A csuklós kocka-Ikarusok egy héttel hamarabb nyugdíjba mentek, mint elődeik, de az utolsó magaspadlós hét végén azért ez a típus is ment néhány tiszteletkört. Én azért örültem ennek, mert a vasárnapra kiválasztott "parádés" vonal a 139-es volt, melyen a kilencvenes évek közepén érzésre hónapokat töltöttem, igaz, szerencsére részletekben.

Nem állítom, hogy egetverő boldogságban teltek a járaton töltött félórák, de mivel hamar kialakult a felszállási technikám a Délinél, aminek köszönhetően lökdösődés nélkül is mindig volt ülőhelyem, tulajdonképpen kibírható volt az út. Ráadásul rövidebb is, mint manapság, mert a gyors 139-es akkoriban még tényleg gyors volt, és nem állt meg minden fánál (bár már nem emlékszem, hogyan variálódtak a járatok, mert valamikor akkoriban szűnt meg a sima 139-es, és ezzel együtt a megállási rend is változott).

A másik irányba általában késő este mentem, akkor nem kellett tülekedni a helyekért - viszont a buszra várni igen. Ez annyira alapélmény volt, hogy amikor egyszer írtam magamnak egy abszurdnak szánt regényszerűséget, az a 139-esre várakozással kezdődött, pedig a mű nem önéletrajzi jellegű volt. Igazából persze magasról tettem arra, hogy milyen típusú busz jön, sokkal érdekesebb volt annál az élet 18-20 évesen :)

Na, mindegy, vissza a közlekedésbarát kockuláshoz: a hivatalosan keringő kocsi a BPI-923 volt, de egyszer a BPI-173 is felbukkant, mely tudtommal magántulajdonban van. Ennek a kijelzője és festése is a kilencvenes éveket idézte, szóval ő passzolt igazából az emlékeimhez.

Videóztam is, ahogy szoktam; helyszínek, kiegészítő információk, illetve némi morgás a régi 139-es buszokról a feliratozásban olvashatók ("CC" gomb)!