - ellenben Bécsnek nincs olyan látképe, ami ne bírna el bármikor pár toronyépületet. Építik is őket rendesen, amit le lehet mérni a práteri óriáskerék felső pontjáról készült képeken. Én '96-ban jártam fent, jó vacak időben, akkor kattintottam ezt a képet, ami nemrég akadt újra a kezembe:

Nem sokkal később valami mást keresgélve bukkantam erre a fotóra, ami körülbelül ugyanott készült, mégse teljesen ugyanazt ábrázolja - mert már 2007-ben járunk:

A legfurább az egészben az, hogy az UNO City-t kitakaró tornyok a valóságban többen vannak, mint azt az ember a fenti kép alapján gondolná. Vajon újabb tizenvalahány év után még több felhőkarcolót lehet majd innen látni? Esetleg addigra már Kaisermühlen lesz az új Manhattan?