Megszokhattuk, hogy Ab van Donselaar képein legtöbbször olyan villamosokat látunk, melyek már rég eltűntek az utcákról - most viszont egy olyan típus lesz a főszereplő, amit én legalábbis képtelen vagyok réginek látni, hisz még mindig a főváros tömegközlekedésének egyik meghatározó járműve a maga háromszázakárhány példányával: a CKD Tatra T5C5.
A harmincas évek amerikai csúcstechnológiájának ötvenes évekbeli csehszlovák licenszének a hetvenes években kimondottan a magyar igényekre átszabott verziója '78-ban született, az első két protó egy évvel később érkezett Budapestre, a sorozat pedig '80 óta áll az utazóközönség szolgálatában. Ez még épp a hármas metróhoz köthető vonalbezárások és átszervezések előtti időszak, így a még ma is közlekedő kocsik néhány olyan helyen is felbukkantak, ahol már csak az idősebb lakók emlékeznek, hogy egykor villamos járt.

Nem tudom, mekkora lehetett a Visegrádi utcából a Katona József utcába kanyarodó ív sugara, de elég rendesen kifordulni látszanak az akkor (papíron) még a Nyugati (Marx) térre járó 12-es villamos forgóvázai! A Kádár utcai hurok már a múlté, és ez az állapot se sokáig állt már fenn, hiszen nemsokára a Lehel (Élmunkás) térig járt a hármas metró. A 4083-as pályaszámú Tatra még ma is megvan, ez a vágány viszont már 23 éve nincs.

És ha már Lehel tér: a metróépítés miatt a Váci út szélére kirakott vágányokra se emlékeztet semmi - pedig nem lenne nagy hülyeség, ha a 14-es ma is elmenne legalább a Nagykörútig.

A másik irányba nézve még kaotikusabb volt a látvány, bár innen tulajdonképpen csak a munkaterület tűnt el azóta, egyéb téren nem történtek hatalmas változások. A villamosfotósoknak mindenesetre biztos érdekes volt, hogy ugyanott hol ultramodern kockavillamos jött, hol pedig valami őskövület ;)

Még a káposztásmegyeri lakótelep első ütemének elkészülte előtt vagyunk, a 14-es az újpesti piac melletti utcában végződik, ahol azelőtt a 8-as villamos végállomása volt.

Gyerekkoromban ha Vác felé mentünk autóval, mindig vártam, hogy megpillantsam a Megyeri csárda magasságában "az úti menti árokban" végállomásozó 10-es villamost. Valahogy olyan elveszett-elvarázsolt hangulata volt a helynek, amivel szöges ellentétben állt a Tatrák modernsége...

Itt valami fennforgás lehetett, szegény Izs nem tud bekanyarodni a gyermeki ésszel felfoghatatlan nevű Oxigén- és Dissousgázgyárba :)

Sok káros dolog történt a kilencvenes években a budapesti villamoshálózattal, de az óbudai kocsiszín bezárása és eladása benne van a top 3-ban: az azóta az Orczy téri "Baross" és az Újpest-széli "Angyalföld" remizből kiszolgált 1-es, illetve a Ferencvárosból (!) kiszolgált 17-es villamos garázsmeneti kilométerei valószínűleg már rég túl vannak a Föld-Hold távolságon, a villamosok helyén pedig azt lehet megtekinteni, hogy milyen lehet egy remiz bombatámadás után. Tiszta nyereség mindenkinek, nem?

És egy kép, ami erősen hunyorítva akár tavaly is készülhetett volna: az 1-es villamos 1984-es megindulása nagy szám volt, hiszen vadonatúj építésű szakasza is volt, a járművek pedig szintén újak voltak. És esőtetők voltak a megállókban, ahová aluljárók vezettek - az ember úgy érezte, ez tényleg az a "gyorsvillamos", amit ígértek - pedig nem az volt! Ez a kép egyébként '85 júniusa utáni lehet, mert ugyan a járat még csak a Bécsi út és a Lehel utca közt közlekedik, de már három kocsival - az első évben még rövidebbek voltak a szerelvények. És ez a felállás ma is ugyanebben a formában él, úgyhogy ezzel zárom ezt a bejegyzést :)
A fényképekért köszönetet szeretnék mondani Ab van Donselaarnak, illetve Tim Castricumnak, aki bescannelte őket!
Ha tetszenek a fotók, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak, akkor is írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad, mondjuk link formájában! Tudom, egyeseknek menőbb dolognak tűnhet saját név alatt feltölteni őket a facebookra, és "a gyűjteményemből" vagy "találtam" szöveg kíséretében gyűjteni velük a lájkokat, de... á, mindegy. Gondolom, akinek magától nem világos, miért gáz ez, annak mondhatom :-/

Ez megy most