HamPLÓ

Ha nem jön semmi közbe - ezeket a sorokat 37 órával korábban írom -, akkor 2015. szeptember 17-én kora délután forgalomba áll az első két rövid CAF villamos a budapesti 3-ason. Mivel azt már most látom, hogy nem tudok ott lenni, úgy döntöttem, az eseményt az előzmények néhány mozzanatának bemutatásával ünneplem meg:

Amikor a budapesti CAF-ok járni tanultak
Próba- és tanulójáratok képen és videón

Valahol vicces, hogy az elmúlt 13 hónapban vagy két tucat bejegyzést írtam Köln különböző nevezetességeiről, de a villamosos/tömegközlekedéses oldalt elfelejtettem megcsinálni hozzájuk. Konkrétan ezekről volt már szó:

Kölni sorozatom további részei:
A kölni Dóm építése
A Nagy Szent Márton-templom
A Cloaca Maxima
Mementó: a Szent Albán-templom romjai
Severin-híd
Két és fél Erzsébet híd
Hatvágányos vasúti híd a Dóm tövében
A kölni főpályaudvar története
Egy másik "testvérhíd"
A kölni városháza római kori "pincéje"
A "Dómtömés"
Köln utcáin sétálva: régi vagy régi formájú?
Római kori bevásárlóutcák, rejtett terek, eltűnt korok maradványai
Köln utcáin sétálva: az este
Köln utcáin sétálva: faszádizmus
Amikor a levéltár eltűnt a föld felszínéről
Kikötő romjaiból menő negyed
Nord-Süd-Fahrt, avagy a túl nagy városrendezés se mindig jó ötlet
Tornyok és egyebek: kölni modern és még modernebb
Bálterem, székház, és újabb és újabb helyen feltámadó házszám: kölni klasszikusok

... ezekről viszont nem:

Van, aki kimondottan utálja a különvonatokat - de nem én! Érdekes lehet egy ilyen kirándulás pusztán a jármű miatt, illetve akkor, ha az olyan helyre visz, ahová másképp nem nagyon lehet eljutni. Ha pedig mindkét eset fennáll, már csak a jó időnek kell drukkolni :)

"Osztálykirándulás": Class 56-ossal, megint
Különvonat a Duna mentén

Az eheti random bejegyzések meghozták az eredményt: az eddigi ezres olvasottságból százas lett... a blogból pedig komment-élet híján lassan monológ lesz. Ezt persze nem azért írom, hogy sajnáljatok, hanem átvezetésként, mára ugyanis Saturday Night Live-os monológokkal készültem. Mondjuk ezt a frappánsnak szánt, napokkal korábban megírt átvezetést keresztülhúzta, hogy a tegnapelőtti bejegyzésre az átlagnál (0-2) több komment érkezett, de most már nem fogom átírni ;)

A monológ az SNL esetében azt a részt jelenti, amikor a "host" - aki igazából nem házigazda, hanem egy vendég, akinek épp akkoriban jön ki filmje, lemeze, vagy épp csak nagyon népszerű - kicsit reklámozza magát, majd elmondja, hogy ki lesz a zenei vendég. Messze nem ez a kedvenc részem a műsorokból (azt meg kimondottan utálom, amikor "random nézők" kérdéseket tesznek fel), de ha a host személyisége/szövege/előadókészsége a helyén van, és/vagy jó szöveget/történetet írnak neki, akkor azért el lehet rötyögni rajta. Anne Hathaway például meglehetősen aranyos, erre alapozták ezt a bevezetőjét:

Robin Williams szintén magát adta 1988-ban - ráadásul a legtöbb úgynevezett monológgal szemben ez tényleg monológ, konkrétan egy nyolcperces stand-up, ráadásul igen fontos - 18+-os... vagy nem is? - témát érintve:

Dwayne Johnson viszont akkor is jó volt, amikor éppen nem magát adta. Persze úgy sejtem, igazából pont azért tűnik ki a kigyúrt akcióhősök közül, mert ez a marháskodás nagyon is ő:

Másnak, például Colin Farrellnek csak rá kellett játszania a saját rossz hírére (ami korábban Pamela Andersonnak is bejött), és megvolt a téma:

Előrebocsátom, hogy nem a Városliget átépítéséről, nem bontásokról, építésről és zöldterületi arányokról akarok írni. Az is lehetne téma, amiről aztán teljesen jogosan lehetne vitát folytatni, de itt most egyszerűen nem erről lesz szó, úgyhogy aki mindenáron arról akarna kommentelni, kérem kattintson tovább valahova máshova! Köszönöm!

Legutóbb reggeli fényben élveztem a várost, a minap azonban visszatértem a szokásos munka utáni időponthoz - nem is volt már túl sok fény, mire kiértünk a Városligetbe Almár Ákos barátommal! Itt épp a Vajdahunyadvár mögött vagyunk, ahová szerintem a belső udvart ismerőknek maximum 1-2 százaléka sétál ki, pedig innen is marha jól néz ki!

