A kétezres években egy időre rászoktam a vasúti jegyek, konkrétan a kéregjegynek nevezett kartonlapocskák gyűjtésére. Persze nem csak emiatt vonatoztam, de a Bzmot zajától felriadó nyulak és őzek, a naplementék, vagy a távolban lecsapó villámok látványát nem lehet a fiókba eltenni, a jegyeket viszont igen.
A képek megmutatása előtt gyorsan leírnám, hogy kérem, senki ne keressen meg cserélgetési céllal, hogy neki van ilyenje, én meg adjam oda ezt meg azt cserébe: már felhagytam az aktív gyűjtéssel, és időm sincs ilyesmivel foglalkozni. Ezek a kartonlapocskák már nem tárgyak, hanem emlékek számomra, melyektől nem akarok megválni :)
Rákoshegyen meglepetés volt számomra, hogy Pesten belül még vannak nevesített kéregjegyek. Azért írom így, mert a kétezres évek második felében megjelent egy újabb fajta, amire már nem volt rányomtatva a kiadó állomás neve. Ennek nagy előnye volt a vasút számára, hogy nem kellett minden állomásra külön nyomtatni, hanem ugyanazok a kartonlapok mehettek mindenhova, de gyűjtőként innentől kezdve érdektelenné vált a téma. Akkoriban még voltak más kéregjegy-kiadó állomások is a fővárosban, például Rákosrendező és talán Istvántelek, de ezek nem voltak egész nap nyitva; jókor kellett odamenni. Jópofa, hogy a sok rákoshegyi jegy mind másfajta, mert távolságtól függően is különbözni tudtak a feliratok, például volt "teljesárú menetjegy" és "menetjegy teljesárú" is. És menjünk tovább: Balassagyarmatra azért jutottam el, mert egy ismerőssel megnéztük a nem sokkal később bezárt Diósjenő - Romhány vonalat, aztán a hosszabb útvonalon jöttünk haza. Lepsény és Adony az állapotából ítélve lehet, hogy a földön talált jegy - az ilyen véletlen találásokat hívtuk "peronpénztárnak". Tar, Kisterenye és Nagybátony mind a salgótarjáni vonalon vannak, ezeken az állomásokon egy M40-es mozdony által húzott különmenetet fotózva jártam. Tar kapcsán meg kell említenem a legdögösebb lovagi nevet, amit valaha hallottam: egykor a település közelében állt Pokoljáró Tar Lőrinc vára. Naggggyon metál név! Nyékládháza és Vámosgyörk a miskolci vonalon vannak, előbbin kedvezményes első osztályú kéreg is volt, ami mindig kellemes meglepetésnek számított.
Nagylókot és Sárosdot a biztonság kedvéért meg kellett néznem a térképen, hogy hol vannak, mert nem rémlett, hogy jártam volna ott. Ugyanakkor Rácalmásra emlékszem, és ugyanazon a vonalon van, akárcsak Szabadegyháza, szóval gyanús, hogy ugyanaz a túra lehetett, valószínűleg autóval. Vagy csak kaptam őket valakitől, ezt sose lehet kizárni. Százhalombattán emlékszem, hogy jártam a pénztárban, mert késett a vonat, amivel haza akartam menni, emiatt jóval több időt töltöttem ott, mint amennyit terveztem. Az alsó sor viszont szinte biztos, hogy valaki mástól jött, mert bár Sümegen, Pannonhalmán és Zalaszentivánon is jártam, pénztározás nem rémlik. Devecseren meg biztosan nem szálltam le. A szentiváni gyeseves és a sümegi gyorsvonati jegy nagyon tetszik, még az is lehet, hogy a vateráról vettem őket különlegességként.
És most menjünk át az ország északkeleti kvadránsába! Miskolc-Gömöri egy rejtett kincs: a közismert Tiszai pályaudvartól légvonalban alig egy kilométerre egy büszke régi épület alakjelzőkkel, azokból az időkből, amikor az egyes vasáttársaságok még külön vasútállomásokat építettek maguknak ugyanazon a településen. Régen akkora forgalma volt, hogy még villamos is járt oda, Bánréve és Tornanádáska felé pedig még ma is onnan lehet eljutni. Szilvásvárad-Szalajkavölgyön nem tudom, volt-e jegykiadás, amikor ott jártam, szóval azok lehet, hogy mástól jöttek. Pusztamonostor és Jászboldogháza-Jánoshida a Szolnok - Hatvan vonalon fekszik, oda egy békéscsabai túra végén mentem fel, mert unalmas lett volna Szolnokról egyenesen hazavonatozni. Utóbbi állomáson nem keveset várakoztam, közben a síneken átrohangászó nyulakat bámultam unalmamban. Innen jött az a reformjegynek nevezett nagyobb, vékony papírra nyomtatott slejfni is. Ezt mindig annál a kilométerszámnál vágták el, ameddig az ember megvette, jelen esetben 30-nál. Jópofa jegyfajta, de nem elég változatos, hiszen csak a pecsétben különbözik a másutt kiadottoktól. Hogy hova milyen jegyet adtak, az a kilométeren is múlt, 60(?) alatt általában reformjegyet adtak ki, afölött kérget, már ha volt az adott pénztárban olyan. Ezen felül további jegyfajták is voltak, de azokról majd máskor írok. Hidasnémetiben többször is jártam, akárcsak Balmazújvárosban, Fehérgyarmatról viszont talán a múltkor írtam, hogy ott nem. Az ottani jegyeket vagy valaki adta, vagy a vonaton találtam, ami szintén jellemző volt: az emberek otthagyták a leutazott jegyeiket a vonaton leszálláskor, a gyűjtőnek csak el kellett raknia ezeket, nem került semmibe. Simán lehet, hogy az itt látható jegyek fele így került hozzám, és azért nem emlékszem a pénztárakra...
A felső sor nagy része egy Békéscsaba környéki túrán érkezett, a dévaványai pedig Debrecenből Szeged felé tartva. Ottani jegyből több is lett, mert a pénztáros benyúlt egy fiókba, és mosolyogva a kezembe nyomott egy köteg használtat, amikor megkérdeztem, hogy milyen érdekes kéregjegyei vannak. Szerintem ott nem én lehettem az első gyűjtő, hogy így fel volt készülve. Egyébként itt azért van az embernek ideje bemenni a pénztárba, mert a vonat csúcsfordítózva fordul: bejön az egyik irányból, majd kimegy ugyanarra, csak egy másik vágányon. Én ezt nem tudtam, csak a menetrendből láttam, hogy van időm leszállni. Gondoltam, hogy a szembejövő vonatra várunk, aztán a váróteremből kifele nézve egyszercsak látom, hogy elindul a vonat. A frász jött rám, hogy benéztem az időt és otthagyott, aztán kiderült, hogy csak a motorkocsi állt át a mellékkocsi egyik végéről a másikra az irányváltás miatt. Ebből is látszik, hogy fel kell készülni az útra, mielőtt az ember elindul :) A mezőberényi menettérti jegy a megvételekor már különlegességnek számított, valószínűleg azért szálltam le, mert valaki mondta, hogy ott van ilyen. Debrecen-Csapókert nevét már láttuk az előző képen: ezen a megállóhelyen nagyon tetszett, hogy a peron közepén egy sorompós közúti átkelő működik, ezen túl világosan emlékszem arra, hogy valamelyik nagyecsedi jegyet a földön vagy a váróterem padlóján találtam várakozás közben. Érdekes egy hobbi volt ez, utána még évekig rendszeresen álmodtam olyat, hogy vasúti várótermekben járkálok, és minden tele van hazavihető kéregjegyekkel :)
Ez megy most