HamPLÓ

Most vasárnap rendezték Kamaraerdőben az idei "Villamosnapot", úgyhogy nehezen juthatott volna más téma az eszembe a mai bejegyzéshez, mint a budapesti villamos. Ezúttal (ismét) egy holland villamosbarát, Ab van Donselaar fényképezőgépének lencséjén keresztül idézünk fel eltűnt életképeket. A többiektől eltérően ő 6x6-os diapozitívokat készített, amiatt kicsit másképp komponálta a képeit - melyek minősége még negyven évvel később is kitűnő. A helyszínek... nos, azok kitalálását az olvasóra bízom - a fájlneveket meglesni nem ér! :)

Update: Odaírtam a helyszíneket, úgyis sokan kitalálták már őket

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy neonreklámokban bővelkedő, fénycsövekkel bevilágított, kockaköves tér, amire ma ebből a szögből nehéz lenne ráismerni a fentebbi, 1976-os fotó alapján. A helyszín a Váci út torkolata a Nyugati téren, pontosabban a kép Kádár utca torkolatánál készült, itt; balra a néhány évvel később felrobbantott Westend-ház látható a sötétben.

1979 áprilisa hideg lehetett az itt látható emberek ruházata alapján. A környék nem változott nagyot azóta (legalábbis előnyére biztosan nem), de a megálló "arrébb ment", a Pacsirtamező utcai 11-es villamos pedig megszűnt. Természetesen a Flórián téren vagyunk, jobbra látszik is az azonos nevű áruház. A pontos helyszínen ma a gyalogos aluljáró rámpája és járda van, a síneket áttették balra.

A német fővárosban az ember a... hogy is mondjam, nem kicsit mozgalmas történelem miatt nem nagyon számít középkori, árkádos-templomos-sikátoros óvárosra. Pedig van olyan - már 25 éve. Drezdánál láttuk, milyen az, amikor egy lerombolt történelmi városszövetet elkezdenek helyreállítani; itt is valami hasonlóról van szó, csak térben és időben behatárolhatóbb a történet. A Nikolai-negyedről (Nikolaiviertel) van szó, a Vörös Városháza mögött:

Amit látunk, az részben igaz, részben nem, részben rettentő hangulatos, részben meg... furcsa. Ma már nem csak a negyed létrejötte és lerombolása, de újra létrejötte is történelem, viszont az egésznek nincs értelme a kezdetek ismerete nélkül, úgyhogy ugorjunk vissza kb. nyolcszáz évet!

A mai Berlint alkotó településeket a XII-XIII. században említik először. A jelenlegi belváros keleti részén, a Spree északi oldalán jött létre Ó-Berlin, tőle délre egy szigeten Cölln (későbbi helyesírás szerint Kölln). A két település gyakran együttműködött történelme során, majd 1710-ben végleg összeforrtak (a jelenkorival többé-kevésbé megegyező Nagy-Berlin csak 1920-ban jött létre).

Balra Cölln, jobbra Berlin; a fura, másfél tornyú magas valami a Szent Miklós-templom, még XIII. századbeli állapotában

A város történelmi központja a Szent Miklós-templom (Nikolaikirche) körül terült el, innen kapta nevét a negyed. Itt lent jobb oldalt a régi közigazgatási funkció egyik emlékét láthatjuk: a törvényszék XVII. századi állapotú épületének tornácát (Gerichtslaube) - pontosabban annak betonból épített mását. Kicsit vicces, de az eredeti épület 1871-ben elbontott maradványai - gótikus stílusra visszaalakítva, pavilonná átépítve - szintén megvannak, a babelsbergi parkban. Az egyik az eredeti helyén van, a másikban még vannak kövek az eredetiből, de egyik se az igazi... fura hely ez a Berlin, nem?

