Mivel még túl korán volt a szállodába bejelentkezéshez, megérkezés után leraktam a cuccaimat a főpályaudvar egyik - meglehetősen rejtett - megőrzőjébe, és elindultam dél felé. A kormányzati épületek mellett elhaladva átvágtam a Grosser Tiergarten árnyas fái alatt, és mivel esőre állt, úgy döntöttem, megnézem azt a múzeumot, amit néhány hete szúrtam ki a neten: a német Állami Zenekutató Intézet hangszergyűjteményét.

„ClavecinVirginalRuckers“ von Gérard Janot - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

A Potsdamer Platz forgatagától csak pár perc gyaloglásra levő modern épületben meghitt hangulat uralkodott - ez nem az a fajta múzeum, ami előtt folyamatos sor áll, pedig a teljes gyűjtemény háromezer darabjából kiállított több száz hangszer szerintem még meg sem szólaltatva is lenyűgöző látvány! Ráadásul van egy csembalójuk, amin elképzelhető, hogy még maga Johann Sebastian is játszott :)

Mindezen túl a korábbi bejegyzéseimben bemutatott hangszerek egy része is rámköszönt: ez itt például egy Hammond orgona. Az E100-as ugyan nem a rockzenében elterjedt modell, de azért sok minden felismerhető rajta, ami a híresebb B3, C3 vagy A100 változatokon is ott van - na meg hát látványnak se rossz! Sajnos nem lehet csak úgy kipróbálni az exponátumokat, de vezetett túrák során egyiket-másikat megszólaltatják, és ránézésre úgy tűnt, hogy akár ez is működőképes lehet. De ha ez nem, a mellette levő másik tutira!

Aztán itt van egy Clavioline - a kezdetleges szintetizátor, melynek hangját például a Tornados-féle Telstarban, vagy Del Shannon-féle Runawayben hallhatjuk.

Jóval korszerűbb hangszer volt az EMS VCS3, a távolabbi doboz a képen - ilyen szólt a Who Won't get fooled againjében, és ennek hordozható verziójával szórakozott a Pink Floyd az On the runban. A Sequencer 256 egy még bonyolultabb cucc: a neve alapján logikusan egy 256 lépést tárolni tudó szekvenszer 1971-ből.

Ahogy említettem, esztétikailag is döbbenetes dolgokat látni: van itt varróasztalként használatos zongora, kockazongora, minipianó, zsiráfzongora, összehajtható úti csembaló, spinettó, klavikord, harmónium, cseleszta, géporgona, szentélyorgona, nagy orgona, még nagyobb orgona.

Vannak fúvós, pengetős, vonós... ütős, tekerős, rángatós, tologatós-tekergetős, és egyéb lehetetlen hangszerek is a múzeumban, de bevallom, én leragadtam a billentyűseknél! A konkrét klaviatúráknál is van némi változatosság, ez itt fent például egy Jankó Pál-féle zongorabillentyűzet.

Utóbbiról legalább már hallottam, az orthotonophonium viszont teljesen új volt számomra... És vannak még ehhez hasonló érdekességek itt!

A zene iránt érdeklődők, ha legközelebb Berlinben járnak, ki ne hagyják ezt a múzeumot! Engem annyira magával ragadtak a látottak, hogy kifele menet a ruhatárnál meg kellett kérdeznem, merre van a kijárat. Normál esetben emlékezni szoktam az ilyesmire - vagy legalábbis megtalálom magamtól akkor is, ha nem látszik, és nincs nyíl kitéve -, de most teljesen zizi lettem a sok szép hangszertől :)