HamPLÓ

A magyar eredetű villamosok amszterdami szerepléséről szóló bejegyzésben említettem, hogy szeretnék írni a régi képek mögött álló emberekről is. A sorozatot Ab van Donselarral kezdeném, aki e-mailben mesélte el nekünk emlékeit.

Az elveszett sínes oldalaimon és a tematikus blogbejegyzésekben is több holland közlekedésbarát felvételeivel találkozhat az olvasó. Ők egy 1940 és 45 közt született amszterdamiakból álló baráti társaság tagjai, akiknek a nagyvárosi villamoshálózatok voltak a hobbijai. Budapestre mások képei alapján figyeltek fel, végül 1976-ban jutottak el hozzánk. Balt Korthals Altes még júniusban "felderítette" a terepet - feltérképezve a vonalakat, és hogy hol mi jár -, aztán augusztusban már csoportban jöttek, többek közt Ab is.

A budapesti villamosüzem egyik varázsa az volt számukra, hogy a korszerű járművek (ipari csuklós, metró) mellett nagy számban jártak még régi, első világháború előtti tuják is, volt tehát egy érdekes kettősség a régi európai metropolisz díszletei közt. Ez a kép a Mester utca/Ferenc körút torkolatánál készült, ahol akkor még három vágányon végállomásoztak a favázasokkal kiadott 20-as és 30-as viszonylatok, és szerintem elég jól bemutatja, mit szerettek az akkori BKV-ban.

Az István út és az Árpád út kereszteződése Újpesten, hármas UV szerelvénnyel, műanyag csibilámpával és FIAT 850 Sport Coupe-val

Már az első látogatáskor felmerült, hogy szerezniük kellene egy budapesti villamost a gyűjteményükbe. A kéttengelyesek mellett a nagy kedvenc az UV volt, néha elképzelték, milyen klassz lenne egy ilyen hármas szerelvénnyel Amszterdamban járkálni, de persze ezek a kocsik akkor még csak húsz évesek voltak, messze attól, hogy eladósorba kerüljenek.

1700-as iker a Váci és az Árpád út torkolatában, a háttérben csuklós Ikarus 620-assal

Viszont az 1700-as ikreket éppen akkoriban selejtezték, reménykedni kezdtek, hogy meg tudnak egyet vásárolni. Sajnos hiába, a BKV nem állt szóba velük; "nincs eladó villamos" - hangzott a kérvényre adott válasz. Gondolom, akinek foglalkoznia kellett az üggyel, nem nagyon tudott mit kezdeni azzal, hogy kapitalista magánemberek kereskedelmi kapcsolatba akarnak lépni egy szocialista állami céggel...

2000-es iker érkezik a rákospalotai Czabán Samu térre a Bácska utcából

Ennek a képnek egy testvérét már mutattam korábban, akkor rácsodálkoztam a sarki őrs előtt álló Volga rendőrautóra. Mint kiderült, annak idején a Volga személyzete is rácsodálkozott az "őket" fényképező külföldire, rögtön be is invitálták. Nagy baj szerencsére nem történt, hiszen még a vasútfotósokat fenyegető minimális retorzió, a negatív gépből való kitépése is elmaradt; mindössze meg kellett várniuk, amíg egy magasabb rangú tiszt odaér. Az ezt követő beszélgetésben tisztázódott, hogy utcát, villamost szabad fotózni, de rendőrt nem. Mindenesetre ezután elővigyázatosabbak voltak, a közelben futó váci vonal fotózását is inkább hanyagolták, pedig tetszettek nekik a már kék színű személykocsikkal pöfögő 424-esek.

Mivel világosan látszik, hogy ha nincs villamos egy bejegyzésben, akkor lájkot sem fog kapni, meg komment se lesz sok, egyértelmű, mit kell tennem: rászoktatni titeket a másfajta bejegyzésekre, például a repülősökre ;)

Ez itten egy Ancsa, amint lecsap a prédájára - ami rendszerint valami zöldségekkel kapcsolatos tevékenység, például kukacbombázás.

Ez meg itt egy Zlin 142-es, általában ilyennel repül Feri a képregényben :)

Ez is egy 142-es - sőt, lehet, hogy kettő, mert meg nem mondom, nem az lóg-e be jobbról (mögötte biztos nem az van, mert a 142-es lógó soros motoros, az meg boxeres). A kép érdekessége, hogy fel vannak kapcsolva a budaörsi reptér pályafényei, amit elég ritkán látni.

Ez meg... no nídda... hogy kerül ez ide? De ha már itt van, tessék neki örülni, meg minden ;)

Egy amolyan németesen nyári nap délutánját-estéjét töltöttem tavaly augusztusban Lipcsében, és a kulturális nézelődésen kívül persze villamosoztam is. A város ugyan jóval kisebb, mint Budapest, de a villamoshálózata nagyobb, hosszú kifutó ágakkal, és ágas-bogasan fonódó belső részekkel. Van itt minden: Tatra, alacsonypadlós pót, saját építésű hattengelyes csuklós, 45 méteres alacsonypadlós, szóval volt mit fotózni:

Lipcse villamosai

Eredetileg csak a tavaly "feltámadt", 2624-es pályaszámú budapesti, és a 260-as pályaszámú debreceni nosztalgia tuja hollandiai tartózkodásáról szerettem volna pár képet mutatni, aztán úgy döntöttem, mesélek egy kicsit az őket megelőző amszterdami magyar villamosokról is:

A győri kocsik

Amszterdam első sorozatgyártott villamosainak (azért fogalmazok ilyen nyakatekerten, mert az első szériát megelőzte egy próbasorozat) villamosberendezését a német Union Elektrizitäts-Gesellschaft gyártotta, számunkra azonban érdekesebb, hogy a 215 kocsi egy részét a győri Magyar Waggon- és Gépgyár építette: konkrétan a 15 és 38, az 50 és 99, illetve a 100 és 154 közötti pályaszámúakat (a maradékot pedig a holland Werkspoor és a kölni Van der Zypen & Charlier).

A "Raab Union" néven is emlegetett típusból (Raab ugyebár Győr német neve) a 144-es pályaszámú kocsi maradt meg, az amszterdami városi villamos akkori kék színében tündöklő kéttengelyest ma is látni néha különmeneteken. A jellegzetes szín ellenére azonban, ha egy holland közlekedésbarátot a "kék villamosról" kérdezünk, nem erről fog beszélni - és a mondanivalója akkor sem fogja nélkülözni a magyar vonatkozást:

Kék villamos

A "blauwe tram" a Noord-Zuid-Hollandsche Tramweg-Maatschappij (Észak- és Dél-Hollandiai Villamostársaság, röviden NZH) városközi hálózatának beceneve volt. Ez a cég méteres (Amsterdam – Haarlem – Zandvoort, Amsterdam-Noord – ‘t Schouw – Volendam/Purmerend) és normál (Scheveningen – Hága – Leiden, Leiden – Katwijk/Noordwijk, Haarlem – Leiden) nyomtávú vonalakkal szolgálta ki a szóban forgó két tartományt, illetve néhány várost (Leiden és Haarlem). A mi fogalmaink szerint inkább HÉV-ről volt szó, mint villamosról, a városiaknál általában nagyobb kocsikkal, melyek szerelvényekbe csatolva közlekedtek. 1923/24-ben a cég új típust szerzett be: nehéz négytengelyes járműveket, melyeket a budapesti Ganz épített.

A látványos kinézetű kocsikat a közönség hamar megkedvelte, a "Boedapester" - azaz Budapesti - néven emlegetett vonatokra az idősebbek még ma is emlékeznek (azért csak az idősebbek, mert az utolsó NZH vonalat még 1961-ben bezárták). Kényelmesek voltak és gyorsak, 70-80 km/h-es üzemi sebességre tervezve. A normál nyomtávon tizenegy motor- és tizenkét pótkocsiból (A401-411, B401-412), méteres nyomtávon hét motor- és tizenhárom pótkocsiból (A451-457, B451-463) álló flottának ráadásul "kistesója" is volt: a kisebb méretű és lassabb "Kis Budapesti" kocsik (A501-512, B501-515). A darabszámoknál kicsit bizonytalan vagyok, mert voltak normál nyomtávú kocsik, amiket méteresre alakítottak, de nem akarok nagyon belemenni, mert félek, hogy így is túl száraz a szöveg ;)

Namármost a kék villamosok bejártak az amszterdami belvárosba is, méteres nyomtávú vágányaik helyenként fonódva együtt haladtak a normál nyomtávú városi villamossal - a fentebbi diavetítésen az útvonalukat láthatjuk, méteres nyomtávú Nagy Budapestiekkel. Míg a kisebbik budapestiekből egy darab se maradt, a nagyból egy pótkocsi ma is látható az egykori haarlemi kocsiszín sarkában kialakított múzeumban (már amikor nyitva van).

A "budapesti villamos" tehát Amszterdamban nem feltétlenül sárga-fehér tujákat jelent - de jelenthet akár azt is:

Sárga villamosok Amszterdam utcáin

Elérkeztünk 1987. június huszonhetedikéhez, amikor a gyanútlan turista a Dam egyik oldalán, a királyi palota előtt (!), az Új Templom (Nieuwe Kerk) oldalán egy budapesti villamosmegállóba botolhatott. És hogy még szürreálisabb legyen a kép, a megállóban egy budapesti 23-as villamos várakozott indulásra:

A képen látható favázas kéttengelyes Ab van Donselaar tulajdonaként, holland villamosbarátok üzemeltetésében volt jelen; számos egyéb régi villamos társaságában járta az utcákat...

... sose kerülve túl messze a szintén BKV-s 2624-estől. Tessék megnézni a budapesti villamosok iránti rajongás jeleit: az iránytáblát, a viszonylatszámot, az oldaltáblákat, a magyar nyelvű feliratokat... Tervezem, hogy egyszer leírom a teljes sztorit, de most csak egy kicsit gyönyörködjünk ebben a képben!

Még egy kép a Váci út helyett a Rembrandtplein felé kerülő 55-ös villamosról. És hogy kapcsolódjak egy korábbi bejegyzés témájához: tessék csak megnézni jobboldalt a SKY feliratot! Az bizony az Escape Club homlokzatát díszítette, ahonnét a csatorna számos zenei műsorát közvetítették, például a Coca-Cola Eurochart Top 50-t. Ezen túl villamosmániásként fellelkesít a távolban látható, gömbölyű orrú villamos is - most, hogy a 2624 ismét Budapesten van, kellene hozni egy olyat is ide, nem? :)

"A Tévinform hírei: A 30-as villamos forgalmi okok miatt a Gubacsi út helyett a Plantage Middenlaanon át éri el a pesterzsébeti Szabótelepet. Kérjük Kedves Utasainkat, hogy bérletük vagy jegyük mellett ne felejtsék otthon kék útlevelüket sem!"

És zárásul még egy kép: Amszterdamban ugyan nincs olyan állandó kiállítás jellegű múzeum, mint nálunk a szentendrei, van viszont múzeumi villamosvonal, amit egy felhagyott vasúti mellékvonalból építettek át maguknak holland közlekedésbarátok. Ezen a vonalon láthatjuk a 2624-est, nagyjából abban az állapotban, ahogy Budapestről megérkezett: kopottan, rozsdafoltosan, budapesti áramszedővel. Úgy tudom, utasforgalomban sosem járt ez a kocsi itt, jó tudni, hogy próbamenetként azért megjáratták rajta!

A sárga villamosokat ábrázoló fényképekért köszönetet szeretnék mondani Ab van Donselaarnak, illetve Tim Castricumnak, aki bescannelte őket!

Ha tetszenek a fotók, ajánld a blogot/bejegyzést ismerőseidnek - és kérlek, ha csak egy-egy képet mutatnál meg másoknak, akkor is írd oda mellé a készítő nevét, és hogy hol találtad, mondjuk link formájában! Köszönöm!

Érintőlegesen a múltkori, Goldtimer Napos írásban is szerepelt, de épp elég érdekes masina ahhoz, hogy kapjon egy saját bejegyzést - a Rubik R-18c "Kánya":

Rubik Ernő - a bűvös kockáról híres Rubik Ernő édesapja, leghíresebb repülőgéptervezőnk - még a második világháború alatt kezdett egy könnyű futár- és sportgépen dolgozni. Mint akkoriban mások is, ő is a német Fieseler "Storch" elrendezését vette alapul.

Bár már '44-ben munkához látott, az első Kánya végül csak '48-ban repült. Ekkor még cseh gyártmányú Walter (soros) motorokat építettek beléjük, az orruk emiatt úgy nézett ki, mint ezen a képen (ami egyébként a PeCsa-beli repülőmúzeumban készült).

Tavaly se volt rossz a Goldtimer Alapítvány által szervezett oldtimer találkozó Budaörsön, de idén még több régiség gyűlt össze a jobb időket is látott füves reptéren:

Régi Jaguar, Tatra 603, Li-2 és Po-2 - tulajdonképpen ennyi már önmagában is elég lett volna a jókedvhez, de ez csak egy része volt a látnivalóknak!

Igazság szerint közel se láttam mindent; mások képei alapján úgy tűnik, miután hazamentem, még mindig jöttek újabb régiségek - pedig így is szétfotóztam az agyam hűlt helyét. Ez itt például egy Corvette Stingray, belőle volt egy piros is.

Később talán csinálok egy bővebb képes oldalt, addig is itt van pár kedvenc, mint ez a Citroen DS, egy közepesen régi fényszóró-elrendezéssel...

