A múltkor megkaptam, hogy hogy merek csúnyát írni (ti. hogy csicsás) a firenzei dóm homlokzatára, hát most jöjjön valami, amire semmi rosszat nem fogok mondani, mert már gyerekkorom óta látni akartam élőben: a Ponte Vecchio.
Mondtam már, hogy imádom a hidakat? Hát most mondom :) Régen valószínűleg nem számított ritkaságnak, ha egy hídon házak vannak (ilyen volt például a régi London Bridge is), de nekem hallatlanul izgalmasnak tűnt az ötlet...
A minap teljesen gyanútlanul várakoztam Örvényes közelében egy búzatábla szélén, hogy lefotózzam a Balaton túloldalán a Kőröshegyi viaduktot, amikor váratlanul egy szokatlanul csúnya mozdony rongyolt bele a képbe. Persze igazából nem ez történt, mert pontosan erre a vonatra várakoztam, hogy a fénysorompónál elkapjam, csak előtte csináltam egy panorámaképet is a tájról:
Nem akármilyen produkciót látunk a képen: a típus magyarországi munkába állásának ötvenedik évfordulója alkalmából augusztus 25-ig minden szombaton és vasárnapon egy-egy Nohab által vontatott vonatpár közlekedik Budapest és Tapolca közt!
A sorozatot a MÁV még 2000-ben kivonta a forgalomból, a szétvágástól megmenekült gépek némelyike nosztalgia forgalomban, mások alkalmi kitolóként, anyagoló-, néha tehervonatok élén dolgoznak, így a vontatójármű a pályafenntartás által annak idején alaposan felújított - és kicsit modernizált (gyorsabb lett, plusz villanyfűtést kapott) - M61,017, azaz A17,019, pontosabban 2761 017-9 lett.
Itt éppen a régi budatétényi megállóhelyen robog át a szerelvény, melynek első kocsija étkező-, a második pedig bicikliszállító kocsi. A ablakban lógó emberek vélhetően a mozdony hangját akarják elkapni, legalábbis nagyon gyanús, hogy a vonat elején sok van belőlük, hátrébb pedig kevés :) És itt el kell mondani, hogy a magukra adó vasútbarátok szerint a Nohabot utálni kell, mert a Nohab az túl népszerű, a Nohabot a nem-vasútbarátok közül is sokan ismerik és fotózzák, "kutyafejűnek" meg "turcsiorrúnak" becézik, tehát pfujj. Erre mondjuk én magasról teszek...
... sőt, a nagy elérzékenyülés közepette még új felfedezést is sikerült tennem: az M61-esnek nem csak szemből van "arca", hanem oldalról is. Ugye nem csak én látom a tágra nyílt szemeket, az orrot és a csodálkozva kitátott szájat? :)
Azt persze értem, hogy ízlésről nem érdemes vitatkozni, de az én gyerekkoromban speciel ez volt a legaranyosabb és egyben legdögösebb mozdony a magyar vasúton, világos, hogy megszerettem, akárcsak mások. Mit szerettünk volna, a teljesen tégla alakú Szilit? Az M63-ast, ami ugyan tiszteletet parancsoló látvány volt, de közben úgy nézett ki, mint aminek éppen le akar esni az eleje? Ráadásul a Nohabot a vasutasok is csak dicsérték, noch dazu ez a típus járt a Balaton felé: ő volt a várva várt nyaralások egyik résztvevője is, rengeteg kellemes élményünk fűződik hozzájuk!
De végül is mindegy, ki mit mond, én imádom ezt a mozdonyt, és örülök, hogy ismét van lehetőség menetrend szerinti forgalomban látni. Már csak azért is, mert teljesen lemaradtam a 2000-ig tartó üzemről fotózásilag; azt hittem, sose fogom Tapolcán körbejárni látni, most mégis van rá lehetőségem. Ezúton is köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy létrejöhessen ez az élő nosztalgia üzem; és persze KZsoci barátomnak a vonatfotózós-videózós túra megszervezéséért!
A héten már volt egy kis kultúra, talán belefér egy kis komolytalankodás is:
Emlékeztek még Geoffrey Tribe eme képére, amiről nem voltatok hajlandóak elhinni, hogy Balatonarácson készült? Na jó, az általános többes szám talán túlzás - fogalmazzunk úgy, hogy Sir Gombóc és Karl Friedrich Edelstahl der Kartoffel von Gemüse ágált nagyon (de tényleg nagyon) a megállapítás ellen.
A valóság ehhez képest az, hogy a hétvégén KZsoci barátommal Nohab-fényképezés kapcsán arra járva kattintottam párat a vélelmezett helyre...
