HamPLÓ

... ja nem, csak Bahnhofsgastwirtschaft. De túlburjánzó német összetett szavak nélkül is érdekes látvány egy ilyen tábla - ez az "ittasellátó" négy nyelven, szinte tökéletes állapotú zománctáblán hívogat:

Mindig azon gondolkoztam, hogy szép, hogy kiírják ennyi nyelven, de vajon mit tudnának kezdeni egy orosz, egy német, egy angol vendéggel? És főleg mit tudtak volna kezdeni akkor, amikor ezek a táblák fénykorukat élték? Egyébként érdekes, hogy amíg a vasúti kocsikban az angol feliratok nem voltak jellemzőek - volt helyette francia és olasz (az orosz ugye magától értetődő volt), itt a valóságban is gyakran használt nyelveket választottak. Volt erre valami előírás, tehát ezek központilag előírt feliratú táblák voltak, vagy az Utasellátó jobban tudta, milyen nyelven érdemes hirdetni magukat?

Pénteken  Budapestre érkezett a szlovákok Skoda gyártmányú nosztalgia gőzöse, a szerkocsival valahol 200 tonna környékén nyomó (ha hülyeség az adat, az internetet tessék szidni) 498.104, becenevén "Albatrosz". Valamikor sok éve egyszer már láttam ezt a mozdonyt (illetve lehet, hogy az a példány cseh tulajdonban volt), és nagyon tetszett, úgyhogy kiszaladtam megnézni:

Sajnos ahogy Erpúpon (Rákospalota-Újpest állomás) átrobogott, nem füstölt nagyon, úgyhogy az igazi gőzmozdony-feelingért a Füstibe is ki kellett menni:

Na, ez már inkább gőzösös pillanat volt :) Szép ez a dög: hosszabb, nehezebb és gyorsabb is, mint a mi kis mindenes 424-esünk (igaz, újabb is), és szerintem az is jól áll neki, hogy a magyar mozdonyok többségével ellentétben nem fekete, hanem csillogó kék!

A hosszú hétvége alatt nem csak régi villamosok közlekedtek a városban, de szombaton a 11-es pályaszámú nosztalgia kisföldalatti is fordult pár kört a Mexikói út és a Vörösmarty tér közt. A jármű kora (az átépítések ellenére a kocsi alapvetően mégiscsak 1896-ból származik) miatt ez nem fordul elő túl gyakran, úgyhogy éltem a lehetőséggel, és még időben engedélyt kértem a BKV Zrt-től, hogy a kocsiszíni csarnoktól az alagút végéig követhessem az "Öreg Hölgyet".

A világ első alacsonypadlós, forgóvázas villamosának ma is működő példánya: a 11-es kocsi. Hogy nem csak számunkra érdekes a Siemens és a Schlick által tervezett és gyártott jármű, azt az is mutatja, hogy az egykor épült húsz kocsiból kettő külföldi múzeumokban található: egy - a 12-es - a Hannover melletti Wehmingen társadalmi munkában üzemeltetett gyűjteményében, és egy - a 19-es - a Maine állambeli Kennebunkportban. Az 1-es és a 19-es pedig a Deák Ferenc téri múzeumban látható. A fentebbi fotón a háttérben a szemfülesek egy raktárként használt régi pótkocsit is felfedezhetnek, ezeket 1959/60-ban építették (közülük egy - a 81-es - szintén a Deák téren van).

A reggeli napsütésben azt is meg sikerült örökítenem, ahogy a bevezetőben említett nosztalgia villamosok megérkeznek a Mexikói úti végállomásra, mely rögtön a kocsiszín mellett található.

Szintén a bevezetőben említettem, hogy ezeket az öreg kocsikat többször is átépítették. Ez azt jelenti, hogy 1973/74-es selejtezésükkor állapotuk - kevéssé meglepő módon - nem egyezett a gyártáskorival: hosszú életük során átépítették az ajtókat (eredetileg  rövidebb és egyszárnyú volt), lerövidítették a patkó alakú üléssort (hogy több állóhely legyen), átépítették a menetkapcsolót, a fényszórókat, az áramszedőket; a forgóvázakat pedig többször lecserélték (egyszer a BSzKRt a harmincas években, és egyszer a Fővárosi Villamosvasút az ötvenes-hatvanas évek fordulóján).

Most két rossz kép következik, "az élet apró örömei" jeligére... Valamikor tavaly tudatosult bennem, hogy a Balassi Bálint és a Markó utca sarkánál levő kis benzinkút eltűnt. Tulajdonképpen érthető az eltüntetése, hiszen ennyire a házak közt valószínűleg nem nyerő az ilyen létesítmény, én se szívesen laknék mellette. Amiért viszont mérges voltam magamra, az az, hogy bár elég sokáig működött, mégse fotóztam le soha, pedig kis mérete miatt mindig is tetszett: olyan igazi háború előtti méretű kút volt, nem a tipikus "messzire világító magas esőtető alatt több sorban több fej" nagyüzem. Aztán tegnap este elgondolkoztam, és rájöttem, hogy kizárt dolog, hogy legalább pár "melléktermék" képem ne lenne róla, hiszen villamos jár mellette, és azt biztosan fotóztam! És voila - a 2-es villamosról készült képek közt valóban találtam egy ilyet:

Mondtam, hogy sz*r képről van szó, itt most annak kell örülni, hogy 37 év után lassan kezdem kiismerni magam :) Aztán találtam még egyet, közelebbről:

Most már világosnak tűnik, hogy már csak azért se fotóztam sokat a kutat (úgy értve, hogy azon túl, hogy nem vagyok benzinkútmániás:), mert állandóan árnyékban volt, amikor arrajártam. Sebaj, azért legalább két képet csináltam róla, dokument jeszty. Nem tűnt el nyomtalanul ;)

Tudom, ez egy elég értelmetlen bejegyzés volt, úgyhogy gyorsan megnyugtatnék mindenkit, hogy nem fogok elveszett benzinkutas weboldalt készíteni...

Kinek van kedve egy gyors helyismereti játékhoz a múltkori bejegyzés stílusában? A weboldalamat kívülről fújók most ne játsszanak, mert mindkét képet már ismerhetik onnan!

Update: Mivel ez a rejtvény is meg lett fejtve a kommentekben, megint levettem a kitakarást a második képről.

Ebben az utcában ma is jár villamos, mégis "elvesztek" sínek belőle - az előtérben levők.  Van az olvasók közt, aki emlékszik rájuk, és arra, hogy honnan hova tartottak? Egyébként a képen látható szakállas sorompó csoportosulás se semmi: a közúti átjáró mindkét oldalán van egy-egy keskenyebb a gyalogosoknak.

Tim Boric egy akkor még elég forgalmas villamosvégállomáson készítette ezt a képet az indulásra várakozó motor + pót + pót szerelvényről. Hova jutott az, aki felkapaszkodott a lépcsőn a tujára, és végigülte az utat valamelyik lécülésen?

A fényképekért ezúton is köszönetet szeretnék mondani a fotósnak, Tim Boric-nak!

És a megfejtések...

Első kép:  Mester utca. A hátunk mögött a Marhavásártelep volt, az ahhoz tartozó vágányok fekszenek az előtérben. A kerítés mögötti régi - talán - istállóépület helyén ma a Lurdy-ház parkolója van.

Második kép: Nagyvárad tér, a villamos egy 51A, mely az "Ecserire", azaz a Használtcikkpiachoz vitte az utasokat, míg az M5-ös bevezetőszakasza maga alá nem temette az egész környékét.

Csak az érdekesség kedvéért - néhány éve így nézett ki a második helyszín, nagyjából ugyanarról a helyről nagyjából ugyanoda nézve:

A múltkori nosztalgia villamos fotózós-videózós maratonhoz kapcsolódóan videót csináltam a resztliből is: ami várakozás közben készült, vagy ami csak simán kimaradt. Körítésként feliratként a legfontosabb tudnivalók olvashatók erről a hülyefura hobbiról ;)

Elég a vas- és gumikerekűekből, jöjjenek a vízi járművek - legalábbis pár perc, pár fotó erejéig!

Kezdjük megint a néhai Tatabányával - magam is meglepődtem rajta, de megint találtam egy képet róla. Úgy sejtem, a régi Újpesti vasúti híd bontása előtt mentem át a Népszigetre, eközben láttam.

Itt pedig elvileg a Szabadság híd felújítását akartam megörökíteni, de olyan szépen beleúszott a képbe a két Moszkva, hogy a "kompozíció" ide kívánkozik :)

És ha már Moszkva: Prágában is találkoztam eggyel. A háttérben a Károly híd egyik parti tornya és az Eiffel-torony ;) látható.

Remélhetőleg minden érdeklődő idejében megkapta a hírt, és ki tudott menni tujázni a négy nap valamelyikén. Én lusta disznó voltam, úgyhogy csak kettőn toltam ki magam a napra, de így is azt kell mondjam, igazi dőzs volt a közlekedésmánoknak! Aki valamiért mégis lemaradt volna, a lényeg röviden:

2012 novemberében lesz 125 éve, hogy elindult a város első elektromos üzemű közúti vasútja - azaz a villamos. Ez az évforduló nemzetközi viszonylatban is igen előkelő helyezést jelent, és a BKV, illetve a BKK a jelek szerint igyekszik méltón megemlékezni róla. Előlegként legalábbis négy napon át nosztalgiavillamosok közlekedtek a város különböző részein: a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság 611-es pályaszámú kocsija 1908-ból, és a Budapesti Villamos Városi Vasút 436-os számú járműve 1913-ból.

Ezen felül az első nap egy UV szerelvény és két nosztalgia busz (a szentendrei múzeum Ikarus 180-asa és a kabrió 630-as) is tiszteletét tette, plusz kisföldalattis menetek voltak, a negyedik napon pedig egy-egy Mukit és hóseprőt is kivittek a fotósok örömére.

