Őszintén szólva a legutóbbi nürnbergi bejegyzésem kisebb visszhangot keltett, mint reméltem, de persze lehet, hogy én becsültem túl a hidak vonzerejét :)

Mindezek ellenére ott folytatom, ahol abbahagytam: a Hóhér-hídnál, pontosabban az azzal átellenes Pegnitz-ág partján álló borraktárnál (Weinstadel), ami állítólag a legnagyobb favázas épület Németországban - bár a mérete csak a másik oldalról érzékelhető. A mellette álló víztorony 1320 környékén védműként épült, majd börtön lett - ma az egész komplexum kollégiumként üzemel.

Innen csak pár lépés az 1491-ben épített magtár. Ahogy az a képekről sejthető, a város háború után helyreállított műemlékei többnyire vagy favázasok, vagy a környékre jellemző sárga homokkőből épültek; a kettő váltakozása elég színes összképet ad ahhoz, hogy az ember ne a helyre nem állított homlokzatokat figyelje.

Persze helyenként ilyen egészen bohém látvány is a szemünk elé tárulhat. Nürnberg ma is nagyon szép, de a XX. század pusztításai előtt valószínűleg gyönyörű volt!

A Museumsbrücke 1700 körül készült el, egy korábbi, részben fa átkelő helyén. A második világháború után dupla szélességben építették újjá...

„Delsenbach-Brücke über die Pegnitz“ von Johann Adam Delsenbach - scanned by Finanzer from the copper plate. Lizenziert unter Public domain über Wikimedia Commons

... de az összhatás nem sokat változott ehhez az 1730 körüli metszethez képest. A 2014-es felvételen azért jól látható, hogy korántsem mindent sikerült helyreállítani a régi városképből - de legalább az arányokat, tetőmagasságokat igyekeztek nem megváltoztatni.

Az előbbi kép hátterében látható Szentlélek-kórház (Heilig-Geist-Spital) másik vége egy híddal keletebbre. Balra egy újabb, a városfal kijjebb helyezésével feleslegessé vált vártorony, mely a korábban látott víztoronyhoz hasonlóan később börtönként funkcionált - az adósokat zárták ide.

A Pegnitz északi ága a többször "arrébb tett" városfal utolsó kiépítettségében a Kazamata-kapunál (Kasemattentor) hagyja el az óváros területét...

... ahol egy fából épített gyilokjáró húzódik a víz fölött. Ezt hivatalosan nem jelölik hídként (egy étteremhez tartozik), de nekem valahogy jobban tetszett, mint a fal környező részei - pedig azok se csúnyák.

És ha már vízzel kezdtem, vízzel is fejezem be, igaz, folyó- helyett csobogóval: a "Házasság körhintája" névre hallgató díszkút a Fehér torony (Weisser Turm; egy újabb használaton kívül - de legalább - álló vártorony) alá épült metrómegálló szellőzőjét álcázandó került felállításra a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. A groteszk jelenetek Hans Sachs középkori nürnbergi mesterdalnok "Keserű-édes házasélet" című költeményének alakjait jelenítik meg, a házasság kellemes és kellemetlen pillanataival. Balra a kellemes kezdet látható, jobbra a nem annyira kellemes vég. Elég hihetetlen kompzíció, az embernek kétszer is körbe kell sétálnia, hogy elhiggye, nem káprázik a szeme, ez tényleg nem csak valami bolondballagás vagy karnevál díszlete :)