A Kelenföldi Erőmű látótávolságban van a lakásomtól, mégis, eddig csak videóklipen és képeken láttam közismert régi vezérlőtermét, mert valahogy mindig lemaradtam az időnként megrendezésre kerülő nyílt napokról. Nemrég aztán Jazzcool barátom szólt, hogy szeptember második hétvégéjén a Miénk a ház! sorozat keretében ide is el lehet látogatni. Évek óta gondolkoztam azon, hogy kéne szervezni ide egy túrát, most meg csak egy mailt kellett küldenem, és már meg is volt az időpont :)

A tömb tizenéve használaton kívül áll (az erőmű többi része még működik), gyakorlatilag ki is ürítették, csak a vezérlőterem maradt meg többé-kevésbé egyben. Erősen leromlott állapota ellenére felismerhető, hogy igényesen tervezett-kivitelezett épületről van szó, ...

... amit ráadásul jó erősre is építettek, így minden elhanyagoltsága ellenére kibírja a látogatók tömegét :) Egyébként jó volt az érdeklődők hadát látni; jó, hogy az ilyen túráknak is kialakult a kultúrája Budapesten!

Ahogy írtam, az épület nagy részét kipakolták, de néhány kapcsolóelem még a helyén volt, főleg a földszinten, ahol egy sor ilyen "szarkofág" állt a fal mellett - állítólag annak idején múmiás folyosónak hívták a helyet az itt dolgozók.

Az igényesség nem csak azon látszik, hogy nem egy bazi nagy kockát építettek gépháznak, amibe belepakolták a transzformátorokat, hanem hogy igyekeztek a természetes fényt minél mélyebben beengedni az épületbe. Például az emeleti folyosók padlója is üvegtéglákból volt kirakva.

Ez a padló nem csak az idő próbáját állta ki, hanem azt is, amikor végigsétáltam rajta :)

A fő attrakció persze az irányítóterem felülvilágítós mennyezete volt. Borbíró Virgil nagyon kitett magáért, ilyen art deco csodát nem sok helyen látni! Ha az épület, vagy legalább a terem fel lenne újítva, nem csak a horrorfilmesek járnának a csodájára, hanem mindenki!

A terem falán körbefutó műszerfalak és kapcsolópultok még porosan és hiányosan is elég futurisztikus látványt nyújtottak, pedig ez nagyrészt háború előtti technika (helyenként azért látszott némi korszerűsítés, valamikor a kilencvenes években fejezhették be a fejlesztéseket).

Végezetül a legfurább berendezési tárgy. Nem az ismeretlen mongol harcos emlékműve, hanem egy helybenmaradó fedezék: az erőművet légiriadó esetén is üzemeltetni kellett, az ezt végző dolgozók ide húzódhattak volna be a szilánkok és a légnyomás elől, ha ténylegesen is hullani kezdenek a bombák - legalábbis én ezt sejtem róla. A jelek szerint a közvetlen támadás elmaradt, hisz az épület máig áll. Hál'istennek!