Múlt héten - erős Nohab-fotózási vágytól vezérelve - úgy terveztem, hogy a hétvégét a Balatonon töltöm. Aztán amikor olvastam, hogy milyen kánikula lesz, inkább lemondtam róla. Végül fél napot mégiscsak ott töltöttem - értelemszerűen a forróbbik felét, mert ez ilyen mazochista műfaj :)
Az első nohabos fotóhelyen találkoztunk egy ismerőssel, illetve egy külföldi fotós csoporttal, kicsivel előtte pedig egy késésben levő vonattal, amit a következő állomástól másik mozdonynak kellett húznia, mert kidőlt a Csörgő az elejéről. Egy újabb helyszínen tartózkodó kolléga (volt egyátalán valaki, aki nem volt lent a tónál?) mondta, hogy Szergej húzta tovább. A fene egye meg, az is jó fotótéma lett volna... na mindegy! Egy órával később és negyven kilométerrel arrébb aztán nem értettem, mire készül annyira rá az a német fotós csapat, amelyik ugyanazt a helyet nézte ki magának, mint mi. Hát erre - visszafelé is a Szergej húzta a vonatot:
Szóval mégis lett Szergejes képem :) Oké, tudom, nem "klasszik" (mint amivel két hete találkoztunk Móron), hanem "remot" (új motorral modernizált - kevésbé hangos és kormos - verzió), de akkor is örültem neki. Még akkor is, ha két évvel ezelőtt még rendesen is lehetett találkozni velük...
... hiszen "rendetlenül" még érdekesebb a dolog. Csak az utasokat sajnáltam, pedig ekkor még messze volt a nap vége, ami Balatonfüreden gázolást, a déli parton pedig mozdony meghibásodást hozott, sok-sok késéssel.
De utóbbiról mi Interszitivel nem tudtunk, mert ott álltunk a nádasban a Fűzfői-öbölben, a mobilom meg lemerült (nem kecskekörömért, hanem akkumulátorilag), és csak annyit láttunk, hogy nem jön a Nohab. Kisvártatva még mindig nem, aztán még mindig nem, aztán egyszercsak eldübörgött a korábban látott Szergej Füred felé. Egy szintén a svéd mozdonyra várakozó salzburgi vasútfotóssal (nem csak a magyar vasútbarátok nem voltak otthon aznap a jelek szerint:) találgattuk, hogy vajon csak Tapolcára/Füredre/ki tudja hova megy vissza, vagy újabb elhúzni való vonat akadt a számára, amikor megállt egy autó az út szélén, és kikiabáltak belőle, hogy gázolás volt Füreden, ne várjunk tovább a Nohabra. Pislogtunk, pislogtunk, ám hirtelen dübörgést hallottunk az öböl távolabbi részéből, Almádi felől. Megadtuk a bizalmat annak, hogy a hír ellenére az bizony egy EMD motor, és továbbállás helyett inkább vártunk... és szerencsére igazunk lett! Tudom, ahhoz képest, hogy valaki meghalt egy vonat kerekei alatt, csak halkan szabad örülni, de egyórányi forró sziklán egyensúlyozás után azért jó volt nem úgy hazaindulni, hogy potyára égettük szét magunkat a napon.
Persze videóztam is: a fentebbi filmecskében láthatjuk a 17-es Nohabot, a Szergej által segélyezett vonatot, egy Csörgős átrobogást, majd a nádasból elkapott mozdonyparádét is. A snittek kicsit hosszabbak a szokásosnál, hogy végig lehessen hallgatni, ahogy felerősödik majd elhalkul a motorok dübörgése.
És a végén itt van megint a svéd is. A nap ugyan már nem úgy sütött, ahogy akkor sütött volna, ha időben jött volna, de már olyan régóta akartam egy ilyen fotót csinálni, hogy nem érdekeltek az ilyen részletek :)
Ez megy most