HamPLÓ

A minap gyanútlanul álltam a megállóban, amikor hirtelen megjött a villamos... és ez elég apropó ahhoz, hogy megint dagonyázzak egyet a nyolcvanas évek popzenei poklában ;)

1987 egyfajta fordulópont volt az életemben popkultúrailag. A nyugati zenék és azok hangulata addig csak mérsékelten volt elérhető számunkra - talán a Petőfi Rádió "Reggeli csúcs" című műsora (más is emlékszik rá?) állt a legközelebb ahhoz, amit ma mindenütt hallhatunk. Ez azonban csak ízelítő volt a '87-ben már Pesten is fogható Danubius Rádióhoz képest, ahol a nap nagy részében olyan zenék mentek, amiket azelőtt úgy kellett összevadászni a kívánságműsorból. Különösen érdekes volt nyáron ebből a "fél-nyugati" hangulatból az NDK-ba átrándulni, majd onnan visszajőve rájönni, hogy annyira nem is rossz nálunk... Az év aztán a Sky Channel megjelenésével zárult, de erről már meséltem, nem is egyszer.

Ami furcsa, az az, hogy konkrétan nem sok emlékem van arról, pontosan milyen zenék szóltak nevezett rádióból, csak az maradt meg, hogy szóltak. Pontosabban két szám azért berágódott:

Az egyik a "Nothing's gonna stop me now" Samantha Foxtól. Ha a klipet is láttam volna hozzá, érteném, miért ragadt meg tizenkét éves énemben, de csak a zene miatt..?

A másik ez volt. Most már körülbelül 12 másodperce tudom, hogy az előadó Debbie Harry volt, akiről pedig már akkor is tudtam, hogy kicsoda, de fel azért nem ismertem a hangját. Még érdekesebb a szám szerzője: Chuck Lorre. Igen, az a Chuck Lorre, aki a Két és fél pasit (vagy mi a magyar címe) és a Big Bang Theory-t kitalálta. Tehetséges manus!

Na, erre a kettőre emlékeztem, de a most következő többi számot úgy kellett a netről kinéznem. Másnak is ilyen homályosak az emlékei erről az évről, már úgy értve, hogy zeneileg? Ennyire jellegtelenek voltak az akkori slágerek, mint például a fentebbi, vagy csak engem kötöttek le túlságosan más dolgok?

Oké, a Queen és Freddie Mercury már akkor is lenyűgözött (a Live Aidnek köszönhetően), de ez a feldolgozás inkább csak azért maradt meg, mert az előző számmal együtt szerepelt egy olyan kazettán, amit a korábban említett NDK-s kirándulás során n+1 alkalommal meghallgattunk az autóban. Nem rossz, de ő ennél jobbat is tudott.

Egy 1987 slágereiről szóló wikipedia oldalon ez volt az egyik első szám, ahol a címről azonnal beugrott a zene. Nem az én stílusom ez se, egy átlagos C64 játék aláfestése Wagner-opera hozzá képest - vagy csak sznob vagyok? :) Mindenesetre legalább emlékeztem rá.

A Jefferson Airplane Starship fentebbi slágere nem tudom, hogy a Danubiusban lement-e, de hogy az NDK-ban a csapból is ez folyt, az tuti! Máig érthetetlen, hogy a kötelező Erich Honecker-képek, a szpartakiádra ütemet lépve vonuló ifjak sora, a tranzit autópálya lehajtójánál totál náci stílusban üvöltöző rendőr, vagy éppen a vendéglátóhelyek magyar valósághoz képest is hihetetlen bunkó színvonala hogyan fért össze azzal, hogy mindenütt nyugati slágerek szóltak, a mozikban pedig a Beverly Hills-i zsaru ment, amit nálunk akkor még nem is mutattak be!

