Tudom, egy igazi vasútbarát nem írna le ilyet, de engem bizony elborzasztott a nyíregyházi kisvasút, amikor 2009-ben végre eljutottam oda. És nem azért, mert pár év alatt lelassultak-lerövidültek a vonatok, hanem mert ennek a vonalnak valószínűleg már 30 éve se volt értelme, csak ottmaradt, és addig járatták, amíg végképp szét nem mállottak a kocsik és a mozdonyok. A települések, melyeken átmentünk, nem voltak rosszabbak a magyar átlagnál - sőt! - de a vasút maga valami szub-indiai színvonal volt (persze nem kihasználtságban). Igaz, erre az érzésre rátett a bozóttűzön (?) áthaladás, meg az eleve 50 perces késéssel indulás (amihez visszafelé még hozzájött 40, úgyhogy eszembe se jutott, hogy megnézzük a másik ágat). Mindenesetre nem csodálkoztam, hogy körülbelül négy hónappal később Herminatanyától kifelé már busszal pótolták a vonatokat, decembertől pedig teljesen szüneteltették a forgalmat. Aki szerint meg a XXI. században így kellene közlekednie az embereknek, az valamiért haragszik rájuk :-/ A videón feliratok formájában további információk és gondolatok olvashatók az élményről:
Nyírvidéki kisvasút, reloaded
2012.04.29. 21:30 :: Hamster
18 komment
Címkék: videó vasút nyíregyháza kisvasút vonalbezárás vicinális csak egy videó
Cukiság reloaded
2012.04.28. 02:00 :: Hamster
A minapi nagyváradi villamosos videókon felbuzdulva, most, hogy végre normálisabb minőségben is fel tudom tölteni őket, úgy döntöttem, újraszerkesztek pár régi .avi-t, amit még fényképezőgéppel rögzítettem. Nem akarok nagyon kocka lenni, ezért nem a nyíregyházi kisvasúttal kezdem, hanem a nyíregyházi állatkerttel... Persze úgy is fogalmazhatunk, hogy olcsó trükkel - cukisággal - akarok kattintásokat szerezni ;)
7 komment
Címkék: videó cukiság állatkert nyíregyháza csak egy videó
Megint valami szép, csak úgy
2012.04.27. 10:00 :: Hamster
Erről most tényleg fogalmam sincs, hogy pontosan hol készült. Valahol Ausztriában, egy olyan részen, ahol bármerre néztél, képeslaptémát láttál...
7 komment
Címkék: utazás ausztria alpok csak egy kép
Hosszú hétvége sok nosztalgiával
2012.04.26. 11:00 :: Hamster
Na, nekem ne morogjon senki, hogy miért nem tudott róla: a hosszú hétvégén a BKK és a BKV szépen rákészül a budapesti villamosüzem 125. születésnapjára, különmenetek formájában. Még a nosztalgia kisföldalatti is fordul pár kört, de aki fel szeretne férni rá, gyorsan jelentkezzen a virtuális szórólapon olvasható címen:
12 komment
Címkék: budapest bkv programajánló nosztalgia villamos kisföldalatti
Oldtimer-parádé a budaörsi reptéren
2012.04.23. 17:00 :: Hamster
Most ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a repüléstörténeti emlékek feltámasztásával és működtetésével foglalkozó Gold Timer Alapítvány, ennek örömére tegnap nyílt napot rendeztek Budaörsön. Ők hozták a régi gépcsodákat: a Li-2-est és a Po-2-est, plusz a Cimbora vitorlázót, a Rákosmente Oldtimer Egyesület pedig legalább harminc (de inkább több) földi járművet - autókat, buszokat, teherautókat, motorokat.
A belsőégésű motorok rajongói sokféle különböző motorzajt hallgathattak meg, a szerencsésebbek utazhattak is egyikkel-másikkal.
Reggel jó korán kiértünk Riannával, így meg tudtam örökíteni az első motorindítást, és az oldtimer autók bevonulását is. A videón - a teljesség igénye nélkül - látható Po-2, dömper, Nysa, Ford Consul Cortina és Taunus, Bogár, egy Adler - talán valami Junior, Csepel D344, Steyr-Puch Haflinger, két Ikarus 31-es és egy 55-ös, egy oldal- és pótkocsis Pannónia, egy világháborús kinézetű GMC teheruató, Trabant 501-es, egy R44-es helikopter, és persze a Li-2-es.
Ha lesz időm, később készítek egy teljes weboldalt a látottakról, most csak egyfajta szubjektív képmutogatásként: fent a Po-2-es...
... ez pedig egy DUTRA dömper: az a gép, amire a legtöbben fel akartak mászni :) Ma már tényleg nem egy mindennapi jószág a körbeforgatható vezetőülésével!
55 komment
Címkék: repülés videó autók képek trabant nosztalgia budaörs oldtimer li 2 lhbs gépsárkány
Szeged hóban-fagyban
2012.04.22. 01:30 :: Hamster
Visszamegyünk két és fél hónapot az időben, a tél tetőzésének idejére, amikor vélhetően sikerült az évtized havazásának közepét elcsípni a napfény városában:
21 komment
Címkék: hó busz szeged tömegközlekedés villamos trolibusz hampage
Elveszett épületek és elveszett vágányok II.
