Gyakran morgok a magyar vasútra, az elavult, kényelmetlen, a mai igényeknek nem megfelelő járművek miatt (is). Ehhez képest vicces, hogy hat évvel ezelőtt mennyire megtetszett egy olyan járgány, amire pontosan ráillenek az iménti jelzők:

Az EN57-es villamos motorvonatoknak nincs igazán itthoni megfelelője: 1962 és 93 (!) közt 1400-valahány darab (!) épült belőlük, főleg elővárosi szolgálatra a viccesen hangzó nevű PaFaWagnál. Mivel arrafelé 3000 V egyenfeszültséget használ a vasút (a mi 25 kV váltónkhoz képest), viszonylag egyszerű szerkezetek...

... ami - Varsó környékén legalábbis - a belső térre is rámondható. Kemény műanyag ülések, spártai kivitelű utastér...

... és nem kimondottan alacsonypadlós beszállás. A képen látható rés abból adódik, hogy Lengyelországban a magasperon jellemző, de úgy tűnik, meg akarták oldani az ilyenek nélküli le- és felszállás lehetőségét is.

Amikor beszálltunk, nem értettem, NZA barátom miért lelkesedik annyira a járműért, aztán amikor leszálltunk, már én is imádtam a mély hangon morgó jószágot. Olyan igazi régimódi búgócsiga - viszont nem olyan vacak futású, mint Budapest NDK eredetű HÉV-ei.

Varsóban a Koleje Mazowieckie (Mazóviai Vasút) üzemeltet ilyeneket, többek közt a belvároson is áthaladó, S-Bahn jellegű vonalon. Talán ha három megállót mentünk vele, de nagyon megszerettem az öreg csotrogányt :)

Persze az is igaz, hogy a lengyelországi vasúti járműveknek alapból magas a "cukisági faktora", a hatalmas, gülü szemekre emlékeztető fényszórók miatt. Még a nálunk ismert típusokon is ilyen van, például a Szergejen és a Bobón. Most kezdenek leszokni róla: a Taurusra és a TRAXX-ra már nem kellett ráapplikálni őket...

Egyébként sokféle festésben találkozni az EN57-esekkel, üzemeltetőtől (is) függően - némelyikben egész modernnek néz ki, például a fentiben.

Ez is egy hasonló festés, de itt a jármű oldala bordázott - a harmincvalahány év alatt sokféle kivitelben készültek, például a végén már kevésbé "metrószerű" arccal. A közelmúltban elkezdték ráncfelvarrni őket, de ez szerintem erősen az aranyosság rovására megy. Sőt, a kétezres években megpróbálták továbbfejleszteni is a típust, bár úgy tűnik, nem nagy sikerrel. Mindenesetre el fog néhány évtizedig tartani, mire kikopik az eredeti ezernégyszázvalahány példány, szóval ha valaki esetleg ki akarná próbálni őket, nem kell nagyon sietnie :)

Egyébként a típus helyi beceneve a Kibel, ami a szótár szerint vécét/dobozt/vödröt jelent - valaki meg tudja mondani, hogy ez vajon a bódészerű kasztnira vonatkozik, vagy az utazás minőségét illették a szóval? Esetleg van ennek köze a mi küblinkhez (ami ugye német eredetű)?