Annak idején, amikor még gimnáziumba jártam, reggelente korán keltem, és elindulás előtt tévét néztem: általában az MTV-t, ahol ebben az idősávban még viszonylag normális zenék, mentek (és néha CNN-t). Egyik reggel későn ébredtem, és kimaradt a tévézés, viszont a konyhában a rádió ment. Ott mondták, hogy Freddie Mercury sajtószóvivője bejelentette: az énekes AIDS-es. Szomorú voltam, mert a Queen zenéjét szerettem; bár az aktuális lemez depressziós hangulatát nem bírtam. Egyszerűen nem értettem, mi ez a sötét hangulat, és inkább vidámabb, rockosabb dolgokat szerettem volna hallani tőlük. Ehhez képest a Show must go on ment mindenütt (pár héttel korábban adták ki a kislemezt). Utáltam.

A nap eltelt, hazaérve az ebédeléshez bekapcsoltam az MTV-t. Éppen híreket mondtak, talán Steve Blame volt a műsorvezető, talán Pip Dann, csak a szokásosnál kisebb vigyorral. A hang le volt véve - már nem tudom miért, úgyhogy nem értettem, miért van a képre az "1946-1991" felirat kitéve. Basszus... oké, bevallotta, hogy AIDS-es, de máris temetik? Hang fel, és akkor szembesültem azzal, hogy reggel a Danubius még az előző napi hírekből szemlézett, de délutánra már az volt a hír, hogy Freddie meghalt.

Másnap reggel az iskolarádió az első óra előtt a Show must go on-nal indított, és máris jobban becsültem a számot, hiszen már tudtam, miről szól. Még aznap megkértem Levente barátomat, hogy adja kölcsön a régi Queen kazettáit. Akkor kattantam igazán rá az együttesre.

19 évvel ezelőtt óriást vesztettünk el: a legjobb énekesek egyikét, sé egy utolérhetetlenük szuggesztív előadót. Freddie személyisége és életvitele miatt más volt az esemény kicsengése, mint annak, amikor John Lennont lelőtték (arra is jól emlékszem, még a tévéhiradóban is percekig foglalkoztak vele, anyuék meg eléggé döbbentek voltak), de azért mindenkit lesújtott. Belinkelt videónak viszont a legtöbb bloggal ellentétben nem balladát szeretnék mutatni, pláne nem a Queen utolsó éveiből! Inkább valahogy így kellene emlékezni rá ma, erősnek és dinamikusnak: