Ne tévesszen meg senkit a bejegyzés címe, nem Budapestről lesz szó :) Idén kimaradt a szokásosnak mondható berlini kirándulás az életemből, ezt a hiányt pedig azzal pótoltam, hogy végre megcsináltam a tavalyi útról szóló "tömköz" oldalt. Van benne szó szegecselt oszlopokról, esőről, Trabantról - de azért remélem, tetszeni fog:
Berlin 2015 júniusában I-II.
A sárga tömköz járművek és a csúszó határidők városa
Gyerekkoromban Kamaraerdőbe jövet/menet a 87-es buszon vagy a kocsiban ülve mindig abban reménykedtem, hogy egyszer tilosra vált az a lámpa (azt hiszem, fedezőjelző kivitelű volt, nem háromlencsés, de lehet, hogy tévedek), mely a Kőérberki útnak azon a szakaszán állt, ami kb. 60-70 méterre haladt el a budaörsi repülőtér pályavégétől.
Ahogy azt a "vigyázat, mélyrepülés!" tábla is jelezte, a leszálló gépek itt alacsonyra kerülhettek... volna - de nem tették, legalábbis én soha nem láttam azt a lámpát működni. A legmegkapóbb alacsonyrepülős élményem egy repülőnap volt, amikor viszonylag későn indultunk ki tesómmal, és épp akkor értünk nevezett szakaszhoz, amikor a Malév B737-ese áthúzott. Láttuk, hogy jön, és csak süllyedt, süllyedt, aztán rátolták a gázt, és a hajtóművek pont akkor kezdtek úgy istenigazán felpörögni, ahogy fölénk ért. Marha jó volt - kár, hogy akkoriban még nem fényképeztem/videóztam!
Idén ugyan megint nem volt Villamosnap, az immár rendszeresnek mondható főszezoni nosztalgiajáratok viszont őszre is áthúzódtak, úgyhogy elterveztem magamnak, hogy minden alkalommal kimegyek. Persze nem mentem :) Mindig volt valami (legtöbbször rossz idő), így lemaradtam a 436-os meneteiről, pedig azt a kocsit szerintem már évek óta nem láttam, a buszos és héves események pedig teljesen kimaradtak. Sikerült viszont összefutnom kedvenc 2624-esemmel, a 611-essel, de még egy tanulózó UV-val is (bár a videón az UV-s felvételek többsége már az 1956-os emlékjáratot ábrázolja):
A kezdőjelenet egy újdonsült kedvenc fotóhelyen készült: a 41-es kamaraerdei szakaszán néhány éve a Hosszúréti-patak alámosta a pályát. Vagy másfél évig egyvágányozás volt, de idén megcsinálták, és nem is néz ki rosszul!
Másfél hónapja feltöltöttem egy videót arról, hogyan evezik körbe a bambergi városházát lelkes sportemberek, de utólag már úgy érzem, hogy talán nem ezzel kellett volna kezdeni a város bemutatását :)
Bamberg neve hallatán legtöbbünknek valószínűleg a székesegyház ugrik be, ám pechemre arról pont nem tudok beszámolni - munkaidő után jutottunk el ide, és már be volt zárva. Szerencsére azért más látnivaló is akadt, ...
... hisz gyakorlatilag az egész belváros megőrizte középkori jellegét. Az itt a távolban látható templomot például a XI. században kezdték építeni, ...
... de ezeket a házakat se Norman Foster vagy Zaha Hadid tervezte. A favázas épületek a gyengéim, itt aztán megkaptam a napi adagomat belőlük!
A nálam az ilyesmire jobban odafigyelők szerint mostanra már tizenvalahány szerelvényből kiszerelték a vezetőfülkét az M4-en, de júniusban még kimondottan rá kellett készülni arra, hogy az ember elkapja az első "panorámavonatot". Volt is ám tolongás a szélvédő szabadon hagyott része előtt, úgyhogy ezt a felvételt a menekülőlétrát védő plexi résén át készítettem. Hogy a nem kimondottan metrónak való Újbuda-központ - Körtér távolságot érdekesebbé tegyem, elinduláskor elkezdtem kizúmolni - ettől nem hogy úgy tűnik, mintha nem közeledne a következő megálló, de egyenesen olyan, mintha távolodnánk. Persze a végén azért csak odaértünk :)
A 2015-ös év számomra talán legkedvesebb vonatos kirándulásáról már írtam itt a blogban, de egy saját oldalt is megérdemel a téma! Alapvetően a Szombathelyről Keszthelyre tartó, még mindig egzotikusnak mondható mozdony által vontatott GYSEV fürdősvonatot akartuk elcsípni, aztán úgy esett, hogy átautóztunk a Nagy-Bereken, el a rég nem létező Nagyatád-Barcs vasútvonal maradványai mellett, csak hogy láthassunk még egy hasonló mozdonyt a Dráva mellett. Aztán hazafelé Pécsett is megálltunk, hogy villamost nézzünk:
Bélavár, a Ludmilla nem
Dunántúli kirándulás 2015 júniusában
A Kelenföldi Erőmű látótávolságban van a lakásomtól, mégis, eddig csak videóklipen és képeken láttam közismert régi vezérlőtermét, mert valahogy mindig lemaradtam az időnként megrendezésre kerülő nyílt napokról. Nemrég aztán Jazzcool barátom szólt, hogy szeptember második hétvégéjén a Miénk a ház! sorozat keretében ide is el lehet látogatni. Évek óta gondolkoztam azon, hogy kéne szervezni ide egy túrát, most meg csak egy mailt kellett küldenem, és már meg is volt az időpont :)
A tömb tizenéve használaton kívül áll (az erőmű többi része még működik), gyakorlatilag ki is ürítették, csak a vezérlőterem maradt meg többé-kevésbé egyben. Erősen leromlott állapota ellenére felismerhető, hogy igényesen tervezett-kivitelezett épületről van szó, ...
