Itthoni turistáskodásaim során eddig jobbára ember építette dolgokról volt szó, pedig Budapest egyik kedvező adottsága, hogy a budai oldal gyakorlatilag egy erdőkkel benőtt hegység, ahol az ember összes erőfeszítése ellenére még ma is találkozhatunk a természettel. Ráadásul a szokásos szépségek mellett egész meglepő dolgokra is lehet bukkanni, ha az ember maga mögött hagyja a villanegyedeket.
Például egy százhúsz éves libanoni cédrusra, mely azért valljuk be, nem az a kimondottan őshonos faj errefelé:
Ízlelgessük egy kicsit a fa korát! Amikor ültették, a ma "régi szép Budapestként" ismert Budapest még csak alakulgatott: az Országház és a Szent István-bazilika épülőfélben volt, a Hauszmann-féle Várpalota pedig maximum elképzelés volt, a Hősök terei Milleniumi emlékműhöz hasonlóan. Ady Endre épp csak elkezdte a gimnáziumot, Londonban pedig megszültett Charlie Chaplin (tudom, nem konkrétan 120 éves a fa, csak akörüli, de tegyünk úgy, mintha ez egy konkrét kor lenne). Persze nyilvánvaló, hogy vannak sokkal öregebb élőlények is a földkerekségen (talán még Budapesten is), de nekem már ez a 120 év is alig befogható távlat.
Valahogy annyira valószínűtlenül hangzik, hogy túl a 11-es busz felső végállomásán, az erdő és a villanegyed határán, egy földút mellett, egy üres telken áll ez az öreg egzóta - de ott áll. Ráadásul nem is tudják pontosan, hogyan került oda, ki ültette, csak azt, hogy a terület egy ideig Fedák Sári villájához tartozott.
A megközelítése kicsit vadregényes, de azért még kocsival is lehetséges. Egy csendes nyilvános kert veszi körül; egyetlen szomorúságom az volt, hogy délelőtti ottjártunkkor tökéletes szembefény volt, így nem tudtam teljes tömegében lefotózni.
És ha az ember már errefele jár, nincs messze az Apáthy-szikla sem, melyet az 56-os villamoson utazva már ezerszer láttam, de közel mégse mentem hozzá. Sajnos az oda vezető ösvény kicsit el van hanyagolva, de maga a tudat, hogy nem a világ végén vagyunk, hanem bent a városban (még ha kertvárosban is; de innen még kilométereket lehet kifele autózni, mire az ember elhagyja a Budapest táblát), szintén elég valószerűtlennek tűnik a látványhoz képest:
A fentebbi fotó még a Csalán utcából készült, innen úgy tűnik, mintha a lokális civilizáció végére értünk volna. Ha viszont már ott állunk a szikla alatt, és onnan nézünk szét, a kép kicsit árnyalódik:
Aki nem ismerné fel: a házakon túl az OPNI-t/sárgaházat/Hárshegyet/Lipótmezőt látjuk (ki hogy' ismeri). Alul az ideggyógyintézet roppant tömbje, felette maga a Hárshegy, jobbszélen a kilátóval. Az a sok zöld, az erdők, a sétautak és a kilátók is Budapest, nem csak a dugó a Rákóczi úton, és nem csak a csövesek szaga az aluljárókban!
És hogy azért a bejegyzés végére valahogy visszakeveredjünk az "urbánus civilizációba", álljon itt egy kép a városról, ahogy a Mártonhegyről lefelé gurulva látszik:
Én innen se bírom csúnyának látni...
Ez megy most