Ha szombaton az egy héttel korábban elment utolsó előtti N19-esről emlékeztem meg, akkor legyünk túl a teljes nosztalgiaszezonon, és említsük meg a másnapi meneteket teljesítő 1820-ast is:

A BKVT kivitelű 611-es több évtizeden át hű párját, a Beszkártos állapotban mutatkozó 1820-ast be lehetne tenni a lexikonba a "régi tuja" szószedet mellé illusztrációnak. Még inkább házikóra hasonlít, mint járműre, lecsapható rácsa van ajtó helyett, laternás tetején este kivilágítanak az utastéri lámpák, hangosan csikorog a kanyarban (vasútmániásoknak: igen, kanyart írtam, deal with it:), és erős "fékszag" lengi be megállás után. Imádják is az emberek!

Mai szemmel nézve érdekes, hogy fényszóró helyett a szélvédő mögött van csak egy sugárvető, ami elé a másik irányba haladáskor piros korongot raknak, ezáltal zárfénnyé alakítva azt. Ez a fényforrás inkább csak arra jó, hogy látni lehessen, hogy jön itt valami, nem arra, hogy bevilágítsa az utcát :) Természetesen videóztam is egy kicsit:

El ne vesszen a jó hír, amit TájFUN70 kommentelt be pár hete: újra van Rádio Anténa Rock! Jó, az "Anténa" szó kieesett a nevéből, de gyakorlatilag ugyanaz: maradtak Robert Roth bemondásai, a grafikai elemek a weboldalon, és ugyanazok az zenefájlok (gondolom, már nem CD-ket használnak, de igazából fogalmam sincs, hogy működik ma egy rádió) pörögnek a stúdióban. Pontosabban az első napokban, amikor elkezdtem hallgatni, úgy éreztem, mintha kevesebb (cseh)szlovák zenét adnának, de tegnap aztán megint minden tele volt Kabáttal, Ine Kaféval, Tublatankával, Szlízsével és a társaikkal. Szóval az alapvető hangulat ugyanaz, legszívesebben indulnék is vonatfotózni a Garam völgyébe tőle :)

Itt van a link hozzá

Október utolsó hétvégéjével véget ért a budapesti nosztalgia villamosok idei szezonja, ami konkrétan azt jelenti, hogy 2022-ben ekkor járt utoljára az N19-es.

Aki szombat délután a Deák téren járt, ismerős "arcot" fedezhetett fel a villamosvégállomás távolabbi csücskében. Első látásra sima UV-nak is tűnhetne, ...

... de igazából az egyetlen megőrzött MUV volt az. Elég ritkán látni őt, legutóbb júniusban ment; találó, hogy most vették elő újra, hiszen ideális őszi-téli nosztalgiakocsi: zárható ajtajai vannak, és fűtött :) Azt meg már el is felejtettem, hogy bár messze nem DÜWAG minőségű a futása, még így is jobb, mint a 47/48/49-esen járó ipari csuklósoké...

Évek óta tervezem, hogy hajózok egyet a Balatonon, mert a tihanyi kompot leszámítva '79-ben jártam utoljára a magyar tenger vízén. Valamiért aztán mindig csak halasztgattam a dolgot, míg végül idén szeptemberben fogtam magam, lementem Fonyódra, és ...

... fotóztam pár vonatot. Na jó, a hajóval átkelés is megvolt, de így utólag mégis a vonatok maradtak meg emlékként aznapról. A konkrét helyszín Bélatelep volt, ami Fonyód része, és amit már évek óta meg akartam nézni. Régebben mindenféle kusza fák álltak a víz és a sínek közt, de néhány éve sétányt építettek a helyükre, képeslapra illő panorámával. Azóta vonatos képek százai készültek ezen a tényleg egyedi helyszínen, és végre én is akartam párat kattintani magamnak!

Az út és a vasút itt a tó és a Várhegy közé van szorítva pár száz méter hosszban. Fent a hegyen is van egy sétány, sőt, helyi szemmel nézve _a_ sétány, de vasútbarátként ez a lentebbi érdekesebbnek tűnt.

Már megint buszok jönnek, pontosabban csak egy, mely október 16-án fordult párat az aznapra feltámasztott piros 173-as vonalon:

A BKV 1998-ban alaposan felújított ötven Ikarus 280-ast a piros 7-es és piros 173-as járatok számára. A "7-173 GYORS" feliratot aztán valaki egyszer félreolvasta (vagy félregépelte?) egy internetes fórumon, úgyhogy a közlekedésbarátok többsége máig "GYROS" néven emlegeti ezeket a "márkajeles" buszokat. 2008-ban aztán átszervezték a gyors 7-eseket, ezért a már (többnyire) felirat nélküli, de még mindig piros orrú buszok más viszonylatokon is felbukkantak. Később aztán a piros orrok is eltűntek, és néhány példány még napjainkban is megvan, sima sötétkék csuklós buszként.

