Idén számtalan vasútbarátot láttam a viccesen tükörfordított "nagydisznószakálli", azaz az alsó-ausztriai Groß Schweinbarth-i vonalról írni, ami kíváncsivá tett. Mi van ott, ami annyira érdekes, miért megy most hirtelen mindenki oda? Aztán, amikor egy hétfőm előre nem vártan felszabadult, bekunyeráltam magam az oda induló Ícé autójába, hogy szemügyre vegyem a környéket.

A sok emlegetésnek természetesen oka volt: a 2019 decemberi menetrendváltással ugyanis megszűnt a személyforgalom a Groß Schweinbarth-i vonalakon. Mert bármit is gondolunk az osztrák közlekedésszervezésről, ott sincs kolbászból a kerítés: ha egy vasútvonalon nincs elég utas, akkor ott is más közlekedési eszköz után néznek.

A nagydisznószakálli (hadd emlegessem így) hálózat 2019-ben már csak két vonalból állt, melyek fejreállított "Y" alakban húzódtak Bad Pirawarth és Gänserndorf, illetve Groß Schweinbarth és Obersdorf közt. Ahogy azonban a fentebbi térképen látható, a vonalak régen továbbmentek észak felé, így az "Y" akkor még "X" volt. Pontosan emiatt az alsó-ausztriai Weinviertelt feltáró vasutakat Schweinbarther Kreuznak, azaz "schweinbarthi keresztnek" is hívták.

Bécs, Stammersdorf, kicsivel a bezárás előtt. Készítő: Herbert Ortner - Eigenes Werk, CC BY 3.0, Link

A "kereszt" története 1903-ban kezdődött, amikor a Lokalbahn Gänserndorf–Gaunersdorf Gesellschaft társaság megnyitotta helyiérdekű vonalát a nevében szereplő két település közt. Ugyanebben az évben a Lokalbahn Stammersdorf–Auersthal is útjára indította saját vicinálisát, ugyancsak a nevében szereplő települések közt. Az előbbi társaság 1906-ra Mistelbachig, a másik pedig Dobermannsdorfig hosszabbította vonalát, de Groß Schweinbarth és Bad Pirawarth közt közösen használták a síneket.

A stammersdorfi vasútállomás épülete ma is megvan

A "kereszt" hanyatlása 1988-ban már vonalbezárások képében öltött testet: megszűnt a személyforgalom Stammersdorf és Obersdorf, Hohenruppersdorf és Dobermannsdorf, illetve Gaweinstal Brünner Straße és Mistelbach közt - tessék szépen megkeresni ezeket a helységeket a térképen, ha már ennyit vacakoltam vele :) Ezután kis szünet következett, majd 2004-ben elment az utolsó vonat Gaweinstal Brünner Straße és Bad Pirawarth közt is, viszont a másik ágon ismét megindult a forgalom Sulzig. Utóbbi nem tartott sokáig, 2010-ben Bad Pirawarthig rövidítették ezt az ágat is, ekkor alakult ki a 2019 decemberéig látható állapot, amit sötétkékkel jeleztem a térképen. Érdekes módon az északkeleti ág egy része ezután ismét látott némi forgalmat, a K.K. Museumsbahn Weinviertel ugyanis néhány éve múzeumvasutat üzemeltet Bad Pirawarth és Sulz közt.

A "kereszt" vonatai jó ideje kihasználatlanok voltak; valahol azt olvastam, hogy a fenntarthatósághoz szükséges 2000 utas helyett csak 700 használta őket naponta. 2019-ben végül a bezárás mellett döntöttek: szeptembertől elindult két, a vonatnál sűrűbb kiszolgálást biztosító buszjárat, melyekről azt ígérik, hogy a járműveket hamarosan elektromos hajtásúra cserélik, december 14-én pedig elment az utolsó személyszállító vonat - a két dátum közti időszak arra szolgált, hogy a helyieknek legyen lehetősége megszokni az új rendszert. Egy helyi szervezet ennek ellenére ki szeretné kényszeríteni a vasúti üzem fenntartását, a Graz-Köflacher Bahn égisze alatt - majd meglátjuk, szerencsével járnak-e. Azt azért el kell mondani, hogy ezen a hétfői munkanapon csak 4-5 nem vasútbarát utast láttunk a vonatokon, amelyekkel utaztunk, és ez valóban kevésnek tűnik a gazdaságossághoz. Obersdorfban ugyan 20-25 ember is átszállt az S-Bahnról a vicinálisra délután 5 után, de ez a délutáni csúcshoz képest még mindig nem mondható soknak.

De vissza a kirándulásunkhoz: az időjárás nem volt kegyes hozzánk, időnként olyan köd volt, hogy már a peron vége is homályosan látszott. Másrészt viszont legalább nem esett :) A fentebbi videón szerintem sikerült a vonalak jellegzetességeit megörökíteni: a nem túl nagy sebességet, és a himbás olajszivattyúkat, melyek döbbenetes számban pettyezték a tájat. Jellemző volt még a nem biztosított átjárók előtti kürtölés, aminek köszönhetően jó előre tudni lehetett, hogy vonat közeledik. A leglátványosabb rész Groß Schweinbarth előtt volt, ahol az "Y" szárai felől jövő vágányok úgy egy kilométer hosszban egymás mellett futnak; ettől eltekintve átlagos dombvidéki vonalakról beszélhetünk, különösebben érdekes műtárgyak (alagút, híd) nélkül. További kommentekeket a CC feliratra kattintva olvashattok a videón.

Számomra meglepő volt, hogy mennyire az itthoniakra hasonlítottak az állapotok: kajlán álló oszlopok, helyenként megsüllyedt pálya... Az első egy kilométert Gänserndorf állomásról elindulva konkrétan 3 perc alatt tette meg a motorkocsi, és ez még Kisszénás és Kondoros közt is lassúnak számítana. Talán azért is döntöttek éppen most a buszra átállás mellett, mert most kellene hirtelen sok pénzt a pályára költeni? Viszont az állomásépületek remek állapotban voltak, annak ellenére, hogy a legtöbb üres volt. Egyébként a képeken látható 5047-es sorozatú motorkocsik első példányait '87-ben pont itt, a Schweinbarther Kreuzban tesztelték. Sic rail transit gloria mundi?

A szóló motorkocsiból álló vonatok elsősorban a Gänserndorf - Groß Schweinbarth - Obersdorf szakaszt szolgálták ki, időnként Groß Schweinbarthból Bad Pirawarthig felrohanva és visszajőve. Ezt jelentette, hogy "Nagydisznószakáll" volt a hálózat középpontja: minden irányból egyszerre értek ide a vonatok, és az átszállások után egyszerre is indultak tovább. Pontosabban egy perc különbséggel. Menetrendi "pókot" persze itthon is találni, de én még nem láttam olyat, ami ennyire takkra pontosan működött volna.

Ez az egy perc néha úgy jött ki, hogy a vonatok a két irányból egyszerre érkeztek arra a részre, ahol párhuzamosan futottak a vágányaik, csak aztán egyiket megállították az állomás előtt. Délelőtt, amikor a sínek mellett állva fotóztunk, sajnos nem egyszerre jöttek, amikor viszont beutaztuk "a keresztet", kis versengés alakult ki, hogy melyik motorkocsi ér előbb oda. Azt hiszem ez a párhuzamos futás fog megmaradni bennem erről a vicinálisról, és ez egy jópofa emlék.