HamPLÓ

Fogalmam sincs, hányszor mentem el autóval/vonattal Lébény mellett, de igen magas számról lehet szó - a városka román stílusú templomát viszont csak nemrég láttam közelről, amikor sikerült rábeszélnem Interszitit, hogy az aktuális vonatfotós túra során térjünk le az M1-esről.

Az egy dolog, hogy a Rajna mentén helyenként kifejezetten ügyesen kell elhajítani egy követ, ha nem akarjuk, hogy eltaláljon egy román stílusú templomot, de itthon nem sok minden maradt abból a korból. És ez nem a műemlékvédelem hibája, hiszen ennek a XII-XIII. század fordulóján épült templomnak gyakorlatilag esélye se volt épségben megmaradni: felgyújtották a tatárok, a törökök, meg aki épp erre járt; fenntartóját, a jezsuita rendet feloszlatták, és néha balesetek is történtek.

És mégis ott áll a település közepén, mintha egy időutazásos film díszlete lenne! Át- és újraépítették többször, feldíszítették, majd visszaegyszerűsítették, de tömege és formavilága az eredetit idézi.

A homlokzat elég jól demonstrálja azt, amit a suliban a romanika templomépítészetéről tanítottak: zárt tömeg, kis, lőrésszerű nyílásokkal - ez a templom egyben erőd is; a tartószerkezetekről pedig még eleve nem tudtak eleget ahhoz, hogy óriási ablakokat nyissanak a falakon. A félköríves főbejárat annál díszesebb...

Nyári berlini látogatásomkor feldúlva találtam kedvenc főpályaudvaromat: a Stadtbahn ketté volt vágva, az S-Bahnok csak Friedrichstrasséig jártak, a "rendes" vonatok pedig az Ostbahnhofig. Ez azt eredményezte, hogy odafent csak a (több-kevésbé) nyugatról jövő régiós vonatok tűntek fel, néhány távolságival (mint a soproni emlékfestésű Taurus által vontatott hamburgi), minden más odalent zajlott. Mivel az Ostbahnhof zsákutcaként üzemelt, ami elment oda, az mind erre jött visszafele is - akkor is, ha a fordájának már vége volt; ennek köszönhetően a forgalom közel fele "Beszállni Tilosba ment"...

A videó a szürkület órájában készült: az első snitt hátterében jobbra az Alexanderplatz-i tévétornyot, balra pedig a Charité épületeit látjuk, elöl egy magánvasúti dízel motorvonattal - alattunk a Humboldthafen vize lenne látható, ha látható lenne. A következő jelenet a taurusos ingavonattal az egyik kedvencem a színek miatt - bár a proli, izé promi Big Brother plakátja nem kellett volna oda :) Ez a vonat még szállított utasokat, az eztán következő, visszafele jövő tesója azonban már rezsimenet. Hogy érdekesebb legyen, külső íven épp egy nyugat felé tartó S-Bahn "előzi". Szépek ezek az emeletes kocsik, nem? Felhívnám a figyelmet a regionális ütemes menetrend huszadik szülinapját ünneplő matricára is a mozdonyon! Az utolsó jelenetben egy kelet fele haladó, Síntrabi által tolt ingát látunk, ismét a tévétoronnyal - a pályaudvar alsó szintjén levő vonattolongást majd később mutatom :)

Kikapcsolódásként megint négy ködös kép, még mindig ugyanarról a ködös szombatról. Kár, hogy azóta nem volt ilyen, szívesen folytatnám a kattogatást!

A Deák téren voltaképp nem is volt akkora köd, pontosabban a házak között annyira nem volt észrevehető - a Szervita téri templom azért már nem nagyon látszódott.