Fotókat majd később rakok fel, addig összefoglalalóként itt van ez a több mint négy és fél perces videó, melynek készítésekor a kézben tartott, remegő, össze-vissza zoomolt jelenetek rögzítése helyett állvány használata mellett döntöttem, és a vágással (és a kivágással) próbáltam mozgalmasabbá tenni az élményt. Na, meg így videót is tudtam csinálni, meg képeket is :)

A kint tomboló, korán jött hőségen pár jeges panorámával szeretnék enyhíteni - bár az érdekesség kedvéért hozzátenném, hogy a képek augusztusban készültek:

A Pasterze nevű gleccser a Grossglockner lábánál terül el, a hegyről elnevezett fizetős útról (mely önmagában is hatalmas élmény) lehet lekanyarodni hozzá. Ez Ausztria legnagyobb gleccsere, és bár lehet, hogy manapság gleccser közelében lenni már nem olyan ritkaság, mint száz éve, nekem ez volt az első, amit közelről láttam.

Aki az előző kép alapján megijedt volna, hogy ez valami hegymászóknak való, vad hely, az nem ismer engem :) Egy teljesen az autós turizmus céljaira kiépített éttermes-kilátóteraszos-kötélvasutas látványosságról van szó, mely a parkolóház (!) tetejéről így néz ki. 1856-ban még itt volt a gleccser teteje, aztán ahogy az olvadással egyre messzebb került az úttól, építették meg a siklót...

... mely a legmeredekebb volt, amin valaha is utaztam. Főleg induláskor néz ki durván, ahogy egyre meredekebben ível lefelé a sínpár, míg el nem tűnik az ember szeme elől. A vasutat 1963-ban adták át, akkor a lenti végállomásnál volt a gleccser teteje; ma onnét még pár száz métert lefelé kell baktatni a köveken.

Itt éppen lefelé sétálunk, ekkor kezdi csak az ember agya befogni a méreteket: minden egyre nagyobb lesz, csak az emberek maradnak kicsik... Meglehetősen furcsa a sziklákkal-kőporral kevert jég tetején sétálni, és közben hallani-látni az alatta csordogáló gleccserpatakokat! A biztonságos helyek természetesen ki vannak táblázva, de egy ponton túl az is, hogy "továbbmenetel csak saját felelősségre". Naná, hogy ott voltak a legtöbben :)

És ezzel az óriásjégkockás fotóval be is fejezném ezt a bejegyzést. Aznap innen visszafelé tartva havazásba is belefutottunk, szóval igazán hűsítő élmény volt a nyárban...

A múltkor sokan nehezményezték, hogy a régi képekhez rögtön a helyszínt is közöltem, ezért most időt hagyok a találgatásra, melyik hol készült. A puszta megfejtésen túl ezúttal is örülnék a személyes emlékeknek, sztoriknak, melyek az itt ábrázolt helyekkel, villamosokkal, vonalakkal kapcsolatosak!

Update: Levettem a kitakarást a táblákról.

Mai "fényképészünk" Tim Boric, ő Hollandiából látogatott hozzánk. A holland közlekedésbarátok nem kicsit szerették (és szeretik) fővárosunkat, egy időben például két pesti nosztalgiavillamos is közlekedett Amszterdamban - Tim képei erről a szeretetről tesznek tanúbizonyságot: messze nem csak a sárga tujákat örökítette meg, hanem az embereket is, ahogy várakoznak, fel- vagy leszállnak. Ezen túl a helyszínek is olyan elevennek tűnnek a fotóin, hogy szinte hallom a hangokat, érzem a szagokat...

Igen komoly zavar támadt a tér-idő kontinuumban: a villamos és a rá váró botos-kalapos bácsi mintha József Attila Budapestjéről jött volna, a közlekedési táblák, a TEFU-s IFA és az UAZ kisteherautó, illetve a sárga szoknyás hölgy pedig néhány évtizeddel későbbről. Merre járunk?

Ez a kép viszont annyira hetvenes évek második fele, hogy Piramis-poszter nő a falra tőle :) A jobb oldali ház ma is megvan, villamos is jár itt a mai napig, de nem pont így, nem pont itt. Hanem hogy?

Hasonló ingek, hasonló színek, masszív "munkaidő vége" hangulattal megspékelve - a síneket és a háttérben látható kéményt manapság ne keressük, nincsenek már meg...

Újabb kanyar, újabb favázas villamos, újabb azóta eltűnt épület. A képről Cseh Tamás stílusában lehetne dalt írni - de azért a helyszín megfejtését is elfogadom válaszként :) Aki mégis nótázni szeretne, a szövegbe szője bele a jobboldalt látható Żuk-ot is, a hátára fekete négyszögbe jókora fehér karakterekkel felfestett rendszámmal együtt!

A fényképekért ezúton is köszönetet szeretnék mondani a fotósnak, Tim Boric-nak!