A felvételen látható gép viszont megőrzött példány, mely direkt nosztalgia célból kapta vissza a festését. Bár az egész "gyros" dolgot pótcselekvésnek gondoltam (és gondolom ma is), jó volt megint látni egy ilyet! Egyébként az újabb buszos bejegyzés apropója az, hogy ...

Az N18-as és N19-es nosztalgia villamosok mellett néhány retró járat is közlekedett az elmúlt hónapokban, buszokkal. Volt ugye az R74-es troli, ráncajtós Ikarus 280-as R86-osként, 284-es R7A-ként, GYROS R173-ként, és ezek közt valahol volt egy R158-as is, mely a Libegők Éjszakáján szállította az érdeklődőket a Kalef és Zugliget közt:

Az "R" járatok jellemzően még nem teljesen eltűnt típusokkal operálnak, ezért cserébe viszont nem kell külön nosztalgiajegyet venni rájuk. Ezen a viszonylagon volt például ráncajtós 260-as, eredeti festésű 412-es, a néhány héttel korábban nyugdíjazott 415-ösből egy, plusz két sima 260-ast is láttam, amik gyanúsak, hogy csak egy másik rendezvényről átjőve tették tiszteletüket. Jó kis pörgés volt!

Összegyűlt pár maréknyi kép a vírusvédelmi lezárások szünetéből, 2020/21-ből. Van itt minden, mint a búcsúban: gőzös, Balaton dízellel és villannyal, Púpos a Zagyva völgyében, végre emeletes vonat a MÁV-nál, egy nagyon pici Gyermekvasút, meg még egy kis ez+az:

Vasúti vegyesfelvágott 2020/21 I-II.
424-es üldözés Rákosrendezőtől, a Balaton északi partján még dízellel és már villannyal, KISS, Gyermekvasút, meg még ez+az

... futottam össze ezzel a három hajóval. Ez a kisváros az 1920-as években vált komoly hellyé, amikor a szomszédos Gdańsk még Freie Stadt Danzig néven futott, ami miatt Lengyelország úgy érezte, szüksége lenne egy nagy kikötőre, ami csak az övé. Meg is épült. A belváros építészetileg egész érdekes, legalábbis én szeretem a XX. század első felének modernjét, amiből sok van itt. Villamos helyett viszont csak trolijuk van, úgyhogy közlekedésbarát szempontból inkább a kikötőt szerettem volna megnézni. Vagy legalább azt a részét, amit meg lehet nézni:

És milyen jól tettük, hogy legurultunk ide! Kezdetnek ez a fehér szépség fogadott bennünket: a Dar Pomorza egy 1920-ban Hamburgban (még "Prinzeß Eitel Friedrich" néven) épült fregatt, mely életének nagy részét kiképzőhajóként töltötte. 

1983 óta áll itt úszó múzeumként. Nem tudom, ki hogy van vele, de én azokra az árbócokra álló helyzetben se mernék felmászni, nem hogy a hullámzó tengeren - ennek ellenőre lenyűgözően szépnek találom az egészet!

Ez a szépség viszont nem valódi, bár nekem teljesen karibi hangulatom lett tőle: a Regina eredetileg a hatvanas végén épült, és így nézett ki, amíg 2005 körül idézőjeles kalózhajóvá nem alakították.

Júniusban ment már egy nagyot az egyirányú Bengálik prototípusa, a 3720-as pályaszámú fehér (elvileg elefántcsontszínű, de színtévesztő vagyok, ezért nem tudom pontosan, hogy az milyen:) bálna, de október második hétvégéjén ismét előkerült, az N18-as nosztalgia járat utolsó idei üzemnapja alkalmából:

Sajnos az időjárás nem játszott együtt velünk, olyan "se napfény, se borult" idő volt, hogy egy idő után nem erőltettem a fotózást. Viszont jó volt mozgásban látni (és hallani) a már új korában se valami fejlett, viszont kétségtelenül jópofa kinézetű járgányt.