Eddig fel se tűnt, hogy a Lánchíd oroszlánjai ilyen vicces arcot vágnak. Vagy csak szerintem néz ki úgy, mintha épp azt mondaná, hogy "nem én voltam, kéremszépen, és nem is láttam semmit, de tényleg, nőjjek ide, ha nem így volt"? :)

Bár a kézügyességemet ismerve elég reménytelen ötletnek tűnik, de egy időben elég komolyan próbálkoztam repülőgép makettek összerakásával. Ez úgy 5-6 évig tarthatott, ami alatt körülbelül 30-35 műanyag csodát raktam össze - de egyszerre sose volt 10-12 darabnál többem, mert a nagytakarítások végére valahogy mindig megfogyatkoztak az eltörött/elveszett futószárak és légcsavarok, tehát nagy volt a fluktuáció. De most nem arról akarok beszélni, hogy milyen érzés a padlón, hátára bukva megtalálni egy 1:72-es méretarányú P-38-ast, ami eredetileg három polc magasságban parkolt, vagy hogy mennyire nem boldogító látvány az Avia B-534 egy ráesett könyv súlya alatt egymásra hajtogatódott két szárnya... hanem hogy milyen volt, amikor egy osztálytársam nekem adta életem első Hasegawa katalógusát.

Úgy rémlik, az itt jobb oldalt látható volt az - de az is lehet, hogy ezt csak később szereztem meg. Aki nem látott még ilyen katalógust, annak röviden: meglepően jó minőségű papíron csodásnál csodásabb makettekról készített csodásnál csodásabb képek sorakoztak a lapokon. Az itthoni színes újságok mind (messze) rosszabb minőségben készültek ezeknél az ingyenes kiadványoknál; a témába vágó Repülés és Haditechnika című lapok pedig egyenesen fekete-fehérben. Persze voltak vicces oldalak is ezekben a katalógusokban, de azok direkt készültek annak - ellentétben az akkoriban itthon kapható szakirodalommal, amiben néha teljesen fantázia alapon készült rajzok szerepeltek a típusokról.

Ennek persze oka volt, de most inkább arról írnék, hogy milyen furcsa volt, amikor olyan típusokat találtam a Hasegawa katalógusban, azaz egy szórakoztató jellegű kereskedelmi kiadványban, amikről ott és akkor hallottam először - pedig én aztán mindent kiolvastam a kerületi könyvtárban a témában, és mindent megvettem az újságosnál! Persze azóta az információhoz jutásunk minősége teljesen megváltozott (legfeljebb azt kell szűrni, hogy mi valós, és mi kitalált), ezért nehéz elképzelni az érzést, de valami olyasmi volt, mint jó néhány évvel később az internet: folyamatos döbbenet, hogy jé, ilyen is van? Meg ilyen is? Ez meg így néz ki?

Most pár ilyen gépet szeretnék mutatni. Semmi tanulság, és semmi ismeretterjesztés - régebben magam mögött hagytam ezt a hobbit annál, mintsem hogy a wikipediánál többet tudjak mondani róluk :)

"RA-5C Vigilante RVAH-7 1979" by Service Depicted: Navy - ID:DNSC0409230. Licensed under Public Domain via Wikimedia Commons

Wuppertal igazán nincs messze Kölntől, de valamiért soha nem látogattunk át oda - idén pótoltam ezt a hiányosságot. Két dolog lepett meg a függővasúttal kapcsolatban: az egyik, hogy bár száztizenvalahány éves, elég dinamikusan halad, nem műemlékhez méltóan; a másik, hogy ívek után mennyire beleng a jármű - ez utóbbi a videón is többször látható. További highlight: 2:15-nél a váltó. De inkább nem emelnék ki részleteket, tessék végignézni az egészet! :)

Itt egy kép arról, hogy milyen NEM volt a szombatom és vasárnapom. Folyatás... majd ha kipihentem ;)

A múltkori bécsi videón felbukkant egy böhöm nagy kék-bézs hasáb a kis piros villamosok közt, ami igazán megérdemel egy külön videót:

A "bádeni HÉV" 1927/28-ban 12 négytengelyes motorkocsit szerzett be. A járművek közel 16 méteres hosszukkal igencsak méretesek voltak, de erősek is: négy 90 kW-os motor hajtotta őket. Villamosos párhuzammal: akkorák, mint egy budapesti Tatra, csak pont kétszer erősebbek! Meglehetősen sokáig megmaradtak, egészen a nyolcvanas évekig futottak; a 224-es múzeumi kocsi 1970 körüli állapotban van. És ami még szokatlan (persze csak itt, a városban): pályacsengő helyett dudával ijesztgetik a gyanútlan villamosbarátokat :)

Őszintén szólva a legutóbbi nürnbergi bejegyzésem kisebb visszhangot keltett, mint reméltem, de persze lehet, hogy én becsültem túl a hidak vonzerejét :)

Mindezek ellenére ott folytatom, ahol abbahagytam: a Hóhér-hídnál, pontosabban az azzal átellenes Pegnitz-ág partján álló borraktárnál (Weinstadel), ami állítólag a legnagyobb favázas épület Németországban - bár a mérete csak a másik oldalról érzékelhető. A mellette álló víztorony 1320 környékén védműként épült, majd börtön lett - ma az egész komplexum kollégiumként üzemel.

