Örömmel tölt el, hogy a város nemrég szegényebb lett egy elég látványos foghíjjal, melynek helyére szállodát építettek a Baross téren:

Namármost ízlések és pofonok, hogy valakinek tetszik vagy nem tetszik az új épület, az viszont biztos, hogy jobban néz ki, mint az, ami előtte volt ugyanott:

És ez nem a második világháború óta nézett így ki, mert itt sosem állt állandó épület, valahogy mindig foghíj maradt az amúgy élettől pezsgő téren! Erről pedig az jutott eszembe, hogy még gyerekkoromban, a nyolcvanas években is mennyire a foghíjtelkek és tűzfalak városa volt Budapest. Nosza, lássunk pár példát!

By Leó Feszler - http://budapestcity.uw.hu/03-muemlekek/05/Danubius-kut/index-hu.htm (dead link), CC BY-SA 3.0, Link

A Kálvin tér az én életemben sosem nézett ki jól. Gyakorlatilag csak régi képekről - lásd fent - tudom, hogy ez egykor egy reprezentatív nagyvárosi tér volt, nem csak egy átszállóhely, amin az ember úgy igyekszik átrohanni, hogy lehetőleg minél kevesebbet nézzen körül (pedig már akkor is komoly átszállóhely volt, hiszen innen indult egykor az első pesti lóvasút, később pedig átment rajta az első normál nyomtávú budapesti villamosvonal!).

1987-ben viszont így nézett ki a tér - aki nem ismerné fel: a Kecskeméti utca torkolata felé nézünk. Hozzáteszem, hogy Lengyelországban és a volt NDK területén ma is látni ekkora foghíjakat belvárosokban, de az ember a szűkebb hazájától mindig többet vár el. Persze volt szerethető része még ennek a kopasz felállásnak is, például a városfal "lenyomata" a bal oldali üres telken. Máig nem tudom, hogy amit ott láttunk, azt utólag építették oda, vagy tényleg ennyire egyben megmaradt itt a fal. Egyébként határozottan úgy rémlik, hogy itt volt valahol az a bódé is, ahol életemben először ettem hotdogot (vagy hamburgert?), szóval fontos történelmi események tanúja volt az a foghíjtelek :)

A gyermeki lelkemnek kedves másik motívum a "mosószeres fa" - a Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat reklámja - volt az északi foghíjtelken (melyet a jelek szerint parkolónak használtak). Általános megoldás volt akkoriban, hogy a látványos helyeken levő tűzfalakat hirdetőtáblának használták, de ebben a festett fában valahogy volt spiritusz - de persze ettől még elég igénytelen volt a tér összhatása. Egyébként érdekes, hogy a szocialista hiánygazdaságban úgy nyomták a reklámokat, hogy abba a tőkés nyugat is belepirult volna!

A Budapest ostromában végzetesen megsérült két ház üresen maradt helyére a rendszerváltás körül épült fel a Korona szálló, mely az osztrák pénzből való olcsó szállodaépítés legrosszabb pillanatait is überolni tudta oda nem illőségével. Panelekből van összerakva, de cirádás összekötő izéje van a Kecskeméti utca fölött, meg ferde teteje, kutyaház alakú tetőtéri ablakokkal. Az NDK-ban nagy hagyománya volt a paneles retróépítészetnek, de ide ez szerintem kevés. Értékelem, hogy igyekeztek úgy tenni, mintha több épületet látnánk, nem egyet, de erre a térre szerintem a komplexum egyik fele se illik. Sosem tetszett ez a szálloda, de persze akkor még nem sejtettem, hogy a tér másik oldalát nemsokára még jobban szétépítészkedik...

A tér másik oldala is csonka volt, ez itt például a Baross utca és az Üllői út közti kiszögellés, ahová a jelek szerint évtizedeken át nem bírtak jobbat kitalálni, mint falra mázolt hirdetéseket. A Pataki Ágis Fabulon-mozaik sokak emlékezetében megragadt, én viszont érdekes módon a Lehel hűtőgépek logójára emlékeztem erről a sarokról. Most a Fortepannak köszönhetően kiderült, hogy tényleg volt ott egy olyan:

Szerintem a stílusa miatt sokan azt hitték, hogy a Fabulon-reklám valami régi dolog a hatvanas évekből, pedig csak '82-ben került oda. Ez a fotó itt fent például '77-es, és még nyoma sincs rajta "Fabulon Áginak" :)

És így néz ki ma ez a sarok. A térre néző lichthófnál elvileg jobb, de túl sok szeretnivalót nem sikerült felfedeznem benne eddig. És félreértés ne essék, nálam tényleg nem arról van szó, hogy timpanon, kariatidák és vakolt kváderezés nélkül egy épületet se tudok elfogadni, ez a ház egyszerűen csak nem méltó erre a helyre. Szerintem.

A másik dolog, ami nagyon megmaradt azokról a sétákról, amikor nagyival erre csavarogtunk a nyolcvanas években, a "Szövetkezeti Javítószolgálat" jobbra-balra rohangáló szerelőket ábrázoló mázolmánya volt. Persze nem ez volt a leghíresebb dolog, ami egykor azon a tűzfalon látható volt: egykor egy vörös csillag díszelgett ott, amit az 1956-os forradalom során jól dokumentáltan egy "ruszkik haza" feliratra cseréltek. Mindenesetre itt is döbbenetesnek tartom, hogy egy ennyire központi, jó közlekedésű helyre ötven év alatt nem bírtak semmit kitalálni. És mondanám, hogy "szerencsére", de aztán 2000 után csak odakerült valami, és abban sem volt sok köszönet:

Ízlésről persze kár vitatkozni, én mégis úgy vagyok vele, hogy bár a Mázsa téren lehet, hogy jól nézne ki ez az épület, de itt, a Nemzeti Múzeum látványába belelógva nem bírok lelkesedni érte. Pláne, ha belegondolok, hogy előtte ez állt ott..!

Lezárásként azért ki merném jelenteni, hogy jobb ma a tér, mint mondjuk '87-ben volt, csak még mindig nem jó. Valahogy nincs lelke. Ha itt vagyok, és nem csak villamosról metróra szállok át, akkor jellemzően vagy a Ráday, vagy a Múzeum utcába sietek, de soha nem állok meg körülnézni, hogy milyen szép hely ez... mert nem az.

(folyt.köv. további foghíjakkal)

UI: Aki nem élt még akkor, vagy csak elfelejtette: a cím Ráday Mihály "Unokáink sem fogják látni..." című tévés riportsorozatát idézi.