2012.04.20. 10:00 :: Hamster
Folytassuk a tegnapi játékot, először néhány fekete-fehér képpel a színes hetvenes évekből!
Tiszai Vegyi Kombinát, Zrínyi Nyomda - az ember szinte Las Vegas-ban érzi magát a sok neon miatt :) Hol járunk, mi hiányzik a képről? És hány helyre mehet a villamos a háttérben?
Millió részleten el lehet időzni eme kép kapcsán, és arra kérném az olvasót, hogy ha van kedve, tegye is ezt! Ki az, aki még vett ajándékot a háttérben látható üzletben, kinek volt olyen motorja, mint amilyen a rövidujjú inges úriember mögött van, és milyen célt szolgált az a kerek doboz a lottózó előtt? És mit lát az, aki ma ugyaninnen fotóz? A bónusz kérdés pedig az, hogy hova vezetnek a villamos előtti (melletti) sínek.
Egy elegáns ugrással 1969-ben termünk, egy kopott, szűk utcában, ahol a két legszínesebb dolog a Wartburg balra a távolban, és a Stuka villamos. Hol járunk?
Végezetül vissza a hetvenes évekbe - ennek a képnek a helyszínét nem túl nehéz kitalálni, bár azóta egy bevásárlóközpont telepedett oda, ahol a villamos fordul. De mintha a háttérből is hiányozna valami... vajon mi?
58 komment
Címkék: budapest város elveszett tömegközlekedés nosztalgia rejtvény villamos utcakép kulfoldi szemmel Tim Boric Geoffrey Tribe Peter Haseldine
Elveszett épületek és elveszett vágányok
2012.04.19. 18:00 :: Hamster
Játsszunk egy kicsit: én mutatok egy képet, ti kitaláljátok, hol készült, mi változott, miért nem lehetne ma ugyanezt lefotózni! A profik időpontot is mondhatnak (fájlnevet nézni nem ér!), a kevésbé profik a bejegyzés alján elolvashatják a megfejtéseket. Akinek pedig valami emléke van a hellyel, a látottakkal kapcsolatban, valami eszébe jut a képről, kérem írja meg kommentben!
A 42-es villamos ma is létezik, bár (nem is) kicsit rövidebb útvonalon, és trolit sem keresztez már. A háttérben látható foghíjtelek nincs már meg, beépítették, ezzel jelentősen megváltoztatva a látképet. A jobboldalt látható géperejű jármű típusa sajnos előttem sem ismert, arra is várom a megfejtéseket!
Ha erre a képre ránézek, sírhatnékom támad, mi lett a helyből! Persze tudom, hogy a motorizáltság, az egyéni közlekedés előretörése természetes jelenség, és a konkrét útvonal esetében ráadásul a tömegközlekedés is minőségi változáson esett át - a villamos ugyanis nem pótlás nélkül szűnt meg -, de ez a látvány akkor is klassz, a mai pedig nem...
Ezek a sínek szerencsére ma is megvannak, a háttérben látható ház is áll, mégis annyira megváltozott a helyszín - ráadásul előnyére -, hogy amikor először elém került a fotó, elbizonytalanodtam: tényleg azt látom, amit látok? Egyébként az autók hiánya is elég döbbenetes... valahogy egyszerre városias és falusias a látvány... nem?
72 komment · 1 trackback
Címkék: budapest város elveszett tömegközlekedés nosztalgia rejtvény villamos utcakép kulfoldi szemmel
Nagyvárad "pukkogós Tatrái"
2012.04.18. 19:00 :: Hamster
A múltkor kiművelődtünk a PCC gyorsítómű és a Tatra villamosok kapcsolatáról, úgyhogy most különösebb kommentár nélkül tudok mutatni pár nagyváradi videót, amiket még a fényképezőgéppel csináltam a HD kamera előtti időkben. Bár ez a fényképezőgép nem is csinált rossz videókat, hiszen 30 fps-sel dolgozott:
Amikor 2004-ben először jártam Váradon, inkább csak turisták voltunk, de azért Illés barátom elráncigált bennünket Őssi városrészbe, mondván, hogy ezt látni kell. És tényleg: elég döbbenetes volt, ahogy a kertvárosban a kvázi kétpályás földút közepén mentek a nem kicsit girbe-gurba sínek! 2008-ban mintha egy kicsit konszolidáltabb lett volna a vonal, de a vége ugyanolyan romantikus, falusias tuja volt. Valaki nem tudja, azóta leaszfaltozták az utat?
Érdemes még megfigyelni, hogy a villamosok a szélvédő felett rendszámot viselnek (mert nekik van, ellentétben a magyar villamosokkal, melyeket pályaszámuk azonosít), illetve hogy a motorkocsikon az áramszedő kötele kívülre, a kocsi oldalára van rögzítve. Vajon itt nincs néha arra szükség, hogy a vezető gyorsan lerántsa? Vagy belül is van kötél?
Ez megy most