HamPLÓ

Annak ellenére, hogy néha csak a stúdióban állt be valaki mögé a gitárjával, Gary nem volt az a kimondott háttérzenész alkat: kimondottan jól érezte magát elöl, a reflektorfényben. Persze, aki ismeri a munkásságát, tudja, mennyire szerette mások számait feldolgozni, vagy csak szimplán együtt zenélni másokkal; mégis elég furcsa olyan felvételeken látni, amiken nem ő a főszereplő:

Itt például John Mayall akkor épp aktuális Bluesbreakers felállásához csatlakozott vendégként - a szám eredetileg a banda 1969-es lemezén szerepelt, melyen Gary ifjúkori példaképe, Peter Green játszott. A prímet Buddy Whittington viszi a gitáron, ő épp csak belepötyög néha - legalábbis saját magához képest.

A videó szövege szerint Gary-nek nem volt kedve hazamenni egy kisebb helyi segélykoncert után, inkább visszament a színpadra egy fiatal srácokból álló bandával. És igazán megpróbálta "előreengedni" őket: 2:30 körül szó szerint háttérbe vonul, és nem csinál semmit, de a másik két gitáros nem mer elkezdeni szólózgatni, mert hát... szóval... ki merne elkezdeni szólózni, amikor ott van egy Gary Moore is a színpadon? :) A dobos és a basszer viszont nagyon élvezi. Meg én is.

És ez az egyik leghihetetlenebb videó, amit valaha láttam: valami kis klub még kisebb színpadán egy kvázi ismeretlen zenekar játszik - az egyik hangfal árnyékában meg ott áll Gary, nyomja a rakenrólt, és minden jel szerint tök jól érzi magát. Most komolyan, ennél csak az lenne meglepőbb, ha egy falusi lakodalomban Eric Clapton játszaná a Királylányt a Hooliganstől :O

Bamberg belvárosa kész ékszeresdoboz, a Regnitz folyó közepébe épített régi városháza pedig messze földön híres:

By Simon Koopmann - Own work, CC BY-SA 3.0 de, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=9970092

Azt természetesen sejtettem, hogy az építmény a rokokó átépítés és falfestmények (hogy is fogalmazzak... nem ez a kedvenc építészeti stílusom) ellenére tetszeni fog, arra viszont nem számítottam, hogy a tövében ezt fogom látni:

Hiába, élni tudni kell - miért eddzzen az ember a világ végén, ha remek éttermek és sörözők közvetlen közelségében is lehet? :) Persze tudom, München közepén meg hullámlovagolnak:

Az idei Múzeumok Éjszakáját - ahogy már említettem - monóban nyomtuk Mariannommal: csak egy helyre mentünk, Ferihegyre. Eredetileg a "skanzent" is meg akartam nézni, mert már évek óta nem jártam ott, de végül ott csak gyorsan körülnéztünk, mert a reptérlátogatás a tervezettnél hosszabbra nyúlt. Ugyan főleg a kék óra miatt választottam az esti kört - remélve, hogy a Li-2-est elcsípjük pont akkor -, nem gondoltam, hogy különösebben sokat sikerül majd fotóznom, lévén a fényképezőgépem nem alkalmas az ilyesmire (aznap éppen azt játszotta, hogy nem jeleníti meg az aktuálisan látott képet a kijelzőn). A hangulatot viszont meg akartam örökíteni, úgyhogy videóztam, elég sokat:

Egy nosztalgia Setrával mentünk, de többször találkoztunk a BKV Malév-festéses Farosával, illetve a szintén nem túl rég elkészült Air Tours 250-essel. A távolból láttuk a még újabb 280-ast is, de azt a zárt területen kívül, és elég messziről. Ezen felül láttunk kisgépet, közepes gépet, illetve elég nagy teherszállítót... de inkább tessék a videót megnézni, ha már egyszer megharcoltam a szúnyogokkal, éjjeli lepkékkel és harapós tücsökforma valamikkel, amik időnként nekünk támadtak. Na jó, ennyire nyilván nem volt tragikus, de beszélni nem mindig mertem, mert telement a szám velük :)

Na, nem tűntem el, csak ki akartam próbálni, hogy tényleg nem omlik-e össze a Világegyetem, ha egy hétig nem írok új bejegyzést. Ügynökeim szerint a tér-idő-kontinuum nagyjából sértetlen, csak kicsit meggörbült a nagy testem közelében. Igaz, egyesek szerint a téridő egy ideje már eleve szétesés közben van, mások szerint pedig minden egyszerre történik, szóval what's the point.

Igazából persze csak másra kellett az időm és az erőm a héten, de úgy éreztem, írnom kell valamit, mert hülyén néz ki, hogy megírom, hogy nem hagyom abba, aztán meg mégis abbahagyom :) Most pedig nézzük meg Bernd, a depressziós kenyér kalandjait a német KiKa gyerekcsatorna éjszakai műsorszünetjéből, mert ennél WTF-ebb dolog most hirtelen nem jut az eszembe:

Szokásos - teljesen indokolatlanul - melodramatikus stílusomban már hetek óta azt várom, mikor kérdezi meg valaki, hogy "te most akkor abbahagytad a bloggolást?". Mivel ez nem történt meg, világos, hogy már mindenki rájött. És már megint én tudom meg utolsónak, pedig valaki korábban már levezette itt kommentben, hogy ez a termékgörbe lefelé konyuló része, és nincs ezzel semmi baj :)

Éveken át átlagosan kétnaponta kiraktam valamit - videókat, képeket néha gyakrabban is - ide, és idén egyszerűen belefáradtam. Gyakorlatilag majd' minden nap jelentett valami munkát a blog, hiszen nem csak a tulajdonképpeni szövegeket kellett megírni, hanem a képeket ki kellett válogatni, fel kellett dolgozni, fel kellett tölteni, rá kellett jönni, hogy nem tetszenek, újra kellett válogatni, újra kellett dolgozni, újra kellett tölteni, s.í.t. És persze a videók se csinálták meg magukat, valamint szerintem a szövegek újra és újra átírásában is tutira rekordokat döntöttem. Azzal, hogy ez leírom, nem sajnáltatni akarom magam, és nem is a közönség hálátlanságát szeretném felemlegetni, hisz senki se kérte, hogy írjak nekik, mindez csak tényközlés. Mindenesetre hetek óta csak vitorlázom az elmúlt pár év utószelében, és azon gondolkodom, hogy teljesen abbahagyjam-e. Most viszont baj van, mert négy hétnyi gitározás, videó- és filmnézés, magamat kialvás (ezek helyett készültek eddig az oldalaim) után elkezdett hiányozni a webre írogatás. Azt nem mondom, hogy megint rendszeresen nekiállok "kontentet gyártani", de elkezdett zavarni, hogy nem teszem. Fura dolog, de a tisztességesen átdolgozott munkanapok végén még mindig semmittevőnek érzem magam, ha nem osztom meg az élményeimet, emlékeimet, gondolataimat, de legalább a képeimet, videóimat a nagyvilággal. Tutira mazochista vagyok...

Amíg kiderül, hogy beborul, itt van egy szokásos helykitöltő vasutas videócska. Perpillanat a villamosok nem érdekelnek annyira, mint az előző 15+ évben, viszont sajnos nem utazom eleget ahhoz, hogy igazán érdekes vasutas pillanatokat mutassak (pl. csúcsfordítók az Andokban, Rhätische Bahn, pontosan induló vonat Magyarországon) be. Maradnak a Bézék, meg a Tisza-tavon áthaladó Bhv kocsi. Ráadásul idén Berlin is kimaradt, úgyhogy tényleg nem tudom, miről fogok tudni írni, de majd meglátjuk. Vagy nem :D

Az elmúlt hónapokban ismét végignéztem a Tűzvonalbant. Véletlenül bukkantunk rá nyaralás közben a Duna Worldön, a második résznél; hamar be is lett állítva a sorozatfelvétel. Érdekes volt "egy hajtásra" látni a teljes történetet, úgy, hogy nem kellett két rész közt egy hetet, két évad közt pedig hónapokat várni!

A véleményem alapvetően maradt, ami volt: ami annak idején tetszett, az ma is tetszett, ami anno zavart, az most is zavart. A fő karakterek például meglehetősen jól el lettek találva, bár némelyikük évadról-évadra másként viselkedett, különösebb érezhető ok nélkül - egyszerűen másmilyenre írták őket. Bordás az elején például renegát volt, aztán felelősségteljes vezetővé vált, az utolsó évadban viszont mindenkire haragudott. Mike szinte végig becsületes, de tesztoszteron-túltengéses balek volt, az utolsó évadban viszont hirtelen felelősségteljes vezetővé vált - mivel vele kellett Bordást lecserélni. Semmi baj nem volt se a szereppel, se az őt játszó színésszel, csak akár más neve is lehetett volna, akkora volt a változás :) Johnny a végére stabilan hozta az idegroncsot, pedig az eredeti kataktere miatt nem kellett volna így reagálnia a helyzetére, Móricz meg ugyanolyan lett, mint az elején volt, pedig az első két évad nagyjából arról szólt, hogy elkezdett nem olyan lenni. Otyó változásai is követhetetlenek voltak (plusz elmúlt a rokkantsága), Gyula ügye egyszerűen nem lett lezárva, Yoshit meg Herceghez hasonlóan nem kicsit túltolták. De a legrosszabb szerintem az volt, hogy Kolonics hirtelen egyértelműen és visszavonhatatlanul gonosz lett. Pedig ritka jó, már-már Piszkos Fred szintű átláthatatlan figura volt, jó és rossz oldalakkal, nem egy szokásos kétdimenziós valaki a tévéből. Herceg ellenben megmaradt legyőzhetetlen démonnak, és Alter is maradt kifejezéstelen gyíkszemmel a világba bámuló baltaarc, de őt így szerettük :)

És mindezek ellenére jó volt nézni a sorozatot: ha megkérdeznék, történt-e valami említésre méltó a magyar televíziózásban a rendszerváltás óta, először ez jutna eszembe (és talán más se nagyon). Az nyilvánvalónak tűnik, hogy az utolsó évadot kár volt megcsinálni, azzal elrontották az egészet, pedig amennyire az interneten olvasgatva kiderült, az eredeti írónak lettek volna ötletei. Persze úgy is fel lehet fogni, hogy a negyedik évaddal elérték, hogy ne vágyjunk úgy a folytatásra, mint ahogy a harmadik végén vágytunk:

Hogylehetne: Tűzvonalban 4x01 - Nem ez a nap

Hogylehetne: Tűzvonalban 4x02 - Móricz László rendőrtiszt

Hogylehetne: Tűzvonalban 4x03 - A keresztezések napja

Hogylehetne: Tűzvonalban 4x04 - Amikor én még kissrác voltam

Hogylehetne: Tűzvonalban 4x05: Húsdarálóban a Balaton-felvidéken

Hogylehetne: Tűzvonalban 4x06: Húsdarálóban II.

Hogylehetne: Tűzvonalban 4x07: A fogaskerekek lázadása

Azért mondjuk könyv formátumban még mindig érdekelne, Fonyódi mit kezdett volna a legutolsó jelenet után. Vagy akár a negyedik évadot eldobva. Sőt, simán lehetne több párhuzamos Tűzvonalban-univerzum is, az egyikben Bordás él, a másikban nem, a harmadikban Kolonics becsületes, a negyedikben Herceg a Papa... ;)

Persze ilyen szomorúan, mint ez a dal, nem szabad napot - pláne hetet - kezdeni, ráadásul nem is ő írta, úgyhogy jöjjön valami más! Ugyan ennek se ő a szerzője, viszont ez az egyik kedvencem az együttestől, amivel híres lett:

Ezt a bejegyzést zavaróan kevesen olvasták anno, úgyhogy mivel lusta disznó vagyok újat írni, most mindenki kap egy lehetőséget a hiányosság pótlására ;)

A múltkori modern épületek után szükségét éreztem, hogy levezetésként pár régebbit is mutassak. Már úgy értem, azoknak, akiknek nem volt elég a Dóm, vagy a rengeteg római emlék ;)

Kezdjük egy olyan épülettel, melyben rendeztek német-római birodalmi gyűlést és G7/G8 tanácskozást, helyszíne volt számtalan karneváli bálnak és táncmulatságnak: ez a Gürzenich.

„Haus Gürzenich 1850“ von Poppel nach Lange - http://www.antiquariat-franziska-bierl.de/media/bild/4821BG.jpg. Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons

A gótikus bálházat 1441-től '47-ig építették, majd 1850-ben kibővítették a környező házak rovására; ugyanekkor a nagytermet is átépítették. A második világháborúban jelentős sérüléseket szenvedett, ezért az ötvenes években a régi homlokzattal, de modern belsővel építették újjá.

Ezt a külső liftet már a kilencvenes években toldották a tömb oldalához, egy nagyobb felújítás során. Rendhagyó látvány, bár a rendezvényhelyszín használhatóságához biztos sokkal hozzájárul.

„Erdgeschossfoyer01“ von KölnKongress GmbH. Original uploader was KWege at de.wikipedia - Transferred from de.wikipedia; transferred to Commons by User:Ireas using CommonsHelper. (Original text : KölnKongress GmbH). Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons

Az 1850-es bővítésnek köszönhetően a tömb "körbefolyja" a Szent Albán templom korábban már bemutatott romjait: a fentebbi képen az apszis betüremkedését láthatjuk a lépcsőházba. Pontosabban igazából a templom falait építették körbe...

A Haus Neuerburgot az azonos nevű cigarettagyár igazgatóságaként építették az 1920-as években. Homlokzata az általam kedvelt téglaépítészetre emlékeztet, nyolcszögletű tornya pedig a kölni patríciusházak hasonló díszeire - akárcsak a korábban bemutatott Richmodisturm. Ma a városháza különböző hivatalai működnek benne, bár van valami megmagyarázhatatlan bohém kisugárzása, ami miatt mindig azt hittem rá, hogy sörház :)

Rég volt már SNL-es bejegyzés, nem? Bár sejtem, hogy az angol nyelv miatt az olvasók egy része azonnal továbbkattint, ránk fér egy kis önfeledt röhögés. Direkt nem nevetést írtam, mert az alábbi jelenetekben néha nem is a szöveg a lényeg, hanem hogy valamelyik szereplő vagy magától, vagy egy másik szereplő viselkedése miatt szétesik, és nem bírja folytatni a játékot a röhögéstől. A nevetés persze átterjed a többi szereplőre, aztán a közönségre, onnan vissza a nevettetőre... mindez élő adásban fél Amerika előtt :)

A szereplők persze legtöbbször akkor kezdik el a többieket nevettetni, amikor egy jelenet nem igazán ütős. Az SNL-nél előfordul az ilyesmi, hiszen egyetlen hét alatt kell a jeleneteket megírni, betanulni, összepróbálni, átírni, újra összepróbálni, kicsit még átírni, aztán élő adásban előadni. Egyszerűen nem mindig sikerül másfél órányi jó anyagot összehozni a rendelkezésre álló öt és fél nap alatt!

A "Down by the river" című jelenet is ilyen volt szerintem: az elején jó ötletnek tűnhetett, hogy az aggódó apa egy lúzer motivációs előadóval (hogy mondják ezt magyarul?) akar ráijeszteni a gyerekeire, de nem igazán tudtak mit kezdeni a felállással, így az eredményre valószínűleg senki sem emlékezne, ha Chris Farley nem ennyire mániákusan játssza a főszereplőt. Hogy a néhány évvel később túladagolásban elhunyt komikus magától hozta a figurát, vagy némi khm... vegyi segítség is kellett, azt nem tudom, csak azt, hogy David Spade és Christina Applegate majd bepisilnek a rögöhéstől - a véletlenül összetört asztal (mely később kötelező körré vált) pedig végképp legendássá tette a karaktert.

A jelenetek szétröhögésének koronázatlan királya Jimmy Fallon, akinek a tévéműsorát sokszor elég fárasztó nézni a folyamatos - és néha megjátszottnak tűnő - somolygás miatt. Az alábbi jelenetben ennek ellenére nem ő tehet arról, hogy szétesik, hanem Will Ferrell,  aki valószínűleg maga is érezte, hogy a szkeccs nem túl izmos, ezért a víz alatt elkezdte piszkálni szereplőtársát. A "professzorok a jacuzziban" sorozat (a szereplők korábban szárazon játszották a megkérdőjelezhetően viselkedő szeretőket) következő részeiben mindenesetre már a nézők is azt várták, hogy ki kap először röhögőgörcsöt a szereplők közül.

A "Jeffrey's" szkeccsek felállása nem túl bonyolult: a rettentően hip bolt elképesztően hip eladói szinte nem is bírják szavakba önteni, hogy mennyire lenézik vásárlóikat - de azért megpróbálják. Fallont itt Horatio Sanz nevetteti meg, akiről nem tudom eldönteni, hogy ennyire rossz színésznem tudja beleélni magát a karakterbe, vagy eleve csak arra ment rá, hogy a másikat kiakassza. Pierce Brosnan meg elrontja a szövegét, de kit zavar ez ebben a jelenetben? :)

A korai időkben viszonylag ritkaságszámba ment, hogy valaki élő műsorban kiessen a karakteréből, bár voltak, akik szerették provokálni a többieket. Manapság minden jel szerint más idők járnak: nem kell odafigyelni arra, hogy ne látszódjon, hogy a kamerák látószögén kívül eső táblákról olvassák a szöveget, és nem gáz, ha akár többen is rámennek valakire, hogy az elröhögje magát. A fentebbi jelenetsorozat kicsit az első videóra emlékeztet: a csínytevő gyerekeket a rendőrfőnök valódi bűnözők segítségével szeretné jó útra téríteni - a bűnözők viszont hol filmek történetét mesélik el saját kalandként, hol pedig a börtönbeli erőszak plasztikus leírásával ijesztgetik a kamaszokat, mindig túllőve a célon - és mindig megröhögtetve a kollégákat. Ha pedig azok esetleg még nem estek szét eléggé, a rendőrfőnököt játszó Jason Sudeikis rátesz egy lapáttal.

A "Californians" újgazdag - és kötelezően szőke - kaliforniaiakról szóló képzeletbeli szappanopera, ahol a szereplők a szokásos témák (megcsalás, eltűnt és megkerült szeretők) mellett leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy pontosan milyen útvonalon lehet eljutni A-ból B-be. Ezen felül átlagosan két percenként drámai döbbenetet mímelnek a kamerába, utána pedig csoportosan tükörbe néznek. Leírva hülyén hangzik, és szerencsére videón is az - és még mindig nem annyira buta az összhatás, mint azok a brazil és török sorozatok, melyeket a fogorvosi váróban menő tévében szoktam látni :O Mivel az egész jelenet eleve csak bohóckodás, a szereplők igyekeznek túljátszani a túljátszást, és túltolni a túltolt valley girl akcentust és szlenget. Jellemzően mindig Bill Hader törik meg először, aztán Kristen Wiig, majd Fred Armisen... aztán nagyjából mindenki. Se füle, se farka, de nem lehet röhögés nélkül kibírni :)