Az átlagember számára Peter Green neve valószínűleg semmit sem mond, ezt a számot viszont szerintem mindenki hallotta már:
Az "Albatross" a Fleetwood Mac hatalmas slágere volt 1968-ban. Ez a Fleetwood Mac azonos is azzal, amelyik később amerikai stílusú rádiórockban utazott, meg nem is. De ne szaladjunk előre a történetben!
Peter Green 1946-ban született Londonban, és hamar felfedezte magának a zenét; tinédzserként már együttesekben nyomult, hol basszus-, hol rendes gitáron. A hatvanas évek közepén kinézte magának John Mayall zenekarát, a Bluesbreakerst, ahol '65-66-ban egy bizonyos Eric Clapton nevű fickó gitározott. Green állítólag többször megpróbálta magát rátukmálni Mayallra, és hamarosan lehetősége is nyílt vele játszani, amikor Eric lelépett Görögországba nyaralni. A gitáristen ekkor még visszajött, de hamarosan végleg otthagyta a csapatot; ekkor Peter rendes tag lett, és játszott a következő Bluesbreakers lemezen. Ezen elsősorban Mayall szerzeményei és feldolgozások szerepeltek, de helyet kapott két Green szerzemény is. Közülük a fentebb hallható, The Supernatural című valószínűleg nagy hatással lehetett Carlos Santanára, aki a karrierje egy részét erre a fajta hangulatra és hangzásra építette.
Greennek aztán elege lett a Bluesbreakersből, amit Mayall más irányba szeretett volna továbbvinni, és inkább saját együttest alapított. Ez nagyjából úgy zajlott, hogy kilépett John Mayalltól, és magával vitte a dobost és a basszgitárost. Előbbit Mick Fleetwoodnak hívták, utóbbit John McVie-nak, az ő nevükből alkotta meg a banda nevét, a Fleetwood Mac-et. Egyik korai slágerük a Black Magic Woman című Green-szerzemény volt - igen, ez az a dal, melynek feldolgozásával Santana igazán híres lett.
De Green nem csak lassú blues-okat írt, hanem olyan dalokat is, mint az "Oh well", ami szerintem a riff-orientált hetvenes évekbeli rockzene egyik előszele volt. Mellesleg 1970-ben néhány fellépésen egy Skid Row nevű ír banda volt a Fleetwood Mac előzenekara, egy bizonyos Gary Moore-ral gitáron. A fiatal srác játéka annyira tetszett Greennek, hogy elhívta magához beszélgetni, majd a menedzserén keresztül elintézte, hogy az ír együttes lemezszerződéshez jusson.
Bár a Fleetwood Mac sikeres volt (a fentebbi dalt később egyébként a Judas Priest dolgozta fel), Green valamiféle mentális betegség tüneteit kezdte mutatni. Az együttessel való együttműködése egy müncheni LSD-s trip után ért véget, de nem ellenezte, hogy a többiek továbbvigyék a nevet. Egy ideig még fellépett szólóban és másokkal együttműködve is, de miután skizofréniával diagnosztizálták, eltűnt a nyilvánosság elől. Később visszatért a zenéléshez, de hangos sikerek nélkül.
By W.W.Thaler - H. Weber, Hildesheim - Own work, CC BY-SA 3.0, Link
Green a zenéjén kívül még egy dologgal lett híres: az általa használt 1959-es cherry burst Gibson Les Paul Standard a világ egyik leghíresebb hangszere, legalábbis ha a gitárosokat kérdezzük. Különlegessége, hogy a nyaki pickupba az egyik mágnes fordítva lett beszerelve, ami különleges hangzáshoz vezetett (sok leírásban csak a pickup gitárba való fordítva beszerelését említik, de az önmagában még nem szólna így). A gitárt Green 1972 körül eladta Gary Moore-nak, így az onnantól kezdve a Colosseum II, a Thin Lizzy és Gary saját lemezein és koncertjein volt látható-hallható, egészen addig, amíg 2006-ban anyagi okokból kifolyólag (egy betegség miatt lemondott turné költségeit fedezendő) el kellett adnia. Állítólag egymillió dollár körül ment el! Ezután a hangszer átment néhány gyűjtő kezén, majd 2014-ben a Metallicás Kirk Hammettnél kötött ki.
Peter Green halálát tegnap jelentették be, állítólag békésen, álmában távozott. A bejegyzést egy nemrég lezajlott tribute koncerttel fejezném be, melyen a ZZ Topos Billy Gibbons is részt vett, többek közt egy Fleetwood Mac feldolgozással - ami egy Buster Brown szám feldolgozása volt.
Ez megy most