... ami olyan jól sikerült, hogy a kivágott, majd 700x525-ra átméretezett képre egy az egyben rá tudtam tenni a Geoff által fotózott 424-est:
San Gimignanóból eddig mutattam három felhős és két buszos képet, úgyhogy itt az ideje azt is megmutatni, hogy igazából miről híres a város:
A tornyairól. Nem templomok ékéről van szó, nem is modern irodaházakról, hanem középkori lakótornyokról. Nálunk ilyesmit inkább csak várakban látni, de régen városokon belül is ilyeneket emeltek a gazdagabb családok: a benne lakók a városfaltól függetlenül meg tudták védeni magukat a külső támadásoktól - vagy éppen a szomszédtól. Az alsó szinteknek nem volt ablaka, a bejárat könnyen eltorlaszolható/megsemmisíthető volt; a lakók nagyobb gond esetén a felső szintekre menekültek és felhúzták a létrát, onnan adott esetben forró vizet vagy szurkot locsolva a hivatlan vendégekre.
Régen minden nagyobb városban voltak ilyenek, de a legtöbbet lebontották, vagy ledőltek háborúk, földrengések során, itt viszont az egykori hetvenvalahány toronyból tizennégy még mindig megvan. Többnyire le vannak zárva a felső szintjeik, de 7-800 évesen is büszkén állnak, hihetetlen "skyline"-t alkotva:
Sajnos nekem nem sikerült ilyen távlati képet csinálnom az időjárás miatt (nem kicsit esett), úgyhogy a Wikimedia Commons-ból linkelem be, de a látványt sajnos ez is csak körülbelül adja vissza. A tornyok nem egyforma kivitelűek, nem is egyforma magasak; nyilván volt egyfajta versengés a gazdag családok közt, ki tud magasabbat építeni, míg szabályt nem hoztak arról, hogy egyik se lehet nagyobb a városháza 54 méteres (!) tornyánál:
Szerencsére, mire a parkolótól beértünk a belső fal kapujához, az eső elállt, így igazán élvezni tudtuk a történelmi hangulatot...
... és a képekbe is kevesebb esernyő lógott be :) Ezek a tornyok egész hihetetlenek voltak, mintha egy eltűnt civilizáció emlékei lettek volna!
A Győr - Komárom - Fehérvár - Siófok fürdős vonat normál esetben Púpossal jár (lásd itt és itt), de a kijelölt jármű pénteken lerobbant, ezért szombaton egy fehérvári Szergejnek kellett beugrania. Szép jószág ez a hattengelyes, bár négy személykocsival nem nagyon kellett szétfeszülnie :)
Mit tesz egy normális ember, ha egy internetes fórumon háromnegyed éjfélkor azt olvassa, hogy "egy óra múlva olyan villamos lesz a Kiskörúton, ami még soha"? Vélhetően rákattint a "vissza" gombra, hiszen csak véletlenül kerülhetett olyan helyre, ahol ilyet írnak. Ha viszont nem (mármint az illető nem normális, és nem véletlenül került oda;), akkor lóhalálában elindul a Fővám tér felé, közben óvatosan SMS-eket küldve olyan személyeknek, akik többet tudhatnak arról, mi várható. Hát ez:
A BKV néhány éve elkezdte felmérni a villamos vágányhálózat valóságos állapotát, hogy ne csak elméleti adatok álljanak rendelkezésre arról, hogy melyik villamos hova mehet, hova nem, hol kell velük vigyázni, hol nincs semmi gond. A legproblematikusabb részek azok a régen épült szakaszok, amelyek átalakítása nem lenne triviális: a Lánchíd alatti alagutak, a 2-es a pesti oldalon, és a Szabadság híd. Ezeket réges-régen a maiaknál keskenyebb villamosokhoz építették, és nem lehet őket csak úgy kiszélesíteni.
A Szabadság hídon az UV-k selejtezése óta normál esetben csak az újabb típusoknál keskenyebb Ganz csuklósok (és a nosztalgia kocsik) mehettek át bármikor, bárhogy; a szélesebb járművek, mint a Tatra vagy a hannoveriek nem. Hát szépen kipróbálták őket, különös tekintettel azért, mert a Fővám tér átépítésénél még a régi, keskeny villamosoknak is sikerült találkozási tilalmat beépíteni. Az eredmény az, hogy bizonyos körülmények teljesülése esetén korlátozásokkal átmehetnek. És most végre a Combinókkal is lellenőrizték a szűk részeket - a képen egyébként az (nem) látható, hogy épp elaludt a díszkivilágítás, a jelen levő fotósok őszinte sajnálatára.
