A minap arról írtam, hogy nézzünk az ég felé, most a másik irányt javasolnám. Na jó, nem az égből, csak valami átlagnál magasabb helyről tekintsünk lefelé egy kicsit.
Nem tudom, ki hogy van vele, nekem a nagyvárosi érzethez szükségem van arra, hogy ameddig csak ellátok, minél messzebb tetők legyenek mindenhol. Órákig el bírnám nézegetni a lentebbi panorámaképet (tessék szépen rákattintani, és jobbra-balra scrollozgatni rajta), azt találgatva, melyik magasabb tető vagy torony mihez tartozik:
Lehetnek laposak, lehetnek meredekek, sátortetők, tűzfallal határoltak, saroktornyosak, kéményekkel, parabolantennákkal teliek... Még csak rendezettnek sem kell lenniük (bár azért omladozók ne legyenek). Lehetnek például ilyenek, megújulást/felújítást sugalló toronydaruval:
Valahogy jól esik ezt a káoszt látni, pedig lentről, az utcáról nézve az ember néha szívesen előírná az egyforma párkány-, eresz- és tetőgerincmagasságot... Azt hiszem, a káosz hozzátartozik egy-egy nagyobb városhoz; szinte törvényszerű, hogy felbukkanjanak kivagyi kupolák, pont egy-két emelettel magasabbra "sikerült" épületek, vagy utólag ráépített liftgépházak, kazánházak:
A templomtornyok viszont megnyugvást, hagyománytiszteletet visznek a tetők hullámzásába:
De maguk a belső udvarok is érdekes képet nyújtanak odafentről - mintha maketteket látnánk:
Fentről persze csendes-rendes minden, nem hallani, ha a szomszédok kiabálnak egymással, mert valamelyikük túl hangosan hallgatja a rádiót, vagy sziesztaidőben kezd szöget fúrni a falba :) Az viszont látszik, milyen szűkek is ezek az udvarok:
Vajon onnan belülről is ilyen szűknek hat az a tér, vagy csak így a távolból? Pedig ennél kisebbet is látni:
Tudom, biztos van, aki költői gondolatokat, de legalábbis érdekes új információkat várt ettől a blogbejegyzéstől, de semmi ilyen késztetésem nem volt, egyszerűen csak le akartam írni, hogy Budapestnek még a szakadt, felújításra szoruló tetőit is szeretem. No meg el akartam sütni pár panorámaképemet a közelmúltból ;)
Ez megy most