... amit ráadásul jó erősre is építettek, így minden elhanyagoltsága ellenére kibírja a látogatók tömegét :) Egyébként jó volt az érdeklődők hadát látni; jó, hogy az ilyen túráknak is kialakult a kultúrája Budapesten!
Ahogy írtam, az épület nagy részét kipakolták, de néhány kapcsolóelem még a helyén volt, főleg a földszinten, ahol egy sor ilyen "szarkofág" állt a fal mellett - állítólag annak idején múmiás folyosónak hívták a helyet az itt dolgozók.
Az igényesség nem csak azon látszik, hogy nem egy bazi nagy kockát építettek gépháznak, amibe belepakolták a transzformátorokat, hanem hogy igyekeztek a természetes fényt minél mélyebben beengedni az épületbe. Például az emeleti folyosók padlója is üvegtéglákból volt kirakva.
Amikor a rendszerváltás környékén először láttam a Saturday Night Live-ot (még mindig nem tudom, hogy a Super Channelen vagy az MTV Europe-on adták - esetleg mindkettőn?), még nem teljesen ugyanazt a műsort láthattuk, mint manapság. Egyrészt minden lassabb volt: a jelenetek hosszabbak voltak, eltartott egy ideig, mire eljutottunk a poénokig. Ezen túl a szereplők is "színészesebben" viselkedtek, mint manapság: többet játszottak, és kevesebbet nézték a súgókártyákat (vagy legalább nem annyira feltűnően). A csapat legkarakteresebb alakja akkoriban Phil Hartman volt, aki minden karakteressége ellenére igazi mindenes volt. Néha - a közvélekedéssel ellentétesen - zseniális "mastermind" Ronald Reagant játszott abszolút főszereplőként:
... máskor beszólogatós médiamacho Frank Sinatrát (itt jegyezném meg, hogy szerintem Sting Billy Idolja is remek!):
... vagy épp Charlton Hestont, Johnny Cash-t, szóval csupa hatalmi figurát (mondanak ilyet magyarul?). Ugyanakkor ugyanilyen lelkesen játszott apró szerepeket is:
Egyszer ő volt, akin a poén csattant, máskor ő szivatta a többieket (itt már vendégként, nem szereplőként):
Majna-Frankfurtban (mielőtt valaki beleköt, hogy ilyet le mertem írni: egy időben így hívták magyarul Frankfurt am Maint, amit annyira viccesnek találtam kiskoromban, hogy rászoktam) '89-ben jártam először. Három dolog maradt meg a városból:
Utóbbiakat megnézni mentem vissza idén nyáron, mert ugyan jártam itt azóta egy-két alkalommal, de akkor épp nem az épületeket figyeltem.
Ez volt az egyik felhőkarcoló, ami nagyon megmaradt bennem a '89-es kirándulásból: az Ezüsttorony (Silberturm). Akkoriban a Dresdner Bank használta, és a város legmagasabb irodaháza volt. Nekem tiszta Amerikának tűnt, pedig 32 emeletével utoljára 1900 körül számított volna magasnak New Yorkban :)
Ez a kép szépen mutatja, hogyan megy át a XIX. századi Pályaudvari negyed* (Bahnhofsviertel) a felhőkarcolókkal (mint például az itt látható Gallileo) teli bankárnegyedbe: igazából sehogy. Mennek az utcák, és ahogy az ötvenes évektől kezdve fel tudták vásárolni a telkeket a befektetők, úgy tűntek el a régi házak, és épültek a helyükre az egyre magasabb tornyok. A telekspekuláció és a városszövet rombolása egy idő után már a politikusoknak is sok volt, úgyhogy újabb és újabb koncepciókkal próbálták korlátozni a folyamatot - emiatt az igazán magas házak mostanában inkább a város más részein épülnek - vagy korábbi tornyok helyén.
*ez a környék egyébként arról kapta a nevét, hogy a város első pályaudvarainak helyén alakították ki
A C-50-es mozdonyokat a MÁV Északi Járműjavító építette az ötvenes-hatvanas években, nagyjából abból, ami épp rendelkezésre állt. Bár nekem elsősorban a Csepel motor jellegzetes kerregése tűnik fel, biztos vagyok benne, hogy aki traktorokkal, munkagépekkel vagy teherautókkal foglalkozott akkoriban, számos további ismerős alkatrészt is felfedezne a típuson.
A Gyermekvasút mindig is kilógott a hazai kisvasutak közül, így itt nem volt jellemző a típus, néhány éve mégis szereztek egyet (meg még egyet, de az nem működőképes - tudtommal). Utasszállító vonattal persze ritkán látni, mert a pici gépet nem igazán arra tervezték, hogy ezen a hegyes-völgyes vonalon több kocsit végigcibáljon.
Sokáig egyátalán nem tudtam, hogy van ilyen mozdony a budai kisvasúton, aztán a 2010-es kisvasúti napi járműparádén találkoztam vele, amint ezt az 1902-es gyártású kocsit vontatta. Kicsivel később, a gépészeti nyílt napon sikerült is utaznom ezzel az összeállítással.
A minimozdony legszokatlanabb fellépése persze nem ez volt, hanem amikor egy autómentes nap kapcsán levitték az Andrássy útra. Ahogy látható, ekkor még a Gyermekvasút jelenlegi festését viselte, ...
Ez megy most