Őszintén szólva magam is meglepődtem azon, hogy sikerült rászánnom magam a 2000-ben útjára indított "fotózzunk mindennapi tömegközlekedési életképeket"-sorozat (viszonylag) aktuális részének elkezdésére. Nem mintha ne lett volna elég kép félretéve a megfelelő folderbe, de már nem érzem olyan értékesnek ezt a munkát, mint régebben. Ugyanakkor még mindig érdekes egy nagyváros életének eme szeletének alakulását megfigyelni... hátha másnak is hiányozna, ha nem csinálnám:

Életképek 52. I-II
Combinók az 1-esen, metrópótló hajó, kiskörútpótló troli, meg még ilyesmik...

Hóó, hóóó, hát ez meg mi itt fent? Nos, ez egy Búvár, csak jól álcázza magát. A ruttkai parádén láttam, félretolva, mivel inkább formatervezési műtárgyról van szó, mint használható mozdonyról.

Általános iskolás korunkban körbejárt a haverok közt egy fura akciófilm, amiben mindenféle őrültek karddal kaszabolják egymást, és akinek sikerül levágnia a másik fejét, abba belecsap a villám, sokszor. Én először csak azért néztem meg, mert részben a Queen csinálta a zenéjét, és bevallom, kellemesen csalódtam benne (ellentétben a Flash Gordonnal, amiben tényleg csak a zene volt - viszonylag - jó). Jól megcsinált, látványos ponyva volt, jól eltaláltan eltúlzott szereplőkkel, és bár az ilyesmire nem szoktam odafigyelni, a vágás, a kameramozgások, és az áttűnések kiemelten tetszettek. Sokszor olyan volt ez a mozi, mint egy videóklip - amiből akkor még nem láttunk olyan nagyon sokat, hiszen szinte csak a Zenebutikban adtak ilyesmit rendszeresen!

Sok évvel később (tudom, mindig így szoktak az ilyen bejegyzéseim kezdődni, de ez az igazság) tudtam meg, hogy ez azért volt így, mert a rendező Russell Mulcahy alapvetően videóklipek készítéséből élt, mielőtt filmre vitte a halhatatlan kardozókat. És nem is kispályásan csinálta ezt, például ő készítette az első videóklipet, ami a Music Television műsorán lement (és melynek a végén rövid időre Hans Zimmert is láthatjuk).

A szintén nagyon nyolcvanas évek "Bette Davis Eyes"-hoz is ő rendezte a klipet - és álljon itt cross-promotion jelleggel egy kiegészítés: ez a szám egyszer már szerepelt a blogban, a feldolgozások közt.

Jóval moziszerűbb volt a "Total Eclipse of the Heart" - igaz, a zene méltóságteljessége adta magát ehhez, és a jelek szerint Russell szeretett alkalmazkodni, tehát komoly számhoz komoly (de azért elég értelmetlen) klip, ...

... dilis ugribugri számhoz viszont dilis ugribugri (és ugyanúgy értelmetlen) videóklip járt :)

A vatikáni Szent Péter teret mindenki ismeri, legalább képről. A biztonság kedvéért megmutatom, róla lenne szó:

A világ egyik legismertebb építészeti egysége lenyűgöző látvány; annál furcsább, hogy az innen a Teveréhez vezető sugárút milyen dísztelenül ér véget a folyónál:

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen nagy hatalmú, gazdag állam/entitás ennél reprezentatívabban zárja le a kvázi "főutcáját"!

Ez a gondolat azonban már csak azért is téves, mert a Via della Conciliazione ("Kiegyezés útja") nem a Vatikán területén húzódik. Régen persze ez is a pápai állam része volt, de azok az idők 1929-ben hivatalosan is véget értek. 

By Uncredited. - Charles B. McClendon, "The History of the Site of St. Peter's Basilica, Rome", Perspecta, Vol. 25. (1989), pp. 32-65., Public Domain, Link

Maga az út pedig még ennél is újabb: Mussolini 1936-ban kezdte építtetni, és csak a második világháború után fejezték be. Ahogy az a fentebbi képen látszik, a létrehozásához...