Innen csak pár lépés az 1491-ben épített magtár. Ahogy az a képekről sejthető, a város háború után helyreállított műemlékei többnyire vagy favázasok, vagy a környékre jellemző sárga homokkőből épültek; a kettő váltakozása elég színes összképet ad ahhoz, hogy az ember ne a helyre nem állított homlokzatokat figyelje.

Persze helyenként ilyen egészen bohém látvány is a szemünk elé tárulhat. Nürnberg ma is nagyon szép, de a XX. század pusztításai előtt valószínűleg gyönyörű volt!

A Museumsbrücke 1700 körül készült el, egy korábbi, részben fa átkelő helyén. A második világháború után dupla szélességben építették újjá...

Idén - több évnyi kihagyás után - megint kiugrottam a bécsi villamosnapra. Amióta nálunk is van rendes nosztalgia üzem - meg Villamosnap - nem olyan világrengető élmény ez a rendezvény számomra, de azért persze jó volt fél napon keresztül egyik öreg csotrogányról a másikra szállni :)

A szervezéstől nem voltam annyira oda: a tuják útvonala kevéssé volt látványos (körülbelül mintha nálunk a Liget térről lenne nosztalgia járat a Fehér útra), a típusfelhozatal a lehetőségekhez képest unalmas volt, a főműhelyi program elég semmilyen, a buszokra pedig nem lehetett felférni; de azért persze meglehetősen élveztem az egészet. Különösen a buszokat - nem bírtam nem arra gondolni, hogy nálunk Budapesten egyszerűen semmi se mutatható be az Ikarus 620-asok előttről - és az is viszonylag friss fejlemény, hogy legalább olyanunk van. Igaz, a tény, hogy azok is a "semmiből" jelentek meg, lehet, hogy arra utal, hogy egyszer nálunk is lesznek hosszú orrú nosztalgia gumikerekűek, Harcsák, trambuszok, vagy legalább Tr 5-ös...

Biztos van, akinek feltűnt, hogy pár héttel ezelőttig majd' minden nap volt bejegyzés, most pedig jó, ha 3-4 naponta írok egyet. Ez részben a szokásos késő őszi depinek tudható be, részben annak, hogy kicsit ráuntam a villamosokra, részben pedig annak, hogy nagyon rákattantam az OpenMPT nevű trackerre.

Már írtam arról, hogy ifjabb koromban mennyire szerettem a Commodore Amiga zenéket, és arról is, hogy a kilencvenes évek első felében magam is próbálkoztam ilyeneket barkácsolni; legutóbb pedig említettem, hogy belémragadt a gondolat, miszerint újra kéne alkotni az akkori műveimet. Nna, pontosan ezt kezdtem el esténként csinálni, az első el is készült tegnap. Hosszú utat tett meg ez a zene(szerűség) 1994 júliusa óta, és igazából magam is meglepődtem, hogy milyen jól szól:

Érdekes, hogy bár ez a formátum (négysávos Scream Tracker helyett nyolcsávos Impulse Tracker) jobb hangminőséget tesz lehetővé, mint a régi, azért be kellett csempésznem némi klasszikusan búgó négyszögjelet, meg néhány Amigán megszokott mintát is. Viszont ellentétben azokkal az időkkel, amikor a párhuzamos portra dugott ellenálláslétrára dugott monó kazettásmagón hallottam, mit csinálok éppen, most a térhatással is megpróbálhattam valamit kezdeni. Ugyan surroundban nem tudtam meghallgatni, csak fejhallgatón, de majdnem olyan lelkes lettem tőle, mint tizenkilenc évesen voltam. A legnagyobb kedvencem a "fzzzzzzzZZZZZZSSSSSSSUUUuuuuuuuuUUUUUUUMMMMMmmmmm" nevű hangmintha, kíváncsi vagyok, megtalálátok-e... mind a hatvanezer alkalmat, amikor elsütöttem ;)