Persze a papírforma érvényesült: az óriáshernyók elfértek, bár a tükrökre vigyázni kell - de rajtuk legalább nem kézzel kell hajtogatni őket, mint a Ganz csuklósokon. Ezzel együtt a fentebbihez hasonló életképet (mindkét oldalon óriáshernyó a Fővám téri megállóban) nem valószínű, hogy túl gyakran fogunk látni, hiszen ezek a járgányok túl nagyok ide - de rövidebb kivitelben nem lenne gond velük.
Nem kell félni, nem a berlin techno-szcénáról lesz szó, sem pedig dekadensen nyomott hangulatú underground klubokról; egyszerűen csak el szeretnék sütni néhány képet, amit annak idején valamiért feltöltöttem a blogtárhelyre, de aztán nem használtam semmire.
Kezdjünk egy szimbólummal, a német főváros legismertebb építményével, a Brandenburgi kapuval, napnyugta után. Furcsa elképzelni, hogy annak idején a gépjármű-forgalom áthaladt az oszlopok közt, aztán pedig nyugatról a Fal, keletről pedig kerítés zárta el mindenki elől (mielőtt valaki félreérti: mindkettőt a keleti oldal építette).
Egy másik szimbólum: az Alexanderplatz-i tévétorony. Miért pont innen ne lehetne rálátni? Miért pont ide ne lehetett volna onnan idelátni? :)
A szövetségi kancellár hivatala a Reichstag elől nézve. Nem kicsi épület, de persze a feladat se kicsi. Hogy szép-e... hááát :)
A Potsdamer Platz-ról már sokszor írtam. Itt a tér felhőkarcolóit láthatjuk, előtérben a föld alatti pályaudvar egyik lejáratával. Valamelyiknek a tetején kilátó is működik, de mindig elfelejtem megkeresni és felmenni.
Az Admiralspalast a XX. század első felében Berlin egyik virágzó rendezvényközpontja volt: műjégcsarnok, fürdő, étterem, tekepálya és mozi is működött benne. Később a jégcsarnok helyett színháztermet kapott, a háború után pedig az állami opera mellett a keleti oldalt működtető politikai rendszer is előszeretettel tartotta itt a rendezvényeit. Érdekes, hogy a gyakorlatilag majdnem közvetlenül a Friedrichstrasse-i vasútállomás mellett álló épület végig épségben maradt, immár megint eredeti funkcióját szolgálva. A képen ezen felül még egy jellegzetesség is látható: a metróállomások lejárói fölött díszelgő, kék alapon fehér "U" betű. A konkrét hely érdekessége az, hogy a Fal idején ez a megálló egyszerűen nem létezett a "keleti" oldal polgárai számára: a lépcsők le voltak zárva, a térképeken nem szerepelt, és csak a "nyugati" S-Bahn megálló felől lehetett megközelíteni egy keskeny folyosón. Egyszer olvastam valahol, hogy sok (fiatal) kelet-berlini egyszerűen nem is tudta, hogy itt van egy metrómegálló, mert bár érezni-hallani lehetett, amikor elment egy-egy szerelvény, azt hitték, hogy az a körülbelül száz méterrel arrébb levő S-Bahn alagútból jön.
A sok szép és/vagy érdekes városi bejegyzés után menjünk ki kicsit a szabadba! Persze ne túlzottan, csak annyira, hogy látótávolságban legyünk mindenféle párhuzamosan lefektetett acélcuccokkal:
Itt fent nyári hétvégi jeleneteket láthatunk - a szokásos MÁV üzemmenet: dupla Szili gépmenetben, baleset miatti leállás után Fehérvárt kötegelve elhagyó vonatok (Székesfehérvár-Reptéren egyik peron mellett Flirt, másikon fürdősvonat három kocsival, aztán hosszú dízelvonat Bmx kocsikkal (is), mindez pár percen belül), illetve ténylegesen normális dolgok, Budatéténynél. Aki pedig a tehervonatokat hiányolja, itt egy elég méretes:
Itt kell megjegyezzem, hogy megint az autósok (autógyárak) jártak jól: a magyar vasúti személyszállítás egyszerűen képtelen bevezetni a Svájcban, Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Romániában, "Cseh- és Szlovákiában", Lengyelországban, Izraelben, meg hát tulajdonképpen rajtunk kívül gyakorlatilag mindenütt bevált emeletes vonatokat, bezzeg a kocsik már mióta úgy utaznak ;)
Sienából a dóm és az óváros panorámáját már megmutattam, de ez a hely igazán megérdemel még (legalább) egy bejegyzést, úgyhogy kicsit visszatérek a családi útibeszámolós stílushoz.