... vagy ez a Moszkvics 403-as rendőrautó. Tessék nézni, milyen demokratikus, nem diszkriminatív találkozó ez, jól megfértek egymás mellett az ilyen keleti csodák, mögötte két angol roadsterrel, mellette egy tunning-Opellel, még hátrébb egy klasszikus Jag, annál is hátrébb egy MÁVAUT-os Ikarus :)

A jelek szerint a Gary Moore-féle feldolgozások senkit se érdekelnek - vagy mindenki kinn van a napon, sétál, levegőzik, nem a gép előtt punnyad :) Bárhogy is, a mai kvázi-hőségben alig hihető, hogy a most következő felvételek kevesebb mint négy hete készültek:

Változó, hogy ki hogy van a feldolgozásokkal, de legtöbben valószínűleg úgy, hogy igazán csak azt a verziót fogják szeretni, amihez valami élményük kötődik: amikor gyerekek voltak, és mindenütt az adott szám szólt, amit egy fontos randevún hallottak, amit megpróbáltak eljátszani a középiskolai bandával. A rendszeresen zenét hallgató ember is, bár tudja, hogy a feldolgozás természetes dolog (már csak azért is, mert a kezdő együttesek kénytelenek másokat is játszani, nem csak a saját számaikat), azért ha rátalál az "ő" verziójára, a többit már sose fogja úgy szeretni. Én is így vagyok ezzel, de nem mindig. Ami innentől jön, az talán a szokásosnál is szubjektívebb lesz, úgyhogy kéretik észben tartani, hogy ez csak egy vélemény...

Gary Moore általánosságban szeretett zenét játszani, nem csak a saját számait, és ez a (jó) szokása megmaradt élete végéig, de persze bármit játszott, az valahogy gerimóros lett. Én pedig bevallom, ezeket a feldolgozásokat általában jobban szoktam szeretni, mint az adott számok eredetijeit. Itt van például ez a vicces Yardbirds szám 1966-ból:

Szüleimnek ez valószínűleg klasszikus, nekem viszont tingli-tangli mjúzik. Érdekes módon a felvételen eredetileg játszó gitáros, Jeff Beck (aki nagyon nem akárki!) is így érezhette, mert két évvel később újra eljátszotta a számot, immár saját bandájával, amiben olyan névtelen alakok játszottak még, mint Ron Wood, aki később a Rolling Stones-ba került, vagy Rod Stewart. Ez már számomra is értelmezhető rockzene:

... de azért nem az igazi. (Aki röhögni akar, nézze meg ezt a tévéfelvételt is az itt valamiért "Timmy"-ként bemutatott, pre-Led Zeppelin Jimmy Page-dzsel;) Én már csak azt fogom szeretni, amit Gary 1984-ben a Victims of the Future című lemezén játszott, és amit most egy élő felvételen mutatok meg (mert a klipje elég nevetséges, plusz a szóló végét is kivágták belőle, a basszus meg érdekesen fel van nyomva benne):

Kemény, mint a vídia, szüleimnek talán nem tetszene, én meg imádom :) Hasonló változtatás történt a Don't let me be misunderstood című Animals számmal, aminek amúgy az eredetije is jó:

Már írtam arról korábban, hogy mekkora dolog volt '87 decemberében, amikor megjelent a Sky Channel a gazdagréti kábeltévés hálózaton. Egy új világ nyílt meg számunkra a családdal (tizenkét éves voltam, és még Ausztriában se jártam, szóval az ún. "nyugati kultúra" dolgaival itt találkoztam először). De ami még fontosabb: óriási nyelvtanulási lehetőség volt, ráadásul önmotiváló, hiszen minél többet nézted a tévét, annál többet értettél belőle, és emiatt aztán még többet nézted. A legmélyebb emlékek a reklámokhoz kapcsolódnak, ezeket az ember sokszor látta, sokszor újra meghallgathatta, mit nem értett meg elsőre-másodjára-tizedszerre. Ennek köszönhetően még ma is itt van a fülemben, hogy "Cleaner it can't be", bár arra már nem emlékszem, milyen mosóport vagy hasonlót reklámoztak így.

Az előbb rátaláltam pár videóra a youtube-on (mert rájuk kerestem;), és ahogy néztem őket, mindig előre tudtam a spot végét, a reklámszöveget, emlékeztem a színes rádiókat reklámozó nagyi kacagására, és arra, hogy "It's a SONY" (mekkora óriások azok az akkor kicsinek számító HandyCamek, amik után csak vágyakozhattunk!) ... illetve megállapítottam, hogy a Benetton reklám most is idegesít:

Persze a reklámozott műsorok is ismerősek: az I dream of Jeannie, meg a Three's Company - egészen komoly esélye van, hogy ezt a konkrét reklámblokkot én is láttam, tippem szerint '88 eleje felé. Az is beugrott, hogy ebben a videóklipekből összevágott reklámban valaki át fogja dobni egyik kezéből a másikba a kagylót, illetve hogy "zírósziksznájn-dáblvan-dabltú-frífórfájv", illetve "dzsaszdilít dözíró". Döbbenet, hogy egy emberi agyban mennyi hülyeség elfér! Például, hogy a fentebbi videó még annak a Sky arculatnak a jegyében készült, amivel megismertük a csatornát, de ezt később megváltoztatták: az "esti ég" háttér tele lett SKY feliratokkal (vélhetően új modult vettek a videótrükköket végző hadverbe:), itt egy példa rá. Vagy itt egy másik: