HamPLÓ

Múlt héten szabadságot vettem ki; nem csak a blogírás alól, hanem úgy általában. A tíznapos nyugi első felét gyakorlatilag végigaludtam, ...

... a maradék ötben pedig újra lefárasztottam magam, nehogy túl kipihent legyek a végére. A fárasztás módszeréül a vonatfotózós túrázást választottam, ...

... ami azt jelentette, hogy hajnali ötkor már úton voltunk Interszitivel - de volt, hogy már háromnegyed négykor elindultunk (Mariannom a második ilyen kelésre már nem is mondott semmit:).

Alapvetően jó dolog minél tovább aludni, de meg kell hagyni, ha az ember későn kel, akkor lemarad az ehhez hasonló élményekről:

Miglécnémeti nevét eddig nem ismertem, de mostantól emlékezni fogok rá, hogy ez az a hely, ahol azt a mesebeli reggelt láttam.

Mondjuk az is igaz, hogy rég fáztam annyit, mint ezekben a napokban :) Pedig nem volt mindig rossz idő, csak kicsit változékony volt: a fentebbi kép után negyven perccel ...

Két éve összedobtam egy - reményeim szerint - a hetvenes-nyolcvanas évek szintetizátorzenéire hajazó darabot. Ez ugyan nagyon nem az én műfajom, de gyerekkoromban mindig ilyenek szóltak a magyar tévé tudományos-ismeretterjesztő műsoraiban, és hiányzott ez a fura, gépies hangulat. Jó volt felidézni, és kipróbálni, tudok-e hasonlót csinálni. Az akkoriban hallott zenék nagy részét sikerült azonosítani az internet segítségével, de volt egy konkrét szám, amit sehogy se sikerült fellelnem, pedig nagyon meg volt tapadva a koponyám belső falán. Interszitivel beszélgetve kiderült, hogy ő is tudja, melyikről van szó, és velem ellentétben ő meg is találta a youtube-on - annyira megörült neki, hogy rögtön átküldte, én meg szintén örülök, úgyhogy megosztom mindenkivel a harmincvalahány év utáni újra-felfedezést :) Más is emlékszik erre? Delta: áttörés a sejtgyógyászatban egy tokiói klinikán, új robotokat állítottak üzembe egy japán autógyárban, új sebességrekordot döntött a sinkanszen... utólag úgy rémlik, akkoriban csak Távol-Keleten találtak fel dolgokat, és mindegyik bemutatását ez a szám festette alá:

Az a vicc, hogy végighallgattam több tíz órányi szintetizátorzenét, de nem találtam meg ezt - valószínűleg azért, mert annyira nem gondoltam volna, hogy Vangelisről van szó, hogy a tőle származó zenékre alapból nem kattintottam. Igazából ez a fajta zene továbbra sem a szívem csücske, de meg kell hagyni, rettentő hangulatos darab! Vagy csak a gyerekkori emlékek miatt érzem így?

Élet- és mozgóképek 2016 elejétől 2017 elejéig, a különlegestől a mindennapiig. Alaposan olvassátok át mind a négy oldalt, meg az összes linket, mert jövő héten kikérdezem! ;)

Életképek 51, III-VI.
Csatolt Ganz, majd hosszú CAF az 1-esen, próbajáratok az éjszakában, a budafoki remiz újjáépítése, feltúrt Bartók Béla út, lezárt Szabadság híd, nosztalgia ősz, köd a rakparton

A minap "a" reptéren jártam, és ennek kapcsán rácsodálkoztam, hogy a szabadtéri repülőmúzeum, a.k.a. skanzen költöztetése milyen előrehaladott állapotban van:

Persze olvastam arról, hogy új mólót kap a 2B terminál, szálloda épül, a parkolók bővítése miatt pedig költözniük kell a régi gépeknek, de fogalmam se volt arról, hogy ez nem csak terv, hanem már rég elkezdték csinálni.

A '90-es évek vége óta járok ide, amikor még kevesen tudták, hogy az út mellett álló öreg gépeket közelről is meg szabad nézni - maga a skanzen is sokkal fapadosabb volt, kevesebb és kopottabb gépekkel. Akkoriban nem volt büfé, italautomata, talán csak egy toi-toi állt a terület szélén, viszont a pilótafülkékbe be lehetett telepedni, akár órákon keresztül fotózgatva a Nagyvas és a Kistuskó pilótafülkéjének részleteit. Ez a parkoló szerintem akkor még sehol sem volt, Ferihegy I még zárva volt, és repülővel utazni még mindig befektetés/élmény volt, emiatt sokkal kevesebben éltek vele.

Aztán egyre több gép lett, egyre színesebb programokkal várták a nagyérdeműt, és a kiállított masinák is egyre szebbek lettek. Számomra az eddigi csúcs "Malvinka", azaz az Il-14-es motorozhatóvá tétele volt, illetve a kiállítás nagyobb darabjainak pilótafülkéinek felélesztése éjszakai fotózáshoz. Drukkolok, hogy ebben a szellemben folytatódjon skanzen élete, és csinálhassak még sok blogbejegyzést az itt látható szép dolgokról :)

A rákosszentmihályi körvasút váci vonal feletti felüljáróját manapság inkább csak alulról láthatják utasok, a Budapest - Vác - Szob viszonylaton utazva - felül maximum üzemi menetek bukkannak fel. Persze igazából nem is sok néznivaló van a műtárgyon, melynek legfőbb érdekessége, hogy a vasutasok a mai napig "marcheggi hídnak" hívják. És teszik ezt annak ellenére, hogy Marchegg innen több száz kilométerre, az osztrák-szlovák határon fekszik.

Mindez történelmi okokra vezethető vissza: eredetileg Marchegg volt az alul futó vonal magyar végpontja - az 1848-ban elkészült Bécs - Marchegg - Pozsony vonalat 1851-ben kötötték össze az 1846-ban átadott első magyar vasútvonallal, a vácival. Ezután még jó ideig ez volt a magyar és az osztrák fővárost összekötő fő vasúti kapcsolat, hiszen a ma 1-esnek nevezett Budapest - Győr - Hegyeshalom pálya csak 1884-re készült el, és ezután se számított elsőrangúnak (a kanyargós vonalvezetés miatt tovább tartott rajta az út Bécsbe, mint Pozsonyon át).

Von Pechristener Austria location map.svg: Lencer, NordNordWest - Eigenes Werk Map was created using: Open Street Map Austria location map.svg for location map, CC BY-SA 2.0, Link

Ez a térkép alapvetően a mai fősodrot, a Hegyeshalom - Lajtabruck - Bécs útvonalat mutatja, de látható rajta a Marchegg és Bécs közti összeköttetés is: az a nyílegyenes vékony vonal legfelül (a kettő közt, a Duna völgyében pedig ott az egykori Lokalbahn Wien-Pressburg maradványa, a Wolfsthalig közlekedő S7-es). Kivételesen nem arról van szó, hogy a rajzoló leegyszerűsítette a dolgokat; a Marchegger Ostbahn úgy 30 kilométeren át tényleg teljesen egyenesen halad, az általam valaha látott legunalmasabb vasútvonalként :)

Von User:My Friend - Eigenes Werk, CC BY-SA 3.0, Link

Pozsony és Bécs közt manapság dízeles ingavonatok járnak egyetlen vágányon, de nemsokára (részben) kétvágányosítják és villamosítják, úgyhogy be kellett utaznom mai, fapados kivitelében! Igazából eredetileg Pozsonyba indultunk Jazzcoollal, de olyan meleg volt, hogy nem volt kedvem elhagyni a viszonylag hűs pályaudvart, ezért javasoltam, hogy ugorjunk át az osztrák fővárosba a régi fővonalon, és jöjjünk vissza a másik, már jelenleg is villamosított, de kerülő útvonalat jelentő kapcsolaton.

Aki még nem járt vonattal Pozsonyban: a szlovák fővárosnak nem főpályaudvara, hanem "főállomása" (hlavná stanica) van, két ív közt egy harmadik ívben, Bécs és Brno felől egy régi építésű alagúton át megközelíthetően. Kicsit szűk, kicsit hangos, de van egyfajta hangulata! Ott a távolban már jön is vonatunk, egy ÖBB-s Hercules által tolt, egy szlovák és két osztrák kocsiból álló szerelvény. (Balra amúgy egy magánvasúti szerelvény vége látható - nálunk vajon mikor törik meg a MÁV személyszállítási monopóliuma?)

Régebben meséltem, hogy kiskoromban féltem a tévében időnként fellépő műszaki hibáktól: ilyenkor hirtelen elment az adás, véget ért a varázslat, csak egy felirat virított az üres képernyőn, mintha elérkezett volna a világvége. Most azon gondolkozom, hogy mennyire összecsináltam volna magam, ha ezt a szignált láttam volna gyerekként:

Na nem mintha 1954-ben lett volna a lakosságnál készülék, de akkor is! Egyébként érdekes, hogy "kedves hallgatóinkkkal" kezdenek - nem volt még kialakulva, hogy ezt az izét majd nézni is lehet...

És most már legalább tudjuk, hogy Eddie Ojeda és Zakk Wylde honnan vette az ihletet a gitárjaik festéséhez. Jó, tudom, egy nagyon szar volt, de éjfél múlt, fáradt vagyok, ennyire futja :)

Most kicsit elszakadunk a vonatoktól - bár ha jobban meggondolom, a hajózás is kötött pálya, hiszen a hajók többsége csak arra tud menni, amerre víz van... Naszóval, a Kossuth téri kockaház lebontása miatt a kettes metró nem áll meg ott - az állomás feljárója ugyebár az irodaház földszintén volt. A Deák térről sima, a Batthyányról pedig vízibusz biztosítja a tér metrókapcsolatát. A hétvégén kipróbáltam utóbbit:

Az utazás eszköze az egykori Morgó átkelőhajó volt. Bárcsak érteném, hogy mitől jobb név egy hajónak az, hogy "Várhegy" :)

Az ingajárat teljes értékű BKK szolgáltatás: van külön jelzése, menetrendje, rajta van a Futáron, és persze érvényes rá a bérlet. Maga az út alig négy perc, ami napfényben négy perc gyönyörködést jelent.

Például újabb szögből nézhettem meg egyik kedvenc épületemet, az Országházat. Úgy rémlik, gyerekkoromban itt nem volt hajóállomás, szóval ez a perspektíva nekem újdonság volt.

A múltkori gépzene után térjünk vissza a céltudatosabb hangkeltéshoz Gary Moore segítségével, aki most ünnepelné 65. születésnapját, ha nem távozott volna közülünk idő előtt. Érdekes, hogy bár az elektromos gitározásnak a blues-tól a fúziós jazzen át a hard rockig - és kvázi a metálig - oly sok fajtáját kipróbálta, akusztikus gitárhoz viszonylag ritkán nyúlt. És nem azért, mert nem tudott mit kezdeni a hangszerrel; itt például valami fesztiválon feledkezett bele egy intróba a tizenkét húroson:

(Akit érdekel, így szólt a szám eredetileg.) Amúgy nem kell akusztikus gitár a klasszikus darabokhoz, a Les Paul erre is jó, csak kicsit le kell tekerni a hangerőpotit - közben azért remélem értjük, hogy ez csak egyfajta vicces tisztelgés volt a barcelonai közönség felé:

Egyébként nem csak a spanyolos futamokhoz volt érzéke, azt is tudta, hogy néha kevés hangot kell játszani. Az alábbi felvétel még úgy is nagyon tetszik, hogy a felvétel néha csúszik:

Ezt a dalt annak idején Phil Lynott emlékére írta, sajnos most már érte szól :(

2016 utolsó előtti napjáról már meséltem, a tapolcai mozdonyfelvonulást meg is mutattam, de a nyolc Nohab és tizenhárom kocsi (12 + 1 fűtő) hazaútja is élmény volt számomra: ugyan csak három helyen tudtuk elcsípni a szerelvényt, de mindegyiken eggyel sötétebb volt, mint az előzőn.

A hangsávot kicsit feltoltam, mert olyan szépen röfögtek azok a GM motorok, és olyan szépen szóltak azok a kürtök, hogy vétek lett volna elveszni hagyni őket a tömörítésben. Remélem, tetszik :)