Nagyon jól tudom, hogy ez az épületegyüttes tulajdonképpen nagyobb "történelemhamisítás", mint a berlini császári palota, a varsói óváros, vagy éppen fél Drezda visszaépítése (hiszen ez az épület sose állt itt igazából, sőt, ilyen épület sose létezett sehol, mert ez egy mix), de pontosan ugyanolyan jól esik ránézni, mint azokra. Szép és kész - itt a helye. Persze mivel már itt van százvalahány éve, meg is szoktuk, és senki nem áll neki kritizálni. Bezzeg ha a Várban kellene valami régit újonnan felépíteni :-/

De gyalogoljunk tovább kicsit, oda, ahol valami el fog tűnni! A PeCsa... hát... szóval elég ronda egy épület, de mivel rengeteg kellemes élményem (koncertek+repülőmúzeum) kötődik hozzá, nekem azért kicsit hiányozni fog.

Nakéremszépen, amikor ezt írom, még tegnap van, épp csak kikerült az előző napi bejegyzés, így nem tudom, akarja-e valaki az onnan hiányzó vonatokat látni*, viszont mivel ez nem kívánságműsor, hanem blog, akkor is berakok egyet, ha senki nem kéri! Ja, és nem képet, hanem videót. Bár azt a tapasztalatok szerint kevesebben szeretik - de mint mondám vala, ez nem kívánságműsor :)

Egy sikeres fotohalt után Tapolca felé tovább indulva gyakorlatilag véletlenül értünk pont a Badacsony megállóhelyről éppen elinduló Szergejes retróvonat mellé. Ícé azonnal kapcsolt, és felvette a mozdony tempóját, én meg kis kézikamerámmal megpróbáltam megörökíteni az élményt az anyósülésről. A párhuzamos haladásnak a körülmények időnként betettek, de így is az év videója lehetett volna számomra, mint annak idején ez... ha a kamerán profi mikrofon van. De nincs, így 20-30 km/h fölött a szélzaj miatti PFPFPFPFPFPPFFFFFFFPFPPFSSSSSSSPPFPFPFPFPFPPFPF-től, illetve az említett PFPFPFPFPFPPFFFFFFFPFPPFSSSSSSSPPFPFPFPFPFPPFPF miatt állandóan levágó zajszűrőtől alig lehetett a mozdony amúgy szépséges hangjait hallani a rögzített eredményen. Viszont a Badacsony büszke tömbje körül rohanó mozdony képét képtelen lettem volna letörölni, így némi vágás után ráillesztettem az egyik múltkori zenémet a minimálisra lehalkított zaj fölé. Tudom, sehol sincs a Szergej hangjától az eredmény, de sajnos nem rajtam múlt**. Az elindulás és az első 40 másodperc azért így is sértetlenül megmaradt, ha másért nem, hát azért érdemes elindítani. Szerintem. Szintén érdemes megfigyelni, hogyan mozognak fel-alá a tengelyek a pálya egyenetlenségein, illetve hogy az első kocsi és a mozdony néha mintha lökdösné egymást... én legalábbis ritkán látok vonatot ilyen perspektívából, talán másnak is tetszeni fog:

Mivel az előttünk haladó autóból valaki ugyanígy videózta a vonatot, lehet, hogy hamarosan jobb minőségben is felbukkan a száguldás a youtube-on. Ha mégse, akkor örömmel fogadom a crowdfounding felajánlásokat egy olyan kamerára, amivel legközelebb rendesen is meg tudom örökíteni az élményt :)

* közben Ícé bejelentkezett, hogy ő igen, amit nem igazán értek, mert vele voltam fotózni, és szerintem ő valószínűleg jobb képeket csinált
** közben Ícé jelezte, hogy nem tetszik neki a zeném. néha nagyon nehéz az élet :)

PS: Természetesen lesz majd képes bejegyzés is az újabb dízelszagú túrá(k)ról, de elsőnek ezt a videót szerettem volna megmutatni, hogy az alaphangulatot megadja.

... az érdekesség kedvéért vonatok nélkül. Momentán úgyis teljesen mindegynek tűnik, mit töltök fel, nincs itt élet, úgyhogy a magam örömére csinálom tovább :)

Szent György-hegy: a nap balról sütötte a síneket, a szép háttér viszont pont ott volt, úgyhogy figyelmen kívül lett hagyva a megvilágítás iránya. Tudom, két éve már lelkendeztem arról, hogy a Tapolcai-medence milyen gyönyörű hely, de idén se sikerült ennek ellentmondó élményeket szereznem.

