Néha megkérdezik tőlem, hogy mitől kattantam rá mostanában ennyire a szlovák vasútra. Nos, egyrészt igen erős a nosztalgiafaktor. Például azóta tetszenek ezek az aránytalanul nagy felső fényszóróval ("bányászlámpával") rendelkező motorkocsik, hogy először megláttam egy ilyet valamikor 7-8 évesen, vakáció közben:
Szlovákia vasútjainak egyik vonzereje számomra az, hogy a "Bzmotokat" leszámítva minden vontatójárművük idegen - szokatlan, furcsa, nem megszokott - számomra. Ráadásul többségük elég egzotikusan is néz ki: a gülüszemű Búvár, a mellben erős Bardotka, a teljesen ufó Laminátka, vagy épp a fentebbi, M 286-os sorozatú motorka. Persze ezek mind csehszlovák eredetű járművek, így Csehországban is megtalálhatók, de oda nem tud az ember kiugrani Pestről úgy, hogy este ismét otthon van.
Mindenesetre idén júniusban - harmincvalahány év után - végre sikerült egy ilyen Bányászlámpással utaznom! Igaz, ránézésre ez nem múzeumi, hanem kivonáskori állapotú példány lehetett, eredetileg például műbőrrel voltak az ülések borítva.
A sorozat tudtommal már nem közlekedik normál forgalomban, úgyhogy csak különmeneten tudtam elcsípni. Nem is akármilyenen: az élményt már a szerelvény összeállítása megelőlegezte! Bányászlámpa, utána három "Bzmot" egy mellékkocsival, aztán két M 262-es - ilyen vonat biztosan sosem járt menetrend szerint! Az útvonal is érdekes volt: Pozsonyligetfaluból (Petržalka) Pozsonyszőlősön (Vajnory) át Szencig (Senec), onnan pedig vissza Pozsony-Keletig (Bratislava východ), a vasúti múzeumhoz.
Ez így biztos sokaknak követhetetlen, úgyhogy felskicceltem ide a pozsonyi vasúti hálózatot: baloldalt lentről mentünk jobbra fel. Ahogy látható, az útvonal nem volt nyílegyenesnek mondható. Régen ugyan létezett egy, a belvároson és az Öreg hídon átvezető útvonal, melyet itt pirossal (remélhetőleg - még mindig színtévesztő vagyok) rajzoltam be, de azt 1985-ben leváltották egy újonnan épített (fél)körgyűrűvel, mely a kétszintes (!) Kikötői hídon (Prístavný most) halad át a Duna fölött, és elkerüli a sűrűn lakott városrészeket.
Ja, és a vonatunk nem csak egymagában csattogta körbe a szlovák fővárost, hanem Nové Mestóig ezzel a fekete szépséggel versenyezve: az egyik vágányon mi mentünk, a másikon ő, egy sor tartálykocsit vonszolva. Az Csehszlovák Államvasutak 555.3-as sorozatú gőzösei a német Birodalmi Vasút 52-es sorozatú hadimozdonyainak 1963-ben elvégzett átépítésével jöttek létre. Szén- helyett olajtüzelésűek lettek - de megmaradtak ugyanolyan impozáns látványnak :)
Az eredetileg 1943-ban gyártott gőzöst egy nekünk is ismerős dízelgép, egy Szergej segítette ki vonóerővel ("talán mégse kellene túlerőltetni az öreget" jeligére?). Csehszlovák testvéreink annak idején hatszázegynéhány darabot szereztek be a hattengelyes masinából, de a villamosítás előrehaladta miatt már a kilencvenes években kivonták őket a forgalomból (sőt, már a nyolcvanas években eladtak a MÁV-nak néhány felesleges példányt).
A két vágány túl közel volt egymáshoz ahhoz, hogy egy videókamera objektíve be tudja fogni a látványt, de magával ragadó érzés volt, ahogy a hatalmas gépsárkány elzakatolt mellettünk! Az ember ritkán lát mozgó vontatójárművet közelről, tehát ez tényleg különleges nézőpont volt.
A hab a tortán pedig az, hogy az utazás nem került semmibe! Pontosabban mivel a vonat a vasúti múzeum pénztárjánál rakta le az utasokat, "elvárták", hogy bemegyünk oda, de külön részvételi díjat akkor se kellett fizetni az 1 óra 40 perces nosztalgiamenetért, se pedig azt nem ellenőrizték, hogy aki leszáll a motorkocsiról, az tényleg bemegy-e a múzeumba. Tehát hét motorkocsi, egy gőz- és egy dízelmozdony megtesz több tíz kilométert, személyzettel, üzemanyaggal, és mégis ki tudják hozni, hogy ne kelljen külön fizetni érte! És akkor még nem számoltuk azt, hogy Szlovákiában a gőzmozdonyos meneteket vízzel töltött tartálykocsis tűzoltóvonatnak kell követnie, ami plusz gép, plusz személyzet. De valószínűleg a cseh tartálykocsik se ingyen gurultak a gőzös mögött. Hogy csinálják ezt a szlovákok?
Ez megy most