Tudom, a cím jelentősen leegyszerűsíti a dolgot, de csak kellett valami címet adnom pénteki relaxálós videómnak :)

Az augusztus huszadikai beszámolóban jeleztem, hogy a felvonultak közt számomra a legszebb hajó a Sopron vontató motoros volt. Annak idején laikusként eltöltöttem rajta pár napot, mondhatni bejártam minden zugát, de nem dokumentáltam eléggé. Augusztus végén végre pótolhattam ezt a hiányosságot  - ezúton is köszönet a Zoltán Gőzös Alapítványnak - úgyhogy most pár kép és egy videó következik erről a nyugdíjas erőgépről!

Így nézett ki a hajó egyik első vele való utazásomkor, kétezervalahányban, Bajánál. A Magyar Hajózásért Alapítvány lelkes tagjai akkorra már teljesen működőképessé tették a "Zuhatagi Tigrist", ahogy ők nevezték. Az 1960-ban vízrebocsátott hajót annak idején azért építették, hogy a Vaskapu-szoroson átvontassa a hegymeneti teherforgalmat - ekkor kapta a becenevet. A Vaskaput viszont nem sokkal később szabályozták, így a hetvenes évektől kezdve már a felső Dunán dolgozott. 2000-ben leállították, de szerencsénkre nem vágták szét, és lelkes hajózásrajongók (szerencsére ilyenek is vannak) meg tudták szerezni.

Az azóta eltelt évek nem múltak el nyom nélkül: a hajót újrafestették, itt-ott fel is javították, úgyhogy most még szebb :)

Ez a kép is régebbi, de alapjában véve ma is így néz ki a parancsnoki fülke. Először nem értettem, miért ilyen kemping kinézetű, miért fa minden deréktől felfelé, aztán mondták, hogy azért, mert régen voltak olyan hidak, amik alatt csak akkor fért át, ha lebontották a fülke tetejét (állítólag ilyenkor a jókora kormánykereket is kisebbre cserélték). A kép jobb szélén látható a telegráf, mellyel a parancsnok a motorokat irányítja; ebből több is található a hídon, hiszen a parancsnoknak időnként ki kell mennie a fülkéből, hogy jobban lássa, mi merre hány méter, és ettől függően tudja megszabni a motorok működését.

Kädves nézőim, én igazán akartam olyanokat pósztolni, hogy

meg

sőt:

de közbejött egy olyan, hogy ezt kellett fotóznom:

meg még ilyen vicces táblákat is láttunk útközben, hogy

de erről majd később. Addig is itt egy kép a múltkori hétvégi buliról - anno nem bírtam eldönteni, hogy két kép közül melyik kerüljön nevezett bejegyzésbe, úgyhogy akkor belekerült egy, és most itt van ugyanaz, kicsit másik szögből:

Két képet mutatnék egyik kedvenc berlini épületemről, ami eddig valahogy kimaradt a fotóséták során. A berlini városházáról van szó, vagy ahogy emlegetni szokták, a Vörös Városházáról. A névnek nincs politikai felhangja, csupán arról van szó, hogy teljes egészében vörös téglával van borítva:

A teljes háztömbnyi épületet 1861 és 69 közt építették, a középkori régi városháza helyett. Előképe a téglagótika jegyében épült (bár később barokkosított) thorni városháza volt (Thorn ma Toruń, Lengyelország része), a tornyot pedig a laoni székesegyház ihlette. A második világháborúban megsérült épületet az ötvenes években állították helyre; kis túlzással a környéken nem maradt régi ház állva, ezt viszont reprezentatívan megtartották - az immár kettévágott Berlin keleti oldalának városi tanácsa és polgármestere számára (nyugat-berlini városházaként a schönebergi funkcionált). 1991 óta aztán újfent egész Berlint innen igazgatják. Perpillanat metróépítést megelőző ásatások folynak előtte, de így is elég látványosan néz ki:

Egyébként ahogy ott álltam a szeles berlini éjszakában az épület előtt, az jutott eszembe, hogy mennyire hiányzik Budapestről egy amolyan városházás városháza. Mert ugyan van egy öreg laktanya, ami eredetileg hadirokkant-gondozónak épült, és aminek a háború után megmaradt felében vannak mindenféle irodák, plusz van a kétségtelenül szép Új Városháza (melynek létezéséről a budapestiek 70%-a szerintem nem is tud) a Váci utcában, ahol a Közgyűlés szokott volt lenni (ha jól tévedek, egy ideje visszatértek a régi városházára, hogy ne kelljen ingáznia a hivatalnokoknak), de az is csak egy szűk utcában álló sorépület, nincs jelenléte, nem is lehet igazán átlátni még a homlokzatát se. Tudom, hogy volt régen egy "valódi", tornyos városháza, ami az (eredeti) Erzsébet-híd építésekor tűnt el, de az is csak egy középvárosi méretű és minőségű valami volt, nem világvárosi (talán ezért is tudták olyan könnyen lebontani annak idején, hatalmas tiltakozások nélkül). Egyszerűen nincs egy központi, szimbolikus épület Budapesten - bár néha úgy érzem, ez önmagában is azt jelzi, hogy bajok vannak ezzel a várossal... Namármost bajok Berlinben is vannak (egyrészt a pénz fogyása, másrészt a városszövetben keletkezetett hatalmas lyukak), de a városházuk eléggé lenyűgöző a maga visszafogott, téglaborítású módján is.

Álmatlanság ellen: tessék megszámolni, minden kémény megvan-e...

A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton a BKV már évek óta részt vesz; idén annyi változás volt, hogy a ferencvárosi remiz helyett a kelenföldit ismerhették meg az érdeklődők. Az ingatlan jellegű látnivalókon túl a kiállított és ráhordó járművek is megértek néhány kattintást, különösen a régi buszok, melyeket idén ritkábban láthattunk:

A két Ikarus közül ez volt az öregebb: a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. 31-esét 1959-ben építették. Érdekes módon bár nem rémlik, hogy valaha is láttam volna gyerekkoromban ezt a típust, manapság van vagy fél tucat működőképes belőle, plusz nem kevés megőrzött roncs, amiből még akármi lehet. Ez a jármű ment néhány kört utasokkal, de annyian voltak rajta, hogy inkább kihagytam (nem volt nagy áldozat, Miskolcon már mentem vele:). Azt mindenesetre jól érzékeltette a helyzet, hogy az Ikarus 30-as/31-es miért nem volt túlzottan kedvelt a Fővárosi Autóbuszüzemnél (és vélhetően az utasoknál sem). Viszont múzeumi darabként annyira jó volt látni, sok mosolygós ember szállt le róla :)

Számomra az előbbinél is kedvesebb volt ez az Ikarus 180-as, amire viszont nagyon is jól emlékszem kiskoromból. Sajnos vele most nem lehetett menni, de talán még idén lesz rá lehetőség - ismét, mert korábban szállított ő is utast, csak talán lejártak a papírjai?

A remiz oldalsó kis udvarán járműkiállítás volt, a szokásos pályacsengőt nyomogató gyerekekkel, és az őket irigylő apukákkal :) A nosztalgiakocsik cserélődtek, attól függően, hogy épp melyik ment egy kört a Deák térre vagy a Batyira - de tulajdonképpen a jobb oldali Combino se mindennapos látvány errefelé.

A Bengálinak benne van a lábában a bugi. Oktatóanyag a Budapesti Nemvalódiegyetem Tömegközlekedési és Tömegkatasztrófa Szakának Utaselriasztási és Pályarombolási Tanszékéről:

Igen, megint videó jön, mert lusta elfoglalt vagyok :) Repülős mozi, de azért nem a "két pixel rohadt hangosan eltűnik a képből" kategória, mert nem csak teljes forszázzsal dübörgő vadászgépek szerepeltek a repülőprogramban, hanem egészen halkak is, például vitorlázók, plusz közepesen halkak, mint a Goldtimer Alapítvány Li-2-ese. Aztán voltak helikopterek és kötelékek is. A többi tudnivaló ott van feliratként a videón :)