Szalmabálák. Milyen ártalmatlannak tűnnek, ahogy a fűben lapítanak, pedig... tényleg azok - szerencsére, mert különben nem lett volna jó háromegyed órát várakozni mellettük a 35 fokban. Vagy lehet, hogy így se tett jót? ;)

Nakéremszépen, annyira nincs semmi reakció mostanában a bejegyzésekre, hogy akár olyasmiről is írhatok, amiről tudom, hogy nem szokott túl sok visszhangot kelteni (lepjetek meg;): a Doctor Who-ról. Jó rég nem volt ez téma itt, egyszerűen azért, mert az utóbbi másfél évad elment mellettem - viszont imádom annyira a sorozatot, hogy nem akartam rosszat írni róla. Ugye már meséltem, hogy az első Doktorom a negyedik volt, aztán a sehanyadik, aztán a kilencedik:

... aztán jött a tizedik, akit eleinte nagyon utáltam, aztán hozzánőtt a szívemhez... és akinek az utolsó másfél évadjánál egyszerűen ráuntam a sorozatra. Pontosabban nem ráuntam, csak szerintem túltolták a dolgokat, a nyers marhaságot. Ami persze vicces, mert ez az a sorozat, ami az első perctől kezdve túltolja a dolgokat, és direkt választja a tudományos fantasztikum helyett az abszurd, meglepő, mondatni angolos fantasztikumot: minden idők három legjobb részéből egyet Douglas Adams írt, egyet Neil Gaiman, a harmadikat meg a BBC-s Sherlock agytrösztje. Ennél angolosabban furcsa aligha lehetne valami...

Namármost nekem egy ideje a tizenegyedik Doki a legkedvencebbem: Matt Smith szerintem zseniális volt a szerepben, és az ötödik és hatodik évadban marha jó részeket írtak neki, amikben kedvére brillírozhatott:

Annyira bejött ez az irány, hogy az előző két Doktor történeteire évekig rá se bírtam nézni! Aztán jött a hetedik évad, és valahogy végig hidegen hagytak a történetek - ráadásul nem tudott megfogni az aktuális companion se. Az ötvenedik évforduló alkalmából készített rész ugyan javított az évadon a szememben:

Biztos van, aki szerint túl sok Berlin volt mostanában a blogban, úgyhogy most szczecini villamosok jönnek - köztük jó sok ex-berlini :) A közepesen nagy hálózat láthatóan megújulás alatt áll: vannak jó minőségű pályák (még füvesített is), de azért többnyire lestrapált síneken gurultunk, illetve vannak új, alacsonypadlós villamosok (a szegedi PESA-k tesói), de azért a flotta gerincét Berlinből szerzett KT4-esek és T6A2 szerelvények alkotják. Egy vagy két klasszikus Konstal 105Na-t is láttunk, plusz néhány felújítottat (gyakorlatilag újonnan építettet), illetve egy nyolctengelyes, elvileg 105-ösre alapozott, részben alacsonypadlós csuklóst. Bővebb kommentár a videó felirataiban:

Magyarország - turbulens történelmének köszönhetően - nem bővelkedik román stílusú templomokban. Akad persze egy-kettő, de azért egy átlagos olasz nagyvárosban, vagy éppen Kölnben is több van belőlük, mint itt az egész országban. Az ember gyakorlatilag nincs hozzászokva, hogy itthon ilyen homlokzattal találkozzon:

Aztán a Bükkben mégis ott áll egy ilyen. Ráadásul olyan környezetben, melynek szintén szűkében vagyunk a vastag piros vonalon belül - a vadregényes fehér sziklákról beszélek:

Hu Totya - A feltöltő saját munkája: „Bél-kő in fog”. Engedély: CC BY-SA 3.0, forrás: Wikimedia Commons

Persze a Bélapátfalva fölött tornyosuló Bél-kő mai kinézetét a cementgyártáshoz kapcsolódó kőbányászatnak köszönheti, de ragyogó látványt nyújt, még ha másfélét is, mint eredetileg:

http://szepkilatas.blog.hu/2014/02/13/bel-ko_a_magyar_sziklaparadicsom: „Bél-kő (metszet)”. Engedély: Közkincs, forrás: Wikipédia

A templom egykor egy ciszterci apátsághoz tartozott, melynek építését félbeszakította a tatárjárás - a szakértők szerint látszik, hogy nem ugyanazok fejezték be, akik elkezdték. A következő nagy csapás, a török uralom idejére aztán már magától elnéptelenedett a kolostor, és a XVII. századra már csak romok maradtak belőle.

A XIV-XV. század során "gótizált" épületet végül az 1730-as években az akkori stílusnak megfelelően barokk elemek és berendezési tárgyak felhasználásával építették újjá. A környező egyházi épületek a XIX. században tűntek el (romjaikra gyár épült), így az 1930-as években már csak a templom műemléki helyreállításához tudtak hozzálátni. Ez azonban az eredeti építkezéshez hasonlóan félbemaradt - a második világháború miatt. A végső lépések végül az ötvenes-hatvanas években történtek meg.