Az Ikarus 260-asok után immár a 280-asok ideje is lejárt! Nem tudom, miért, de a csuklósokat valamiért mindig reprezentatívabbnak éreztem a gyártót tekintve, mint a kéttengelyeseket: ha valahol Ikarus városi buszról volt szó, mindig egy csuklós jelent meg lelki szemeim előtt...

Amikor elkezdtem viszonylag sokat buszozni, évekig semmi más se közlekedett a városban, csak 200-as Ikarus (legalábbis a BKV-nál, mert volánosból még Farost is láttam). Épp ezért nehéz megmondani, hogy melyik volt az az Ikarus 280-assal közlekedő viszonylat, amire leginkább emlékszem, mert a 180-asok 1979/80-as selejtezése és a 435-asok 1994-ben kezdődö elterjedése közt ez volt a budapesti csuklós busz, és semmi más. De persze azért vannak emlékeim néhány járatról :)

A 12-es busz mai szemmel nézve furcsának tűnik: egyrészt körjárat volt, tehát nem volt végállomása, ahol visszafordult, másrészt 100%-ban párhuzamos volt a 4-es villamossal, ami ma nem kívánt párhuzamosságnak minősülne. Persze akkor szükség volt rá: amennyire emlékszem, a busz és a villamos is állandóan tele volt - csak előbbi egyre többször ragadt bele a dugóba. Ez az állapot '89-ig tartott, amikor a 12-est kivették a Nagykörútról.

A 4-es villamossal nem párhuzamos szakaszra még óvodás koromból emlékszem: a Vincellér utcai megállóban szálltunk fel, a Karolina útnál (amit itt már egy évtizeddel később látunk, bár a fekete Volga miatt '89-nél korábbinak tűnhet a kép) pedig leszálltunk, előrementünk, és felszálltunk az előttünk várakozó 12-esre, ami hamarosan el is indult. Mert hiába volt körjárat a 12-es, azért a sofőröknek és buszoknak néha pihenniük kellett! Úgy rémlik, sokszor mindkét oldalon várakozott 1-2 busz, bár néha mintha egyből továbbmentünk volna. Jellemző egyébként, hogy világosan emlékszem arra, hogy a Vincellér utcánál a szemközti megállóban éppen RÁBA masztikátorokból terítették az aszfaltot, amíg vártuk ezt a bizonyos 12-est, de hogy hova mentünk, arról már fogalmam sincs :)

A másik oldali "végállomásról" sokkal konkrétabb emlékem a '87 januári nagy havazás hétfője, amikor nagy nehezen lejutottunk idáig a hegyről, abban a reményben, hogy innen majd a 12-essel tovább lehet menni, de tök üres volt minden. Se itt, se a másik oldalon nem állt busz, és se BKV-s, se más ember nem látszott sehol, még a tartózkodó is zárva volt! Fel-alá rohangásztunk, hogy ne fagyjunk meg, míg végre jött egy csuklós (nem biztos, hogy 12-es volt, mert azokban a napokban minden arra ment, amerre épp tudott), és elvitt bennünket a Budafoki útig, ahol aztán az iskolában kiderült, hogy nincs tanítás, úgyhogy akár otthon is maradhattunk volna. Voltak, akik az iskolától pár száz méterre levő otthonukból se jöttek be - akkor tanultam meg, milyen érzés baleknak lenni :)

Itt jegyzem meg, hogy ezeken a képeken általában kései állapotú 280-asokat látunk, a most nyugdíjba menőkhöz hasonló kinézettel, de eredetileg ezen a típuson is kis ablakok voltak, meg keskeny műszerfal a vezető előtt. Akkoriban nem dolgoztak 20-25 évig a buszok, hisz mindig jött helyettük új, úgyhogy a régebbi modellek hamar eltűntek*  - kivétel volt például ez az étkeztető alkalmatosság, mely '73-ban kezdte pályafutását, '80-ban lett guruló menza, és a kétezres évekig meg is maradt ebben az állapotban. Persze az ajtajai egy részét elvesztette az átépítéskor, de ne aggódjunk: a járgány ma is megvan, és a BKV tulajdonában az 1973-as állapotban való feltámadást várja - ami állítólag nincs is már messze!

* Itt szeretném megemlíteni, hogy az Ikarusok  később hosszú időkre megmaradása legfőképp az ún. vázcserés felújításoknak köszönhető, melyek miatt egy több évtizedes 200-asban legtöbbször már nem sok van a gyártáskori vasból. Itt lehet erről olvasni.

