A Kelenföldi Erőmű látótávolságban van a lakásomtól, mégis, eddig csak videóklipen és képeken láttam közismert régi vezérlőtermét, mert valahogy mindig lemaradtam az időnként megrendezésre kerülő nyílt napokról. Nemrég aztán Jazzcool barátom szólt, hogy szeptember második hétvégéjén a Miénk a ház! sorozat keretében ide is el lehet látogatni. Évek óta gondolkoztam azon, hogy kéne szervezni ide egy túrát, most meg csak egy mailt kellett küldenem, és már meg is volt az időpont :)

A tömb tizenéve használaton kívül áll (az erőmű többi része még működik), gyakorlatilag ki is ürítették, csak a vezérlőterem maradt meg többé-kevésbé egyben. Erősen leromlott állapota ellenére felismerhető, hogy igényesen tervezett-kivitelezett épületről van szó, ...

... amit ráadásul jó erősre is építettek, így minden elhanyagoltsága ellenére kibírja a látogatók tömegét :) Egyébként jó volt az érdeklődők hadát látni; jó, hogy az ilyen túráknak is kialakult a kultúrája Budapesten!

Ahogy írtam, az épület nagy részét kipakolták, de néhány kapcsolóelem még a helyén volt, főleg a földszinten, ahol egy sor ilyen "szarkofág" állt a fal mellett - állítólag annak idején múmiás folyosónak hívták a helyet az itt dolgozók.

Az igényesség nem csak azon látszik, hogy nem egy bazi nagy kockát építettek gépháznak, amibe belepakolták a transzformátorokat, hanem hogy igyekeztek a természetes fényt minél mélyebben beengedni az épületbe. Például az emeleti folyosók padlója is üvegtéglákból volt kirakva.
Ez megy most