Az ókorban alapított város jelentősége a közeli Firenzével vetekedett, de a történelem úgy hozta, hogy a folyamatos belharcok, felkelések és háborúk miatt a XVI. századra alul maradtak a nagy vetélytárssal szemben. Talán pont az alárendelt szerep miatt a város fejlődése megállt, lényegében nem változott a XII-XIII. század óta, így kész időutazás az utcáin sétálni. A homlokzatokat persze időnként frissítették, de Siena alapvetően megmaradt középkori nagyvárosnak:
Hasonló homlokzati elemeket Budapesten is láthatunk (legszebb példája talán a Batthyány-palota az Oktogonnál - ami tulajdonképpen egy firenzei palota másolata), de elképzelhető, hogy ez a ház a képen pár száz évvel öregebb itthoni testvéreinél :)
A Piccolomini-család (zseniális hangzású név!) palotája nem mai darab (a XV. és XVI. század fordulóján épült), és még igen látványos példája a firenzei reneszánsz palotaépítészetnek. A kváderezett homlokzatú budapesti bérpalotákhoz képest a legfeltűnőbb különbség, hogy valahogy minden körülbelül másfélszer nagyobb rajta - a szűk utcában pedig különösen monumentálisnak tűnik.
A Piccolomini-család két pápát is adott a katolikus egyháznak (II. és III. Piusz), ezt jelképezi a két pápai tiarás címer. Egyébként nekem nagyon bejön ez a firenzei városi palota dizájn, szóval nehogy valaki azt gondolja, hogy fikázom a budapesti neoreneszánsz, eklektikus, historizáló, tudomisénmilyen épületeken megjelenő hasonló elemeket!
Itt balra volt egy kis csalás: a Palazzo Salimbeni ugyan a XIV. századból származik, de a homlokzatát a XIX.-ben építették át neogótikus jellegűre. Amúgy a világ legrégebb óta folyamatosan működő pénzintézetének a székháza - mert hát errefelé nem csak a házak tartósak :) Tőle jobbra a Palazzo Spannocchi látható, ez az épület is az említett bank tulajdonában van.
Ez itt a Piazza Tolomei, a város legöregebb magánépülete. A XIII. század elején építették, aztán 1267-ben egy politikai csatározás során megrongálták, 1277-ben leégett, de újraépítették, hogy aztán 1798-ban egy földrengés megint komolyan megrongálja. Szerencsére ezután is felújították, és ma is büszkék rá.
És a végén egy gonosz gondolat: a város tele volt csupasz téglafalakkal, sokszor láthatóan úgy, hogy még látszott a vakolat maradványa. Lehet, hogy ez lenne a leromlott homlokzatú budapesti házak lehetséges menekülési útvonala? Egységes felületre kell kaparni a falat, leantikolni, és némi propagandával megtámogatva (a romkocsmák mintájára) mindenki a csodájukra járhatna ;)
Öt éve fedeztem fel magamnak a felső-sziléziai városközi villamoshálózatot, és azóta is oda vagyok érte. Ilyen közlekedési üzemeket régen, az egyéni közlekedés előretörése előtt még csak-csak lehetett látni, de a belga, és a sziléziaihoz értelemszerűen eléggé hasonló német üzemek azóta már rég megszűntek/átalakultak, az amerikai "interurbánok" többségére pedig csak az igazán idősek emlékezhetnek. A Tramwaje Śląskie viszont ma is küzd a túlélésért, bár közben azért csökken a mérete - konkrétan legutóbbi ottjártunk óta is zártak be vonalakat.
Ezekre az elveszett sínekre is vetünk egy pillantást, majd üldözőbe veszünk egy 61 éves nosztalgia munkakocsit, ami máskor sima forgalmi kocsi szokott lenni, utána pár ex-bécsi villamos és átépített homlokfalú Ikarus következik, a szokásos piros Konstalok mellett. Hogy a nem annyira villamosmánok is értékelni tudják, térképekkel és rövid videókkal megpróbáltam érdekesebbé tenni az oldalt, emiatt titokban abban reménykedem, hogy esetleg a sínek iránt nem rajongók is végigolvassák-végignézik. Mert ilyen hely Magyarországon nincs, soha nem is volt:
Szilézia, harmadszorra is, I. rész
A Tramwaje Śląskie nyugati végétől kelet felé
Ha tetszik az oldal, megköszönöm, ha másokkal is megosztod a linkjét (vagy lájkolod)!
Ez megy most