Nemrégiben írtam a berlini hangszermúzeumról, mely beszámoló kapcsán valaki felvetette, hogy hozzánk közelebb is van ilyen tárlat: a bécsi Műszaki Múzeumban. Mivel ide már egy ideje el akartam menni, egy döbbenetesen forró augusztusi napon örömmel észleltem, hogy az említett múzeum - és valószínűleg az egész osztrák főváros - legkellemesebben légkondicionált helyisége pont a hangszergyűjtemény egy részét rejti. Kellemeset a hasznossal..! :)

Persze főleg a fából készült húros hangszerek igénylik az állandó hűvöst, én pedig az elektronikus jószágokért lelkesedem mostanában, ezért elsősorban ezekről is mutatnék képeket. Kezdjük a Mellotronnal, melynek a belseje fel volt nyitva, hogy ráláthassunk a hangmintákat tartalmazó magnószalagokra, melyekből minden billentyűhöz tartozott egy.

Itt egy demonstrációs videó arról, hogy mennyiből áll kicserélni a szalagcsomagot - voltaképp egész robusztus hangszer volt ez, nem tűnik bonyolultnak a feladat! Az más kérdés, hogy mennyit csúszhatott el benne minden, ha hidegből melegbe vitték, vagy fordítva :-/

Bemutattam már a Trautoniumot is, mely az évtizedek alatt meglehetősen összetett hangszerré vált, de az elején, 1933-35-ben gyártották háztartási változatban is: ez volt a Telefunken által gyártott Volkstrautonium. Mert miért hallgasson az ember rádiót, ha maga is előállíthat elektronikus zajokat?

A retró jegyében a berendezésnek ma is árulják egy újragyártott változatát, ezt mutatja be a fentebbi videó. Ha az 1930-as években a német keravillokban ilyeneket lehetett kapni, akkor semmi csoda sincs abban, hogy Németország a szintipop és a techno egyik fő bástyája lett :)

Az előbb említett régebbi bejegyzésemben írtam az Ondes Martenot-ról is, et voilà: ebből is van itt egy! Jellemző, hogy minden hangszernek megvan a saját esztétikai világa, amit itt az ívekből összerakott kottatartón érhetünk tetten (hogy a háttérben látható hangláda is hozzá tartozott-e, azt nem tudom).

Természetesen Hammondjuk is van, egy B2-es. Azt nem tudom, ez pontosan miben különbözik a híresebb B3-astól (kevesebb kezelőszervet - percussion? - látok, de ebből nem feltétlenül tudok a hangra következtetni), kinézetre viszont egészen gyönyörű.

Mondjuk csalódtam volna a youtube-ban, ha nem lett volna legalább egy olyan videó, amin összehasonlítják a két modellt!

Sajnos nem jegyeztem meg, de a kinézete alapján ez egy Yamaha D80, D85, vagy ilyesmi, a hetvenes évek végéről. Ránézésre világos, hogy ezen nem csak zenélni lehet, de ki lehet rajta keverni egy teljes albumot, plusz  közben egy holdraszállást levezényelni :)

Bár csak egy szimpla elektromos orgonának tűnik, a youtube-os szereplései alapján - a D85 legalábbis biztosan - egész komoly szintinek tűnik. Konkrétan többen is Jean-Michael Jarre-t játszanak rajta...

... pedig - bár az ifjabbik Jarre sokféle hangszert használt - a legklasszikusabb hangzásai nem Yamahából jöttek, hanem legfőképp egy holland jószágból, az Eminent 310 Unique-ból. Ennek a videónak persze semmi köze a bécsi múzeumhoz, de hátha nem csak nekem tetszik.

Bár a kiállított hangszerekhez természetesen itt sem szabad hozzányúlni, látványra is meglehetősen lenyűgöző a gyűjtemény. Tulajdonképpen kicsit furcsa is, hogy az európai klasszikus zene egyik volt fővárosában nincs saját múzeuma a hangszereknek - bár tulajdonképpen úgyis az a lényeg, hogy valahol meg lehet nézni őket; csak hát az jutott eszembe, hogy ki tudja, mi minden lehet még a raktárukban?

Ja, fontos figyelmeztetés a monoton ismétlődő hangokat nem annyira kedvelőknek: ha fáj a fejünk, ne hozzunk gyerekeket ide, mert tutira nem fogják abbahagyni a kipróbálható billentyűmechanikák nyomkodását, újra és újra és újra ;)