Aaaannyira imádom a fényképezőgépek és kamerák automatikáját: sötétben ha nem sikerül fókuszálni való objektumot találniuk, akkor beállnak 1-2 méterre. Nem ám végtelenre, ami a legtöbb helyzetben jó lenne, hanem közelre, mert biztos valami láthatatlan dolgot akarunk fotózni közvetlenül magunk előtt, nem a távolban álló vonatot. Tudom, olyan fotóapparátot kell venni, amin az ember az objektíven tud fókuszt állítani, de mi van, ha nem olyan van, hanem sok gombnyomásos, amiben a pittyegéssel értékes időt lehet veszteni? A videókamerán meg igazából azt se tudom, hogyan kell kézi fókuszt kapcsolni. Vajon ki találja ki az ilyen hülyeségeket? Mindenesetre amíg minden általam használt berendezés ilyen buta, addig én nem vagyok hajlandó a gépek lázadásától rettegni. Vagy ez a fotótönkretevés már a lázadás része? :)

Tavaly októberi Sankt Pölten-i látogatásomról már mutattam gőzmozdonyt, síntraktort és önjáró tolópadot, most pedig mutatnék pár további érdekességet. Láthatunk kétállásos dízelmotor-próbapadot üzemben, Herculest és Desirót, egy lift és egy targonca szerelemgyerekét - a legjobb pedig az a páternoszter-szerű polcrendszer, ami itthon is nagyon jól tudna jönni a kacatjaim tárolásánál:

2014-ben egyszer már jártam a Deutsche Bahn Nürnberg Hauptbahnhof közelében levő múzeumi telephelyén, de 2016-ban ismételten eljöttem ide. Eredetileg nem terveztem ilyesmit, csak a vonatból kiszúrtam, hogy mintha más járművek állnának a szabadtéri kiállítási területen, mint régen, és meg akartam őket közelebbről nézni. Leginkább egy 103-as mozdony tűnt fel; két évvel korábban egy ilyen gép volt itt, de az benn állt a csarnokban, ez meg kint volt az udvaron. Természetesen nem ugyanarról a masináról volt szó: régen a prototípus volt itt, de azt átvitték Koblenzbe, helyette érkezett egy sorozatpéldány. Időm nem sok volt, és az időjárás se volt különösebben fotózásra alkalmas, de azért egy gyors kör belefért:

Újabb látogatás a nürnbergi DB Múzeumban
Ős-villanymozdony, kisvasút, meg még ami ott állt

Jómúltkorjában írtam a római vicinálisról, amely kilencven éves járművekkel (is) járja a város utcáit. Az erről készült képeim és videóm hátteréül többnyire egy nagy kőfal szolgált:

Ez a fal nem holmi mesterséges díszlet volt, vagy tűzfal, amely mögül eltűnt a ház, hanem az Aurelianus-féle római városfal egy része, annak egyik kapuja, a Porta Maggiore közelében:

A harmadik században épült falnak egy része ma is áll, és annyira a város része, hogy nem is igazán kezelik turisztikai látványosságként: a Porta Maggiore is csak úgy ott van - ha akarsz, odamész hozzá, ha nem akarsz, akkor nem. A közút és a villamosok pedig konkrétan körüljárják, többször áthaladva rajta:

A tavaly tavaszi vasútfotós offenzíva (melynek során egy hét alatt háromszor is jártam Szlovákiában) egyik kiemelkedő pontja volt a Rušňoparáda, amit a kassai dízel fűtőháznál rendeztek meg. A nemrég bemutatott villanygépeket ugyan csak távolról nézegethettük, de ez nem zavart senkit, hiszen bőven volt más látnivaló:

Rušňoparáda 2017: Mozdonyparádé Kassán I-II
Egy nyílt nap a dízelek és gőzösök jegyében