Nem szeretném elvenni a "Csak a szépre" blog kenyerét, de korábbi elhatározásomnak megfelelően időről-időre át fogok menni turistába, hogy úgy lássam a várost, mintha először járnék benne. Ez eddigi tapasztalataim szerint egyrészt jó szórakozás, másrészt általában meggyőz arról, hogy nem is olyan rossz a helyzet, mint azt a blog.hu egyes kommentezői gondolják. A jelszó az, hogy nem keresek különleges képkivágásokat, nem mászom fel a másfeledik emeleti párkányra, hogy három óra várakozás után, de csakis a holdtölte utáni negyedik napon, különleges objektívvel, HDR utómunkával művészi produktumot töltsek fel a fotófanyalgós fórumokra, hanem egyszerűen csak megyek, és ha látok valamit, lenyomom a gombot. Mesélni se mesélek, hiszen egy turista csak ritkán azonos az idegenvezetővel: ő csak néz, és keresi azt, ami valamilyen szempontból megfogja :)

Kezdjük mondjuk a Szabadság téren, ami szerintem Budapest legvilágvárosibb (nem világvárosias, hanem világvárosi) tere; Párizsban, Bécsben, Londonban vagy bármilyen metropoliszban is megállná a helyét eme funkciójában (=nem piactér, nem felvonulási tér, hanem reprezentációs, közigazgatási és pénzügyi központ). Sok fotóznivaló van errefelé, most épp ez az épületet választottam ki a körpanorámából, mivel ezt sütötte szépen a nap :)

Ha jól emlékszem, ezt az épületet a Honvéd utcában szúrtam ki. (sajnos nem jegyzetelek járkálás-fotózás közben, megjegyezni pedig süsü vagyok). Nem tudom, kinek a műve, régi-e, vagy csak régi-szerű, de van benne valami szokatlan. Kiugrik a környező házak közül, de szerintem nem rossz értelemben. Mint annyi esetben már, remélem most is lesz valaki a kommentezők közül, aki elhelyezi ezt az épületet kulturális világképemben - előre is köszönöm!

Bevallom, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth Lajos téri épületével nem vagyok teljesen kibékülve. Nem csúnya - sőt! -, ráadásul kellően nagy és kellően reprezentatív, de gyakorlatilag a legkevésbé érdekes kinézetű építmény a téren (leszámítva a metróállomásos irodaházat, de azt inkább ugorjuk át, már csak azért is, mert nem ennyire központi helyen van, nem rögtön szemben a világ - szerintem - egyik legszebb épületével, a Magyar Országházzal). Igaz, erős a konkurencia errefelé, hiszen rögtön mellette ott van Hauszmann Alajos csodás Királyi Kúriája (Néprajzi Múzeum)! Aztán a hőség elől menekülve, árnyékot keresve rájöttem, hogy az árkádjai alatt milyen hangulatosan lehet pihegni. Ha jól emlékszem, a szobrok a magyar mezőgazdaság ügyének kiemelkedő alakjait ábrázolják, amiben szintén van valami méltóságteljes: végre nem politikusok! Talán pár pad kéne még ide, hogy az ember leülhessen beszélgetni, olvasni, vagy ilyesmi.

No, ide némi trolizgatás, vagy még inkább gyaloglás (bár az kevésbé izgalmas:) után jut el az ember: a Rózsák tere. Tudom, hogy Steindl Imre plébániatemploma már a XX. században készült el, de amióta rendbehozták, ragyogóan néz ki, a térrel, és a Rákóczi út felől idevezető utcával együtt. Kár, hogy nem néztem meg, fel lehet-e menni a tornyába, mert szerintem klassz kilátás lehet onnan!

És egy Duna-parti csendélettel zárnék, bár a Duna nem látszik, a csendet meg nehéz elképzelni, hiszen ismét az Erzsébet híd budai hídfőjénél vagyunk. Mielőtt valaki beszól: a híd lehajtójának széle direkt lóg be felül a képbe :)