De vissza az emlékekhez: XI. kerületiként az 1-es alapjárat volt; szerintem többet utaztam vele, mint a 7-essel. Igazából persze egész Budapestnek az alapjárata volt, mert ez volt a város első buszvonala 1915-ben a Dózsa György út és a Bajcsy-Zsilinszky közt (persze egyik utat se így hívták akkoriban). Millió emlékem van az 1-esről, például egy Petőfi Csarnokos - már nem tudom, milyen - koncertről hazafelé jövet egy 280-ason hallottam először a Tankcsapda "Az élet a legjobb méreg" című dalát, az utazóközönség ugyanis azt énekelte az Oktogontól a Gellért térig.

A 10-es busz azért volt fontos nekem, mert amikor egyedül kezdtem hazajárni az általánosból, ezzel jutottam el a múltkor sokat emlegetett 153-asig. Ó, hányszor csapták be az orrom előtt a hátsó ajtót a sofőrök, ahogy rohantam a Schönherz Zoltán utcai megállóhoz! Még pont odaértem volna, de PAFF, kövér gáz, én meg várhattam a következőre... Meg voltam győződve arról, hogy direkt csinálják, úgyhogy hamar eldöntöttem, hogy soha többé nem fogok busz után futni. Hogy villamos után se? Az más :)

Azt már szerintem leírtam párszor, hogy szenvedélyesen utáltam a 86-ost buszt: amikor Óbudán laktam és Újbudára kellett mennem, munkanap reggeleken és délutánokon sokszor inkább körbementem az 1-es villamos - 3-as metró - piros 7-es busz útvonalon, mert az gyorsabb volt - de mindenképpen haladósabb. Esténként már nem dugult be a 86-os útvonala, úgyhogy olyankor inkább vártam rá 15-20 perceket a Batyin, de azt se szerettem. 1995-ig még piros 86-os is volt, de legtöbbször az se volt annyival gyorsabb, hogy az ember megvárja, ha épp nem az jött. Az viszont mindenképpen örökké megmaradó emlék, ahogy a 280-as bekanyarodik a Gellért téren a házasságkötő terem elé, onnan pedig a Budafokiba, az ember meg próbál állva maradni az utánfutóban :)

Érdekes, hogy míg a ráncajtós 260-asok a kétezres évek legelején eltűntek, az utolsó ilyen 280-as egészen 2014-ig járt. A fentebbi képen persze nem az utolsó ilyen példány látható, ez a fotó inkább a helyszín miatt érdekes, hogy a 67-es villamospótló lett megörökítve a Baross téri halott vágányokon. Ez a konkrét eset ugyan kicsit bonyolultabb, de nehéz lenne tagadni, hogy a relatív olcsó - és nagy számban rendelkezésre álló - 200-asok sok villamos- és vasútvonal végét elhozták... De visszatérve a ráncajtókhoz: nem tudja valaki, miért maradtak a "ráncos" 280-asok ennyivel tovább, mint 260-as társaik?

Bár eddig BKV-s buszokról írtam, meg kell említeni, hogy sárga 280-asok is sokat jártak a fővárosban, villamospótlóként. Sokuk ráadáasul ráncajtósan, sőt: dupla fényszóróval :) Ezeken a kocsikon érdemes megfigyelni, hogy milyen kevés nyitható ablakuk van: ez a részlet az exportból visszamaradás vagy külföldről visszavásárlás jele. Például a keletnémetek szerették majdnemhogy nyitható részek nélkül rendelni a 280-asokat - öröm volt ilyen buszon utazni a pesti nyárban!

És a végén egy bónusz fotó. A kilencvenes évek első felében kezdtem el a budapesti éjszakában járkálni, és hamar megállapítottam, hogy a budapesti éjszakák hangja a távolból olyan, mint egy hegyről lefelé guruló Ikarusé: egy egyszerre sivító és morgó, lebegő "vuvuvuvuvuvuvuvu". Csak később tudtam meg, hogy amit én "Ikarus-hangnak" nevezek, az igazából a bolygóműves Rába hátsó híd zaja - ezen a képen egy ilyet láthatunk kiszerelve. Persze nem csak az Ikarusok alatt voltak ilyen és hasonló Rába hidak, hanem körülbelül a fél KGST alatt, tehát ez nem volt egy ritka hang :)

PS: Az Ikarus 280-as trolik még egy ideig maradnak, de én azokat külön állatfajnak tartom, és majd külön tárgyalom. Viszont az ő leváltásuk is már érkezőben van, tehát nekik sincs sok idejük hátra.

Köszönet a régi képekért Nagy Zsolt Leventének, Szelényi Gábornak és Székács Andrásnak!

Felhasznált források: oldikarus.hu, wikipedia. A régi táblákat a bkvportal.gportal.hu-ról dobta ki a google. Fantasztikus az a gyűjtemény, még egy nem-buszos számára is, mint én vagyok!