Az irányított utasáramlás viszonylag rövid epizód volt a budapesti villamosközlekedés történetében, ezért most azokhoz fordulnék, akik emlékezhetnek arra, amikor az ülőkalauzos járművek közlekedtek: mennyire működött az elképzelés a valóságban? Elég nagy volt a széles ajtajú hátsó peron ahhoz, hogy a kalauznál sorban álló utasokat befogadja? Tudott haladni a sor, vagy volt mondjuk olyan, hogy valaki pár megállóra felszállt, és nem jutott időben előre a leszálláshoz? Elméletben tudom, hogyan kellett volna kinéznie ennek, de nem tudom, hogy ez mennyire volt reális azokban az időkben, amikor a nyitott peronos járművek ajtajában néha szó szerint fürtben lógtak az utasok...

Idén a szokásosnál több időt töltöttem a Szabadság hídon, főleg gyalog, és feltűnt, hogy a több éve tartó folyamatnak köszönhetően ez a híd immár saját jogon is attrakció lett. Már nem csak átmennek rajta a turisták a Nagycsarnoktól a Gellért szállóig, hanem fotózgatják a díszeit, a korlátot, a címert a kapuzatok felett - de még a villamosokat is, ami számomra is meglepő :)

Ab van Donselaar fotója a hetvenes évek második felében készült a még más színben tündöklő hídról

Lehet, hogy ez az attrakcióvá válás (amit az elmúlt két évben valamennyire biztosan megtolt a Lánchíd lezárása) azért meglepő nekem, mert gyerekkoromban ez volt az egyetlen Duna-híd, amin sokszor átmentem gyalog, jellemzően nagyival a Csarnokba vagy dédihez. Bár tetszett a híd szerkezete, sőt, még a színe (lásd a fenti képet) is, akkori fejjel nem tudtam volna értelmezni a koncepciót, hogy külföldi turisták egymást fotózzák a főtartó felső övén. A turisták a Várba, a Hősök terére és a Hortobágyra jártak, mit kerestek volna ennyire délen? Ez csak egy közlekedési útvonal volt, egy használati tárgy!

2004. május 1-jén be(mű)füvesítették a hidat

Később is ezen a hídon keltem át a legtöbbször gyalog, és a kilencvenes években messze nem volt olyan romantikus, mint az esti Lánchíd, ennek megfelelően nem nagyon kellett a többi járókelőt kerülgetni, és az embert se centizgették a biciklisek. Ha bárkit megkérdeztem volna, hogy mi jut az eszébe a Szabadság hídról, tutira a turulhoz felmászó, és onnan leugró öngyilkosjelölteket említették volna. Ez volt "a leugrós híd"; számtalan alkalommal kellett körbegyalogolnom a Petőfi vagy az Erzsébet híd felé, amikor az 1-es buszt és a villamosokat leállították, mert valaki felmászott a kapuzatra. Aztán 2004. május 1-jén, az EU-ba belépés ünneplésekor lezárták a hidat, ami hirtelen tele lett emberekkel - szerintem sokan akkor fedezték fel maguknak ezt az építményt. Valami műfüvet is leterítettek, ami két perc alatt lekopott, de az emberek szerencsére nem lefelé néztek, hanem felfelé! A legtöbbüknek új volt a látvány, pontosabban a nézőpont, ahonnan látták a hidat. Ezután évről évre egyre többen lettek, akik nem csak átmentek a hídon, hanem leültek a főtartó felső övére (ennek gyorsan kellene egy frappánsabb nevet találni!) beszélgetni, naplementét nézni. És ettől szép lassan elkezdett permanens utcabál hangulata lenni a helynek!

Én az összes budapesti hidat imádom (na jó, a Chuck Norrist nem), de ezt gondolom a legbarátságosabbnak. Légies szerkezet, sok apró részlettel, és át lehet menni az egyik oldaláról a másikra, amit mondjuk a Lánchídon nem lehet a járdák és az úttest közti merevítőtartók miatt. Abból hiába csinálnának gyalogoshidat, középről alig lehetne kilátni; egyszerűen nem alkalmas ilyesmire, hiába van a panoráma kellős közepén. Amikor 2016 körül kitalálták a Szabadság híd időszakos gyalogosítását, magam se rajongtam az ötletért, és később is zavart, amikor hétvégén emiatt nem járt napközben a 47-es villamos, hisz napközben szinte senki nem volt a hídon a hőség miatt, csak este telt meg. Ma viszont azt gondolom, hogy ennél jobb gyalogos+biciklis+villamosos híd a világon nem lenne, bár úgy sejtem, hogy az autósok egy része szerint menjek a fenébe :)