Áprilisban bemutattam Karl Holzinger néhány színes felvételét a Váci útról, most viszont fekete-fehérben fogunk visszautazni az időben!
A külső Váci út szerintem kevésbé volt városias, mint a belső - leszámítva a Megyeri és a Fóti út közti részt, ahol a Vízműveknek és az Egyesült Izzónak köszönhetően mintha egy másik helyre kerültünk volna pár száz méter erejéig. Az út szélén futó síneken balra egy egyirányú Bengáli közeledik felénk, jobbra pedig egy középbejáratú pótkocsi hátsóját látjuk. A tojáslámpás Skoda által kicsit takart busz típusát sajnos nem ismerem fel, a megfejtést kommentben várom :)
1980-ban járunk, a 12-es és 14-es villamosok vágányainak felújítása miatt tűnt fel ez a HÉV-mozdony a Béke utcában. A faburkolatú L III-as típus nem volt különösebben szép, de nem csak a HÉV 1000 voltja, hanem a villamosvasút 550/600-a alatt is működött, úgyhogy néha lehetett a városban is látni.
Kicsit arrébb állt a párja, a 21-es pályaszámú zöld erőművész. Ez a gép ma is megvan, a szentendrei múzeumban lehet találkozni vele.
A 43-as villamos eredetileg HÉV-nek épült, csak 1963-ban sárgult be. A vicinális jelleg emlékét - többek közt - néhány állomásépületecske őrizte a végsőkig, például a budafoki József Attila utcánál. Hangulatos ez a fotó, bár a kopott vakolat és a hullámos sínek egyértelműen a leépülés jelei. Ez a kép '81 augusztusi, '83-ban meg is szüntették a vonalat, pontosabban felfüggesztették a közlekedést rajta. Pedig milyen jól jönne, ha legalább a Camponáig meglenne!
A városszéli kopottság ellentéteként is felfogható a Kossuth Lajos tér ezzel a 2A-val. A zöldterület széle azért itt is le van taposva...
Valahol az előbbi két kép közt helyezkedik el látványilag a Margit híd budai hídfőjének állapota ezen a képen. Az út rendben van, a villamos kellően modern, de az eredeti sarok- és tetőkialakítás nagyon hiányzik a kétoldalt álló házakról! Ami akkoriban nagyon tetszett, az az, hogy a szentendrei HÉV földalatti szakaszának megállóit a metróhoz hasonló kivilágított táblák jelezték, lefelé mutató neonnyíllal.
A Használtcikk-piac felé igyekszik ez a 13-as villamos a Határ út kereszteződése előtt. A képen látható motorkocsi ma is megvan, sőt: nemrég visszahozták Szegedről Pestre, hogy felújítás után csinálhassanak belőle és egy pótkocsiból egy pont olyan szerelvényt, mint amit itt látunk!
A Moszkva tér '79-ben még teljes kapacitással várta a villamosokat - itt például rögtön négy vágány is haladt párhuzamosan egy irányban, ami rendszeresen lenyűgözte a nyugati villamosbarátokat. Aztán a rendszerváltás körül lebutították a Beszkárt által a negyvenes években kitalált forgalmi rendet...
És lássunk még egy szép ezrest. Sőt: _az_ 1000-est! A kilencvenes évek közepén mindig megdöbbentem, hogy milyen elhanyagolt volt az 56-os felső végállomása, de a kép alapján ez már '81-ben így volt, lásd a leszakadt peronszélet, meg a sötét és düledező fa épületet! Aki kicsit felnőttebb volt akkoriban, hogy emlékszik, felújították még ezt a végállomást ezután, vagy egészen '99-ig így maradt?
És ha a Váci úttal kezdtem a bejegyzést, akkor azzal is fejezem be, csak kicsit beljebb, a Dagály utcánál. Érdekesség, hogy a képen látható ikerkocsi ma is megvan: az egyik fele Szegeden, a másik Debrencenben alkotja egy-egy ikerkocsi egyik felét. A 2569-est ugyanis a 2573-assal párosították egy szegedi nosztalgiaszerelvényhez, az itt hátul guruló 2568-ast pedig a 2572-essel egy debrecenihez. Hogy miért kellett két ikerkocsit összekavarni, azt talán sose fogom megérteni, mindenesetre a kép nagyon hangulatos az önkiszolgáló étteremmel, a fekete rendszámos lengyel Kispolszkival, és a távolban a Láng Gépgyár igazgatósági épületével.
A fényképekért köszönetet szeretnék mondani Karl Holzingernek. A képek szerzői jogai őt illetik, újraközlésük csak az ő engedélyével lehetséges!
Ha tetszenek a képek, ajánld ezt a bejegyzést ismerőseidnek!
Ez megy most