Ma már furcsának tűnik, hogy gyerekkoromban mennyire elkülönült a rádióban a zene és a könnyűzene. Persze nem tragikusan, de nem volt olyan, hogy egész nap az éppen aktuális "nyugati" slágerek szóltak - azoknak megvolt a maguk helye, főleg a kívánságműsorokban. Vagy csak én éreztem így? Persze így is sok popzenét hallgattunk, legtöbbször szüleim magnószalagjairól - ezek viszont értelemszerűen az ő ízlésüket tükrözték, ezért néha furcsa volt hallani, milyen zenék léteznek még a világban. Többségük nem tetszett, de volt pár, ami nagyon megmaradt.

Például ez az opusz, melynek egy rövidített verziója szólt viszonylag rendszeresen a rádióban. Akkoriban még élt az a ma már viccesnek ható szokás, hogy minden dal- és lemezcímet magyarítva mondtak be, így tudtam, hogy a Világok harca feldolgozásáról van szó, de ötletem se volt, hogy ezen túl kicsoda-micsoda ez. Sőt, igazából azt se tudtam eldönteni, hogy ez most könnyű- vagy komolyzene :)

Ezen a darabon viszont kiakadtam. Nem is zene igazából, de még nem rap... 1966-ból. Persze apu elmagyarázta, hogy zenei viccről van szó, amivel nyugaton néha nagyon be lehet futni - és tényleg, hisz még hozzánk is eljutott. Csak tudnám, minek :)

Azt már csak az internetnek köszönhetően tudtam meg évtizedekkel később, hogy ennek az érthetetlen kislemez-sikernek B oldala is volt: ugyanaz visszafelé. Fogadjunk, hogy belehallgatsz, mert te se hiszed el! És fogadjunk, hogy hamar le is állítod, mert borzasztóan idegesítő ;)

Távolodjunk el kicsit a rádiótól: a suliban elég sokáig az "antimetál" csapatot erősítettem, a Pokolgépnek pedig már a neve is cikinek tűnt. Azzal meg végképp nem tudtunk mit kezdeni, hogy egy népies műdalra ráéneklik a saját nevüket... sok évvel később, már a műfaj rajongójaként jöttem rá, hogy egy metál lemezt igazából nem is szabadna mással befejezni, csak valami marhasággal, mert egyszerűen nem szabad túl komolyan venni a keménykedést. Ők nem vették, és jól tették - azt pedig tudni kell, hogy ez a lemezük úgy kezdődik, hogy gyerekek azt kántálják, hogy "tökfejű nem leszek, van belőle elééég, tökfejűű nem leszek, van belőőőle eeelééég". Ezt az együttest szerintem végzetesen félreismerték :)

Hozzáteszem, hogy az eggyel lazább stílusban utazó P. Box is képes volt egy hetvenes évek progresszív rockját idéző instrumentálist úgy kezdeni, hogy "dödöle-dödöle, digi-dagi, dödöle-dödöle-digi-dagi". Mondjuk a "Dödöle" a szerző, Sáfár József beceneve volt, ő meg számos beszámoló szerint igen kevéssé komoly, ámde legalább rendkívül komolytalan figura, úgyhogy az ő száma igenis kezdődjön így :)

* Sajnos ezt nem tudom első kézből megerősíteni - bár állítólag kiskoromban többször is találkoztam vele, mert nagybátyám haverja volt, csak annyi maradt meg róla, hogy nagymamám később mesélte, hogy nem bírtam megjegyezni a nevét, és Szafarinak hívtam.

De picit ugorjunk még vissza a Pokolgépre, akik '89-es lemezüket is az előzőhöz méltóan fejezték be - vélhetően valaki ottfelejtett a stúdióban egy szintit, ők meg nyomkodták a gombokat, amíg nem jött ki az elvárt lemezhossz :)

Na, és akkor mindezt vezessük le valami még komolyabbal - hiszen a Voga-Turnovszky duó az ilyen jellegű zenei megmozdulásairól volt híres :)